Halkan nyitom ki a szoba ajtaját. Gondolataim egyfolytában Iwa-chan körül forognak. A szobába betoppanva egy takarókupac alatt szuszogó Iwa-chant pillanatok meg. Hihetetlen, hogy milyen aranyos tud lenni, amikor épp nem gyilkosan néz az emberre. Odalépek az ágy mellé és végigsimítok a napbarnította bőrön. Selymes a tapintása. Ujjaimat körbevezetem szája vonalán, mire ő megnyalja ajkait. Elvigyorodom, majd mint egy vén hegyi kéjenc megcsókolom az alvó fiút. Már válnék el tőle, de ekkor az alvó személy szemei kipattannak. Bizonyára elküld a búsba. Csakhogy, ha ezt tenné, akkor most nem az ajkaimat falná. Teljesen elvörösödöm, amikor barátom leránt magához, majd nagy és meleg tenyereivel a pólóm alatt kezd matatni. Közben egy tizedmásodpercre sem szakítva meg a csókot. Belenyögök az érzéki csókba, majd eltávolodom.

- I...Iwa-chan... - suttogom, miközben szaggatottan veszem a levegőt a nagy izgalomtól.

- Csináljuk... - motyogja barátom, aztán rám villantja "szívtipró mosolyát". A hangja olyan nyugodt és érzelemmentes, mintha csak egy bevásárlólista elemeit sorolná fel.

Őszintén megrökönyödöm kérésén, vagy talán utasításnak szánta? Szemmel láthatólag kicseszett szarul van, de... nem túlzás ez egy kicsit? Persze, szerelmes vagyok belé, azt akarom, hogy ő is szeressen engem, de nem ilyen áron. Ha csak azért akar velem szeretkezni, mert a nagypapája halott, akkor köszönöm, de nem. Nem akarok csak szimplán vigasz lenni, amit használnak, majd eldobnak. Én mindent megadnék neki, ha ő is képes lenne viszonozni az érzéseimet, de erre nem látok túl sok esélyt. Elvégre két teljesen különböző világ vagyunk... már gyerekkorunkban is csak ráerőltettem magam. Tele vagyok kétellyel. Mi lenne, ha megtennénk? Mennyire utálna meg utána? Vagy talán komolyan gondolja a dolgot? Nem tudom, nem is értem. Már semmit nem értek. Nekem ez túl sok. Úgy érzem, hogy mindjárt elbőgöm magam. Már csak az kéne. Így is pipogyának tart... mit gondolna rólam, ha most minden ok nélkül ordítanék, mint a csecsemők?!

Megérinti arcomat. Tenyerének melege bizsergeti a bőrömet. Felemeli államat és a szemembe néz. Éget a pillantása. Lesütöm szemeimet. Ő közelebb von magához. Lágyan megcsókol. Én visszacsókolok. Apró puszikkal borítja be a nyakamat. Néhol megszívja az érzékeny bőrt nyomot hagyva maga után. Kételyeim nem oszlanak el, de egy időre eltemetődnek. A testem irányít. Jelenleg csak élvezni tudom a helyzetet. Iwa-chan keze a pólóm alá téved. Gyorsan lekerül rólam. Folytatja nyakam szívogatását, aminek következtében néha felnyögök. Többé nem vagyok képes a józan észre hallgatni. Lehúzom Iwa-chan felsőjét és kezemmel bebarangolom kidolgozott felsőtestét. Ő mindeközben áttért hasam és mellbimbóim kényeztetésére. Egyre hangosabb, követelőzőbb nyögések hagyják el a számat. Már semmi ruha nem "áll közöttünk". Merevedését az én férfiasságomhoz dörzsöli. Meglepően jó érzés. Már csak ettől el tudnék élvezni. De ami ez után jön... az végkép betesz nekem...

Iwa-chan ujjai belém hatolnak. Cseppet sem gyengéd, de nem bánom. Kellemes érzés. Még senki nem érintett meg... ott... Ő az első. Bizalomgerjesztően a szemembe néz, aztán éles fájdalom hasít alfelembe. Belém hatolt. Úgy konkrétan az EGÉSZ bennem van. Ütemesen kezd mozogni bennem. Egyik kezével rámarkol tagomra és ütemre "verni" kezdi. Szájával sem tétlenkedik, nyakam szívogatásába kezd bele. Hangosan nyögök. Nem bírom már sokáig. Elélvezek. Nem sokkal utánam ő is elmegy. Belém. Az összeset belém ereszti. Kellemes érzés. Kiveszi, aztán pihegve mellkasomra dől.

- Szeretlek.- suttogom a fülébe érzékien. Várom a válaszát, de nem felel. Csak szuszog egyenletlenül véve a levegőt. Bár arra tudnám fogni, hogy elaludt, de nem. Szemei éberen figyelik a szoba egyik sarkát. Nem mondta ki... tehát valóban csak vigaszt nyújtani kellek neki. Egy világ omlik most össze bennem alkotóelemeire. Kételyeim beigazolódtak. Elsírom magam. Csendben folynak a forró könnyek arcomon. Éget. Kínoz. Perzsel. Nem bírom, ahogy hozzám ér. Lelököm magamról. Felpattanok az ágyról összeszedem ruháit és a kezébe nyomom. Nem érdekel, hogy mi lesz vele, csak takarodjon el! Szinte kilököm a bejárati ajtón. Szarok bele, hogy meztelen. Hangos csattanással vágódik be az ajtó Iwa-chan orra előtt. Többé nem érdekel. Azt hiszem, hogy kijelenthetem: gyűlölöm őt. Én próbálkoztam, évekig vártam, ő meg... megaláz. Megbasz, csupán azért, mert valakinek pátyolgatnia kell a kicsi lelkét! Hát ezt cseszheti, mert nem én leszek ez a személy!

Órák telnek el. Borzalmasan érzem magam. Kidobtam őt. Pedig lehet, hogy ki akarta mondani. Lehet, hogy szeret. Csak nem merte, vagy nem fogta fel, hogy mit mondtam neki. Lehet... hogy egy ostoba félreértés az egész! Nem... kizárt... Ki kellett volna mondania, de ő csak pihegett tovább. Öklöm a falba verem. Megreped a festék. Igen, gyűlölöm őt. Tönkretett. Már rég megtalálhattam volna a párom, ha nem vagyok olyan makacs, hogy folyamatosan őrá várjak, hogy őt lessem minden szabad percemben. Miért nem volt képes szeretni?! Túl sokat kérek? Lehetetlen? Elvileg a szerelemnek semmi nem szabhat határt... úgy tűnik, egy ember igen.

Többé nem leszek képes egy légtérben lenni vele. Biztos, hogy megbocsájtanék neki, amilyen bolond vagyok. Nem hagyhatom, hogy visszaessek. Találnom kell valakit, de sürgősen. Valakit, aki könnyen belemegy a dolgokba, szinte bármire kapható, és ami a leglényegesebb, hogy el tudjam vele feledtetni Iwaizumi Hajimet.

~

Halika! Ez most csak ilyen rövidke lett. Remélem azért bejön néktek. ^^ Egyébként nyugodtan írjatok, nem harapok, csak egy kicsit. Nyugi, azért az ujjatok megmarad... egy biztos. x3

~