- M-maga most arra kér hogy ö-öljem meg a h-húgomat?!- kérdeztem remegő hanggal, mire Jungkook szorítását érzem a kezemen.

- Nem megölni, megmenteni...

- Nem fogom elvenni a húgom életét!- üvöltöttem majd faképnél hagyva őket indultam Minji szobájába és az eszméletlen lány mellé ültem.

Hogy tehetném? Hiszen olyan fiatal...

- Meg fogsz gyógyulni picim... Igen, minden rendbe fog jönni... Rendben kell lennie. Ez csak egy rossz álom ugye? Bármelyik pillanatban felébredhetek melletted miközben mosolyogva öleled Bettyt és engem figyelsz. Ez fog történni ugye? Fel kell ébrednem.... Ez nem lehet a valóság hiszen... Mi mindig ott voltunk egymásnak, nem hagyhatsz itt engem... Nem hagyhatsz magamra.-. fogtam csöppnyi kezét miből csövek és infúziók ágaztak el.

- Nekem kellett volna oda ülnöm... Nekem kéne most ott feküdnöm és nekem kéne meghalnom! Akkor miért?! Miért mégis te szendvedsz? Miért neked kell egyedül küzdened?!- üvöltök sírva mire két kar fonódik körém.

- Soha többé ne mondj ilyet.- hallom Jungkook mély hangját erőtlenül csengeni a fülemben.- Én csak is érted élek. Ha te eltűnnél nekem se lenne okom többé maradni...

- De én...

- Szerinted Minji ezt akarná?- mondta mire ránéztem de összetört a szívem könnyeit látva. - Ő nem ezt akarná... Azt szeretné hogy mosolyogj és boldog legyél. Hiszen ő mindig is csak erre vágyott...- suttogta mire előtör belőlem a zokogás.

- Én nem akartam hogy ez történjen! Én nem!

- Tudom kicsim.Tudom...- simogatja lágyan hajamat szorosan magához ölelve ami most előszőr nem nyugtatott meg teljesen.- Figyelj elküldöm Dr.Kangnak Minji eredményeit és beszélünk vele is rendben?

- Rendben csináljuk ezt... Addig nem hozok döntést amíg nem biztos 100%-ra hogy erre kényszerülök.- mondtam mire előkapta telefonját és felállt.

- Akkor intézek egy telefont, mindjárt jövök. - indult ki de még egyszer utána kiáltottam mire megtorpant és visszafordult hozzám.

- Köszönöm.- mondtam mire egy gyors csókot lehelt ajkaimra majd kiment a szobából. Perceken belül végzett és visszaült mellém.- Mit mondott?

- Hogy megnézi őket és egy-két napon belül visszahív.

- Rendben.- bújtam hozzá közben továbbra is húgomat figyelve.

***

Teltek a napok és Minji rohamai egyre gyakoribbak és rosszabbak lettek ahogy azt a főorvos megjósolta. Láttam hogy szenved de továbbra se engedélyeztem a gépek lekapcsolását. Amíg Dr.Kang nem keres meg és mondja azt nekem hogy menthetetlen addig szeretném hinni hogy még van remény a számunkra.

A napokban se mozdultam Minji mellől Jungkook pedig mellőlem. Hiába mondtam neki hogy nyugodtan menjen haza egy pár éjszakára aludni, meg se hallotta. Értékeltem hogy mellettem marad és jól esik hogy itt van de aggódom miatta. Nem szeretném hogy miattam még valaki kórházban kössön ki...

Most is éppen próbálja elérni Dr.Kangot ahelyett hogy pihenne egy kicsit. Meg sem érdemlem ezt a férfit. Fogalmam sincs mit tettem amivel kiérdemeltem őt az élettől. És Minjit....- néztem a lányra kinek tüdeje hirtelen sípolni kezdett teste pedig rángatózni. A gépek megőrültek mellettünk majd orvosok lepték el a szobát.

- Egy újabb roham?- kérdezem ijedten az egyik mellettem elsiető nővért.

- Nem ez most szívleállás.- kiáltotta vissza mire húgom felé indultam.

- Hölgyem menjen most ki, kérem!- tol kifelé az orvos de én akaratosan próbálok ellenkezni mire még két nővér próbál segíteni neki.

