Csemer Lili szemszöge
----------------------------------

Hála az égnek vége az írásbelinek. Azt hiszem elmondhatom, hogy talán a törit kivéve minden úgy sikerült,a hogy szerettem volna.
Mostmár kezdhetjük a tételek tanulását, ismétlését. De előtte rám még vár egy családlátogatás Domi szüleinél.

A megbeszéltek szerint szombat délelőtt felmentem Pestre, ahonnan majd együtt megyünk Bólyra Dominik családjához.
Egész nap ideges voltam, kicsit tartottam a nagy találkozótól, de Dominik megnyugtatott, hogy biztos kedvelni fognak.
Pontban délben már Dominik ajtóján kopogtattam, aki alig 2 perc múlva ki is nyitotta.

-Szia Kicsim! - húzott be az ajtón.
-Szia! - pipiskedtem fel hozzá egy csókért.
-Indulhatunk?
-Igen.

Dominik még összeszedte a fontosabb dolgait, majd elindultunk  autója felé. Körülbelül fél órája utazhattunk, amikor megéreztem Domi kezeit a combomon.
-Ennyire izgulsz? - nézett rám.
-Nem. - néztem inkább a mellettünk elsuhanó tájat.
-Mondtam hogy ne izgulj, anya már egy hónappal ezelőtt kérte, hogy mutassalak be, apa pedig nagyon laza ember. - nevetett.
-Jól van, csak tudod nem nagyon volt még komoly kaocsolatom, főleg nem olyan, ahol bemutattak volna a szüleiknek.
-Nem értem, hogy egy ilyen gyönyörű és okos lánynak miért nem volt még komoly kapcsolata.

Közel 2 órás kocsikázás után megérkeztünk egy gyönyörű családiház elé.
-Hú, ez nagyon szép. - ámultam el, ahogy segített kiszállni az autóból.
-Na gyere! - kulcsolta mosolyogva kezeit az enyémre.

Pár másodperccel később már nyitotta is az ajtót.
-Megjöttünk! - kiabálta.
-Dominik, na végre! Annyira hiányzott az én kicsi fiam. - öleli át szorosan az anyukája.
-Anya! - szól rá nevetve.
-Nem érdekel, hogy milyen nagy focista vagy, nekem akkor is a pici fiam maradsz. - nevet.
-Most hogy már teljesen leégettél a barátnőm előtt, azt hiszem itt az ideje hogy bemutassalak titeket egymásnak. - mutat felém.
-Jó napot Asszonyom! - köszönök illedelmesen, miközben a kezemet nyújtom felé.
-Ugyan, hagyjuk a formalitásokat. - húz engem is egy ölelésbe - Már annyit hallottam rólad. Persze csak jókat. - mosolyog.
Hihetetlenül megkönnyebbültem ennek hallatára. Ha ilyen kedvesen fogad, nagy baj már nem lehet.

-Na de gyertek beljebb! Apádnak is itt kell lennie valahol. - indul vissza a ház belseje felé.
-Körbevezetlek. -ajánlja Domi, de még mielőtt elindulhatnánk, befut az apukája is.
-Fiam! Jó újra látni. - mosolyog - Na és ki ez a csinos fiatal hölgy?
-Csemer Lili, a barátnőm. Lili, ő pedig az apukám. - mutat be minket egymásnak, mire mindketten köszönünk.
-Fiam, néha komolyan elkezdtem kételkedni benne, de végre sikerült egy rendes lányt is hazahoznod. - nevet - Úgyhogy ne rontsd el!
-Ne aggódj, nem tervezem.
-Na de menjetek, lassan úgyis kész lesz a kaja, addig pakoljatok le.

-És ez lenne az én szobám. - nyitott be egy halvány zöld szobába.
-Olyan te. - kerestem a szavakat.
-Olyan én? - nevetett.
-Olyan letisztult, kedves. - nevettem.
-Na menjünk beljebb! - húzott maga után.

Miután sikerült lepakolni, kézen fogva indultunk vissza a konyhába.

