Jungkook POV.

Mikor kinyitottam a szemem már reggel volt. Az éjjeli szekrényemen fekvő telefon felcsörrent és a fiúk nevét mutatta a kijelző. Ásítva dörzsöltem a szemem elgondolkodva rajta, hogy visszalaszom, de végül beléptem a csoportos hibásba.

- Jó reggelt!- üvöltötték egyszerre.

- Halkabban már. Ember, hogy van ennyi energiátok?

- Csak nem felkeltettünk Jungkookie? Mit csináltál a szabadnapodon?- nevetett Jimin.

- Nem rég kelltem. Igazából semmit, elmentem kávézni.

- Tényleg akartam is említeni. Amikor Taevel elmentetek nem az mondtátok, hogy Naeun abban a kávézóban dolgozik?- mondta Yoongi

- De. Kookkal beszéltünk is vele, miért?

- Tegnap a könyvtárban láttam őt pakolni. Biztos vagyok benne, hogy ő volt.

- Most, hogy így mondod én a virágárusnál láttam a napokban eladni.

Jin mondata után már semmit sem hallottam a beszélgetésből. Naeun uralta gondolataim és az miért dolgozik ilyen keményen? Habár Yunával egyre többet vannak velünk semmit nem tudok róla. Nem tudom milyen körülmények között él, és azt sem mit miért tesz vagy gondol. Egyre többször kapom magam azon, hogy őt próbálom kiismerni és ezt nem tudom, hova tenni. Soha nem érdekeltek mások, mégis amint szóba jön megfertőzi az élmém, és nem tudok szabadulni a gondolatától se. Egyre jobban érdekel, de nem akarok ezzel foglalkozni. Így is nagyobb figyelmet fordítottam erre mint kéne.

Az unalmas hétvége után mint megtudtuk, Yuna elutazott így nem fogjuk látni egy ideig barátom bánatára. Habár nem hoztam fel neki a de egyértelmű, hogy Taehyungnak nem közömbös a lány. Naeun nélküle sokkal zárkózottabb volt. Nem beszélt senkivel és nem foglalkozott a körülötte lévőkkel.
Minket is került aminek nem tudtuk az okát. Furcsán viselkedett és ez nagyon zavart. Úgy tűnt nincs jó állapotban se testileg se lelkileg. Mozgása szakadozott volt és sokszor úgy tűnt mintha sántítana. A srácok, főleg Jimin akivel ez idő alatt nagyon közeli barátokká váltak, aggódtak érte és bármennyire is idegesít a tény, de engem is zavar.

Az is feltűnt, hogy a héten sminkben volt. Habár nem volt semmi extra csak egy kis alapozó mégis furcsa volt. Annyit még én is tudok róla, hogy nem sminkel gyakran. Teltek a napok és ezzel együtt lettem egyre idegesebb én is. Idegesített a tudat, hogy valami történik a háttérben és nem tudom mi az. Mintha megérezte volna, hogy rajta jár minden gondolatom sétál el mellettem de most nem hagyom annyiban.

- Hé, beszélnünk kell.- mondtam neki mire megtorpant de nem fordult meg.

- Mit akarsz?

- Furcsa vagy és feltűnően kerülsz minket. Nem tudom mi van de a srácok aggódnak érte.

- Szóval csak a srácok?- mondta mire nyeltem egyet.

- Igen, csak a srácok.

- Értem. Nos, nincsen semmi különös. Yuna távollétében akadt pár elintéznivalóm. Ha ennyi lenne és megyek is.

- Várj még. Miért nem nézel a szemembe?- nyúltam a csuklója után, mire fájdalmasan felszisszent. Értetlenül néztem rá, majd tekintetem csuklójára szegeztem. Felhúzva ruhája ujját, szemeim elkerekedtek ahogy megláttam a véraláfutásos karját. A sokkos állapotot mérhetetlen harag váltotta fel, amit próbáltam türtőztetni, de úgy éreztem bármelyik pillanatban feltudnék robbanni.

- Ki tette ezt?- sziszegtem idegesen mire ő gyorsan kirántja kezét az enyémből.

