A hajnali napfény arany sugaraira ébredek mely megcsillan szempilláimon. Hunyorogva szemezek a plafonnal várva hogy hozzá szokjon látásom a hirtelen jött fényhez. Mikor próbálnék felülni veszem csak észre az engem ölelő karokat mire a még mélyen alvó Jungkook felé fordulok. Valószínűleg elaludhattam a film alatt mert még mindig a kanapén fekszünk de az nem rémlik mikor dőltem ki.
Őt nézve automatikusan mosoly húzódik ajkaimra. Sose éreztem még csak ahhoz foghatót se senki iránt mint most őt nézve. Nem gondoltam volna hogy egy nap attól fogok félni hogy elveszítem őt. Ha valaki azt mondja nekem két évvel ezelőtt hogy Jeon Jungkook barátnője leszek az arcába röhögök. Hiszen akkoriban sose vonzottak engem ezek a széles vállak, tiszta arcvonások, hosszú szempillák és mézédes ajkak...- meredtem megigézve párnáira fel se tűnve hogy egyre közeledem hozzájuk.

Mire észbe kaptam ajkaink már egybe is fortak. Párnái mintha a megszokottabbnál is édesebbnek hatnának enyéimen. Érzem hogy egyre mohóbbá és mohóbbá válok így gyorsan elszakadok tőle. Mit gondoltam? Letámadom mikor alszik?

- Kezdek bekattanni...- emelem fel fejem sóhajtva mire tarkómhoz nyúl és vissza húzz ajkaira. Szemeim elkerekednek meglepettségemben de nem ellenkezem. Mikor elszakadunk Jungkook álmosan elmosolyodik majd lassan kinyitja szemeit.

- Én is meg fogok őrülni ha minden reggel így keltesz.

- Ne haragudj hogy felkeltettelek. Nem tudom mi ütött belém.

- Nem mintha ellenemre lenne.- mosolyodott el kajánul majd elkapva csuklóm maga alá gyűrt és fejem mellett leszorította kezeim. - Ezt meg tudnám szokni.

- Telhetetlen vagy tudod?

- Vállalom. - mosolyodott el majd ismételten ajkaimba mart de most sokkal intenzívebben. A korábbi édes Kookból pillanatok alatt 180 fokos fordulatban váltott mohóbbá és szexibbé. A pillanatot telefonja csörgése zavarta meg mire ő morogva felemelte fejét amin muszáj volt felkuncognom.

- Ki az?

- Nem tudom de ráér.- fordult vissza hozzám miközben én is elővettem telefonom de elborzadtam az időt nézve.

- Basszus már ennyi az idő?- pattanok fel kapkodva a fejem.

- Hova sietsz? Talán dolgod van? Tudod hogy nem akarom hogy egyedül mászkálj.- fogott kezemre mire egy mosolyt erőltettem arcomra.

- Csak Yunával találkozom de nem akarom hogy várjon rám. Megyek öltözni aztán indulok is.

- Rendben.- sóhajtott beleegyezően.- Nekem dolgoznom kell szóval ha estig elleszek ne várj meg aludj nyugodtan.

- Okés. Szerintem vedd fel a telefont mert még mindig csörög. Elég kitartó szóval valószínűleg fontos.- szóltam vissza a gardrób felé menet.

A folyosóra érve előkaptam a telefonom és rögtön üzentem Yunának, hogy találkozzunk a közeli kávézóba. Utálok hazudni Jungkooknak de ha tudná hogy Dr.Kanghoz megyek gyanút fogna. Muszáj valamennyit Yunával lennem ha lecsekkolna és felhívná a barátnőmet.

Jungkook POV.

Mikor megláttam a kijelzőn szereplő nevet rögtön felvettem a telefont. Miért van ilyen rossz előérzetem?
A zöld ikonra nyomva fogadtam a hívást de a vonal végén csak sírást lehetett kivenni.

- Jungkook...- hallom anyám hangját de a zokogástól csak egészen halkan.

- Mi a baj? Veszekedtetek? Bántott téged?!- kérdezem egyre idegesebben.

- Naeun... Naeun apja...- sírt de szinte mintha már fuldoklott volna könnyeitől.

- Anya légyszi vegyél egy mély levegőt és próbálj megnyugodni.

- Lee JeonGin... Naeun apja?- suttogja szipogva.

- Igen ő az. De nem értem miért kérdezed ezt most. Mi történt?

- Apád hazudott nekem...- mondta de hangja olyan gyengén csengett hogy ezzel csak még inkább fokozta az idegességem.