- Neee Minji!- kiáltom mikor Jungkook fog a vállamra kifelé húzva. A korábbi nővérek sietve csapják be előttem az ajtót de még pont láttam ahogy a defibrillátort húgom mellkasának érintik.

Hirtelen minden levegőm elvesztem és ijedten kapkodom utána eredménytelenül. Ismét úgy érzem megfulladok pont ahogy a baleset napján is. Lihegve a földre rogyok Jungkookot magammal rántva aki végig magához ölelt.

- Sssss... Nem lesz semmi baj. Nyugodj meg...- ringatott miközben hajamat simogatta ezzel próbálva megnyugtatni eredménytelenül.

Úgy 10-15 percen belül Minji állapota ismét stabil lett mi pedig bemehettünk hozzá.

- Sikerült visszahozni de ez nem mehet így tovább és ezt ön is tudja.- nézett rám az orvos majd kiment.

- Naeun.- szól mögüllem Jungkook mire felé fordulok.

- Dr.Kang hív...- bólintottam ő pedig felvette majd kihangosította.

- Jó napot doktorúr.- szólt bele Jungkook jelezve hogy itt vagyunk.

- Jónapot bocsánat hogy csak most hívom önöket de alaposan belemerültem az iratokba.

- Minji! Mi van a húgommal?- vettem át a telefont mire egy hosszú sóhaj tükröződött a vonal másik végén.

- Mindent átnéztem. Az előzetes kezeléseket gyógyszereket betegségeket mindent egészen születésétől kezdve, és számos neves kollégám véleményét is kikértem az üggyel kapcsolatban.

- Igen...

- Ahogy azt a főorvos is megmondta nektek folyamatos rohamok érik amit nem fog sokáig bírni a szíve. Idő kérdése mikor áll le. Ezeket a tényeket összegezve nincs olyan módszer jelenleg az orvostudományban ami ezen segítene. Nagyon sajnálom Miss Lee...

- Nem....- rogytam össze erőtlenül Jungkook pedig megköszönve bontotta a hívást.

- Sajnálom Kicsim...- mondta hátamat simogatva. Feltápászkodva Minjire néztem. Arca meggyötört volt akár a teste...

- Hívd ide... Aláírom a papírokat...- szipogtam mire ő bólintva elhagyta a termet.

Perceken belül már a kórház főorvosának irodájában ültem egy ügyvéd jelenlétében aki átnyújtotta a szükséges iratokat. Könnyeim néhány helyen elmosták a tintát, de végül átlapoztam az egészet és aláírva adtam vissza az ügyvédnőnek.

- Részvétem...

- Még él ne beszéljen úgy róla mint aki meghalt...- suttogtam magam elé majd kisétáltam az irodából Jungkookkal a nyomomban.- Megtennél nekem valamit?...

- Bármit.

- Kérlek hívj össze mindenkit. Szeretném ha akinek valamit is jelentett a húgom itt lenne. - mondtam mire bólintott én pedig visszamentem a kislány ágyához.

***

Estére már mindenki ott volt abban a borzalmas szobában. A fiúk, Yuna, Miss.Shin, Hyeol és Miss.Lee is.
Mindenki könnyeivel küszködve búcsúzott el tőle majd egy emberként fordultak felém, mikor belépett a nővér. Lassan húgomhoz lépett majd beadta az infúzióba szükséges anyagot majd meghajolva távozott.

- Most menjetek ki.- mondtam halkan mire megürült a terem. Csak Jungkook állt mellettem kezemet fogva.

- Ha meggondolod magad én kint várlak.- mondta majd lassú csókot nyomott homlokomra.

