"Everything is grey, his hair, his smoke, his dreams."

Hét fiú, kiknek egy-egy szín jellemezte életüket. Kék, zöld, sárga, narancs, piros, rózsaszín és szürke. Mindannyian különböztek a saját módjukon, de ugyanakkor összetartoztak.

민 윤기

Szürke hajfesték és víz keveréke folyt le a lefolyón a nagy átváltozás után. Yoongi ezüstös színūre festette haját, hogy az passzoljon az életéhez. Egy puha törölközōvel megtörölte a tincseit, majd hagyta megszáradni azt a fülledt levegōben. Kezébe kapta a cigis dobozát és öngyújtóját telefonjával együtt, hogy aztán az erkélyen ülve rágyújthasson miközben a haja teljesen megszárad.

Telefonján régi képeket nézegetett egy fiúról, kinek vöröses ajkai mindig Yoongi világos bōrén ékeskedtek. Vonzották egymást; a színük. Egykor Yoongi is kék volt; összetört, szomorú és naív, de az incidens után szürkévé vált és valaki más vette át a kék színt.

Még mindig emlékezett a fiú szavaira: "Te kék vagy és azért tetszek neked, mert piros vagyok. Különbözünk, ezért vonzzuk egymást."

Taehyung, aki hetek óta kómában feküdt egy eldurvult ügy miatt, sokat jelentett Yoongi számára. A két fiú köteléke évek alatt megtörhetetlenné vált. Legalább is azt hitték, de aztán Taehyung többé nem ébredt fel, s Yoongi színe fakulni kezdett, ami a kötelék gyengülését jelentette.

A Min fiú a gondolataiból kiszakadva állt fel helyérōl, majd zsebre vágta fontosabb dolgait és kilépve lakásából leballagott a lépcsōn.
Az utcára kiérve rágyújtott mégegy cigarettára, melynek szürke füstje gomolyogva szállt az ég felé.

Lassú, megfontolatlan lépésekkel haladt a kijelölt célja felé, amely a kórház szürkésre festett épületét jelentette. Út közben egy vörös rózsát is vett, mint ahogy minden egyes nap, s folytatta útját.
Amikor odaért a cigit eloltva sétált be a szürke épületbe, a szürke gondolataival és a szürkévé fakult álmaival, hogy meglátogathassa a kómában fekvō fiút.

Lifttel ment fel a megfelelō szintre, aztán megállt a szokásos ajtó elōtt annak a reményében, hogy egy élettel teli fiút talál a szobában. Azt a fiút, akit túl régóta elvesztett és aki a színét elszívta.
Yoongi lenyomta a hideg kilincset és belépett a szobába, amit csakis a halk pittyegés töltött be. Taehyung még mindig a betegágyon feküdt, meg sem mozdulva, amely Yoongi reményének mégegy darabkáját felemésztette.

Közelebb sétált, majd a kisszéket az ágy mellé húzta és leült. A kezében levō rózsát Taehyung kezéhez emelte és letette oda mikor a fiú nem nyúlt érte.
Újra és újra körbenézett a szobában, míg szeme meg nem akadt a vázán, amelyben elszáradt és megfakult rózsák sokasága volt. Annyi szál, ahány napja Taehyung a betegágyban feküdt. Túl sok. Több rózsa volt ott, mint kellett volna. S a száradásuk a remény fogyását jelképezték.

Yoongi halk sóhajt hallatott, aztán percekig csak csöndben ült, várva a csodára, ami csak azért sem akart jönni. Ujjait összekulcsolta Taehyungéval és másik kezével kis köröket rajzolt a kézfejére.
-Ébredj már fel. - súgta - Nem tudok több színt adni. Így is, már sokkal inkább vagy fakó-lila, mint piros.
Most egy mégnagyobb sóhaj hagyta el száját.

Nem tudta lesz-e még holnap, vagy hogy a ma meddig tart számára, de úgy érezte: nem sokáig.
Azt kívánta bárcsak ō is az a kotnyeles hyung lett volna, aki megelōzte volna Taehyungot mielōtt veszélyes dolgokat tesz. Mint például a drog szállítás, ami sok veszélyt hordozott magával.
Viszont, túlságosan szerette ahhoz, hogy elrontsa a kapcsolatukat a folytonos aggódással.

"És most nézd hova jutottunk..."

Csendesen lehajtotta a fejét Taehyung lábára, s becsukta élettelennek tūnō szemeit, hogy közelebb érezhesse magát hozzá. Frissen festett haja a fehér takaró mellett sötétnek hatott sápadt arcával ellentétben. Egykor pufi arca most csontos és hideg volt a stressz és a cigi miatt. Csakúgy, mint az egész teste.

Kezével körbefogta Taehyungét, melyben a rózsa még mindig tehetetlenül feküdt.
-Szeretlek akkor is ha nem jössz vissza. Rád bízom a döntést, hogy piros akarsz-e még lenni, vagy fehér. - mondta lassan a szavakat.
Felajánlotta a fiúnak a fehérré válás lehetōségét, ami a halállal volt egyenlō. Nem állt készen elengedni ōt még, de muszáj volt teret adnia a döntésnek.
-Rajtad áll a döntés. - suttogta, majd egy apró csókot nyomott Tae kezére.

A halk csipogás abbamaradt, s Yoongi ijedten nézett a gépre, ami addig az életjeleket mutatta.
Attól a pillanattól kezdve a szobában piros és kék helyett a szürke és a fehér legtisztább árnyalatai uralkodtak.

e l e n g e d é s

Srácok, van jegyem a Londoni BTS koncertre. 😭