- Pakolj össze, érted megyek.

- Nem szükséges fiam, majd én elrendezem ezt az ügyet az apáddal.

- De-

- Ne aggódj értem. Elvégre én is Jeon vagyok. Keményebb vagyok mint azt gondolod. Ígérem pontot teszek ennek a végére.

- Ezzel most nem tetted sokkal tisztábbá a helyzetet.

- Ígérem mindent elmondok idővel Jungkook egyenlőre elég ha ennyit tudsz.

- Csak vigyázz magadra.

- Rendben leszek. Vigyázz Naeunra és magadra.- köszönt el majd letette a telefont.

Idegesen sóhajtva tettem le az asztalra a készüléket ezerrel azon agyalva mi a franc folyik itt. Egy újabb titok amit a családom a hátam mögött őrizgetett.

- Ki volt az?- hallom mögüllem Naeunt mire mosolyogva felé fordulok.

- Csak anyám. Egy irattal kapcsolatban keresett.

- Értem. Akkor én megyek is.- indulna de karjára fogok.

- Úgy érted ebben?- mérem végig.- Ebben nem mehetsz, nem engedem.

- De miért?

- Túl csinos vagy. Vegyél fel valami kevésbé mutatósat.

- De hát csak egy farmer és egy egyszerű póló van rajtam Jungkook.

- Mégis mit tegyek veled ha mindenben gyönyörű vagy?- karolom át derekánál mire elmosolyodik.

- Most már tényleg mennem kell. Jó munkát.- nyomott puszit ajkaimra.

- Érezd jól magad és bármi van hívj fel értetted?- kiáltottam utána de már rég kilépett az ajtón.

Naeun POV.

Mikor a kávézóba értem Yuna már ott várt rám. Gyorsan rendeltünk mindketten, majd elfogyasztottuk egy kellemes beszélgetés keretén belül.
Jól esett vele lenni még sem tudtam felhőtlenül szórakozni hiszen folyton az órát figyeltem. Nem akartam megváratni Dr.Kangot.

Jungkook hagyott pár üzenetet nekem is és Yunának is így szerencsém volt hogy gondoltam erre az eshetőségre különben hamar elvérzik a kis magán akcióm.

Miután elfogyasztottuk a sütiket és a kávét elbúcsúztunk egymástól én pedig végre elindulhattam az eredeti úticélomhoz, Dr.Kanghoz.

Rendelőjéhez érve már kezdtem rosszul lenni így örültem hogy viszonylag hamar odaértem. Mélylevegőt véve kopogtam az ajtón majd megvárva a választ benyitottam.

- Lee kisasszony éppen önt vártam.

- Sajnálom hogy késtem.- hajoltam meg de ő csak mosolyogva legyintett.

- Ugyan pont időben érkeztél. Miben segíthetek?

- A pánikrohamokról van szó.

- Gondoltam, hogy további problémák fognak ezzel kapcsolatban jelentkezni. Egyre gyakoribbak?- néz rám komolyan mire bólintok.- Elment már terapeutához?

- Nem.

- Úgy tűnik egyedül nem tudja ezt feldolgozni. Ha ilyen ütemben romlik az állapota az a későbbiek veszélyes lehet és ez aggaszt. Fel kéne keresni egy szakembert.

- Pont ezért kerestem fel magát. Erősebb gyógyszerre lenne szükségem mert úgy érzem ezek nem használnak.- tettem asztalára a fehér ddobozt mire sóhajtva megrázta a fejét.

- Sajnálom de nem írhatok fel. Ezek már így is elég erősek nem akarom ennél jobban terhelni a szervezetét. Ezt is és a nyugtatókat is csak mértékletesen szedheti. Magas dózisban komoly károkat okozhatnak. Jobb ha eltérünk most a gyógyszerektől. Rengeteg nagyszerű szakembert ismerek akikhez érdemes lenne elmennie. Biztos vagyok benne hogy a segítségére lennének.

- Rendben. Köszönöm.- álltam fel csalódottan.

- Ugye van aki elkíséri? Nem szívesen engedem el egyedül.

- Persze kint várnak.- hazudtam egy erőltetett mosoly kíséretében, majd elköszöntem és távoztam.

Sóhajtva néztem órámra ami mégcsak délután 3-at mutatott. Jungkook azt hiszi Yunával töltöm a napot úgyhogy jobb lesz ha lefoglalom magam még egy darabig.
Úgy döntöttem sétálok egyet kihasználva az időmet.