- Ez csak egy munkai baleset, szóval ne foglalkozz vele. És mondd meg a fiúknak, hogy ne aggódjanak értem.- mondta, majd elrohant.

Értetlenül néztem utána, majd idegességemben a falba ütöttem. Mi folyik itt? Munkai baleset? Nem gondolhatja komolyan, hogy ezt beveszem.

- Hé, haver.- fogott egy erős kéz a vállamra de nem fordultam meg.

- Te is láttad, valami nincs rendben Jimin.

-

Persze, hogy látom és nem csak én. A többieket is ugyanúgy nyugtalanítja a helyzet, mint téged.

***

A nap folyamán a többiek hiába próbáltak nyugtatni, nem hagyott alább az idegességem. A nap végén a távozó diákok hada lepte el az utcákat, én pedig elhatározva indultam a lány után. A mai nap volt az utolsó csepp a pohárban. Kiderítem mi folyik itt. Elhatároztam, hogy követem hátha megtudok valamit.

Nehéz, volt tartanom vele a lépést sietségében, de igyekeztem nem feltűnően követni. Először egy óvodába ment be ahonnan egy aprócska lánnyal jött ki. De az a lány aki kijött nem ugyanaz a Naeun volt aki percekkel korábban belépett. Arcán óriási mosollyal nevetgélt a kicsivel. Még Yunával se láttam ilyennek így eléggé meglepett. Habár sokkal jobban tetszett ez a vidám Naeun mégis rossz érzésem támadt. Nem éreztem őszintének és nem tudtam hova tenni, hogy ez ennyire zavar. A következő állomás a könyvtár volt, ahol olyan két- három órát tartózkodott, majd a kávézó. Már sötétségbe borultak az utcák, mire Naeun is kilépett a kislánnyal a hátán, majd kiakasztotta a zárva táblát.

Ez idő alatt rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem amikre válaszokat akartam kapni. Ki ez a kislány akit mindenhová magával visz és miért hajt ennyire? Ha jól számoltam a srácoktól hallottakkal együtt  három helyen is dolgozik miközben ezt a kis csöpséget viszi magával. Vajon milyen körülmények között él, miért küzd ennyire? Kit takar ez az álarc valójában?
Hogy lehet az általam ismert legerősebb lány, amikor ilyen terheket cipel?

Habár órák óta gyaloglok a hidegben egy pillanatra se bántam. Mostmár magamnak se tagadhatom, hogy érdekel ez a lány, méghozzá rohadtul. Érdekelt, hogy hogyan él, mit miért tesz és mikre gondolhat. Mindent tudni akartam róla abban a pillanatban. Ugyan kit akarok becsapni. Azóta érdekel mióta megláttam évelején.

Ahogy az alvó kicsivel a hátán járja az utcákat belegondoltam, hogy minden napja így telhet. Míg én végzek az egyetemen és hazavisz a sofőrünk, addig ő több állásban dolgozik ezzel a csöpséggel akiről továbbra se tudom ki lehet. Minnél jobban belegondoltam annál jobban utáltam magam a magunk mögött hagyott hónapokért és azért, ahogy ez idő alatt viselkedtem vele. Már lassan elhagytuk Seoul puccosabb környékét és olyan részére érkeztünk, ahová a magamfajták soha nem jártak. Elmélyedve gondolataimban figyeltem az előttem pár méterre lévő lányt, aki egy rozoga ház előtt állt meg. Habár viszonylag nagy volt az itteni lakásokhoz képest, az állapota sokkal rosszabb volt a többitől. Kerítése több helyen is sérült volt, verandái  korhadtak voltak és elhasználtak. A lány már a kaput nyitotta, mikor úgy döntöttem, hogy eleget láttam. Nagyot sóhajtva hátatfordítok, és elindulok visszafele. Ideges voltam és nyugtalan amit a barátságtalan környék, csak még inkább fokozott. Hirtelen valaki elkapta a felsőmet, mire idegesen fordulok meg, azonban rögtön megnyugszom, mikor egy kislányt pillantok meg. A sötétben nem igazán tudom kivenni arcát, de valahogy mégis ismerős.

- Nyuszi.- mondta szipogva, mire mosolyogva legugolok mellé.

