A oneshot a te szemszögedbōl íródott.
___

Kulcsaimmal babrálva próbáltam minél hamarabb bejutni a kis családi házba. Kint csípōs hideg volt és az erōs szél sem számított túl nagy segítségnek az átfagyott végtagjaimnak.

Lábujjaimat próbáltam megmozgatni, miközben a negyedik kulcsot próbáltam bele a zárba. Szidtam a kulcsot, szidtam az idōjárást és szidtam Yoongit, aki több mint valószínū, hogy a jó meleg takarója alatt heverészett, mint általában.

A nyakamon a szél jéghideg lehelletnek érzōdött, amitōl a bōröm borsózni kezdett. Nem csak a jeges idōjárás miatt, hanem annak a gondolata miatt is hogy valaki a nyakamba liheg.

"A rohadt életbe." sziszegtem. Végre
kinyilt az ajtó, ám ekkor észrevettem Yoongi sötétbarna hajkoronáját, amitōl nagyot nyeltem. Valószínūleg felébresztettem, amit nem nagyon szeret. De ha szerencsém van, akkor nem is aludt.

"Gyere már be." morogta, majd jobb kezét végighúzta a másikon, így miközben beljebb mentem, szemügyre vettem a fekete pólóval fedett felsōtestét.

Mintha maguk az istenek faragták volna; de nem csak a felsōtestét. Állvonala még annál is csábítóbb volt, nem is beszélve apró, de telt ajkairól.

"Ne bámulj már, te kretén." csukta be az aktót egy kis idō után és sétált el mellettem. Ledobta magát a fekete bōrkanapéra, s kezébe vette a kávézóasztalon heverō kínai kaját.

Kabátomat lehámozva a testemrōl ültem le mellé és kezdtem el nézni a sorozatot, ami éppen a tévében ment.
"Egyél."  bökött fejével az asztal felé, ahol meglepetésemre még egy doboz étel kapott helyet.

"Miért vettél nekem kaját?" kérdōjeleztem meg kedvességét. Persze tudtam, hogy nem egy bunkó személy, ahogy azt ō mutatja, de akkor is szerettem volna húzni az agyát.

"Mert nem hagyhatom, hogy éhenhalj." válaszolta egyszerūen, miközben a képernyōre koncentrált. Szájával csücsörített, ahogy a tészta lassan bevándorolt a szájüregébe, majd nagyokat nyelt.

"Miért ne hagyhatnád?" kíváncsiskodtam. A kínai már a kezemben volt és nagyban ettem a részemet, de úgy éreztem muszáj tovább piszkálnom.

Egy nagy sóhaj hagyta el a száját, mielōtt válaszolt:
"Ha meghalsz, akkor nem fogok a hulláddal élni. A mentōt nem hívom, mert kurvára utálom a 'ne aggódj, megmentünk' féle hangvételüket. Eltemettetni nem tudlak, mert nincs elég pénzem. Az utcáig sem húzlak ki, mert akkor azt hiszik, hogy én öltelek me-"

"Ho, ho" vágtam közbe "azt hittem, hogy valami cuki szöveg jön, de oké."

"Ismersz." rántotta meg vállát, aztán csendben tovább eszegette a kajáját, figyelmen kívül hagyva hitetlen pillantásaimat.

Nem sokára már csak kettōnk csámcsogása hallatszott és a tévé zaja. A többi szobatársunk valószínūleg a saját szobájukban gubbasztanak, vagy haza mentek a hétvégére. Nem igazán érdekel. Itt Yoongi az egyetlen olyan személy, akivel megértjük egymást, s nincs szükségünk senki másra.

Antiszoc csapat, yay.

"Mellesleg..." zökkentett ki Yoongi a gondolataimból ahogy közelebb hajolt, hogy a fülembe suttogjon "ki a barátod?"

Összezavarodva néztem felé, nem teljesen értve a kérdést. Ki a barátom? Úgy érti ki a pasim? Vagy hogy ki a legjobb barátom? Nem értem.
"Mi? Milyen barát?"

Szemöldökét összeráncolta, aztán a másik kanapé felé nézett. Hajába túrva bökött fejével az ülōalkalmatosság irányába.
"Ō."

Én is arra pillantottam, de senki nem volt ott, ezért úgy gondoltam próbált rámilyeszteni. Nem ez lenne az elsō eset.

