Jeon Jungkook aggódna értem?

Gyorsan el kell vetnem ezt a gondolatot. Nagyon kész lehetek ha ilyenekről fantáziálok. Bár most annak is örülök, hogy állok a két lábamon tekintve, hogy a szoba eléggé forog körülöttem.

- Mehetek?

Jungkook hallgatását beleegyezésnek vettem ezért erőt véve magamon elindultam. Mire a lépcsők aljához értem lihegtem. Levert a víz és úgy éreztem az ereimben cikázó vérem égeti a testem minden porcikáját. Felnéztem a lépcső tetejére, majd egy mélylevegőt követve, a korlátra feküdve szelltem a lépcsőfokokat.
Jó a szelltem erős túlzás mert két-három lépésenként megálltam, de így is örültem, hogy haladok. Felnéztem mennyi van még hátra és elszörnyedve láttam, hogy még a felénél se tartok. A látásom kezdett elhomályosodni, és hirtelen az összes erő elhagyta a testem.

*Jungkook POV.*

Nem tudtam mit mondjak. Még sosem láttam őt ilyen pocsék állapotban.

-Mehetek?- kérdezte erőtlenül.

Nem válaszoltam, nem tudom mit kéne tennem. Hagyjam elmenni? Menjek vele? Vigyem orvoshoz? Mit kéne ilyen helyzetbe tennem? Egyáltalán miért agyalok ezen? Ez a lány nem több egy szórakozásnál akit élvezek piszkálni.

Mire feleszméltem, ő már el is ment szóval én is visszaindultam, de a folyosóra kanyarodva a lépcsőkhöz láttam, hogy még mindig itt van. Lassan a korlátnak dőlve haladt felfelé a lépcsőfokokon amikor hirtelen megtorpant.

Észrevette volna, hogy utána jöttem?

A teste úgy dőlt el mint egy krumplis zsák. Nem hazudok ha azt mondom életem sprintjét futottam a lépcsőkön, hogy eltudjam kapni. Szólítgattam de nem reagált. Homlokára tettem a kezem ami égett a láztól. Mellkasa fokozott iramban emelkedett majd süllyedt ahogy szaggatottan vette a levegőt.
Nem volt jobb ötletem így elindultam vele a nővérhez ám az irodája zárva volt.

Több pénzt hagyunk itt egy félévre mint amennyit más elkölt egy évben de egy rohadt orvos nincsen amikor kéne!- mérgelődtem magamba visszafelé haladva az ájult lánnyal a karomban.

Ötlet híján hívtam a sofőrünket, aki perceken belül már az iskola kapujánál állt és rögtön el is indultunk a kórházba.
Megérkezve azonnal szóltam a család orvosának aki adott egy szobát, majd rögtön megvizsgálta a lányt amíg én kint várakoztam. Úgy fél óra elteltével ki is jött én pedig rögtön hozzá léptem.

- Végeztem a vizsgálattal úrfi!

- És mi van vele?

- Tüdőgyulladásra utalnak a jelek. Most, hogy itt a tél figyelnie kell magára. Nem tudom, hogy fázott meg ennyire de vigyáznia kell az egészségére.

- Értem és mikor mehet el?

- Szörnyen magas láza van de amint lement neki, gyógyszerekkel elengedhetem de mindenképpen pihennie kéne.

- Rendben. Köszönöm Kang doktor úr, hogy ilyen gyorsan idefáradt.

- Várjon még egy kicsit úrfi! Közelről ismeri ezt a lányt?

- Csak egy egyetemre járunk semmi több. Miért kérdezi?

- Nem tudom milyen körülmények között él, de elég alultáplált és gyenge az immunrendszere.

Erre nem tudtam mit mondani, így gyorsan megköszöntem mindent, kezetráztunk majd az orvos tovább is állt. Bementem a kórterembe, ahol az ösztöndíjas feküdt.

Ösztöndíjas.... Még csak most esik le, hogy nem is tudom a rendes nevét. Mindig így hívtam őt de jobban belegondolva semmit nem tudok róla.

