Mi történt Minji? Ki tette ezt?- kérdeztem a csendben szipogó kislányt, a hátsó ülésről.

- Anya.

Arcom elsápadt a dühtől, ökleim pedig egyre erősebben szorították a bőrkormányt. Idegesen néztem a mellettem fekvő ájult lányt és átkoztam magam vakságom miatt.

Hogy nem vettem észre?

A karján lévő sérülések, a napokra eltűnés. Egész végig a szemem előtt volt még sem vettem észre semmit. Ennek fejében még én sem tettem mást csak bántottam.

Naeun POV.

Az eddigi pokoli fájdalmaknak már nyomát sem érzem. Semmi mást nem érzek csak melegséget. A testem mintha csak a víz felszínén lebegne egy fárasztó csata után.

- Azt mondtam engedd el!

- Nana, Nana!- hallom húgom kétségbeesett zokogását, de bármennyire is szeretném nem mozdulok.

Érzem ahogy a víz elkezdi elnyelni a testem, míg végül teljesen alámerülök. Nem kapálózok segítségért csak csukott szemmel hagyom, hogy a mélybe süllyedjek. Mintha az összes levegőt elszívták volna a tüdőmből, mégsem mozdulok. Magatehetetlenül  süllyedek tovább a sötét mélybe, ami egyre vonz magához.

- Naeun...- szólít egy férfi hang mire ösztönösen kinyitom a szemeim, de a gyönyörű kéken csillogó víz most a vér vörös színében díszeleg.

- A te hibád...- suttogja a hang, mire kipattannak a szemeim és lihegve próbálok levegő után kapni. Ijedten fogva a fejem próbálom lenyugtatni háborgó szívemet, mikor két kar erős szorítását érzem magamon, ami visszaránt a valóságba.

- Nyugodj meg...- csapja meg a fülem a kellemes mély orgánúmú hang, mire a légzésem kezd szabályozódni, és végül teljesen megnyugszom.

- Hol van Minji?- kapkodtam a fejem mire ő  a vállamnál fogva magafelé fordított.

- Naeun nincsen semmi baj. Minji a másik szobában alszik.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és estem vissza az ágyba mire az oldalam reagált, én pedig fájdalmasan felszisszenek.

- Ne legyél ilyen bátor, komolyan meg vagy sérülve.- mondta mire csak szemetforgatva néztem a plafont.- Viszont muszály lesz beszélnünk a történtekről.-mondta, mire én elfordítva a fejemet kémleltem az ablakon kívüli világot.

- Nem.- zártam le a témát, mire sóhajtva bólintott, majd magamra hagyott.

Távozása után körbenéztem a már ismerős helységben. Ismét magához hozott. Wow Naeun mekkora egy zseni vagy!- ironizálam magamban majd próbáltam kitalálni, hogy mit is kezdjek magammal.

***

Egy ideig a plafonnal szemeztem, majd elhatároztam, hogy megkeresem Minjit. Látnom kell, hogy tényleg jól van. Nehezen felkeltem az ágyból, amit a testem először nem díjazott  így először összecsuklottam de káromkodva összeszedtem magam, és azt ajtóhoz indultam. Kiérve az óriási folyosókon bóklásztam és több helységbe is benyitottam. Ez a hely egy óriási labirintus! Mégis mennyi pénze van ezeknek?!

- Segíthetek valamiben?- hallom meg a női hangot magam mögül, mire ijedten megugrok.

- Öhm én csak...

- Önnek pihennie kéne kisasszony.- mondta mire magam mögé néztem. Kisasszony? Ezt most tényleg nekem mondta?- Jöjjön visszakísérem a szobájába.

- Előtte láthatnám a húgomat?

- Nem, nem és nem. Önnek pihenésre van szüksége.- rázta a fejét, majd visszatolt a szobába.- Kérem pihenjen, és ha bármire szüksége lenne bátran jelezze felém.- hajolt meg, majd elment.

