Taehyung POV.

Egymás után szelem a kórház fehér folyosóit sorra és sorra. Ki akarok rohanni a világból így csak megyek előre bár azt se tudom merre. Mire észbe kapok már a tetőn találom magam és legszívesebben szét ütnék valamit. De komolyan akármit!

Ez egy kibaszott vicc?! Miért pont vele történik ez? Ezzel nem azt mondom hogy inkább Naeun feküdjön ott de most komolyan ezzel áll bosszút az univerzum?! Tudom szemét voltam de miért Yunának kell megfizetni az árát?
Miattam így is szenvedhetett eleget évekig és most ilyen helyzetben van szintén miattam! És nem azért mondom mert azt várom hogy valaki az ellenkezőjével nyugtasson. Miattam jött ide és miattam akarta kiengedni a gőzt. Most lehet többé nem ébred fel és mik voltak hozzá az utolsó szavaim?
Hazugságok. Csak hogy bántsam őt és eltaszítsam magamtól.

Mi lesz ha nem ébred fel? Ha a szíve nem bírja? Ha meghal az én hibámból.
Én és a rohadt elveim. Ahelyett hogy hallgattam volna arra amit érzek mindent tönkre tettem. De egyáltalán mit érzek?

Jelenleg csak mérhetetlen dühöt és félelmet és tehetettlenséget érzek amiért nem tudok mást tenni mint várni. Hiszen biztos tehetek valamit. Igen, mindig van választás csak meg kell ragadni. De én hogy segítsek rajta?

Hiszen sokkal jobb neki nélkülem. Ha eltűnnék az életükből örökre. Ezt kéne tennem de nem megy. Nem tudom magára hagyni. Vagy én vagyok az aki nem akar magára maradni? Nem voltam elég erős hogy megvédjem de képtelen vagyok elengedni amikor el kellene. Undorodom magamtól amiért ilyen gyáva vagyok de a gondolattól hogy bántottam még jobban.

Tehetettlenségemben egy hatalmas üvöltés hagyja el a tüdőm ami már jó ideje mardosott. Jobb lesz ha visszamegyek. Mellette leszek éjjel nappal ha napokig is lesz így. Nem mozdulok mellőle elvégre csak ennyit tehetek érte. Ott leszek neki bármi is lesz.

Jungkook POV.

Naeunt a kezelés végeztével el is engedték ami megnyugtatott de Taehyung eltűnése már koránt sem. A napokban egy számára fontos döntést készült meghozni és ez most mindent tönkre tehet. Ismerem és tudom min járhat most minden gondolata. Hogy az ő hibája. Pedig nem az.
Nem véletlenül kezelte ezt a témát ennyire óvatosan. Közte és Yuna között olyan kapcsolat van amit mi körülöttük lévők soha nem értettünk de soha nem is fogjuk. Nem akaja beismerni magának hogy ő is érezhet, hogy szereti Yunát. Túlságosan fél meghozni a döntését mert nem akarja elveszíteni őt. Pedig ha félre tenné a jövőtől  való félelmeit boldogok lehetnének.  Ő és Yuna ahogy annak lennie kell.

Én a helyébe nem is gondolkoznék ezen. Olyan helyzetben van hogy tudja mit érez a másik iránta és ezt nagyon irigylem. Ha Naeunról van szó csak a sötétben tapogatózok de ő tudja hogy Yuna szereti. Nekem sokkal több dolgom lesz vele de megfogom szerezni magamnak, ez nem kérdés.

***

Naeun a kórház óta nem szólalt meg. Bezárkózott a szobájába és ki se mozdul onnan. Nem eszik, nem iszik, és nem beszél. Fáj így látnom és a helyzet is, hiszen Yuna az én barátom is.

Az állapota miatt Minjit ma én tettem le aludni. Próbáltam megnyugtatni hogy ne érzékeljen a környezetéből. Ő még túl kicsi ehhez. A nővérének se szabadna ilyesmit átélnie de amiken keresztül ment csak csodálni tudom amiért ilyen erő van benne. Mindig egyedül volt de mostmár itt vagyok neki én. Legalábbis azt hiszem. Szeretnék segíteni neki de az a makacs lány soha nem fog rám támaszkodni ahhoz túl önfejű.

- Megőrjítesz Lee Naeun!- dőltem az ágyba sóhajtva miközben szemeim dörzsöltem. Tegnap nem sokat aludtam pedig most szükségem lenne arra hogy tudjam mit kell tennem. Azt akarom hogy támaszkodjon rám, hogy merjen segítséget kérni ha szüksége van rá. De ha rajta múlna még mindig az anyjánál lenne és türné a helyzetet ahelyett hogy segítséget kérne tőlem.

