Shawnnal tegnap este - vagyis inkább éjszaka - elmentünk fagyasztott joghurtot enni és beszélgettünk egy jót. Persze kissé kínos volt a szituáció az elején, de próbáltuk terelni a témát amennyire csak lehetett.

Most vasárnap 3 óra van és a repülő este 7-kor indul, szóval elég sok időm van. Kate nagyon akarta tudni, hogy hol is leszek az elkövetkezendő hétben, így valami frappáns hazugsággal kellett előállnom. Nem szerettem hazudni neki, de annyira pletykás néha, hogy félek kikotyogná véletlen. Idővel el fogom neki mondani, de az nem most lesz.

Van még nagyjából 3 szabad órám, mert 6-kor találkozok a reptéren Shawnnal. Ebben az időben mindent ellenőriztem, hogy bepakoltam-e. Épp egy szendvicset majszolva nézegettem, hogy melyik sportcipőmet vigyem magammal, amikor nyílt a szobám ajtaja és Kate lépett be rajta. Ezentúl soha senki sem fog szólni nekem, ha jön?!

- Szia, hát te? - meglepődtem, de egy mosoly kúszott ajkaimra és megöleltem.

- Épp a könyvtárból jövök, mert anyámnak kellett egy szakácskönyv, aztán gondoltam erre megyek és benézek hozzád - a táskáját a földre dobva ült le az ágyamra és úgy nézelődött, mintha sosem járt volna még itt. Pedig a fél életét itt töltötte már.

- Minek anyukádnak szakácskönyv? - néztem rá furán, manapság ki szokott könyvekből recepteket nézni, ha ott van a neten minden?

- Jahj, valami kolumbai specialitást akar csinálni, mert a nagyi meglátogat minket a jövőhéten, vagyis holnap - sóhajtva dőlt hátra az ágyamon és a plafont pásztázta. Kate anyukája kolumbiai volt, apukája pedig kanadai. És az anyja családja Kolumbiában lakott, viszont néha, általában ünnepekkor idejöttek látogatóba, néha meg Kate-ék mentek.

- Óh, értem. De hogy hogy jön a nagyid? - nem volt se karácsony, se hálaadás, de még egy szülinap sem mostanában.

- Azt mondta, hogy nagyon hiányol már minket és látni akar. De legrosszabb időpontban jön, mert elterveztem már mindent jövőhétre. Eleve Jack-el lenne randim, de akkor persze fújhatom le - nagyokat sóhajtva panaszkodott nekem "kegyetlen" életéről.

- Ugye tudod, hogy Jack tőled két utcányira lakik, de a nagyid pedig 4000 km-re? - nevettem fel, mire ő csak a szemét forgatta.

- Oké, de én Jack-el akartam randizni jövőhéten - forgatta meg a szemeimet, amin én csak nevettem.

- Inkább segíts kiválasztani, hogy ezt - mutattam az egyik cipőre - vagy azt - vettem fel a földről a fekete Adidast és kérdőn néztem a barátnőmre.

- Hmm, jó kérdés... Vidd azt, ami a kezedben van! - bólintottam egyet és beraktam a már teli bőröndbe.

- Na és izgatott vagy már? - kérdezte a "nyaralásra" utalva.

Ekkor elgondolkodtam... El kéne már neki mondanom? Talán...

- Öhm.. Igen, már nagyon várom - zavartan elmosolyodtam, utáltam a szemébe hazudni.

- Kivel is mész? Még valamelyik este mondtad, de már éjszaka volt és bealudtam a telefon mellett - nevetett fel lágyan.

- Hát...Egy jó baráttal?! - sokkal inkább kérdeztem, mint hogy kijelentettem volna.

- De ki az? Ismerem esetleg? - kérdezte nevetve, mikor nyílt az ajtó és hirtelen odakaptam a fejemet, amikor egy mély hang csapta meg a fülemet és ráeszméltem, hogy ez kétségkívül nem apué.

- Héj Mad bébi, mindent bepakoltál? Apud mondta, hogy épp most... - ekkor felnézett a telefonjából és a bögréjét, ami kezében volt is majdnem leejtette, ahogy meglátta Kate-t az ágyamon ülni. Én ijedt tekintettel, szekrényem előtt kapkodtam a fejemet a két szobában tartózkodó ember között. Óh, bazdmeg!