- Nos akkor... - ültem le a lány ágya mellé.- Nem is tudom hol kezdjem... Annyi mindent elszeretnék mondani neked. Alig vártam hogy elkezd az iskolát és fiatal nővé cseperedj. Hogy tőlem kérj segítséget mikor agyadra mennek a fiúk amit persze rögtön Yunának passzolnék nevetve mert sose voltam olyan tapasztalt ezen a téren.- mosolyodtam el a gondolatra.- Mindig azt gondoltam hogy örökké mellettem maradsz, hogy soha semmi és senki nem választhat el minket... Tudod még tisztán emlékszem mikor először fogtalak kezembe a születésed napján a kórházban. Gyönyörű szemeiddel arcomat vizsgáltad és alig vártad hogy felfedezdhesd ezt a világot. Amint megláttalak rögtön beleszerettem azokba a szemekbe. Megfogadtam hogy onnantól vigyázok rád és soha nem hagylak egyedül, hogy jó nővéred leszek és gondodat viselem.
Köszönöm hogy az életed része lehettem még ha csak ilyen rövid időre is. Imádtam a nővérednek lenni... Minden percét imádtam...
Annyira szeretlek...- mosolyodtam el sós könnyeim ízlelve mikor az EKG egyenletes sípolása betöltötte a termet.- Sajnálom... Ég veled...- adtam lágy csókot homlokára majd nyílt az ajtó és feketébe öltözött orvosok lépték át a küszöböt.

Még gyorsan hozzá hajoltam és ott és addig pusziltam kis arcát ahogy és amíg csak értem.

- Nem hagylak sokáig magadra ígérem. Szeretlek.- suttogtam fülébe majd kezébe tettem Bettyt hogy mindig vele legyen.

Kisírt szemekkel néztem ahogy elviszik majd a többiek elé léptem. Meghajoltam előttük majd némán a kijárat felé indultam Jungkookkal kinek arca szintén könnyektől áztatott volt.

- Várj itt hozom a cuccokat.- mondta én pedig bólintva leültem.

- Naeun hát itt vagy.- guggolt mellém... Seolhyun? Mit keres itt Jungkook anyja?- Sajnálom kicsim ami történt... Amint meghallottam hogy baleseted volt igyekeztem elszabadulni Amerikából a konferenciáról.

- Anya?- lép hozzánk Jungkook táskákkal a kezében.

- Szia kicsim, hazakísérlek titeket.- mondta mire Kook bólintot majd kimentünk az autóhoz és bapakoltunk.

Az út néma csendben telt de nem is mondott senki semmit hogy megtörje. Tudták hogy erre van most szükségem és hogy ha kérdeznének se válaszolnék.

Csendben beléptünk az üres házba én pedig automatikusan az emeletre indultam. Testem úgy mozgott mint egy ócska marionett baba akit madzagon rángatnak ő pedig csak erőtlenül tűri.
Lassan a kilincsre fogtam és benyitottam a játékokkal teli rózsaszín kis szobába.

A bájos kis szobát még átjárja édes kis illata amit belélegezve kicsit nyugodtabbá válok. Ekkor Jungkook lép be mellém és karomra simít.

- Sejtettem hogy itt leszel.... Gyere vegyél egy forró fürdőt.- mondta mire én pedig követtem.- Ha bármire szükséged van szólj.- mondta majd becsukta az ajtót én pedig elfordítottam a zárat majd a zuhanyhoz léptem és megnyitottam a csapot.

Lassan a tükörhöz léptem majd letörölve a vízpárát belenéztem. Borzalmasan festettem még se néztem ki annyira pocsékul ahogy éreztem magam. Lassan a csap alatti szekrénybe nyúltam majd elővettem egy borotvát. Óvatosan kiemelten belőle pengéjét, majd a kád széléhez dőltem.
Utálom azokat a pillanatokat amikor már nem sírok, csak ülök magamelé bambulva és nem érzek semmit.

Újból látom magam előtt ahogy húgom testét lassan elhagyja az élet mire ökölbe szorítom kezem. Vérem lassan folyik végig ujjaimon mire lassan szétnyitom tenyerem és szemügyre veszem a penge álltal okozott vágást. Semmit se érzek.... Az égvilágon semmi mást nem érzek csak ürességet.
Az immár véres pengével lassan végig karcolom szabad alkarom halvány nyomot hagyva rajta, majd lassan bőrömbe vájom és megigézve figyelem ahogy a vörös folyadék lassan végig folyik alkaromon. Lehunytam a szemem és vártam hogy minden elsötétüljön.

- Nem leszel sokáig egyedül Minji, ígérem...

Jungkook POV.

- Ne haragudj hogy ilyen váratlanul toppantam be.

