Hajnalodott. A nap felkelō sugarai különbözō színekre színezték a világ azon felét ahol Yeri a füvön félig eszméletlenül feküdt.

Az eget bámulta, mely teljes nyugodtsággal töltötte el. Mintha az lett volna az otthona. S igaza is volt. Az ō otthona a menny volt azok után ami történt. Csak idō kérdése volt hogy hazatérjen.

Légzése minden perccel egyre csak lassult ahogy elengedte magát; már nem érdekelte az élet. Ujjaival gyengéden tépkedte a füvet két kis pontban és élvezte a hūvös szellō simogatását, amely a hasán elhelyezkedō sebét is lehūtötte.

Szája teljesen kiszáradt ahogy már egy óra is eltelt a szúrás óta. De az idō csak úgy repült az ég csodálásával. Néha egy-egy madár is elrepült felette; volt amelyik énekelt is, s Yeri apró mosollyal értékelte azt.

A természet ajándéka volt hogy ō egy ilyen szép helyen halhat meg. Egy olyan helyen ahol a madarak szívesen megálltak, s ahol a napfelkelte szebb volt, mint bárhol máshol.

A szél hirtelen süvítésbe ment át. Yeri pedig még annál is nyugodtabb lett mint volt. Kezei abbahagyták a fū tépkedését; lélegzése a minimálisra csökkent és szemeit lehunyta egy pillanatra.

"Kim Yerim." - a lágy ám hasító hang nevén szólította a lányt, kinek szemei lassacskán újra felnyíltak.

Arca elōtt egy másik arc volt. Hófehér bōre fagyot sugárzott, mintha ō maga lett volna annak a jelképe. Yeri azonban nem félt.

Tudta miért volt ott.

Sooyoung - ki a Joy nevet használva élte mindennapjait - volt a halál angyala. Nem ō ölt, de ō döntötte el mikor volt itt az ideje az emberek halálának.

Olyan szomorú sorsot kapott. Gyönyörū arcát az emberek az utolsó pillanatukban láthatták csak. S ō maga annyi halált látott már, hogy a szíve lassacskán megszūnt érezni.

De ahogy lenézett a szōke lányra, valami megváltozott.

Az a lány, Yeri oly sokszor találkozott már vele; annyiszor került bajba. A halálközeli élményeinek száma szinte megszámlalhatatlanná vált miután a részeges apja oly sokszor verte félholtra.

Eddig volt miért visszatérnie az élōk közé, ám ezúttal nem akart. Alig egy napja szökött el otthonról amikor is megtámadták és kirabolták. Az élete értelmetlenné vált és az a szerencsétlen késszúrás jelentette számára a megnyugvást.

Joy pedig a megváltást.

A lány vörös haja a földönfekvō felé lógott, s a lágy szellō óvatosan löködte a tincseket ezzel gyönyörū látványt nyújtva Yeri számára.

"Megint itt tartunk." - lágy hangja kiabálásnak tūnt a csendben, de Yeri számára megnyugtató volt - "Mostmár készen állsz?"

Yeri óvatosan bólintott, amitōl a hasában szúró érzés keletkezett. A kés helyét jelzō sebbōl a vörös folyadék ismét folyni kezdett, amely mégjobban megszínezte sárga felsōjét.

A halálangyal leguggolt, majd felültette egy kicsit a fiatal lány testét. Gondterhelt sóhajt hallatott ahogy a többi alkalom eszébe jutott. Mikor Yeri majdnem belehalt a sörösüveg csattanásába a koponyáján, vagy mikor legurult a lépcsōn.

De most végre itt volt az idō. Yeri fájdalmas nyögést hallatott ahogy a sebe méginkább felnyílt. Könnyes szemeivel pillantott Joy éjfekete íriszeibe, aki rögtön vette is az adást.

"Elvegyem a fájdalmadat?" - súgta, amire egy gyenge 'igent' kapott. Egy utolsó pillantást vetve a lány erōtlen testére vett erōt magán, hogy aztán szemeit lecsukva kulcsolja ajkait a fiatalabbikéra, ezzel kiszívva minden fájdalmát.

Majd elvált tōle, s leeresztette az élettelen testet a puha fūre. Testét körülvevō sárga virágok közül letépett egyet, s a holttestére helyezte azt, majd felállt.

"Mehetünk?" - fogta meg Yeri másvilági testének kezét, aki boldog mosollyal az arcán bólintott.
S elvezette ōt abban a világba ahol végre csak jó dolgok történhetnek vele: az örök-álom világába.

—Egy kis ideig lassabban fogom hozni a részeket.☹️ De végre magyarországon vagyok yay. És minden héten lesz legalább egy sztori, szóval no worries.😊