Fogalmam sincs hogy kellett volna erre reagálnom. Itt áll előttem egy srác, akit egy évvel ezelőtt maximum a tv-ben láttam és arra kér, hogy legyek a felesége. Szinte lepörgött a szemem előtt az elmúlt 12 hónap, mind a boldog, mind a szomorú pillanatok. Ahogy Bence is mondta, nagyon fiatalok vagyunk még, így sokak úgy gondolnák rossz döntés a házasság, de ahogy eszembe jutnak az emlékek, egy valamiben biztos vagyok. Szeretem őt és csakis mellette tudom elképzelni az életemet.
A hirtelen felélénkülő hideg novemberi szél térít végül magamhoz. Számomra óráknak tűnt a nagy kérdés óta eltelt eltelt idő, bár a valóságban ezek csak másodpercek lehettek. Csak most tűnt fel, hogy elkezdtem sírni, ahogy hűvös szél miatt elkezdett fázni az arcom. Könnyeimmel küszködve néztem rá Bencére és ha eddig nem is, abban a pillanatban biztos lettem a válaszomban.

-IGEN! - eredtek el teljesen könnyeim - Igen, igen, igen! - csókoltam meg
-Annyira szeretlek. - csókolt meg ő is, majd felhúzta ujjamra a gyönyörű ékszert.
-Ez gyönyörű Bence... - néztem meg közelebbről is.
-Akárcsak te. - csókolt meg újra.

Egymást ölelve figyeltük a naplementét, ami még romantikusabbá tette ezt az egész helyzetet.

-Szerintem menjünk lassan, meg ne fázz itt nekem. - karolta át derekam Bence.
-Kicsit kezd lehülni a levegő. - húztam összébb kabátom.

Bencével kézen fogva indultunk vissza megkeresni az autót. Azért lefelé sokkal könnyebb volt, mint felfelé, de ilyen boldogságban a fáradtság sem érdekelt.

A kocsiban szinte semmit sem beszéltünk. Már mind a ketten túl fáradtak voltunk, így csak a mellettünk elsuhanó tájat kémleltem. Talán a végére el is szunditottam, ugyanis Bence simogatására riadtam fel.

-Megjöttünk Kicsim, ennyire elfáradtál? - mosolygott.
-Aha. - kuncogtam.

Szobánkba felérve rögtön megcéloztam a fürdőt és egy gyors zuhany után ágyba is zuhantam. Szerettem volna még megvárni Bencét, de a szemem majd leragadt, így már csak annyit érzékeltem, hogy besüpped mellettem az ágy és a fülembe súgja, hogy szeret egy puszi kíséretében.
Elmondhatatlanul boldogan aludtam el. Életem egyik legszebb napja volt. A férfi akit egy évvel ezelőtt még csak a tv-ben bámultam most itt fekszik mellettem, mint a jövendőbeli férjem. Egyszerűen felfoghatatlan.

November 4.

Reggel korán keltünk, mivel Dortmund elég messze van és pár helyet még itt is szerettünk volna megnézni. Először az Angol kertet vettük célba, ami egy gyönyörű nagy park.

-Ez elképesztő. - néztem körbe.
-Sétálunk egy kicsit? - kérdezi Bence.
-A tegnapi után? Akkora izomlázam van, hogy csoda hogy járni tudok. - nevetek.
-Méghogy nekem kell extra edzés. - nevet ő is - Akkor üljünk le egy padra. - ajánlja.
-Ebben az időben? - csodálkozom - Inkább mégis sétáljunk egy kicsit, legalább akkor nem fázunk. - indulunk el kézen fogva.

Mondanám, hogy bejártuk az egész kertet, de ahhoz egy teljes nap sem lenne elég, olyan hatalmas. Szerencsére az idő egész kellemes lett novemberhez képest, így nyugodtan sétálgattunk a meghitt csöndben.
Mielőtt az utunkat máshol folytattuk volna, készítettünk néhány képet is. Egy ilyen helyet nem hagyhatunk itt képek nélkül. Mivel annyira elvarázsolt ez a hely minket, egy arra sétáló párt megkértünk, hogy kettőnkről is csináljanak képet.