- SHAWN MENDES?! MI A FASZ??? - Kate sikított egyet és nem is hitt a szemének, hogy mi is történik épp. De vidámsága pár perc múlva el is múlt és értetlenül, talán picit mérgesen kapta rám tekintetét - Ő a jó barát? És ezt miért nem mondtad? Most tényleg titkolózol előttem, Madelaine? - sosem szólított a teljes nevemen, csak ha mérges volt rám. Most pedig minden bizonnyal az volt. És igaza volt-e? Teljesen.

- Figyelj Kate, én csak... Nem akartam nagy dobra verni ezt az egészet. Te is elfoglalt voltál meg minden és... - kezdtem bele felesleges magyarázkodásomba, de a lány félbeszakított.

- Nem, ne is magyarázkodj! Nem kellenek a tipikus "elfoglalt voltál, nem akartalak ezzel zaklatni" meg "nem tartottam olyan lényegesnek" dumát! Madelaine, szeptemberben lesz 8 éve, hogy a legjobb barátnőm vagy! Miért nem mondasz el olyan dolgokat, amiket talán illik elmondani egy legjobb barátnőnek? Mióta találkozgatsz te Shawn Mendessel? Együtt vagytok? Oh, lehet jegyesek is vagytok már, hisz ki tudja mióta titkolgatod őt előttem! - hisztérikusan felnevetett és hevesen gesztikulált kezeivel.

- Kate... Mindent elmondok, csak higgadj le, az Isten szerelmére! - sóhajtottam fel halkan, miért kell ennyire drámainak lennie? - A nyár eleje óta találkozgatunk, de próbáltunk minnél zárkózatobbak maradni, mert nem kellenek a pletykák. És nem mondtam el, mert féltem, hogy véletlen kikotyognád - mondtam szemeibe nézve, de meg is bántam a kiejtett szavaimat.

- Szóval szerinted nem tudnám megtartani a titkodat? MADELAINE, 8 ÉV ALATT SZERINTED HÁNY TITKODAT MONDTAD EL NEKEM? Megszámolhatatlant! És elmondtam bármelyiket is másnak? Nem. Mert a barátnőm vagy! De ezek szerint te szar barátnőnek tartasz, oké. Csalódtam benned, de kurva nagyot, Madelaine Tonkin! - láttam a düht, szomorúságot és csalódottságot visszatükröződni kék íriszeiben, amikbe időközben könnyek gyűltek. Vállára felkapva a táskáját, kikerülte Shawnt az ajtóban és elviharzott. Nem mentem utána. Mert úgysem maradt volna vagy hallgatott volna meg. Ismerem már. Most csak egy kis magány kell neki. De ahogy kilépett az ajtón, engem szörnyű érzés fogott el. A legjobb barátnőm csalódott bennem. És megértettem miért. Nem voltam vele őszinte. Mindig kérdezgette, hogy merre is vagyok késő estéken, de mindig kitaláltam valamit. Jaj csak elmentem egyet biciklizni, mert olyan jó idő van így este! Csak elvittem sétálni a szomszéd kutyáját, mert megkért rá. Oh, rokonokat mentünk látogatni és későn értünk haza. A nagyinál aludtam, a telefonom pedig otthon maradt. Csak filmeztem egész nap és nem néztem az üzijeimet. Elaludtam, mert fáradt voltam, bocsi! - szörnyű kifogásaim fejemben cikáztak át perceken keresztül, visszaemlékezve minden alkalomra, amikor Shawnnal voltam és figyelmenkívül hagytam a barátnőm hívásait vagy nem néztem meg az üzeneteit egy jó ideig. Tényleg elhanyagoltam és nem is törődtem vele. És emellett hazudtam is neki. Rosszul éreztem magamat, nem akartam rosszba lenni vele. Ő a lelkitársam. Már 8 éve együtt élünk túl minden szar sulis napot, együtt töltjük az egész nyarat és annyit hülyéskedünk 0-24-ben. És én tényleg egy ilyen remek barátnőt hanyagoltam el. Nem mondtam el neki, hogy héj hülye, amúgy Shawn Mendessel vagyok állandóan, bocsi, hogy szarok a fejedre!

Shawn mozdulatlanul állt ott, majd pár perc múlva telefonját becsúsztatta farzsebébe és a bögréjével felém sétált.