,,Nem tudom milyen körülmények között él de elég alultáplált és gyenge,,- hangzottak vissza Dr.Kang szavai a fejemben.

Valahogy mintha elkezdene egyre inkább érdekelni ez a lány akiről semmit se tudok mégis egyre több közöm van hozzá.
Felvettem az asztalon pihenő kórlapot, és lassan átlapoztam.

- Lee Na Eun...- olvastam fel hangosan mire halk nyöszörgést hallottam az ágy felől.

Közelebb lépve szemügyre vettem az alvó lányt. Hosszú sötét haja izzadt arcához tapadt, dús ajkai kissé elnyíltak álmában. Hosszú szempillái megremegtek jelezve, hogy kezd magához térni, majd hunyorogva szép lassan kinyitotta szemeit.
 
*NaEun POV.*

- Lee Na Eun...

Ez az én nevem...De rég nem hívott már senki a teljes nevemen. MinJi is mindig Nanának hív engem Yuna pedig szintén átvette tőle ezt a becenevet. Most valaki mégis a teljes nevemen hív de ki?

Ahogy kinyitottam a szemeim először nem láttam sokat de amint hozzászokott a fényhez, már tisztult a látásom.

- Felébredtél?

Tekintetem a hang irányába kaptam. Nem tudtam, hogy más is van itt de arra végképp nem számítottam akit magam mellett láttam.

- Te?- néztem az illetőre elkerekedett szemekkel.

- Komolyan ez az első kérdésed?

- Te meg komolyan megkérdezed felébredtem-e amikor ezek szerint végig itt álltál, és láttad ahogy felébredtem?- szóltam neki vissza.

- Örömmel látom, hogy megint az idegesítő önmagad vagy.- sóhajtott fel Jungkook.

- Hol vagyok?

- Kórházban. Összeestél az egyetemen én pedig voltam olyan rendes, hogy behoztalak.- mondta büszkén.

- Szép lett volna ha ott hagysz.- tettem hozzá szemforgatva.

- Egy ,,Köszönöm Jeon, hogy segítettél rajtam,, is megteszi.

- Igaz bocsánat. ,,Köszönöm Jeon, hogy segítettél rajtam,,.- mondtam affektálva, mire felnevetett.

Még soha nem hallottam nevetni.

Mármint úgy igazán. Ez most nem az a gúnyos megvető nevetése volt amitől a falnak mentem mindennap. Most más volt és be kell valljam ez sokkal jobban tetszett.

Szememet a plafonra szegeztem és csak hagytam, hogy áramoljanak a gondolataim, amikor hirtelen fejbe vágott a valóság.

- Várj meddig voltam kiütve? Hány óra van?!

- Úgy két óráig. Most van...- nézett a méregdrága karórájára- délután 5.

- Úristen MinJi!

- MinJi?

- Azonnal el kell mennem!- ültem fel az ágyból szememmel a táskákat kutatva az óriási helységben, ami talán a legszebb amit valaha láttam. Inkább tűnt hotelnek mint kórteremnek.

- Az orvos azt mondta addig nem mehetsz el amíg nem ment le a lázad.

Elengedve a fülem mellett kikeltem az ágyból, és az ablaknál lévő asztalhoz siettem ahol a táskám pihent. Felkapva a kijárat felé vettem volna az irányt amit Jungkook állt el.

- Hallottad amit mondtam?

- Mennyivel tartozom?

- Hogy?

- Jól hallottad. Mennyivel jövök neked ezért.- mutattam körbe a szobán.

- Nevetséges vagy, ez csak pénz és amúgy sem nagy összeg.

- Neked csak pénz de nekem van büszkeségem és utálok tartozni szóval mondd meg vagy én derítem ki.

Szúrós pillantást vetettem rá de ő állta a tekintetemet.

Komolyan most akarja játszani az úriembert?

*Jungkook POV.*

Egy pillanatra sem szakítva meg vele tartottam a szemkontaktust amikor hirtelen kivágódott mögöttem az ajtó és egy szőke lány lépett be rajta.

- Két hétre teszem ki a lábam a városból és nézz oda. Erre kell haza jönnöm.

By; KimChae_Young