A délelőtt további részébén megnéztünk még néhány kastélyt a környéken, de a tegnapit egyik se tudta felülmúlni. Dél előtt pár perccel pedig elindultunk Dortmund felé. Az út nagyjából ugyanannyi ideig tartott, mint Budapesttől Münchenig, így épphogy csak oda fogunk érni. Szerencsére még maradt egy kis időnk a meccs előtt, ezért először a szállodához mentünk, hogy lepakoljunk és átöltözzünk.

Ahogy beértünk a szobába, rögtön elkezdtük kipakolni a ruhákat, amit fel akarunk venni. Bence természetesen egy Bayern mezt is elővett.
-Van nálam még egy Bayern mez, ha szeretnéd. - ajánlja felém fordulva.
-Köszi, de hoztam saját mezt. - mosolygok.
-Tényleg? Nem tudtam hogy te is Bayern szurkoló vagy. - csodálkozott.
-Nem is. - mondom, majd nevetek értetlenkedő tekintetén és kiveszem a táskámból a Dortmund mezemet - Látod?
-Az ellenségnek szurkolsz? Ezt nem hiszem el... - néz maga elé.
-Azért ne akadj ki ennyire. - nevetek még jobban.
-Én nem akadtam ki. Egyszerűen... - keresi a szavakat.
-Majd ha kitalálod, szólj, de inkább haladjunk. Nem akarok lemaradni egy Dortmund gólról sem. - röhögök továbbra is.

Szerencsére gond nélkül jutottunk el a stadionig, ami hatalmas volt. Mindig is irigyeltem a németeket. Egyszerűen fantasztikus, amit a szurkolótábor képes leművelni. Összetartás van, még akkor is ha épp mélyponton van a csapat és ez hihetetlen. A bejutástól tartottam a legjobban ,hiszen itt közel 60 ezer ember van, ennek ellenére kellemes meglepetés ért, amikor alig 10 perc alatt bejutottunk a Signal Iduna Parkba.

-Nem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan bejutunk. - csodálkoztam.
-Hm? - néz rám Bence.
-Most nem hallottad amit mondtam vagy egyszerűen nem tudod hogy Magyarországon milyen nehezen lehet bejutni egy stadionba? - nevetek.
-Hé, én is voltam már meccsen csak úgy szurkolóként.

Alig hogy elfoglaltuk helyünket, a bemelegítőjátékosok is megjelentek a pályán.

-Nézd, ott van Reus! - mutatok a pálya felé, szinte teljesen elfelejtkezve a beszélgetésről.
-Még mindig nem hiszem el, hogy a Dortmundnak szurkolsz... Azt meg pláne nem hogy ő a kedvenced.
-Pedig így van. - nevetek arckifejezése láttán.
-De miért pont ő? - értetlenkedik.
-Csak nem féltékeny vagy?
-Én? Dehogy.
-És mit szólnál ha Robben lenne a kedvencem?
-Ő már az enyém. - vágja rá - Na jó, ez furán hangzott. - nevet mostmár Bence is.
-Szerintem is. - nevetek tovább - De Reusra visszatérve... Nem kell aggódnod, mindig te leszel az első számú választásom. - mosolygok rá - Vagyis majdnem...
-Hogy? - csodálkozik.
-Ne felejtkezz el a legnagyobb konkurenciádról, Samuról. - mondom, mire közösen folytatjuk a röhögést.

Szépen lassan véget ért a bemelegítés és a játékosok visszamentek az öltözőbe. Mivel így nem nagyon volt mit nézni a pályán, körbenéztem a szurkolók között. Hatalmas élmény volt egy ekkora stadionban, ennyi ember között lenni. Na és a remek hangulatról ne is beszéljünk.
-Ez fantasztikus. - mondom - Már csak egy Dortmund győzelem tudná tetézni a napot.
-Sajnálom, de abban inkább ne reménykedj. A Bayern-nek nyernie kell.
-Lehet hogy te ezt gondolod, de a Dortmund sokkal jobb formában van.
-Attól még nem lesznek jobbak.
-Hát rendben... Nyerjen a jobbik. - zárnám le a témát.
-Azaz a Bayern. - szúrja még oda Bence.
Reagálni azonban már nem tudok, hiszen megjelennek az első játékosok a pályán.

