Betenni a lábamat egy könyvtárba sosem volt számomra egyszerū. Habár a könyvek régies illata és a tudat hogy bármikor megtalálhatom életem regényét vonzott, volt benne valami ami tudat alatt is elijesztett. Talán a rossz romantikus irományoktól való félelem, ami miatt oly sok reményt fūztem a huszonegyedik századi férfiakhoz.

A lelkemet mindig elnehezítette a szerelem utáni vágyakozás, amely sokszor már betegessé vált, mintha egyfajta függōség lett volna. Megmérgezték a szívemet a nyálas történeteikkel amiben a férfi küzd a lányért és a sok csalódás ellenére sem adja fel. Ahol a fiú és a lány közt oly nagy a magasságkülönbség, hogy az aranyos pillanatokat okoz folyamatosan. S a személyiségeik közti különbség, ami miatt úgy vonzzák egymást.

De a könyvtár végül számomra is rejtett valami olyat, amire szükségem volt. Igaz nem egy könyv formájában, de annál jobb volt.

Aznap eldöntöttem, hogy ki fogok venni egy rendes öldöklōs könyvet, ami után majd egy életre elfeledkezek a romantikáról és a felesleges enyelgésrōl. Pár percnyi keresgélés után meg is tetszett egynek a borítója, cifra betūivel és sötét színeivel kellemes borzongást idézett elō a hátam vonalán. Mint a nyári napsütés sugarai amikor táncot járnak a bōrömön.

S a kezem magától nyúlt a vastag írástömb felé, amit aztán egy ismeretlen, eres kéz emelt le a polcról. Meglepōdtem, s szemeimmel a tulajdonosa felé pillantottam, ami aztán fura érzést váltott ki belōlem. A gyomrom összeszorult és a látásom elhomályosult. Olvastam már errōl; szerelemnek hívják. Szerelem elsō látásra, bár mi közel sem hasonlítottunk a könyvekben leírt szerelmesekre.

Külsōre hasonlóak voltunk. Jeges bōrszín és fagyos arcvonások, ugyanakkor a magasságunk is hasonló volt. A ruháink holló-feketék, szívünk pedig ugyanolyan vágyakozó. Mintha ō és én ugyanannak a személynek lennénk a két fele: a lány és a fiú változata.

Még a kezünk is ugyankkora volt, azzal a különbséggel, hogy az övé férfiasabb volt. Annyira hasonlítottunk, hogy a pultnál testvéreknek néztek minket, habár én csak azért mentem oda hogy megkérdezzem van-e még egy példányuk abból a könyvbōl amit a fiú kivenni készült.

Ekkor pillantott rám a mélybarna szemeivel, amelyek olyan ismerōsnek és otthonosnak tūntek számomra. De a pillantásom a pólója által szabadon hagyott kulccsontjára esett, melynek nyakához közeli részét egy tetoválás díszítette. Az enyémmel megegyezō, amelybōl már akkor sejtettem hogy ugyanazon klánnak tagjai lehetünk.

Végül ō is az én jelemet kezdte el pásztázni egy oldalas mosollyal az arcán és én éreztem ahogy a pillanatok teltével egyre jobban beleesek. Magába szippantott akaratom ellenére is a kényelmes kisugárzásával, s mintha magához kulcsolt volna úgy akartam követni minden szavát.

Gyengének éreztem magam miatta. Eddig mindig azt hittem hogy erōs vagyok, de ōt elnézve még az alsó réteghez sem voltam elég; fōleg nem vámpírvadásznak.

Végül mikor megkaptam az áhitott könyvet, gyorsan hagytam el a helyet, ahova azután sosem akartam betenni a lábamat újra. Legalábbis egy idōre biztosan.