- Elég. Készülj Naeun mert most nem rázol le.- álltam fel és indultam a szobája felé. Kopogás nélkül benyitottam de a szoba üres volt. Nem tudom hova mehetett ilyenkor de csak is ez a lány képes ennyire felkavarni bennem az álló vizet. A kintről beszürődő víz csobbanásának a hangja zökkentett ki mire az ablakhoz mentem. Mondd hogy nem azt teszi amire gondolok. Sietve rohantam le a lépcsőn egyenesen a teraszra a medencéhez.

Sötét volt. Csupán a hold gyenge fénye világította be a teret de még ebben a homályban is kitudtam venni őt ahogy a vízfelszínen lebeg. Ruhástul utána ugrottam és mellé úsztam de nem mozdult. Gyorsan háta és térde alá nyúlva húztam magamhoz mire ösztönösen nyakam köré fonta karját és kinyitotta a szemét.

- Jungkook?- kérdezte halkan mire én magamhoz húztam. Még mindig lihegtem a gyors tempótól de miatta másodpercek alatt estem pánikba.

- Mit művelsz?

- Csak gondolkodom. A víz megnyugtat.- mondta majd visszadőlt a felszínére és lehunyta szemeit.

- Lehet hogy téged megnyugtat de engem jól megijesztettél nőszemély.- mondtam halkan majd csendben figyeltem ahogy a kezeim között fekszik.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve lassan mozgatni kezdtem a vízfelszínen majd lassan pördültem egyet vele mire elmosolyodott.

- Végre nevettél.- suttogtam magam elé mire rám emelte csillogó íriszeit. A hold fénye tökéletesen megvilágította arca minden apró vonását ami csak centikre volt tőlem. Fehér pólója porcelán bőréhez tapadt a víztől rálátást adva a nyomokra amiket rajta hagytam. Megigézve néztem őt. Ott és abban a pillanatban hihetetlen látvány volt.

- Gyönyörű vagy.- suttogtam szinte ajkaira amik hivogatták az enyéim de nem ment. Nem lehet. Most még nem.

Taehyung POV.

- Mi az hogy nem mehetek be?- néztem idegesen az ápolóra.

- Sajnálom uram de nincs látogatási idő.- válaszolt remegő hanggal mire felszaladt a szemöldököm.

- Csak egy órára mentem el, vissza kell engednie!- masszíroztam idegesen az orrnyergem de ő csak sűrűn elnézést kérve visszament a helyére.
Francokat, nem fogok itt állni az ajtóban amikor ő odabent van.

Idegesen néztem az órámra ami 20:58-at mutatott. Tudtam hogy ez mit jelent így 2perc múlva műszakváltás alatt megkerülve a pultot osontam be hozzá. A folyosók kihaltak voltak és sötétek. Szobájában is csak homályosan világított az asztali lámpa. Becsuktam magam mögött az ajtót majd leültem az ágya mellett lévő székre és néztem a békésen szuszogó lányt akin cseppet sem látszott, hogy gond lenne. Ugyanolyan gyönyörű volt mint mindig. Egy kósza tincs éktelenkedett az arcán amit finoman a füle mögé tűrtem.

- Sajnálom.- szaladt ki a számon majd óvatosan végig simítottam az arcán. - Miattam vagy itt.- vettem el a kezem majd magam mellé ejtettem.

- Tegnap hazudtam neked. És miért? Mert megakartalak bántani ellökni magamtól. Tudom most mit mondanál és igen egy barom vagyok.- mondtam majd előrébb dőltem a széken. Tudtam hogy nem fog válaszolni nekem mégis megnyugtatott a tudat hogy elmondom neki amit nem tudtam.

- Emlékszem amikor először megláttalak. - mosolyogtam el felidézve az emléket.- Magadban ültél a piros ruhádban amit te választottál személyesen arra az estére. Gyönyörű voltál benne. Emlékszem le se tudtam venni rólad a szemem bárhova is mentél. Nem voltak ott Jungkookék nem voltak ott a barátaim. Egyedül voltam. Senki nem vett észre hiszen a szüleim mellett én jelentéktelen voltam. De te mégis észrevettél engem. Észrevettél és odajöttél hozzám. Beszélgettél velem és megnevettettél. Onnantól kezdve csakis miattad mentem el azokra az unalmas konferencia vacsorákra. De nem láttalak többet a táncunk után. Azóta bűntudatom van hogy nem csókoltalak meg akkor. De aztán a barátommá váltál és nem akartam hogy ez mindent tönkre tegyen.- nevettem el magam szomorkásan de a lányra nézve eltűnt a mosolyom.

- Remélem megbocsáltasz de tudnom kell... - suttogtam majd felé hajolva birtokba vettem ajkait. Ahogy párnáink összeértek mintha áramot vezettek volna a testembe. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába akkor és ott megkaptam a válaszom. Lassan elszakadtam tőle és finoman összekulcsoltam a kezeink.

- Azt hiszem döntöttem, szóval minnél hamarabb fel kell ébredned hallod?- suttogtam majd egy apró puszit nyomtam a homlokára.