- Mi a baj pici elvesztél? Egy ilyen aranyos kislánynak, nem szabadna ilyenkor kint lennie. Hogy hívnak?

- Minji.- mondja halkan két szipogás között mire elmosolyodok.

- Rendben Minji.

- De Nana ... Nana!- mondja sírva, mire értetlenül nézek.

- Fogalmam sincs ki az a Nana de most haza kell menned. Meg tudod mutatni merre laksz?- kérdeztem, mire bólintot majd futva húzott maga után. Egy idő után azon kaptam magam, hogy ugyanazon az utcán haladunk vissza ahonnan jöttem. Idegesen követtem a kislányt, akit a hold halvány fénye világított csak meg. Néhány házzal arrébb hangokat hallok, így megállítom, és a karomba veszem.

- Nem hallottad amit mondtam?- hallok egy férfi hangot.

- Még mindig nem érted?! Mindegy hányszor jöttök ide. Nincs pénzem nem tudok többet adni!- hallottam meg a hangot amit azonnal felismertem. Idegesen futottam a kicsivel a karomban a korábbi házhoz, ahol három feketeruhás  férfi állt a lánnyal szembe. Naeun válaszára, az egyik a lányhoz lépett, majd egy ütés kíséretében a földre küldte. A mérhetetlen düh elöntötte az agyamat ahogy láttam a földön fekvő lány melletti apró vérfoltokat.
Óvatosan letettem a síró lányt, majd a három férfi felé indultam, és bemostam egyet a középsőnek aki szintén a földön kötött ki az ütés következményében.

- Hogy merészelsz kezetemelni rá?!- üvöltöttem torkomszakadtából ahogy éreztem hogy a testemet átjárja a tömény gyűlölet. Az adrenalin szétáradt bennem és éreztem, hogy még több kikívánkozó erő gyűlik a testemben.

- Ki a fene vagy te?- szólalt meg a másik miközben felsegítette a korábban elterült férfit.

- Ezt én kérdezhetném! Nem tudom kik vagytok de tűnjetek el mielőtt beverem a sunyi képeteket!

- Nocsak de nagy a csipája valakinek. Mi üzleti ügyben vagyunk itt. Ez csak ránk és a lányra tartozik. Szóval jobban teszed ha te tűnsz el amíg szépen mondom.

- Nana! Nana!- hallom az apró csöpség hangját aki Naeun mellett ülve sírva rázogatja az ájult lányt.

- Fogd már be.- mondta az egyik majd ütésre lendítette a kezét, de én még időben elkaptam.

- Milyen undorító gyáva féreg ütne meg egy kislány.- sziszegtem dühösen, majd kitekertem a karját és belerúgtam mire a férfi egy hangos reccsenést követően fájdalmas üvöltéssel ugrott hátra.

- Ez az eszelős eltörte a karom!

- Ennyi volt, nem él az ajánlatom. Gyerünk fiúk.- mondta majd nekem indult a két férfi. Habár én is bekaptam egy két ütést a másik kettőt jobban helyben hagytam. Miután mindkettő a földön feküdt idegesen kerestem a harmadikat.

- Jungkook... Mögötted.- hallom a halk erőtlen hangot, mire gyorsan hátrafordulok és még pont időben kitérek az ütése elől.
Könnyűszerrel elintéztem a korábban már egyszer legyőzött ellenfelem, majd a lányokhoz rohantam. Idegesen kémleltem az állapotukat, majd visszafordultam a három feketeruhás férfi felé.

- Nem tudom mi dolgotok van vele de ha pénzt akartok nesztek itt van.- dobtam eléjük a kézpénzt, ami éppen nálam volt.- És most tűnjetek innen.-mondtam mire feltántorogtak, és eltűntek az éjszakában. Habár legszívesebben félholtra vertem volna mindegyiket, most a lányokkal kellett foglalkoznom.

- Nyuszi.- sírt halkan az apró kislány az eszméletlen Naeun mellett.

- Ne félj pici lány nem lesz semmi baj ígérem!

Idegesen fogtam karjaim közé az ájult lányt, és a csöpséggel az oldalamon indultam el a sötét utcákon.

By:KimChae_Young