Október 9.

Reggel jó kedvvel és kipihenten ébredtem a tegnap este után. Délben indult a vonatunk haza, ahol nagyvonalakban kibeszéltük Laurával a történteket, de a fiúkról szerencsére nem esett szó. Lauval arra jutottunk, hogy életünk legjobb élménye volt ez a pár nap, amiért örökké hálásak leszünk a szüleimnek.

-Megjöttem! - kiabáltam miután beléptem a házba.

-Kicsim mondtam, hogy szólj és eléd megyünk. - aggódott apám. 

-Meglepetés! - mosolyogtam.

-Milyen volt? Mesélj el mindent! - kíváncsiskodott anya.

Mindent szóról szóra elmeséltem szüleimnek na persze Dominikot kihagyva belőle. Nagyon örültek szüleim, hogy jól éreztem magam, bár apa nem nagyon volt oda az ötletért, hogy a szünetben megint menjünk. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem a meccs zavarta.

-Nem igazán tartom jó ötletnek hogy őszi szünetben is menjetek. - közölte apa.

-Ahj drágám, ne legyél ilyen. Ha minden jól megy, jövő szeptembertől úgyis Pesten fognak tanulni a lányok. Ez az utazás legalalább jó próba ahhoz, hogy megtanuljanak önállóbbak lenni. - vett a védelmébe anya.

-Nem is ez a problémám, tudom hogy vigyáznak magukra. De akkor se szívesen engedem el a kislányomat egyedül. Benne bízom, de másokban nem és ki tudja milyen alakokkal találkozhat. Ezt később még megbeszéljük. - zárta le a témát apa.

Anya megnyugtatóan nézett rám, ami azt sugallta hogy majd elbeszélget apával és elintézi az ügyet.

Másnap nyúzottan keltem, olyan szép volt ez a hétvége és most újra suli, hurrá... Ráadásul törivel kezdünk hétfő reggel. Hát van ennél kegyetlenebb dolog?

A 8. óra után Laurával együtt indultam haza mivel megbeszéltük együtt tanulunk.

-Azt hittem sose lesz vége ennek a napnak. - nyavajgott barátnőm.

-Tudom mire gondolsz. - sóhajtottam - De azért egyvalami miatt most elviselhetőbb a suli.

-Hogy mondhatsz ilyet? - rémüldözött Lau.

-Nyugi, nem a tanulásra vagy a tanárokra gondolok, hanem arra hogy hamarosan itt a szalagavató. - nevettem.

-Oh igazad van. - mosolygott ő is.

Miután hazaértünk és megettük az ebédet amit anya készített nekünk, leültünk tanulni. De Laurát ismerve csak idő kérdése és felteszi a kérdést, amitől egész nap próbáltam menekülni.

-Öhm... 1953? Nem tudom Lili... - panaszkodott - Beszéljünk inkább másról. - vidult fel rögtön.

Mégse úszom meg a témát, gondoltam.

-Mesélj mi a helyzet Dominikkal!

-Öhm... Mi lenne? Jófej srác... vicces... - kerestem a szavakat - Mi van közted és Batik között? -próbáltam elterelni a témát.

-Ne is próbálkozz Lili, tudom mit akarsz elérni, de nem fog sikerülni. - nevet Lau.

-Egy próbát azért megért.... - motyogom - Nos, mivel ígyis-úgyis kihúzod belőlem, jobb lesz ha rögtön elmondom amit hallani akarsz .Az igazság az, hogy tényleg bírom őt... -ránézek Laura, aki tátott szájjal vár a válaszomra.

-Ha továbbra is jól alakulnak a dolgok, igazán jó barátok lehetünk. - mosolygok, bár tudom hogy képtelenség meggyőzni Laut arról, hogy valójában így gondolom.

Barátnőm kicsit csalódottan húzza meg a vállát.

-Hát rendben, ha nem ismered be hogy van köztetek valami szikra, akkor én nem erőltetem. -mondta, de sejtelmes mosolyából kiindulva ő se gondolta komolyan amit mondott.

Az elkövetkező pár hét nagyon tartalmas volt. Szerencsére Lau eljette a témát, így nyugodtabban koncentrálhattam az iskolai teendőkre. A tanulás szerencsére egy kicsit háttérbe szorult a szalagavatóra készülés miatt. Az osztállyal töltött felejthetetlen napok miatt kicsit háttérbe szorult az őszi szünet gondolata, de amint véget ért az ünnepség megint szembe találtam magam a problémával. Tudtam, hogy újra találkoznom kell vele, hiszen megígértem Launak, de nem hiszem hogy készen állok rá.

És akkor még nem is sejtettem mi vár még rám...