Reggel hamar kipattantak a szemeim és mivel időben el kell hogy induljunk Bence szüleihez, amennyire nem akartam, kénytelen voltam felkelteni. Apró puszikkal kezdtem behinteni arcát, majd mivel továbbra sem mozdult áttértem nyakára.

-Mm jó reggelt! - kezdte el szemét dörzsölni.
-Ébresztő! - csókoltam meg.
-Mostmár mindig ilyen ébresztőt kérek. - nevetett.
-Észben tartom, de lassan tényleg indulni kellene.
-Jól van, igyekszem már. - nevetett.

Mind a ketten felkaptuk valami lenge öltözetet, ugyanis irtó meleg volt, majd elindultunk a közel 2 órás utunkra.

Egy ideig beszélgettünk Bencével, majd gondolataimba merültem. Mi lesz ha nem tetszem nekik? Bence mégis csak egy híres focista, én meg egy egyszerű diák.

-Mi a baj Kicsim?
-Csak izgulok, mi lesz ha nem tetszem nekik?
-Biztos vagyok benne, hogy imádni fognak. - tette kezét. combomra és nyugtatólag kezdett simogatni
-Te mégis csak híres vagy én meg csak egy egyszerű diák, még csak szép sem vagyok annyira mint a legtöbb focista barátnő.
-Na ezt meg se halljam mégegyszer, nekem te vagy a leggyönyörűbb és nincs szükségem holmi modellekre ezt jól jegyezd meg. - mondta komolyan.

Bence szavai megnyugtattak. Ahogy egyre közeledünk a házhoz, egyre izgatottabb lettem. Már nem féltem, inkább kíváncsi voltam.

-Megjöttünk. - mondta, ezzel megszakítva gondolatmenetemet.
Mindketten kiszálltunk az autóból, majd táskáinkat magunkhoz véve elindultunk az ajtó felé. Úgy tűnik a félelmem csak egy időre tűnt el, hiszen lépésről lépésre egyre inkább fokozódott. Bence kinyitotta az ajtót, majd előre engedett.
-Megjöttünk! - kiabálta, mire rögtön meghallottam a közeledő léptek zaját.
-Bence! - üdvözölte őt anyukája egy nagy öleléssel - És te biztos Laura vagy, ha már egyszer Bence nem képes rendesen bemutatni. - nevet felém fordulva.
-Megtettem volna, csak még nem volt rá időm. - magyarázkodik.
-Jó napot, Németh Laura vagyok, örülök hogy megismerhetem. - butatkozom be.
-Berta Julianna és hagyd csak a magázódást. - ölel meg engem is - Na de menjetek és pakoljatok le, majd utána beszélgetünk. - int a lépcső felé.
Miután gyorsan lecuccoltunk Bence szobájában, visszamentünk a földszintre. Épphogy csak letettem a lábamat a legalsó lépcső alján, már bele is futottunk egy családtagba.

-Hát nem is köszönsz a tesódnak? - kérdezi az illető, aki gondolom Gergő lehet.
Miután lepacsiznak és én is bemutatkozom, hirtelen hangos sikításra leszek figyelmes, majd pár másodperccel későb egy kisgyerek is feltűnik, nyomában Bence anyukájával. A kisfiú nevetve fut előle, egyenesen felém, majd úgy egy méterre tőlem hirtelen megtorpan és kiváncsian felnéz rám, aztán egy kis gondolkodás után továbbjön felém és szorosan átöleli a lábamat.
-Úgy látom a napokban igazi gyerek-mágnes lettél. - nevet mellettem Bence - Hadd mutassam be a család legkisebb tagját, Samut.
-Szia Samu, örülök hogy megismerhetlek, én Laura vagyok. - nézek le az imádnivaló kisfiúra, aki erre integet nekem.
-Bence, azt hiszem kaptál egy komoly konkurenciát Samu személyében. - röhög Gergő, látva hogy mennyire odáig vagyok a gyerektől.
-Azt azért nem hiszem hogy... - kezdené el magyarázni Bence, de ekkorra engem már Samu kézen fogva elkezdett húzni a nappali felé.