- Most lefogod ordítani a fejemet, vagy sírni fogsz mindjárt? - nézett rám nagy szemekkel, igazából még én magam sem tudtam mit tegyek.

- Nem tudom - mondtam halkan, de hangom a mondat végére elcsuklott és Shawnhoz bújva kezdtem halkan sírni. Ő lerakta a poharat az asztalomra és szorosan átölelt.

- Héj, ne sírj! Minden rendbe fog jönni és én is itt vagyok neked mindig - gyengéden simogatta a hátámat és nem engedett erős öleléséből. A mellkasánál a pólója anyagát markolászva potyogtattam nagy könnycseppeimet. Én tényleg nem akartam sírni! De annyira rosszul éreztem most magamat...

- Sha-Shawn... Most sze-szerinted örökké utálni fo-fog? - néztem fel rá, szemeimből továbbra is sorjában hullottak a duzzadt cseppek, amik szép utat tettek meg az arcomon lefelé csúszva, egészen a pólómig. Vagyis az előbb Shawn pólójáig.

- Dehogy fog! Szeret téged. Csak tényleg elszúrtad picit a dolgokat. De semmi baj nincs ezzel, ember vagy és hibázunk mindannyian. Majd szépen bocsánatot kérsz tőle, ha hazajöttünk és minden okés lesz, hidd el! - egy apró, nyugtató, de egyben biztató mosoly ült ajkain, ami picit jobb kedvre derített. Igaza volt, nem dőlt össze a világ és minden rendbe jön majd Kate-vel.

- Köszönöm, ez segített! - fúrtam fejemet újra mellkasába és sírásom is lassan abbamaradt.

- Neked bármit - nem láttam az arcát, de éreztem ahogy egy mosoly csücsül tökéletes ajkain. Ez pedig engem is ugyanerre késztetett.

Az elkövetkezendő pár órában beszélgettünk és megegyeztünk, ha le is kapnak minket, megmondja, hogy csak egy régi jó barát vagyok. Ebben pedig igazából minden igazság, a régi jelzőt leszámítva.

5 órakor "könnyes" búcsút vettem a szüleimtől, mert ideje volt indulni a reptérre. Anya vagy százszor elmondta, hogy nagyon vigyázzunk magunkra és igyekezzek majd annyiszor hívni őt, ahányszor csak tudom. Egy utolsó ölelést adtam a családtagjaimnak, majd Shawn berakta a csomagjaimat, amíg én bemásztam az anyósülésre. Miután ő is a kocsiban volt, elindultunk a következő állomásra.

Röpke fél óra megérkeztünk, nem volt nagy forgalom. Mentünk is intézni a teendőinket, hisz be kellett csekkolnunk és az ellenőrző ponton átmenni. Ezt körülbelül 40 perc alatt tudtuk le. Minden simán ment, a bőröndöket pedig leadtuk. Még volt egy kis időnk, így kerestük Shawn menedzserét, Andrewt, aki elméletileg itt volt. De a gyarkorlati elméletben kezdtünk kételkedni, mert sehol sem találtuk a férfit.

- De nem találunk, bazdmeg! - Shawn már csak felnevetve mondta ezt a telefonba, mert márt legalább 10 perce kerestük Andrewt. Nem tudom mit válaszolhatott, de Shawn csak egy "Miről beszélsz? Az hol van? Andrew, biztos, hogy jó reptéren vagy te?" megszólalásokkal sóhajtozott egyfolytába a telefon túlsó végére.

- Jaj Istenem, inkább add ide! - vettem ki a kezéből a fekete készüléket és a fülemhez emeltem - Szia Andrew, Madelaine vagyok. El tudnád magyarázni értelmesen, hogy merre vagy? Mert Shawn analfabéta és csak lohol előre, anélkül, hogy picit gondolkodna - ekkor az említett felháborodva meredt rám, én pedig halkan felnevetve néztem fel rá.

- Szia Mad! Igen, tipikus Shawn - nevetett fel - Szerintem te meg fogod érteni, hogy hol is vagyok és seperc alatt ide találsz. Itt vagyok a B kapunál lévő American Frei kávézó előtt. Vettem nektek is kávét, szóval nem akarom itt hagyni - én a plafonról lefüggesztett táblákat vizslatva kerestem, hogy merre is van a B kapu.

