- Héj Mad, ébreeeeedj! - Shawn hangjára keltem és arra, hogy egy párnával ütöget. Mi a fasz?!

- Te hogy a büdös szarba kerülsz ide? - szólaltam meg kómásan és a fejemre húztam a takarót.

- Anyukád engedett be. Mellesleg ez az utolsó napom itthon, szóval kelj fel, mert előttünk az egész nap, hogy jól érezzük magunkat - már nem ütögetett a párnával, szimplán csak ült az ágyamon.

- Micsoda, elmész? - hirtelen felültem és ijedten néztem rá. Hányadika van?

- Uhum, van pár fellépésem. De majd egy hónap múlva hazajövök pár napra - mondta.

- Te most komolyan itt fogsz hagyni engem? Kivel fogok akkor majd éjszaka fagyasztott joghurtot vagy gyorskaját tömni magamba miközben kibeszéljük az élet nagy dolgait? - a végére már mindketten felnevettünk, de nagyon is komolyan gondoltam amit mondtam. Tényleg nem akartam, hogy elmenjen.

- Hát úgy látszik kicsi, hogy barátokat kell szerezned - tette nevetve a vállaimra a kezét.

- Engem kevesen tudnak elviselni, nem is próbálok ismerkedni - nevettem fel én is.

- Hát nem könnyű veled, az igaz - bólintott egyetértően, mire én lelöktem a kezét a vállamról, de még mindig nevettem.

- Mintha te annyira könnyű eset lennél - vágtam vissza.

- Könyebb mint te - mondta édesen mosolyogva és itt jött az a pont, amikor 5 percen át "vitatkoztunk", hogy ki az idegesítőbb és elviselhetetlenebb.

- Na jó, egyébként... Mikor jössz vissza? - kérdeztem mosolyogva.

- 2 hét múlva lesz egy fellépésem itt, Torontóban. Szóval 2 napra hazajövök, de megyek is tovább, mert Amerikában van jópár másik - mesélte nekem, mire nekem egy - talán nem is annyira jó - ötlet támadt a fejemben.

- Veled megyek! - jelentettem ki hirtelen, mire ő meglepődve nézett rám.

- Komolyan? Elengednének a szüleid egyáltalán? - kérdezte.

- Hát... 2 hétig távol leszel, igaz? - ekkor bólintott - Na hát addig van időm rávenni őket. De persze csak akkor megyek, ha te is akarod - nevettem fel.

- Persze, hogy akarom, úristen! Kurva jó lenne! Az egész igazából körülbelül 2 és fél hét lenne, mint egy hosszabb nyaralás. Aztán amúgy én állnék neked mindent. A szüleidnek csak bele kell egyezniük - mosolygott izgatottan. Jézus, én most tényleg vele megyek az államokba majd?!

- Szupi! De jézus, nem kell mindent fizetned, nem vagyunk koldusok - néztem rá nevetve.

- Attól még én akarom kifizetni. Hidd el, van miből. Na szóval, tényleg el akarsz jönni? Mert akkor beszélnem kell Andrew-al.

- Persze, én szívesen. Tök jó lenne - mosolyogtam.

- Ah Madelaine, ez kurva jó ötlet! Hát én tökre élvezném, ha eljönnél!

- Én egy zseni vagyok, hogy ilyen ötleteim vannak. Na akkor, majd beszélek anyuékkal - mondtam mosollyal.

- Okés. Szerinted megengedik? - kérdezte, törökülésben ülve előttem, az ágyamon.

- Nagyon jó módszereim vannak arra, hogy valamit megengedjenek, hidd el - nevettem fel, visszaemlékezve minden könyörgésre, amit anyáéknak tettem, csak hogy megengedjenek valamit, amit nagyon akartam. Sosem voltam az a tipikus "a szülők elkényeztetett kicsilánya", nem kaptam meg mindent amit kiejtettem a számon. De ha valamit nagyon szerettem volna és ők látták rajtam, mindig megengedték. Mert tudták, hogy nekem sokat jelentene.

- Szóval 2 hétre elmész most? És mit fogsz csinálni? Hova utazol? - érdeklődve kérdezgettem őt, miközben fejem a felhúzott térdeimen pihent.

- Van pár interjú, tévés szereplések, meg egy díjátadó - mondta mosolyogva.

- Ez tök jó! És holnap indulsz? Reggel? - bombáztam őt tovább a kérdéseimmel.

- Igen, azt hiszem 8-kor indul a gép. Szóval még be is kéne pakolnom, meg minden - nevetett fel.

- Akkor mi a francért vagy itt? - nevettem fel én is. Lenne vagy ezer dolga, de ő helyette inkább velem ül itt az ágyamon és beszélget.

- Mert fel akartalak kelteni - rántotta meg a vállát, nevetve - De egyébként segíthetnél összepakolni akár.