Az sem volt semmi, amikor fehérbe öltözve, falfehér arccal jött be a szobámba. Szemei alatt sötét karikák húzódtak és a pupillái majdhogynem üregesnek tūntek. Sikítottam, mint az állat, de aztán kiderült, hogy csak beteg volt és fájdalomcsillapítóért csoszogott át hozzám.

"Nem tudsz megijeszteni, Yoongi." forgattam szemeimet. Néha túlzásba viszi a vicceit.

"Te meg mirōl beszélsz? A barátod, aki mögötted állt az ajtóban amikor kinyitottam azt neked, most ott ül a kanapén." szemeim tágra nyíltak, ahogy visszaemlékeztem a lehellet szerū érzésre a nyakamon "Beengedtem, mert úgy láttam veled van. Intett nekem, leült velünk és még kicsit rosszul is éreztem magam amiért nem adtam neki kaját. Erre most te teszel úgy, mintha nem is létezne. Nem szívesen lennék a barátod."

"Elōször is; barátok vagyunk, idióta." böktem mellkason "Másodszorra; nem jött velem senki."

Ismét szemöldökét ráncolva váltogatta tekintetét köztem és az üres kanapé közt. Ōszintén kezdett elegem lenni a játékából. Mostmár tényleg túl ment a határon az ijesztgetésével.

A kínait letéve a kezembōl álltam fel és vonultam a szobámba, nem foglalkozva Yoongi "Hova mész?" kérdésével.
Rendesen bezártam az ajtómat és az ágyamhoz vonulva befeküdtem abba ruhástul.

"Ne hagyd itt a barátodat. Komolyan te vagy a legrosszabb vendéglátó." koppantott egyet az ajtón, amire csak feelhorkantottam és a fal felé fordulva próbáltam elaludni.

➸➸➸

"Nyisd ki az ajtót." hallom Yoongi hangját kopogással vegyítve. A telefonomra pillantva leolvasom az idōtt, ami még csak 11:08. Húsz percre sem volt képes békén hagyni.

Fáradtan ülök fel az ágyba és bámulom az ajtót, ami mögött valószínūleg Yoongi mozdulatlanul áll.
"Kérlek. Nagyon fura a barátod. Próbáltam kedves lenni hozzá. Megkérdeztem mi a neve, de csak oldalra fordította a fejét és nem válaszolt. Megijeszt." mondta egy olyan hangnemben, amit még sosem hallottam tōle. Talán tényleg fél?

"Yoongi, ne játszadozz már velem." szólalok végre meg rekedt hangomon. Az ajtóhoz lépve a kilincsre teszem egyik kezem, míg a másikat a zárra, ám ekkor hallom, ahogy a fiú lecsúszik a szerkezet mentén.

"Nem játszadozok. Egyenesen elōre néz mindig, kivéve mikor hozzá beszélek." hallom ahogy feje aprót koppan a fán, s elfordítom a zárat ugyanabban a pillanatban.

"Menj arrébb Yoongi." figyelmeztetem, majd mikor hallom, hogy arrébb csúszik, kinyitom az ajtómat és elé állok. Arca furán fest, mintha kicsit megrémült volna. Tehát nem hazudott.

"Yoongi...egyedül jöttem." harapom be ajkamat és mostmár én is kicsit riadtan nézek rá. Arcvonásai megesnek és megvilágosodás csillan a szemében.

Én nem vettem csak úgy semmibe egy barátomat és ō sem akart megijeszteni. Biztosan nem húzna eddig egy átverést. Nem olyan gonosz, mint amilyennek tūnik.

"Nem akarom látni. Csinálj valamit." súgja kétségbeesetten és érzem ahogy rámarkol kezeimre. Még sosem láttam ilyennek. A helyzet és a viselkedése is új volt számomra ezért szinte képtelenségnek tartottam, hogy bármi ötletem is lehetne.

"Hogy segíthetnék? Én nem is látom azt, amit te." nézek barna szemeibe, amikben a pupillák gyorsan tágultak és szūkültek.

"Csak segíts." könyörgött, amitōl egy hirtelen ötletként behúztam a szobámba és jól bezártam azt. Bármi is az, holnap reggelre remélhetōleg eltūnik.

Addig is...pizsiparti.

Szóval, Yoongi szellemet látott és megijedt. Ez a magyarázata a történetnek. ㅜㅜ 👀
Btw elkezdtem egy angol YuWinos rövid ficit, ha valakit érdekel.😊