Csemer Lili szemszöge
---------------------------------

Bence szülinapi bulija után Dominikkal átpakoltunk az ő lakásába. Szerencsére a buli nagyon jól sikerült, pláne Lauék nagy bejelentésének hála. Dominikkal úgy gondoltuk, hogy meglátogatjuk a szüleinket, még mielőtt visszautaznánk Lengyelországba.
A szüleink természetesen nagyon örültek hogy látnak minket. Azonban sajnos nem tudtunk sokáig maradni, hiszen időben vissza kellett érnünk Pestre. Vasárnap délután végül repülőre szálltunk Varsó felé. Az út most se volt kellemes, de annyira fáradt voltam hogy pár perc után elaludtam és csak a landolás előtt pár perccel ébredtem fel.

Varsóba visszaérve minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Az egyetem egyre jobban és jobban lefárasztott és a tanárok sem kegyelmeztek. Zh-k szinte minden nap voltak, de szerencsére mindet sikeresen zártam. A fotózás folyamatosan életem része és a patronáló tanáromnak köszönhetően még egy kézilabda meccsen is részt vehettem, mint fotós. Dominik pedig napról napra joban teljesített és lehet hogy kicsit elfogult vagyok, de azt kell hogy mondjam, hogy a csapat egyik húzó emberévé nőtte ki magát alig 22 évesen. Elmodhatatlanul büszke vagyok rá.

December 10.

Reggel egyedül keltem, ami meglepett, ugyanis úgy tudtam nincs edzése Dominiknak. Nagynehezen felkeltem és kívánszorogtam a konyhába, ahol egy cetli fogadott.

Jó reggelt Picim!

El kellett mennem edzésre, utána a fiúkkal terveztünk egy kis pasis programot. Nem volt szívem felkelteni téged, túl édesen aludtál. Majd jövök, vigyázz magadra!

Szeretlek!
Dominik

Mivel úgy néz ki Dominik egy ideig nem lesz itthon, nem tudtam mit kezdjek magammal. Fel akartam hívni Laurát, de aztán ezt is elvetettem, nem akarom zavarni az egyetlen szabadnapjukon, így inkább egy film mellett döntöttem.
Lassan dél is elmúlt mire végetért, de Dominik még mindig sehol sem volt. Nem akartam zavarni, így inkább nem is hívtam fel, hanem úgy döntöttem elmegyek bevásárolni mivel jóformán semmi sem volt az ebédhez, amit szerettem volna csinálni.

Éppen a kedvenc joghurtomat kerestem, amikor valaki a nevemet mondta a hátam mögül.
-Lili! Micsoda véletlen. - nevet az illető.
-Tomas! - fordulok meg
-Mi újság kicsilány? Rég láttunk edzésen.
-Tudod valakinek egyetemre is kell járnia. - kacagtam - Jut eszembe, ti nem edzésen vagytok? - értetlenkedtem.
-Már rég végeztünk.
-Oh, azt hittem tovább tart... - csodálkozom.
-Pedig nem. - nevet.
-Lehet hogy már annyira fáradt vagyok a suli miatt, hogy összekevertem a napokat. - nevetek kicsit, de közben milliónyi gondolat fut át a fejemben.
-Azért ne tanuld halálra magad. - nevet Tomas is - Na de megyek is, gondolom majd valamelyik edzésen találkozunk. Szia Lili!
-Szia!

Tényleg nem értem Dominik miért írta azt a cetlit. Vajon csak közbejött valami és azért fejeződött be hamarabb az edzés? De hiszen akkor szólt volna... Már minden megfordult a fejemben, attól kezdve hogy baja lett, egészen addig, hogy éppen valami más nővel van és azért titkolózik előttem. Gondolataimba mélyedve, aggódva indultam el a kassza felé, majd fizetés után Dominik lakását vettem célba.

Nem tudtam mit kezdeni otthon sem. Próbáltam magam mindennel lefoglani, de egyszerűen nem ment. Aggódtam. Hiába hívtam, nem vette fel és sajnos a csapattársai számát még nem tudtam. El nem tudtam képzelni merre lehet, de remélem semmi baja sincs.

Ahogy telt az idő, egyre jobban aggódtam miatta. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mit kellene csinálnom. Amikor végre valahára kopogást hallottam, rögtön felugrottam a kanapéról. Az ajtó felé tartva azonban rájöttem, hogy ha Dominik lenne az, ő biztos nem kopogna, hiszen van kulcsa, így kíváncsian nyitottam ajtót.