Az idő szép volt a nap is fényesen sütött mégis az én szememben valahogy minden szürkének hatott. Céltalanul bolyongtam az üres utcákon, elhagyva a sok ismerős helyet. Miss.Shin éttermét ahol a gyerekkorom nagy részét töltöttem és ahol Minji szülinapját ünnepeltük, az óvodát majd az iskolát. Bárhová mentem mindenhol az ő emlékébe futottam. Lélegzetem egyre nehezebbé és nehezebbé vált miközben gyorsítottam a tempómon.

Pillanatokon belül a volt házunk előtt találtam magam, amit még mindig behálóztak a rendőrségi szallagok. Ekkor egy kislány futott el mellettem egyenesen a házba. Piros pöttyös ruhájában és a hajában lévő szallaggal pont úgy nézett ki mint húgom az anyáknapi előadásán.

Átbújva alattuk beléptem az üres épületbe és a lány után szaladtam. Az nem lehet hogy ez az apró kislány... Kétségbeesetten rohantam be a házba ami ugyanolyan volt ahogy azt hónapokkal ezelőtt itt hagytuk.
A nappali felől meglátok egy árnyat elillani mire gondolkodás nélkül utána futok.

- Minji!- sikítom de a kislánynak nyoma veszett. Megőrültem? Hiszen saját kezemmel küldtem őt a halálba... Szórakozna velem az elmém, hogy fantomképek jelennek meg előttem?

A gondolataim csak úgy cikáznak mintha egy vihar készülődne a fejemben miközben könnyeim megállíthatatlanul folynak le arcomon égő érzést hagyva végig bőrömön. Térdre borulva próbálok levegőért kapni de mintha víz alá merült volna testem. Szemem megakad az előttem éktelenkedő vérfolton amit még Jungkook hagyott mikor anyám neki esett a késsel. Ijedten kapom el tőle kezem és lihegve a falnak dőlök.

- Gyógyszer. Be kell vennem.- nyúlok zihálva táskámba de a fehér doboznak hűlt helye. Biztos Dr.Kang rendelőjében hagytam.

- Francba!- dobtam idegesen vissza táskám magam mellé miközben könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon. A fájdalmam egyre fokozódott miközben próbáltam levegőhöz jutni. A fojtogató érzés nem múlt el egy percre se. Szívem a torkomban dobogott testem remegett.

Itt lenne számomra a vége?
Végülis nincs is ehhez megfelelőbb hely ennél a háznál.

Itt kezdődött minden és most itt is ér véget.- gondoltam magamban miközben lehunytam szemeim de abban a pillanatban mintha melegség járta volna át a testem egy pillanatra.

Hirtelen egy virágos mezőn találom magam. Érzem ahogy a ragyogó nap sugarai felmelegítik testem minden porcikáját.

Meghaltam volna?

- Nana...- hallom hátam mögül édes hangját. Szinte simogatja a fülem a rég nem hallott hangszíne. Könnyes arccal fordulok meg de elakad a lélegzetem mikor meglátom magam előtt húgomat.

- Minji...- suttogom erőtlenül majd hozzá rohanva karjaiba vetem magam. Azon könnyeim és fájdalmam amit hónapok óta érzek egyszerre szakították át mellkasom de nem érdekelt még ha úgy is éreztem hogy pillanatokon belül felrobban a szívem a heves érzelmektől. Remegő kezekkel fogtam arcára mire elmosolyodott.- Annyira hiányoztál.

- Igen? Pedig én nem mentem sehova. Mindig melletted vagyok Nana.

- Akkor miért érzem magam ennyire üresnek legbelül? Miért nem tudok őszintén mosolyogni?

- Mert nem látsz.- simított hajamra apró kezével miközben ölébe döntöttem fejem.

- Várj akkor....

- Igen, akkor is ott voltam...- suttogta egy szomorkás mosoly kíséretében.

- Én csak veled akartam lenni.

- Tudom Nana. Azt is tudom hogy most miért vagy itt és hogy miért nem alszol hetek óta. Pont ezért vagyok most itt.

- De Minji...

- Nem a te hibád volt. Meg kellett hoznod egy döntést és te meghoztad.

- Megöltelek.- suttogtam mire megrázta a fejét.

- Megmentettél. Szenvedtem abban a testben de mikor lekapcsoltad a gépeket elmúlt a fájdalom. Nyuszi még Bettyt is elhozta nekem. Igazán boldog voltam.

- Honnan tudod hogy én voltam?...

