Németh Laura szemszöge
------------------------------------------

Iszonyat nehéz volt elszakadni Bencétől, főleg azzal a tudattal, hogy ki tudja mikor láthatom újra. Lili még rosszabb állapotban volt, hiszen Dominik még csak nem is ebben az országban lesz, így a hazavezető út csendben telt el.
-Megjöttem! - szóltam a nappaliban üldögélő szüleimnek.
-Végre kicsim. - aggodalmaskodott anya - Igazán felhívhattál volna minket, hogy mikor érkezel. És milyen volt a szilveszter?
-Nagyon szuper, anya. - mosolyogtam halványan.
-És rendes volt veled ez a Bence gyerek?
-Igen apa, nyugi!
-Jól van kislányom, de tudod hogy te vagy a mindenünk, szeretünk és ezért féltünk.
-Megyek lepakolok. - indultam meg szobámba.

Szerencsére anya és aránylag apa is jól fogadta, amikor először meséltem nekik Bencéről. Bár apának voltak kétségei, hogy focista, de hamar megbékélt a gondolattal, hogy egyetlen kislánya mégpedig egy focistát szeret.
Miután kipakoltam, írtam egy sms-t Bencének, ahogy azt megígértem.

Laura: Hazaértem. Már most hiányzol!Szeretlek!!😘💜

Bence: Te is nagyon hiányzol! Szeretlek Kicsim!!💜💞

Úgy döntöttem még mielőtt elmegyek aludni olvasok egy kicsit. Az mindig megnyugtat.

Nehéz volt újra visszaszokni a suliba, de muszáj volt. Nyakunkon az érettségi és a félév sem volt olyan egyszerű. Bencével minden nap beszéltem és bár nem olyan volt, mintha átölelhetném és megcsókolhatom, hangja minden nap fel tudott dobni. Lilivel sajnos nem sok időnk volt egymásra sulin kívül. Volt hogy segített a tanulásban, de a régi csajos napok már nagyon hiányoztak.

Február 18.

A félévnek vége, az egyetemi jelentkezést már le kellett adni, így végre egy kicsit fellélegezhettünk. Lilivel úgy döntöttünk, hogy a délelőttöt shoppingolással töltjük. Ennyit mostmár igazán megérdemlünk.
-Na és mi van veled és Dominikkal? - érdeklődtem
-Jaj Lau, annyira nehéz nélküle. Minden nap beszélünk vagy skypeolunk, de az nem olyan. Az legalább megnyugtató, hogy könnyen beilleszkedett és szeretik a csapatban. - mosolygott halványan.
-Na ez jó hír.
-És veletek?
-Mi is beszélünk minden nap, de már nagyon hiányzik. Furcsa hogy annyira nincs messze, mégsem tudunk találkozni. - sóhajtottam fel.
-Na gyere ide, még nézzünk be ide, aztán együnk valamit. - rángatott be barátnőm egy boltba.

Miután mind a ketten vettünk egy nagyon csinos ruhát,  megebédeltünk, majd lassan elindultunk haza.
-Figyelj, nem lenne kedved délután elnézni a Debrecen meccsre? Kicsit kikapcsolódni.
-Hát nem tudom... Sehogy se állok a magyar tételekkel.
-Tedd félre egy kicsit Petőfit és szórakozzunk egy jót végre! - nyüstölt barátnőmy
-Na jó, benne vagyok. Mikorra menjek?
-5-kor találkozunk a Nagyerdei előtt.
-Oké, ott leszek. - öleltem meg Lilit búcsúképp.

Volt kerek 3 órám, így úgy döntöttem addig mégiscsak tanulok. Annyira belemerültem, hogy észre se vettem már fél 5 van. Gyorsan felvettem valami meleget, majd mivel szerencsére nem lakok messze a stadiontól, lassan útnak indultam.
-Huh boccs hogy késtem, csak volt egy kis dolgom. - lihegett barátnőm.
-Amúgy kivel is játszanak? Teljesen elfelejtettem. - érdeklődtem.
-Mindjárt megtudod. - húzódott széles vigyorra barátnőm arca.

Lassan elkezdtünk felsétálni a lelátókra, amikor megláttam a sok zöld-fehér szurkolót.
-Ez most komoly? - mosolyodtam el.
-Igen jól gondolod, hogy nem a Haladás elleni meccsre hoztalak. - vigyorgott, ám ekkor tudatosult bennem a valóság.
-Most miért szomorodtál el? - komorult el barátnőm is.
-Bence tuti nincs itt, hiszen sérült és.... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert hirtelen két erős kar fonódott derekam köré.
-És mi? - fordított meg ölelésében a karok tulajdonosa.
-Bence? - hirtelen fel sem fogtam mi történik -Benceee! - visítva ugrottam a nyakába.
-Na ezt már szeretem. - tapadt hirtelen ajkaimra - Hiányoztál!
-Te is nekem! - csókoltam meg újra - De hogy kerülsz ide? - értetlenkedtem tovább.
-Eljöttem a csapattal, hogy láthassam az én csodálatos barátnőmet. - nyomott puszit a homlokomra.
-Tényleg, Lili hova tűnt? - néztem szét.
-Besegít a fotózásban. Segített szervezkedni és most hagyja, hogy kettesben legyünk. -mosolygott.