Magatehetetlenül szugeráltam a plafont hátha történik valami, de semmi. A mellettem lévő kis asztalon finomabbnál finomabbnak tűnő fogások sorakoztak, de semmi étvágyam nem volt. Ez az egész nem én vagyok. Az, hogy meghajolnak előttem, és kisasszonynak hívnak, ez nem az én világom.
Én nem vagyok egy törékeny porcelán baba, amit a széltől is óvtak. Sőt, a hozzám legközelebb álló emberek voltak azok, akik a legjobban bántottak. De legalább megedződtem amíg felnőttem.
Megtanultam, hogy az emberek elmennek. Akkor is ha megígérték, hogy soha nem fognak, és a "minden rendben lesz ,, csak egy reményvesztett édes hazugság, amivel az emberek csak magukat próbálják megnyugtatni.

Jungkook POV.

- Szabad!- válaszoltam a kopogásra, ami reméltem hogy ő lesz, de csak Hyeol lépett be a házvezető nő.

- Elnézést hogy zavarom úrfi, de beszélni szeretnék magával.

- Ugyan nincs gond, mondja.

- Nem tudunk mit kezdeni a lánnyal. Mióta itt van egyszer kiszökött a szobájából, másrészt hozzá se nyúlt az ételeihez.- mondta mire elfordulva próbáltam visszatartani a kitörő nevetésem. Megakart szökni? Ez a lány tényleg nem semmi.

- Rendben beszélek vele.- indultam az emeletre a vendég szobához.- Naeun beszélnünk kell.- léptem be a szobába, de a lány békésen aludt.

Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, majd az  ágy melletti székre ültem, es figyeltem a szuszogó lányt.
Sötét haja finoman omlott kipirult arcába, hosszú szempillái békésen pihentek, míg telt ajkai enyhén elnyíltak álmában.
Gyönyörű volt. Nem tagadhatom. Talán most először látom mennyire szép is ez a lány. Soha nem tekintettem rá nőként, de azt nem tagadhatom, hogy mennyire szép, még így is, hogy tele sérülésekkel. Tekintetem lejjebb vezettem csuklójára, majd óvatosan kézen fogtam.
Fehér porcelán bőrét lilás zöld foltok és véraláfutások tarkították szinte az egész testén.

Ez idő alatt semmit se tudtam róla. Nem tudtam, hogy él és azt se tudtam hogy bánnak vele.

Apró törékeny tenyerein kisebb vágások és égésnyomok éktelenkedtek amiket valószínűleg a mindennapi munka közben szerzett. Ezt a sok sebet és zúzódást látva méginkább fokozódott bennem az érzés amit korábban még nem éreztem. Sajnáltam. Sajnáltam, hogy ilyen állapotba került feltételezem nem először, és azt, hogy ezt a saját anyja tette vele. A sajnálatot pedig a düh követte és a harag amiért nem vettem észre már sokkal korábban, hogy mi folyik gyakorlatilag az orrom előtt.

- Ne csináld ezt.- mondta mire felkaptam a fejem.

- Neharagudj, nem akartalak felébreszteni.

- Te szánsz engem.

- Tessék?

- Látom a szemeidben ahogy rám nézel. Semmit se utálok jobban az ilyen pillantásoknál. Nem vagyunk gazdagok és nem is vagyunk tökéletesek de ne sajnálj minket mert annál rosszabb nincs amikor valaki ilyen szemekkel néz ránk.- mondta nyugodt hangon, majd elfordult és az ablakon túli tájat kezdte el tanulmányozni.

- Semmit se ettél ma. Így is vékony vagy, ha nem eszel meg fogsz betegedni.- mondtam neki nyugodt hangon ami meglepett mert eléggé zavart az hogy rá se néz az ételre.

- Nem tudom mik a terveid, de nem maradhatunk itt tovább haza kell mennünk.- mondta halkan mire magam felé fordítottam.

- Az ki van zárva!

- Hogy mondod?

- Nem hagyom, hogy te és Minji visszamenjetek oda.

- Akkor hol kéne élnünk hm, zsenikém?

- Itt. Maradjatok nálam.

By:KimChae_Young