-Szedjetek még gyerekek! - mosolygott Dominik anyukája.
-Én tele vagyok, köszönöm. - dőltem hátra.
-Jó látni, hogy rendesen eszel, nem csak ilyen füveket meg magvakat. - nevetett Dominik apukája.
-Nincs kedved megnézni ezt a pici várost? - fordult felém Dominik.
-De, persze. - mosolyogtam.
-Menjetek csak fiatalok. - mosolygott Domi anyukája.
-Ne segítsek elpakolni?
-Dehogyis, te itt vendég vagy. - mosolygott.

Gyorsan átöltöztem valami kényelmesebbe, aztán kézen fogva útra keltünk.
-Ha ezt tudom hozom a gépem. - ámultam el a kastély láttán.
-Annyira nem nagy szám. - vezetett körbe.
-Neked, de fotós szemmel igen is lehetett volna itt nagyon szép képeket csinálni. - fordultam vele szembe.
-Ott a telefon. - nevetett.
-Ez igaz, na állj oda! - mutattam egy pontra.
-Na? Jól nézek ki? - jött hozzám nevetve.
-Te mindig. - csókoltam meg.
-Na most én jövök, sipirc.
-Hát fotósnak ne menj. - nevettem mikor megláttam milyen képeket készített.
-Most kinevetsz? - kezdett el csikizni.
-Ig...igen. - lihegtem.
Hirtelen nekem csapódott, így a fűben kötöttünk ki.
-Bolond vagy... - könyököltem fel.
-De te így szetetsz. - húzott le magához, majd az ajkaimra tapadt.

Csókunkat a levegőhiány szakította meg, na meg persze nyilvános helyen vagyunk, mégsem feküdhetünk a fűben.
Készítettünk még jó pár képet egymásról, na meg persze kettőnkről.
Nevetgélve indultunk vissza a házba.
-Mi ez a jó kedv gyerekek? - jött ki hangunkra Dominik édesanyja.
-Csak jó kedvünk van. - mosolygot anyjára Dominik.

Nagyon boldog vagyok, hogy Dominik szülei ilyen könnyen elfogadtak, így mostmár úgy érzem semmi és senki nem állhat a kapcsolatunk közzé.
Rengeteget beszélgettünk Dominik szüleivel és a hosszú séta után egészen sokáig a szüleivel maradtunk, majd csak estefelé mentünk fel a szobájába.

-Szívem, van itt számodra valami. - nyúltam táskámba.
-Mi? - kiváncsiskodott.
-Ne haragudj, hogy a múltkor nem készültem, de most szeretnék nagyon Boldog Születésnapot kívánni, utólag is. - adtam át neki az ajándékot, ami egy fotóalbum volt, tele közös képekkel és néhány képpel róla.
-Ez nagyon szép Édesem, köszönöm. - csókolt meg.
-Nem túl ötletes, de személyes és szerintem bármilyen drága ajándéknál többet ér.
-Igen, szerintem is és remélem legközelebb már a mai képeket is belerakjuk. - húzott magához még közelebb.

-Elmehetek fürdeni?
-Persze, jobbra a második ajtó.
Gyorsan magamhoz vettem a szükséges dolgokat és elindultam a fürdő felé. Úgy döntöttem a hajam is megmosom, így kicsit elhúzódott a tisztálkodás.
-Azt hittem sose végzel. - állt fel Domi.
-Hajat is mostam, na.
-Szeretem, amikor ki van engedve a hajad. - jött közelebb.
-Én ebben a melegben nem. - húztam el a szám - Na de irány a fürdő! - csaptam izmos fenekére.
-Áh szóval így játszunk? - rántott magához - Várj csak, majd ha vissza jövök... - húzta pimasz mosolyra ajkait.

Dominik gyorsan végzett a fürdéssel és szokásához híven egy boxerben jelent meg, ami még mindig nagy hatással volt rám.
-Meg is jöttem. - jelentette ki - Látod, ilyen gyorsan is lehet végezni. - kötekedett.
-Ne kötekedj, Nagy! - fenyegettem meg viccesen.
-Mert különben? - mászott fölém.
-Ööö... nem tudom. - nevettem el magam.
-Bolond vagy. - húzott nevetve mellkasára.
-De azért szeretsz? - meresztettem rá hatalmas boci szemeket.
-Imádlak. - csókolt meg.
-Jó éjt Dominik.
-Jó éjt Manó. - puszilt meg.