Döntöttem és így lesz helyes. Eddig nem engedtem az elveimből és nézd mi lett belőle. Nem akarok visszatekintve azon agyalni mi lett volna ha. A ,,ha,, most van és ha felébred ő is megtudja.

***

Mikor magamhoz tértem Yuna kezét fogva voltam az ágynak dőlve. Nem tudom mikor aludhattam el és meddig  de ez most nem is fontos. Készülni szeretnék neki valamivel ha felébred.

- Most elugrom egy pár percre de hamar itt leszek.-mondtam az eszméletlen lánynak aki habár tudom hogy nem hall engem amíg beszélhetek hozzá nyugodtabb vagyok.

***

Fél órán belül már egy csokor rózsával a kezemben tartottam visszafelé a szobájába. Remélem hogy már nem kell sokat várnom rá. De egy szavam se lehet hiszen ő sokkal régebb óta vár rám. A legfontosabb most hogy jól legyen.
Halkan benyitottam a sötét szobába de az ágy üres volt.

Yuna POV.

Egy sötét szobában tértem magamhoz. Ijedten kapkodtam a fejem mert fogalmam sincs hol vagyok. A fejem hasogat amit nem értek de a helyzet hogy egy sötét és idegen helyen vagyok jobban megijeszt.

Összeszedve minden erőm megkerestem az ajtót majd elindultam a sötét hideg folyosókon kitudja merre. Egy lelket se láttam az épületben ami végképp aggaszott hogy nem tudtam ki venni hol vagyok. Időközönként kicsit elhomályosodott körülöttem minden de végül kijutottam a levegőre. Lassan a korláthoz léptem és beszívtam a hideg levegőt. Mintha most tudtam volna csak fellélegezni igazán.

A csendet Taehyung törte meg ahogy kicsapta mögöttem az ajtót és lihegve beesett rajta.

- Taehyung!- mondtam mire idegesen felém indult.- De jó hogy itt vagy eléggé bepánikoltam. Hol vagyok? Mi ez a hely és hol vannak a többiek? És mi- - ahogy felém ért magához húzva folytotta belém a szót.

- Istenem de örülök hogy jól vagy.- suttogta fülembe mire egy bizsergő érzés futott át rajtam a mély orgánumától. Ezt a hangot sose tudom megunni. Kezdtem elveszni az ölelésében de időben magamhoz tértem és eltoltam.

- Hol vagyunk?

- Kórházban.

- Tessék?

- Hosszú történet de szólnunk kell az orvosnak hogy felébredtél.

- Nem.- mondtam mire felszaladt a szemöldöke.

- Nem?

- Én még itt maradok. Szükségem van egy kis friss levegőre. - mondtam mire sóhajtva bólintott majd a vallamra terítette a kabátját.

- Ez esetben beszélni szeretnék veled a legutóbbival kapcsolatban.

- Én nem akarok beszélni Taehyung. Nem húzom ezt tovább, túl akarok lépni rajta erre van most szükségem.

- Szóval most azt akarod mondani hogy egy nap alatt mindenen túl jutottál?- nézett rám mire felé fordultam.

- Nem, nem léptem túl rajtad. Ezt akartad hallani?

- Figyelj el kell mondanom valamit.

- Nem én akarok mondani valamit. Tudod azzal hogy szeretsz valakit hatalmat adsz a kezébe és ez ijesztő mert csak rajta múlik mihez kezd vele. Én mindent a te kezedbe adtam de nem gondoltam a következményekre.  És hogy őszinte legyek meguntam hogy évek alatt nem változik semmi. Ennek így kell lennie
... lehet nekünk ez nem megy.

- Szóval komolyan feladod? Eldobod magadtól az érzéseid amiket évekig őriztél? Eldobsz... engem?- kérdezte halkan mire éreztem hogy a könnyek elhomályosítják a látásom. Nehezen jutottam erre az elhatározásra és mikor végre tartani tudnám magam hozzá ilyet kérdez.

- Igen Taehyung feladom. Örökké tudtalak volna szeretni de ha csak én szeretek úgy nem működik!- mondtam majd elhaladva mellette ott hagytam.

Befejeztem Kim Taehyung többet érdemlek ennél.

Taehyung POV.

Ott álltam egyedül a rózsát szorongatva és azon agyaltam hogy lehettem ekkora barom.

Elvesztettem. De most rajtam a sor hogy küzdjek mert nem foglak ilyen könnyen elengedni Shin Yuna. És te se fogsz engem mert bármit is mondasz tudom hogy legbelül szeretsz. Be fogom bizonyítani hogy érdemes vagyok a szerelmedre.

Sziasztok itt is lenne az új rész. Őszintén szólva nem igazán vagyok megelégedve vele szóval lehet később átírásra kerül ez a rész.  Köszi ha elolvastad remélem nem okoztam túl nagy csalódást.
Legyen szép napotok❤️

Puszi; KimChae_Young