-Klarka hát te? - lepődtem meg.
-Összevesztünk Tomassal. - szomorodott el.
-Mi? Miért?
-Nincs kedved egyet sétálni? És akkor elmondom.
-Én igazából... - motyogom, de Klarka arcát látva rögtön meggondolom magam - Veszem a kabátomat és mehetünk.

Lassan kezdtünk sétálgatni, magam se tudom merre, de most nem ez volt a lényeg.
Jól esett a hideg levegő, kicsit elterelte a gondolataimat Dominikról. Legalábbis azt hittem.
-Hahó, Föld Lilinek! - nevet szomorúan Klarka.
-Igen? - ocsúdok fel.
-Már vagy kétszer kérdeztelek, de nem válaszoltál.
-Oh, ne haragudj, kicsit máshol járt a fejem. Na de mi történt?
-Nem is tudom hogy mondjam... - habozik.
-Tudom hogy nem ismerjük egymást régóta, de nekem mindent elmondhatsz. - bíztatom mosolyogva
-Tomassal megint feljött a gyerek téma.
-Megint?
-Igen... Már többször is volt róla szó, de úgy tűnik még mindig nem értünk teljesen egyet a dologban.
-Hogy érted?
-Tudod Tomas már régebb óta szeretne gyereket, én viszont még nem érzem magam késznek erre, nem lennék jó anya. - szomorodott el.
-Ugye csak viccelsz? Remek anya lennél. Ha tényleg csak ez a félelem tart vissza a gyerekvállalástól, akkor ne aggódj.
-Nem is tudom... Azt hiszem ezen még gondolkodnom kell egy kicsit. - mosolyog kissé szomorúan - Na de mesélj, min gondolkodtál annyira az előbb?
-Nem tudom mi van Dominikka
-Ezt hogy érted?
-Reggel elment edzésre, de nagyon sokáig volt gondoltam tovább tart na meg azt írta hogy a haverokkal is össze fut, így úgy döntöttem elmegyek bevásárolni. - kezdtem a mesélésbe - Aztán a boltban összefutottam pont Tomassal, aki azt mondta már rég vége, na már akkor furcsa volt a dolog és azóta nem jelentkezik, hívtam többször is de semmi. Érted te ezt? Mi van ha valami baja esett? Vagy kehet hog, talált egy másik lányt? De miért? Azt mondta szeret. Mégis mióta lehet ez? Lehet már akkor volt valakije amikor még egyedül élt itt kint? - annyira magyaráztam, hogy csak mentem és mentem előre és fel sem tünt, hogy már egyedül vagyok. De hova tűnt Klarka?
-Klarka? Merre vagy? - fordulok körbe.

Sehol sem találtam barátnőmet, de egyszercsak megrezzent a telefonom.

Csak kövesd a fényt! - állt az sms-ben.

De mégis milyen fényről beszél?
Tettem pár lépést az erdőben ugyanis valami erdő szerűségben kötöttünk ki, amikor hirtelen megláttam egy gyönyörű lámpásokkal díszített ösvényt. Ez mégis mit jelentsen?

Nem tudtam mi vár rám, de bíztam Klarkaban, így elindultam a kijelölt helyen.
Percekig sétáltam, az idő egyre hűlt, de nem érdekelt, hajtott a kíváncsiság. Közel 3 perces séta után egy gyönyörűen kivilágított rétre értem, ahol a félhomályban is láttam, hogy Dominik áll kiöltözve egy mécsesekből kirakott szív közepén.