Kényelmesen elhelyezkedtem karjaiban, majd se perc alatt elnyomott az álom.

Reggel korán kidobott az ágy, így gondoltam hagyom még aludni Dominikot és mivel lentről hangokat hallottam, így úgy döntöttem felöltözök és lemegyek.
-Jó reggelt! - köszöntem Domi anyukájának.
-Jó reggelt Aranyom, hogy aludtál? - érdeklődött.
-Mint a bunda. - nevettem.
-Ez a jómadár még alszik?
-Igen.
-És meddig maradtok amúgy? - érdeklődött kedvesen.
-Legkésőbb 1-kor el kell induljunk, mert nekem még haza is kell mennem Pestről.
-Ezt sajnálattal hallom, de azért majd máskor is gyertek.
-Mindenképp. - mosolyogtam.
-Jó reggelt! - jelent meg Dominik is, először anyukáját puszilta meg, majd nekem adott egy lágy csókot.
-Jó így látni titeket. - mosolygott Dominik anyukája.
-Köszönjük. - pirultam el.
-Te mikor keltél amúgy? - intézte felém a kérdést.
-Úgy fél órája, nem volt szívem felkelteni téged.
Egy gyors reggeli után még beszélgettünk az időközben hazatérő családfővel is, majd nem sokkal dél előtt elkezdtünk csomagolni.
-Remélem azért még az ebédet megvárjátok.
-Csak a te kedvedért meg, anya.

Ebéd után, ami egyszerűen isteni volt, kénytelenek voltunk elindulni vissza Pestre.
-Köszönöm a vendéglátást. - hálálkodtam.
-Ugyan Kislányom, ide bármikor jöhetsz, szívesen látunk. - pusziltak meg a szülők.
-Szeretlek anya és apa. - búcsúzott párom is.
-Vigyázzatok magatokra! - intettek a Nagy szülők.

-Ugye nem is volt olyan szörnyű? - tette kezét combomra már a kocsiban.
-Írtó aranyosak a szüleid. - fordultam felé.
-Örülök, hogy ilyen jól kijöttök.

A közel két órás utat végigbeszélgettük Dominikkal néha mindenféle hülyeségről.

-Meg is jöttünk. - állította le a motort már az állomáson.
-Mikor találkozunk legközelebb?
-Szerintem csak az érettségi és a szezon végén. - közölte a fájó valóságot.
-Az hosszú idő... - szomorodtam el.
-Eddig is kibírtuk, ezután is kifogjuk, aztán meg tervezünk vakami közös nyaralást. - kacsintott - Oké? - hajolt felém.
-Alig várom. - vigyorogva döntöttem homlokom övének.
-Aztán ügyes legyél nekem! - csókolt meg.
-Igyekszem. - viszonoztam csókját.
-Vigyázz magadra! - váltunk el.
-Te is Édesem, szeretlek. - adtam egy utolsó puszit.
-Én is téged, Picim.
-Szia!
-Szia!

Visszatérve a debreceni valóságba, ülhettem le tételeket tanulni.
Már csak a szóbelik voltak hátra. Az emelt miatt még kicsit izgultam, de mivel jól sikerült az írásbeli, így bíztam benne, hogy itt se lesz gond és így is lett. Középszinten már a saját sulinkban vizsgáztunk, ami hatalmas segítség volt, hiszen csupa ismerős tanárnál kellett felelnünk. A szóbeli utolsó napján megkaptuk a bizonyítványainkat. Szerencsére mindkettőnknek elég jó eredményei lettek, így Lau optimistán várhatta a felvételit, de nekem se lehet gondom jövőre.

Miközben mi a tanulással voltunk elfoglalva, a fiúk sem lazsáltak. Dominik az oroszok ellen nem kapott lehetőséget, de Andorra ellen igen. Bár a mérkőzés nagyon nem úgy alakult, ahogy kellett volna, Dominikra mérhetetlenül büszke voltam, hiszen az átlagnál is jobban teljesített. Azt hiszem minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy az egyik legjobb volt. Bence pedig bár nem tudott pályán lenni, de így is megérdemelten kupa győztes lett a Fradival.