Nagyon izgalmas volt már a legeleje a meccsnek. Biztos voltam benne, hogy izgalmas mérkőzés elé nézünk. Oda-vissza mentek a helyzetek, de nagyok sokáig nem született gól, de még így sem volt unalmasnak mondható a meccs. A 40.percben megszerezte a vezetést a Dortmund, mégpedig Aubameyang révén. Büszkén mosolyogva néztem Bencére.

-Én mondtam. - vigyorogtam sunyin.
-Várd ki a végét!

Sajnos igaza volt és alig 2 perc múlva ki is egyenlítettek a bajorok Lewandowskinak köszönhetően.

-Ezt nem lehet igaz... - mondtam a félidő alatt.
-Hidd csak el. És így a Bayern fog lelkesebben visszajönni a pályára.
-De a Dortmund legalább vezetett már a meccsen.
-2 perc nem sokat számít. - nevet Bence.
-Majd meglátjuk ki nevet a végén... - fejezem be a dolgot.

A második félidőt cserével kezdte a Dortmund. Aubameyang helyett Reus érkezett. Rögtön fel is csillant a szemem, amit Bence is eszre vett.

-Ennyire azért ne olvadozz. - szivatott nevetve.
-Majd akkor is ezt mond, amikor bevarrja nektek a gólt. - kuncogtam.

És milyen igazam is lett. A 73. percben egy gyönyörű beadását követően tudott kapura lőni.

-Na megmondtam vagy megmondtam? - nevettem.

Hatalmas mosollyal az arcomon néztem tovább a meccset, ami nagyon eldőlni látszott a javunkra.

-Csak nehogy elkiabáld. - mondja Bence.
-Na igen, a Vasas nyáron megmutatta hogy az utolsó percekben is ki lehet kapni, még ha vezet is a csapat. - nevetek Bencével együtt.

Nagyon jól játszottak a fiúk és sajnos be kell lássam, a Bayern sem volt rossz, de Bencének ezt semmi pénzért sem mondanám el. Rengeteg lehetősége volt a Dortmundnak, de nem tudták mindig kihasználni, ellenben a bajorokkal akik a 90.percben lecsapva a labdára ki tudtak egyenlíteni.

-Ezt nem hiszem el... - mondom, miközben a Bayern szurkolók, köztük Bence is, elkezdtek ünnepelni.
-Látod? Ezért nem kell előre örülni. - nevet ki Bence.
-Akkor se hiszem el...
-Én meg azt nem tudom elhinni, hogy a menyasszonyom a Dortmundnak szurkol.
-A... A menyasszonyod? - nézek rá - Ez tetszik. - mosolygok rá.
-Akkor mostmár megegyeztünk?
-Hát, valószínüleg döntetlen lesz, úgyhogy igen. De legalább egyikünk se örülhet sokkal jobban a másiknál.

Végül tényleg döntetlen lett az eredmény, hiszen a pár perc hosszabbításban már nem született újabb találat. Bár egyik csapat se győzött, a szurkolók így is nagyon jó hangulatban kezdték meg a távozást. Lassan mi is elindultunk a kijárat felé, majd autóba ültünk és visszamentünk a szállodába.

A szállodába visszaérve vettünk egy jó forró fürdőt, majd egy kis tv-zés után elindultunk aludni, hiszen már mind a ketten fáradtak voltunk egy ilyen hosszú nap után.

-------------------------------------------
Sziasztok!

Sajnáljuk, hogy csak most jelentkezünk, de nekünk is elérkezett a sulikezdés. Költözés a koliba, utolsó simítások, na meg az órarend egyeztetések. Na de szerencsére sikerült összehozni. Viszont sajnos mostmár a suli miatt csak minden második nap fogunk tudni jelentkezni. Reméljük így sem fogtok minket itthagyni. További szép napot mindenkinek! 😘☺