Lefagytam. Teljesen lefagytam. Egész nap aggódtam érte, amikor valójában semmi baja. Lassan kezdem unni ezeket a meglepetéseket. Bár el kell ismernem, hogy gyönyörű ez a hely.
Gondolkodásomat csak az szakítja meg, hogy Dominik megfogja a kezemet.
-Szia. - néz rám mosolyogva.
-Szia?! Tudod hogy aggódtam miattad? Azt hittem hogy valami bajod esett vagy nem tudom. Már mindenféle rossznál rosszabb dolog eszembe jutott. Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Majdnem megőrültem egész nap, erre meg... - hadarom.
-Azért néha levegőt is vegyél, miközben kioktatsz. - szakít félbe nevetve.
-Te ezt nem veszed komolyan, ezt nem hiszem el, aggódtam érted, nem is tudod mennyire, már majdnem a rendőrségre mentem és mi lett volna ha... - nem tudtam befejezni, mert ajkait hirtelen nyomta enyémre.
-Holnap folytathatod a veszekedést, de ma este fontosabb dologról kell beszélnünk. - váltott komolyra - Tudod a mi kapcsolatunk már a legelején sem volt könnyű, az elején nem nagyon csíptük egymást, de ahogy megismertelek egyre jobban és jobban beléd szerettem, lehet kicsit ciki ezt férfiként mondani, de talán életemben nem voltam ennyire boldog egy lány mellett sem, valami megváltozott bennem pontosan egy évvel ezelőtt és minden csakis pozitív irányba, alig hogy minden jó irányba fordult, útjaink újra külön váltak, én Varsóban te Debrecenben, mégis működött, megtapasztaltuk milyen külön és kibirtuk, működött, de mostmár azt is tudjuk milyen együtt élni ráadásul egy teljesen új országban távol a családjainktól, nálad jobb társat azt hiszem sose találnék, mindennél és mindenkinél jobban szeretlek Lili,
Csemer Lili hozzám jössz feleségül? - térdelt le elém a kivilágított szív közepén.
-Igen! - vágtam rá habozás nélkül - Bármennyire is nehezen indult a kapcsolatunk és külső segítség nélkül talán soha nem is sikerült volna idáig eljutnunk, de nélküled én sem tartanék itt, ahol most tartok, Dominik nagyon szeretlek és ezen semmi nem tud változtatni, úgyhogy igen, igen, igen. - érzékenyültem el.

-Ez gyönyörű. - érzékenyültem el, amikor Dominik felhúzta ujjamra a gyűrűt.

-Az te vagy. - csókolt meg - Szeretlek Lili.
-Szeretlek Dominik. - viszonoztam tettét - Ezt mikor vagy hogy csináltad vagy... - akadt el a szavam még mindig.
-Nagyon szeretlek és azt szerettem volna hogy ez a pillanat tökéletes legyen.
-Az nem kifejezés. - néztem körbe.

Végigpásztáztam az egész tisztást. Olyan gyönyörű volt. Minden kivilágítva mécsesekkel.

-Ez elképesztő, sose gondoltam hogy ennyire romantikus is tudsz lenni. - mosolyogtam.
-Van az a személy akiért megéri. - karolta át derekam és együtt néztük tóról visszaverődő fényeket.

El sem hiszem, hogy eltelt egy év. Annyi mindenen mentünk keresztül. Tavaly nyáron még álmomban se gondoltam volna, hogy ennyi minden történhet pár hónap alatt. Laurával sejtettük, hogy a szülinapi meccs örök emlék lesz, de eszünkbe se jutott, hogy ennyire sok mindent köszönhetünk majd neki. Rengeteg új embert ismertünk meg, akikre azóta is számíthatunk. Na és persze Dominik... A mai napig nem tudom, miért találkozott akkor a tekintetünk. A pillantás, ami elindította a közös történetünket. Legalábbis úgy ahogy. Annyi szenvedést megspórolhattunk volna, ha a kezdetektől bízunk egymás és saját érzéseinkben. De a végén így lett ez jó. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de mi mindeggyiket átvészeltük, amitől csak erősebb lett a szerelmünk. És most elkezdjük a közös életünket. A közös életünket, amit egy dolognak köszönhetünk. Annak az első pillantásnak.

ㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡ
Hello Mindenkinek,

Sajnáljuk ezt a késő esti jelentkezést, de sajnos ez így alakult. Nehéz az egyetemi élet, időnk nem sok, de nem adjuk fel és hát ehhez a részhez főleg kellett az idő, hogy olyat rakhassunk össze amilyet elképzeltünk.

Nos, ez lenne a mi kis sztorink vége. Vagy mégse? A következő részekben szeretnénk egy kis mepillantást nyújtani Lau és Lili jövőjébe. Szóval semmi pánik, még nem végeztünk.
Reméljük tetszett eddig a sztori és a vége is fog. Igyekszünk mindig időben hozni részt, de az egyetem miatt nem könnyű, de egy biztos, be fogjuk fejezni.