- Ugyan semmiség, köszi hogy itt vagy.- adtam át a gőzölgő kávét anyámnak.

- Nem főzöl egyet Naeunnak is?

- Nem. Hetek óta nem alszik rendesen és már többször elájult emiatt szóval amint kijön a fürdőből be is tessékelem a hálóba.

- Jó látni hogy találtál valakit akit ennyire szerethetsz.- mosolyodott el amit én is viszonoztam.

- Igen... Nem tudom mivel érdemeltem ki őt az életembe de mindennap hálát adok érte hogy mellette lehetek. Sose éreztem még így anya.

- Látom...- mosolyodik el majd a fürdő felé néz.- Nem kell segíteni a gipszével?

- Nem tudom megyek rákérdezek, egy ideje amúgy is fürdik már.- néztem karórámra majd az említett helység felé indultam.

- Naeun, én vagyok az. Kell segítség?- kopogtam de semmi válasz.- Naeun jól vagy?- kopogok ismét de bentről csak a víz csopogás hallatszik vissza.

- Baj van?- lép hozzám anya mire idegesen dörömbölni kezdek. Rányúlok a kilincsre de az nem mozdult. Bezárkózott.

- A francba! Anya állj hátrébb betöröm!- intettem majd neki rohantam párszor az ajtónak mire az nagy hanggal csapódott ki. Mindketten besiettünk a fürdőbe de sokkot kapva láttuk hogy Naeun véres alkarral fekszik a korábban még fehér csempén amit most vére fest vörösre.

- Hívd a mentőket!- kiabálok anyámra aki kisiet a helyiségből. Kitépem Naeun kezéből a pengét majd a szoba másik végébe hajítom. A mellettem lévő polcról leveszem a legközelebbi rongyot és a vérző sebre nyomom.- Francba francba francba!- üvöltöm miközben érzem forró könnyeim végig futni arcomon.

- Hogy tehetted ezt magaddal? - simítottam arcára majd a seb felé fordultam ami nem akarta abbahagyni a vérzést.

- Ne... Ne ments meg, kérlek...Minjivel akarok lenni...- hallom erőtlen suttogását mire felkapom a fejem.

- Nem hagyom hogy utána menj! Te nem mehetsz!- üvöltöttem mire szemei lassan lecsukódtak.- Ne, ne csináld ezt! Ne merészelj itt hagyni Lee Naeun!- üvöltöm mire egyenruhás férfiak és nők jellennek meg és hordágyra teszik.

***

Valamivel nyugodtabban figyelem az előttem fekvő lányt majd óvatosan végighúzom ujjaim az alkarját fedő kötésen. Bal karja gipszben még a baleset óta, jobb karja pedig bekötve. Meggyötörtebb állapotban nem láttam még mint ebben az elmúlt hónapban. Elvesztette az anyját aki bármit is tett ellenük akkor is az anyja volt és a húgát is rövid időn belül.

- Miért mentettél meg?...Minjivel akarok lenni...- hallom halk sírását mire felkapom a fejem és rögtön szorosan magamhoz húzom.

- Megmondtam nem?...Ha te elmész nekem sincs okom maradni... Szóval ha magadért nem is, élj értem.- döntöttem homlokom övének majd lágy csókot hintettem ajkaira.

- Meddig kell itt maradnom?

- Még megvizsgál az orvos és azt mondták utána mehetünk is.

- Értem...

Az orvos egy órán belül meg is érkezett majd megvizsgálta Naeunt. Minden rendben van így azt mondta elmehetünk de mielőtt kiment még kezembe nyomta egy pszichológus névjegyét hogy mindenképp hívjam fel.

- Mehetünk?- kérdeztem mire ő bólintott majd kiléptünk a teremből.
Lassan haladtunk kifelé végig a fehér csempével tarkított folyosón mire észreveszem, hogy Naeun nagyon visszapillantgat a válla felett. 

- Valami baj van?-kérdezem zavartan.

- Az a férfi..olyan ismerős.

- Melyik?

- Aki ott áll az automata me..- a mondatot nem fejezi be amikor az ismeretlen fekete kabátos felénk fordul.

- A-Apa?!- suttogja riadtan.

By; KimChae_Young