- Rendben, pár perc és ott vagyunk akkor - mosolyodtam el és kinyomtam a hívást - Itt a telefonod és most gyere! - visszaadtam a tulajdonosának a mobilt, majd sietősen elindultam a helyes irányba, szorosan Shawnnal a nyomomban. 2 perc múlva meg is pillantottuk Andrew-t a kávézóban és siettünk oda.

- Na végre, megérkeztetek! - nevetett fel, mikor leültünk vele szembe.

- Shawn és az irányítóképessége egyenlő a nullával, ezért 10 percig kóvályogtunk a reptér körül - huppantam le a kipárnázott székbe egy aprót sóhajtva.

- Kurva nagy ez az egész hely, legalább 10 ugyanilyen kávézó van, hogy kéne nekem megtalálnom pont ezt az egyet? - felháborodottan nézett rám, miközben ő is helyet foglalt.

- Szívem, csak egy van a B kapunál, nem volt olyan nehéz. Én 2 perc alatt megtaláltam, míg neked 10 perc sem volt elég - meredtem rá fapofával, mire ő csak a szemét forgatva vette el a kávéscsészét az asztalról és belekortyolt.

- Mint a rossz házasok, olyanok vagytok! - Andrew nevetése zökkentett ki minket a szócsatánkból és mindketten felé pillantottunk.

- Nem, hogy házasok nem vagyunk, de együtt sem - nevettem fel a csésze cappucino-mat megragadva.

- Mi, ti...? Várj, komolyan? Na jó, én teljesen azt hittem, hogy együtt vagytok! - hangosan kacagott fel az előttünk ülő harmadik. De nem értettem, miért is hitte azt, hogy együtt vagyunk?

- Andrew, mondtam én neked bármikor, hogy van barátnőm?! - nevetett fel Shawn.

- Bármikor felhívtalak, mindig csak ennyit mondtál, hogy Jaj most megyek Madhez vagy Most értem haza, Maddel voltam vagy Bocsi Andrew, most nem érek rá, Maddel vagyok - ekkor mindketten halkan felkuncogtunk, visszaemlékezve, hogy sülve - főve együtt voltunk.

- A barátok nem lehetnek sokat együtt?! - vonta meg nevetve a vállát a mellettem ülő fiú.

- Rendben, ahogy ti mondjátok. Viszont igyátok meg gyorsan, aztán induljunk, mert 10 perc és megy a gép - pillantott az órájára Andrew, mire mi aprót bólintottunk.

5 perc múlva végeztünk csészéink tartalmával és azt a kevés cuccot, ami nálunk volt, felkaptuk és elindultunk.

Felszálltunk a gépre, elfoglaltuk az üléseinket, majd a biztonsági övet is becsatoltuk. Én ültem az ablaknál, Shawn mellettem, mellette pedig Andrew foglalt helyet.

- Jézus, már tök rég repültem! - néztem ijedten Shawnra, aki csak halkan felkuncogott.

- Ne félj, nem fogunk lezuhanni! - nevetett.

- Igen, mindig ezt mondja mindenki, aztán honnan tudod, hogy nem fogunk?! - húztam fel a szemöldökömet, míg a stewardess-ek befejezték a kis bemutatót, amit kötelességük megtartani.

- Csak nyugodj meg, nem lesz semmi baj - mosolyodott el és a kezemet megfogva, összekulcsolta az ujjainkat.

- Megígéred? - néztem rá nagy szemekkel.

- Meg - bólintott aprót és egy picit szorított a kezemen, ezzel nyomatékosítva válaszát.

Én is halványan elmosolyodtam, majd fejemet a vállára döntve hunytam le a szemeimet és szorítottam a kezét.

"2 hét Shawn Mendessel az államokban" című rész az életemben el is kezdődött... Na de vajon mi lesz a vége?!

Na sziasztok! Jézus, el sem hiszem, hogy egy 1991 szavas részt meg tudtam írni 5 nap alatt, I'm so fucking proud of myself. Na hát kicsi Maddie-nk kalandja elindult, aztán, hogy ennek a nyaralásnak mi lesz a vége, majd kiderül. Addig is, remélem eddig tetszik a történet, a kommenteket nagyon szívesen várom, érdekel a véleményetek. Szép hétvégét, puszi!❤️