- Megmondtam. Te nem látsz engem de én ott vagyok.- mondta de mintha hangja egyre távolibbnak tűnne. Kinyitom szemeim de húgom alakja egyre kevésbé látszódik.

- Mi történik?! Ne tűnj el! Ne hagyj magamra!- üvöltöm miközben kezem közé fogom egyre halványodó mosolygó arcát.

- Köszönöm hogy a húgod lehettem. Minden percét élveztem.- válaszol szavaimra amiket még a kórházban mondtam neki életem legrosszabb napján.

- T-Te hallottad?- kérdezem sírva mire bólint. Szorosan átölelem apró testét amit szinte már alig látni.- Ne hagyj itt kérlek. Vigyél magaddal!

- Nem jöhetsz velem Nana. Neked még élned kell hiszen megígérted Nyuszinak.

- Nem akarok létezni egy olyan világban ahol te nem vagy velem!- üvöltöm zokogva.

- Én mindig ott leszek melletted. Lehet hogy nem látsz, mégcsak nem is hallasz engem de én ott leszek ígérem. Szeretlek Nana.- mondja vidáman majd apró teste fénylő szilánkokra törik amik lassan eltűnnek a szélben.

- Minji!- sikítom zokogva miközben a fénylő szilánkok után kapok, de senki nem válaszol.

Hirtelen felnyílnak szemeim de a virágos mezőnek már hűlt helye se maradt. Újra az elhagyatott ház nappaliában találom magam ahol korábban is voltam. Erőtlenül az ablak felé nézek látva hogy lassan sötétedik. Lassan két lábra vergődök majd a konyhába indulok, ahol a pulton lévő apró dobozra fogok majd kilépek a bejárati ajtó küszöbén.

Érzelem mentesen vizslatom az üres házat ami annyi szenvedést őrzött éveken át. Felnyitom az apró dobozt majd kivéve belőle tartalmát lassan végig húzom a gyufát oldalán és az üres házba dobom.
Érzéketlenül figyelem ahogy a lángok felcsapnak és magukba ölelik az épületet, majd sóhajtva elindulok.

Telefonomon egy nem fogadott hívás se vár még csak egy üzenet se. Hogy Jungkook azt hiszi még mindig Yunával vagyok vagy csak dolgozik nem tudom. Egyetlen olvasatlan üzenetem van csak apámtól a találkozásunk napjáról.

***

Mikor a házhoz érek már sötét színbe burkolózott az ég. Eljött az éjszaka. A házban égnek a fények de hangtalan. A nappali üres és az emeletre érve rájövök hogy a háló is. Biztos dolgozik.

Lassan haladok dolgozó szobája felé mintha egy részem nem akarná ezt. A kilincsre fogva óvatosan kinyitom az ajtót. A szoba sötét volt egyedül az asztali lámpa halvány fénye világította meg a szobát. Jungkook a papírok között hevert elterülve asztalán. Biztos egész eddig dolgozott.

Ágyáról elveszek egy takarót majd óvatosan hátára terítem. Keserédes mosollyal figyelem az alvó fiút kinek arcára csöppen könnyem.
Finoman végig simítok bőrén majd egy lágy csókot lehelek arcára.

- Köszönök mindent. Sajnálom, szeretlek.- suttogom lenyelve könnyeim majd kiindulok a szobából.

***

Már hajnal is lehet fogalmam sincs, az idő érzéketlenné vált ahogy én is. Nincs több fájdalomból ejtett könycsepp se vidám mosoly. Mától végleg kiölöm magamból minden érzésem ami valaha is a fájdalomhoz vezetett. Ez a hely megfojt engem és én is csak bántok másokat a fájdalmammal.

- Naeun? Annyira örülök hogy hívtál beszéljünk.- hallom Jimin álmos hangját a másik oldalon. 

- Mindig maradj mellette.

- Nem értelek ki mellett?

- Rád bízom Jungkookot. Vigyázz rá kérlek. - mondom halkan majd mielőtt bármit is mondhatna kimyomom a telefont és a kukába dobom.

- Indulhatunk?- lép hozzám apám mosolyogva mire bólintok.

- Nem hoztam semmit.

- Ne foglalkozz vele majd mindent megveszünk neked ha odaértünk.- mondja mire bólintok.- Örülök hogy itt vagy helyesen döntöttél. Imádni fogod Amerikát, kövess.- indul el én pedig utána.

Még utoljára visszafordulok a géphez vezető peronról és végleg búcsút intek Seoulnak az összes fájdalmammal és emlékemmel együtt.

TO BE CONTINUE...

By;KimChae_Young