Mire a fiúk utánunk jöttek, én már a szőnyeg közepén ültem egy csomó építőfigurával körülvéve.
-És mit fogunk építeni? - kérdezem.
-Kastélyt. - vágja rá izgatottan a kisfiú.
-Oh és lehetek én a hercegnő? - kérdezem nevetve, miközben látom, hogy a fiúk is leülnek mellénk.
-Persze.
-És akkor ugye én vagyok a herceged? - kérdezi Bence.
-Neeem, én vagyok a herceg. - ellenkezik Samu, mire mindenki nevetni kezd.
-A végén még tényleg elveszed a barátnőmet, kisember. - játsza a sértődöttet Bence.
-Barátnő? - kérdez vissza Samu, de a választ már meg sem várva indul el a konyha felé, ahonnan csak pár perc múlva tér vissza egy gyümölcslével a kezében.

Még egy kicsit játszottunk, mikor betoppant Bence apukája is, akivel szintén bemutatkoztunk egymásnak. Ezután nem sokkal pedig már készen is volt az ebéd.
-Üljetek csak le, mindjárt hozom a levest. - int Bence anyukája, amikor belépünk az étkezőbe -Addig is mesélj magadról Laura! Már sok mindent hallottunk rólad Bencétől, de nem eleget. - nevet.
-Nos, 18 éves vagyok, hamarosan 19, Debrecenben élek, de ha felvesznek egyetemre, ősszel már Budapestre költözöm. - kezdem.
-Oh, és mit fogsz tanulni? - érdeklődik Gergő.
-Keletik nyelvek és kultúra szakon, koreai szakirány. Szeretnék egyszer tolmács lenni.
-És ez honnan jött? - hallom már sokadjára a kérdést.
-Odavan néhány ferdeszeműért. - válaszolja nevetve Bence, mire én vállon ütöm, amit Samu hangos nevetéssel és tapsolással díjaz.

A nagyon finom ebéd közben tovább beszélgettünk, sikerült megismernem a Batik-családot és nekik is engem. Desszert után felajánlottam hogy segítek elpakolni, de Samunak más tervei voltak, így visszatértünk a nappaliba, hogy folytassuk az építkezést. Hamarosan követett minket Gergő és az apukája is, akik a TV elé leülve nézték egy meccs ismétlését, míg Bence és az anyukája a konyhában maradt.
Épphogy befejeztük a kastély egyik tornyát, amikor Samu megszólalt.
-Kérhetek egy kis vizet? - kérdezi szinte kiskutya szemekkel, amire képtelenség nemet mondani, így elindulok a konyha felé.

Már éppen a kilincs után nyúlnék, amikor bentről a hangomat hallom, így megtorpanok. Tudom hogy nem illik hallgatózni, de kíváncsi voltam miről szólhat a beszélgetés.
Mi van ha az anyukája nem kedvel engem és éppen most próbálja lebeszélni Bencét a kapcsolatról? Agyamban már ezernyi rosszabbnál rosszabb forgatókönyv lejátszódott, így inkább közelebb hajoltam az ajtóhoz, hogy mindent tisztán halljak.
-... szóval kicsit aggódtam. Az előző kapcsolataid alapján nem is tudom mire számítottam. - hallom és még jobban elkezdek félni, hiszen ez alapján nagyon nem kedvelhet.
-Anya, nem is...
-Hadd fejezzem be! Tehát nem tudtam mire számítsak, de álmomban se gondoltam volnac hogy ennyire pozitívan fogok csalódni. - mondja, mire hatalmas kő esik le a szívemről - Szép, okos és illedelmes, na meg ahogy Samuval viselkedik, rögtön megtalálta vele a közös hangot. Úgyhogy Kisfiam, nagyon vigyázz erre a lányra!
-Ne aggódj anya. - válaszolja Bence.