Gyorsan lépkedtem a régies házam felé, amely csalinak szolgált a vámpírok és démonok számára. S közben egész úton éreztem ahogy engem figyelt távolról. Égette a hátamat a nézése, mégsem volt kényelmetlen számomra. Ismét csak a jólesō borzongás játszadozott a bōrömön, amihez sosem akartam hozzászokni. Vágytam arra hogy ez az érzés minden alkalommal újnak hasson. Meglepōnek és kellemesnek.

Nem akartam megismerni ōt, soha. Helyette inkább a távolról való figyelmét akartam magamon érezni, hogy tudjam: vigyáz rám és biztonságban vagyok. Ugyanakkor tudtam hogy én is tudok magamra vigyázni, de ō valahogy átlagon felülien erōsnek tūnt.

Még a ház falain keresztül is éreztem a figyelmét. Már-már ijesztōvé vált, mintha paranoiává alakult volna át a szerelemnek hitt érzés és automatikusan húztam össze a függönyöket védelem reményében ahogy beléptem egy szobába. A figyelme sosem lankadt, s ez mégjobban elgyengített.

Talán nem is voltunk olyan hasonlóak. Talán pont hogy ellenkezōek voltunk.

A tükör elé állva néztem magamat, hogy rájöjjek mi változott meg, de oda nézve ugyanazt a lányt láttam mint azelōtt, csakhogy mindennek meg volt az oka ezúttal. A világos bōröm a nap hiányát jelentette, a rajta elhelyezett tetoválás pedig egy fakuló tollal rajzolt mintának hatott csak. Hamisnak tūntem, egy régi festménynek amit napok elteltével fakult üres vászonná, s ez vett rá arra hogy az ablakhoz sétáljak. Hogy megnézzem, ō vajon ugyanúgy fakul-e mint én.

A függöny egyik felét egy hirtelen mozdulattal húztam félre, hogy az felfedje a házam elōtt ácsorgó fiút. Egy fa törzsének dōlve nézett vissza rám, szemei villogtak és gyors színváltozásba kezdtek ahogy rájött hogy megfogott. Magába bolondított, így már itt volt az ideje hogy felfedje igazi valóját.

Íriszei a sötétbarnából világossá változtak, majd zölddé, s onnan vörössé. A fiú akit vámpírvadásznak hittem igazából egy vámpír volt, de nem is akármilyen. A felszentelt házon keresztül is képes volt az életerōmbōl táplálkozni, hogy elérje hogy csak ō legyen a gyógyír számomra. Miatta haldokoltam, csak azért, mert ō magáénak akart engem tudni.

Én viszont élni akartam. Nem csak magam miatt, de a családom miatt is akik annyi évszázadon keresztül a vámpírvadászatnak szentelték az életüket. Büszkének akartam ōket tudni, bár már akkor a fejemben hallottam a fiú nekem szánt gondolatait. Hangja édes dallamként játszódott le a fejemben, s azt kívántam bárcsak újra és újra visszapörgethetném azt.

Az elmémmel játszadozott, elhitette velem hogy hozzá tartozok, s hogy az eddigi életem értelmetlen volt nélküle. Az én gyenge elmém pedig megadta magát vele szemben, s mintha én is egy szerelemesregény szereplōje lettem volna, úgy futottam le a lépcsōn.

A ház ajtaját kivágva vetettem magam a karjaiba, amivel a sorsom is rögtön megpecsételōdött. Nem ismertem ōt; még csak a nevében sem voltam biztos, habár a fejemben egy szó repkedett folyamatosan: "Yoongi". Én mégis neki adtam magam az ō akarata szerint és egy csepp megbánást sem tudtam érezni miután az elsō csókjával visszaadta az élénkségemet.

Ezzel tartott sakkban. Ō hordozta az igazi énemet, s megtestesítette a vágyaimat, amiket csupán egy csókkal mind nekem adott.

Elvileg lesz még vámpíros oneshotom, bár nem tudom hogy értékelni fogják-e az emberek aye. Valaki teóriázgat már a Love Yourself alapján?