Nevetve törlöm le könnyeimet arcomról miközben Lisát hallgatom és az ő abszurd kitalációit.

- Szóval azt állítod, hogy szombaton itt járt a ,, barátom,, és engem keresett. És, hogy ez Jungkook.- próbáltam befejezni a mondatot, de úgy nevettem, hogy nem sikerült.- Ezt ő mondta neked?

- Hát konkrétan nem mondta de...

- Szerintem valamit nagyon félre értettél.- töröltem a szemem, de már fájt a hasam a nevetéstől.

- Hello van itt valaki?- hallottuk kintről mire gyorsan a pulthoz léptünk.

- Igen, mit adhatok?- kérdezte Lisa de mikor megláttam a vendéget rögtön a nyakába ugrottam és megöleltem.

- Mei? Mi járatban erre? Ezer éve nem láttalak.- mosolyogtam a lányra.

- Ismered?- kérdezi Lisa mire bólintottam.

- Ő itt Mei. Munka alatt ismertem meg.  Mei ő Lisa Minhyuk húga és ennek a helynek a tulaja.- mutattam be őket egymásnak majd leültünk Mei-el egy üres boxba.

- Na és hogy vagy? A céges vacsora óta nem beszéltünk.

- Tudom ne haragudj, tönkre ment a telóm és az összes szám elveszett.- fogta a fejét.- Megtudnád adni újra a tiéd?

- Persze.- vettem el a készüléket majd miután végeztem mosolyogva átnyújtottam neki.

- Szégyellem magam de igazából egy szívességet szeretnék kérni.

- Ugyan mondd csak mit tehetek érted.

- Nos, jelenleg állást keresek és gondoltam megkérdezem nincsen-e egy felesleges helyetek?

- Mi történt Minhyukkal?- néztem rá aggódva.

- Tudod ezt nem mondtam de Minhyukkal egy párt alkotunk.

- MI? Ez most komoly? Ez fantasztikus!- tapsoltak örömömben.

- Igen. Nagyon szeretem és mindent megad nekem.

- Akkor mi a baj?

- Titokban tartottuk azonban kitudódott és így eléggé nehézzé váltak neki a dolgok. Szóval felmondtam és megnyugtattam, hogy keresek mást.

- Oh, értem. Hát várj egy kicsit, Lisa!- kiáltottam hátra.

- Igen?

- Mei az üres posztra jelentkezett mint menedzser.- mondtam mire felcsillantak a szemei.

- Valóban?

- Igen.

- Nos akkor. Van tapasztalatod? Végzettséged?

- Természetesen.

- Korábban Minhyuknál dolgozott.- mondtam Lisának mire eltátotta a száját.

- Várj, te az a Mei vagy??! Nagyon örülök, hogy végre találkozunk! Minhyuk állandóan csak rólad beszél de soha nem ment bele, hogy bemutasson mert szerinte ,,rossz hatással,, lennék rád.- mondta gúnyosan, mire felnevettünk.

- Nem tudtam, hogy mesélt rólam másnak. De örülök, hogy megismerhetlek.- mosolygott.- Viszont ennek fényében tökéletesen megértem ha nem akarsz alkalmazni.

- Ugyan már szívecském fel vagy véve.

- Komolyan?

- Hát hogyne. Azt hitted nem nézek utána a lánynak aki a bátyámmal van együtt azok után hogy Minhyuknak  ezer éve nem volt senkije?- nevetett mire meglepetten néztünk egymásra.- Tökéletesen tudom, hogy mennyire megfelelő vagy erre az állásra és azt is, hogy a bátyám nem áll le akármilyen lánnyal.

- Köszönöm szépen, ígérem nem okozok csalódást.- mondta mosolyogva mire Lisa megölelte amit ő boldogan fogadott.

- Alig várom, hogy együtt dolgozzunk Mei!- ugráltam örömömben, majd csatlakoztam az ölelésbe.

***

A felszabadító csengő hangjára állok fel a padomtól és indulok a szünetre. Habár folyamatosan tartjuk a kapcsolatot így is érzem a legjobb barátnőm hiányát, akinek a napokban ismét elkellett utaznia Thaiföldre munkaügyben. Mindig ő az aki jó kedvre derít, és ő az aki miatt úgy érzem érdemes tovább haladnom. Számomra ő olyan mint a napfény, ami megvilágítja a sötét elbaszott életemet és most, hogy nincs itt megint egyedül vagyok. Csak én és a sötétség. Természetesen az otthoni gondok is csak fokozódtak és hiába próbáltam kerülni a srácokat, hogy ők erről ne tudjanak ebben is elbuktam.- ezekkel a gondolatokkal jártam a folyosót, amikor valaki nekem ütközött.

- Nem tudsz figyelni ösztöndíjas?- nézett rám idegesen Hyewon a barátnőivel az oldalán de nekem se energiám se kedvem nem volt hozzá így szó nélkül kikerültem. Nem jutottam sokáig ugyanis a folyosó végén ismét utamat állták és a falnak löktek.

- Mit akartok?- néztem rájuk erőtlenül.

- Nézzétek csak, hogy kinyílt valakinek a csipája.-nevetett Hyewon.

- Igen én is észrevettem. Mostanában még sminkeli is magát a kicsike mióta olyan népszerű lett, hogy már a suli legnépszerűbb fiúi zsongják körül.- sziszegte gúnyosan a másik miközben a hajamba kapott és erősen megtépte.
Bárhogy fájt, és bárhogy is utáltam a helyzetet nem tettem semmit. Csak csöndben tűrtem ahogy sértegetnek és bántanak.