Azt hiszem mostmár mindent megbeszéltek, hiszen csend állt be köztük, így benyitok a konyhába, hogy megszerezzem a Samunak szánt vizet. Közben még rámosolygok Bencére, ő pedig viszonozza, majd visszatérek a kastélyunkhoz.
Samu figyelme azonban röpke fél óra múlva átterelődött a kis versenyautókra, így a délután további részében azokkal játszottunk.

-Mit szólnál, ha kimennénk egy kicsit focizni? - kérdezi Gergő Bencétől.
-Ebben a melegben? Normális vagy?
-Már késő délután van és egyébként is az udvaron van árnyék.
-Akkor menjünk focizni! - indulnak el az ajtó felé.
-Én is! Én is! - rohan utánuk a legkisebb.
-Nem csak a barátnődet, de a munkádat is akarja. - röhög Gergő Bencére mutatva.
Ahogy kiérnek a kertbe, én leülök a kanapéra pihenni. Onnan úgyis látom a fiúkat.
-Csak nem lefárasztott a Kicsi? - kérdezi hirtelen Bence anyukája, ahogy belép a nappaliba és leül mellém.
-Kis energiabomba. - nevetek - A gyerekek mindig képesek feldobni az embert.
-Nagyon jól kijöttél vele, vannak testvéreid? - kérdezi, mire csak megrázom a fejem.
-Nincs.
-Akkor legalább Bence részéről számíthatok unokákra, ha már egyszer Gergő nem képes találni valakit magának. - nevet, mire én elpirulok - Na de hamarosan kész lesz a vacsora. Nem mennél ki szólni a fiúknak? Addig megterítek.

A beszélgetésünknek hála már teljesen megkönnyebbülten ülhettem le vacsorázni.
Úgy tűnik alaptalan volt a félelmem és megkedvelt a család. A finom vacsora után segítettem a mosogatásban, majd csatlakoztunk a többiekhez, akik éppen valamilyen vígjátékot néztek.
Ahogy leültem a kanapéra Bence mellé, Samu fogta magát és Gergő öléből kimászva beleült az enyémbe, de film végére már félig rajtam és félig Bencén ült, azaz aludt. Legalábbis a halk kis szuszogásából erre következtettem.
-Azt hiszem ideje lenne lefeküdnie. - veszi át tőlünk a kisfiút Bence anyukája.
-Szerintem mi is megyünk lassan, holnap korán kell kelnünk. - mondom, majd miután jó éjszakát kívánunk, elindulunk az emeletre.

-Mostmár megnyugodtál Kicsim? - ölelt meg mosolyogva Bence már a szobájába.
-Teljesen, nagyon aranyosak a szüleid és Gergő is, Samu meg teljesen a szívemhez nőtt.  - mosolyogtam.
-Azért remélem nem cserélsz le. - nevetett.
-Soha. - csókoltam meg.
-Szeretlek! - viszonozta tettem.
-Én is téged, nincs kedved velem fürdeni? - néztem rá félénken.
-Ki nem hagynám. - kezdett el öltöztetni.

Miután mindkettőnket megszabadította felesleges ruháinktól, vettünk egy kellemes fürdőt.

-Annyira örülök, hogy ilyen jól kijössz a családommal. - nézett szemeimbe - Nagyon szeretlek. - magasodott felém, majd gyengéden csókolni kezdte az arcom, majd áttért nyakamra.
-Én is szeretlek. - tűrtem el egy hajtincset arcából - Nem akarsz fodrászhoz menni valamikor? - nevettem.
-Miért, nem tetszem? - szomorodott el.
-Nekem mindenhogy tökéletes vagy, de rövid hajjal egyenesen ellenállhatatlan vagy és szerintem ilyen melegben neked is jobb lenne - bújtam ölelésébe.
-Csakis miattad. - puszilta meg homlokom.
-Szerintem lassan aludjunk, elég korán kelünk.
-Jó éjt Szerelemem! - húzott ölelésébe.
-Jó éjt Bence!

Hatalmas mosollyal az arcomon aludtam el. Ennél szebb nem is lehetett volna ez a nap. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy Bence családja így elfogadott.