Örökké hálás leszek Lilinek, hogy elintézte, hogy ha csak kis időre is, de Bencével lehessek. A meccs nem igazán alakult úgy ,ahogy azt a fiúk szerették volna, de most ez sem tudott elszomorítani, hiszen Bencével lehettem. Együtt néztük végig a meccset, néha egy-egy csókot lopva a másiktól.
-Nem jössz le velem az öltözőkhöz? - indult el lassan Bence, nem sokkal a mérkőzés vége előtt.
-Dehogynem. - kulcsoltam össze kezeinket.
Szépen, lassan lesétáltunk a csapathoz, ahol az éppen a pályáról lefele ballagó Dibusz rögtön kiszúrt minket.
-Na mi van fiatalok? - mosolygott.
-Ügyes voltál! - öleltem meg a kapust.
-Hát lehetett volna jobb is ez a meccs... - húzta el a száját.

Lassacskán mindenki beszállingózott az öltözőbe Dollal együtt, így Bemcének is be kellett mennie, amíg az edző értékelte a meccset.
-Na meg volt a fejmosás? - nevettem fel Bencét meglátva.
-Igen. - húzott mosolyova magához - Lassan mennünk kell... - szomorodott el.
-Máris?
-Sajnos igen. - döntötte homlokát az enyémhez, majd hirtelen csapott le ajkaimra.
-Szeretlek. - vált el lihegve.
-Én is szeretlek Bence. - kezdeményeztem ezúttal én a csókot.
-Gyere már Batik, vagy itt hagyunk! - kiáltotta el magát valaki.
-Mennem kell. - döntötte homlokát az enyémnek, majd egy utolsó csókot nyomott a számra.

Miután Bence elment, barátnőm keresésére indultam. Hosszas keresgélés után a sajtószobába találtam meg.
-Na végre, hogy megvagy, már mindent tűvé tettem érted. - nevettem.
-Na mi van? A lovagod már el is ment?
-Igen, sajnos. - szomorodtam el - Lili én olyan hálás vagyok neked. - öleltem meg jó szorosan.
-Szívesen, csak ne fojts meg! - nevetett.
-Megyünk lassan?
-Igen mindjárt, csak leadom a gépet.

Hatalmas mosollyal indultam haza Lilivel az oldalamon. Egészen kellemes volt az idő, így annyira nem siettünk.
-Mégegyszer köszönöm Lili, hogy elintézted nekem, hogy láthassam Bencét.
-Ugyan már, nektek köszönhetem, hogy együtt vagyunk Dominikkal, ez a minimum. - ölelt meg.
-Lassan viszont indulok, állva képes lennék elaludni. - nevettem.
-Hát én is tudnék aludni, jó éjt Laura! - puszilt meg búcsúképpen.
-Jó éjt Lili! - viszonoztam tettét.

Ahogy hazaértem rögtön megcéloztam a fürdőt, majd egy gyors zuhany után rögtön az ágyba zuhantam.

Szerencsére vagy nem, a napok gyorsan teltek. Az érettségi egyre közeledett és természetesen minden tanárnak egyszerre jutott eszébe a tételeket számon kérni. A fejemben már teljesen összekeveredtek a történelem és a magyar évszámok. Teljesen kétségbeestem, így Lilivel úgy döntöttünk megpróbálunk együtt tételt tanulni.
-Magyarral vagy törivel kezdjünk?
-Teljesen mindegy. - sóhajtottam.

Közel két órája tanultuk azokat a nyamvadt tételeket, amikor végleg feladtam.
-Na jó én feladom. Nekem nem megy több információ a fejembe. - nyavajogtam.
-Pihenjünk egy kicsit. - dőlt ki barátnőm is - Jut eszembe... Ugye megyünk a bálba?
-Még szép! - vidultam fel.

A sulink minden évben rendez a diákoknak egy bált, mindig más témával. Olyan mint a filmekben. Sajnos tavaly nem tudtumk menni, így idén minden vágyunk eljutni, ha már utolsó évesek vagyunk.

-Elkérhetem a laptopod? Olvasok már valami szaftos pletykát. - jutott eszembe.
-Javíthatatlan vagy... - nevetett - Na találtál balami izgit?
-Ez megcsalta azt, ezek nem tudnak egymás nélkül élni blablabla... Semmi iz... - nem tudtam befejezni a mondatot, az ütő is megállt bennem attól, amit láttam.
-Mi a baj Lau? Hahó! Itt vagy? Fal fehér lettél. - legyezett szemem előtt Lili.
-E.. Ezt nézd! - kezdtek el potyogni a könnyeim - Ezt nem hiszem el, azt mondta szeret! - törtek utat mostmár teljesen könnyeim.
-Lau nyugodj meg! Biztos csak félre érted. -próbált nyugtatni Lili.