- Na mi van kicsi Naeun ma olyan csendben vagy. Most, hogy nincs itt az idióta szőke kis barátnőd már nincs olyan nagy szád?

Erre a mondatra megfeszült az egész testem és méreggel téli pillantással néztem az előttem álló lányra.

- Leszarom, hogy velem mit tesztek de ha mégegyszer  "idióta szőke,,-ként említed Yunát, szétrúgom a pénzes kis segged.- hajoltam Hyewonhoz akin egy pillanatra láttam, hogy megretten, de esze ágában se volt ezt a másik három lány előtt is kimutatni.

- Ennyi, nem pazarlok rád több időt.- mondta majd egy erőset lökött rajtam a vállaimnál fogva így én egyesével gurultam végig a lépcsőfokokon.- Nehogy azt hidd, hogy vagy valaki csak azért mert az a hét felfigyelt rád. Te egy örök vesztes vagy és mindig az is maradsz. Ezt soha ne felejtsd el.- sziszegte majd eltűnt a másik hárommal az oldalán.

A testem minden porcikája fájt de feltápászkodtam, és sóhajtva a falnak dőltem. Az óra kezdetét jelző csengő megszólalt de egy kicsit se érdekelt. Csak minnél hamarabb kiakartam öblíteni a fémes ízt a számból. Elindultam a szokásos helyünkre ahová mindig elhúzódtam ha magányra vágytam.
Szerencsére senki nem volt ott így csöndben magamra csuktam az ajtót, és lerogytam a sarokba, lábaim a mellkasomhoz húzva és csak elakartam tűnni. Érzem ahogy eltörik a mécses, és egy könnycsepp gördül végig az arcomon majd a többi is szépen utat tör magának. Vállaim rázkódnak a keserű zokogásomtól ami már jó ideje gyűlik bennem.

Nem tudom mennyi ideje ülhetek már itt de miután teljesen kiszáradtam és egy könnycseppet se voltam képes ejteni, úgy döntöttem elmegyek. Még lett volna három órám de egyszerűen nem volt energiám tovább vinni ezt a napot. Írtam Lisának egy smst, hogy ma nem megyek, és elindultam haza.
Minjit szó nélkül letettem aludni majd a nappalinak nevezett kupis szobába mentem és félresöpörve az üres alkoholos üvegeket összekuporodtam a régi kanapén.

" Nehogy azt hidd hogy vagy valaki csak mert az a hét felfigyelt rád.,,- hangzik vissza a fejemben Hyewon mondata újra és újra.

Igaza van. Semmit se érsz Lee Naeun. Gyenge vagy.- hajtogatta a kis hang a fejemben újra és újra én pedig teljes mértékben hittem neki.

Mindig elzárkóztam mert tudtam, hogy így nem adok támadási felületet, megvédem magam és nem érhet baj. Nem hagytam, hogy bárki is közelebb férkőzzön hozzám és elpusztítson mert ez történne. Az emberek megbízhatatlan teremtmények. Mindig hazudnak és elárulják társaikat, hogy magukat mentsék.
Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg.

,, Ne bízz senkinek és soha ne engedj közel magadhoz senkit. A kapcsolatok csak meggyengítik a szívedet. Legyengítenek. Nincs rá szükséged.,,- ismételte a hang a fejemben.

Addig amíg Minjinek szüksége van rám nem lehetek gyenge, nem engedhetem meg magamnak. És mégis most itt ülök és úgy érzem, hogy elbuktam. Jól megvoltam egyedül. De Jungkook és a másik hat betáncolta magát az életembe, és most minden rosszabb mint az előtt. Rájuk is csak a bajt hozom, mint mindenkire- gondoltam vissza Jungkook sebes ökleire és fájdalmas pillantására, mire összeszorult a gyomrom.

A házat csend lepte el, de nem a békésebbik fajta. Inkább hasonlított a vihar előtti csendre mint a korábban említettre.
Hirtelen a rozoga lépcsőfokok nyekergő hangjára leszek figyelmes, mire felkapom a fejem. A középkorú nő dölöngélve halad lefelé, egyenesen felém.

- Te meg mit keresel itthon?- kapja el a hajam, mire felszisszentem.- Miért nem dolgozol, ha?! Így ki fogja fizetni a házat, a számlákat és a tartozásokat?- üvöltött velem, de én csak üveges tekintettel bámultam magam elé.

Egy erős pofon csattant az arcomon, majd azt követte sorban a többi. Nem ellenkeztem. Nem tettem semmit csak csendben tűrtem ahogy újra és újra fájdalmat okoz. Ég a testem az ütések helyén, de egy könnycseppet se ejtek. Teljesen érzéketlenné váltam és csak vártam, hogy vége legyen mint minden alkalommal. Mindegy, hogy vannak-e barátaim vagy nem én sose lehetek boldog. Ez az én életem és nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy élvezzem egy percét is. Már anyám üvöltését sem hallottam, csak a néma csendet ami ellepte az elmém.

***

Mikor újra felnyitom a szemem a nappali padlóján térek magamhoz. A reggeli napfény sugarai betöltik a szobát és megvilágítják a korábban fehér színű szőnyeget ami most vörös színben úszik. Ismét megtörtént.
Újra és újra megjárom a poklot, de a kínok nem tompulnak. Korábban még a testem minden porcikája égett volna a fájdalomtól de mostanra már csak üveges tekintettel meredek a fehér plafonra.

Teljesen érzéketlenül.

By:KimChae_Young