- Jól hangzik turkálni a cuccaid között, szóval benne vagyok - nevettem fel - Csak fel kell öltöznöm - keltem ki az ágyból és a szekrényemhez sétáltam, majd kikaptam belőle egy fekete leggings-et, mellé pedig egy fehér felsőt. A fiókomból még gyorsan kivettem egy melltartót is és elindultam a fürdőszoba felé, mert nem szándékoztam Shawn előtt öltözni. Felöltöztem, fogat és arcot mostam, majd a hajamat is kifésültem és kiléptem a fürdőből.

- Te mit nézel? - nevettem fel hangosan, amikor Shawnt az ágyamon találtam, teljesen betakarózva és tátott szájjal figyelve a tv-t.

- Mesét - mondta, rám sem figyelve. Én bepattantam mellé az ágyba és nevetve néztem vagy őt, vagy a TV képernyőjét - Egyébként elég fura. De izgi is. A troll elveszett az erdőben épp. A barátja, a tündér pedig épp keresi őt - halkan felnevetett, mikor rájött mekkora átéléssel is mondja nekem az epizód tartalmát. Olyan volt, mint egy kisbaba.

- Jól van Shawn, nekünk erre nincs időnk - nevetve álltam fel és próbáltam őt is felhúzni, kisebb - nagyobb sikerrel. Végül feltápászkodott az ágyról ő is. A telefonomat megfogva indultam le az emeletről, Shawnnal mögöttem.

- Szia anyu, Shawnnál leszek, majd jövök! - szóltam be a konyhába anyának, mikor már a cipőinket vettük.

- Rendben, vigyázzatok magatokra! - kiabált vissza anya, de éreztem a hangján, hogy mosolyog. Szerinte Shawnnal mi sokkal többek voltunk, mint szimpla barátok, mert már több mint egy hónapja minden időnket együtt töltöttük. Pedig mi tényleg csak barátok voltunk. Oké, a barátok nem szoktak néha csókolózni, de ezt tegyük félre. Anya egyébként kedvelte Shawnt, apa is, mondjuk ő aligha ötször láthatta Őt eddig. De persze nekem be sem állt a szám Shawnról ebéd és vacsi közben, mindig róla beszéltem, talán kicsit már betegesen is sokat. Kate-el sem találkoztam már nagyon rég, azt viszont nagyon is sajnáltam. Ő a legjobb barátnőm. Nem mondtam el neki, hogy Shawnnal haverok vagyunk, senkinek sem mondtam anyáékon kívül. De ez így volt jó.

- Héj Mad, megérkeztünk! - nevetett fel Shawn, amikor én már ki tudja mióta bambulhattam ki a Jeepje szélvédőjén. Jé, ilyen gyorsan megérkeztünk?

- Jaj, bocsi...Elgondolkodtam - mosolyodtam el kicsit zavartan, majd kipattantam a kocsiból és elindultunk a ház felé. Imádtam Shawn lakását. Felmentünk a lifttel az emeletre, ahol lakott és én csak csodálattal néztem körbe. Még nem voltam nála, vagyis egyszer, még anno' azon a reggelen, de akkor nem tudtam bejárni a lakást.

- Úristen, annyira szép és letisztult minden! - mondtam hatalmas mosollyal és csillogó szemekkel nézelődtem.

- Örülök, hogy tetszik - mögöttem volt valahol, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.

Tíz perccel később, miután megnéztem az egész házat, odamentem hozzá a konyhába.
- Na most pedig, menjünk pakolni! - nevettem fel, miközben felpattantam a konyhapultra.

- Nem vagy éhes? Nem is reggeliztél - nézett rám, majd a hűtő felé kezdett sétálni.

- Csak adj egy almát, nekem az is elég - mosolyogtam.

- Biztos? - pillantott fel rám a hűtőből, mire én bólintottam egyet. Ezután a gyümölcsös kosárból felkapott egy zöld almát, majd megmosta és odaadta nekem.

Elindultunk a gardróbszoba felé, ahol volt vagy 5 bőröndje. Jézusom!

- Minek neked ennyi bőrönd? - kérdeztem miközben azokat vizsgálgattam.

- Majdnem az egész életemet az utakon töltöm, hidd el, kell - nevetett fel.

- Oké, jogos - bólintottam nevetve, majd két közepes méretű bőröndöt elővéve, pakolni kezdtünk. A polcokon nézelődtem, hogy milyen ruhái voltak. Ennyi fekete, ugyanolyan farmert még szerintem sosem láttam. Shawn és a fekete skinny jeans-ei. Ikonikus ez a koncepció.

- Úristen, ez nagyon tetszik! - néztem rá mikor találtam egy karácsonyi pulcsit, ami rohadt cuki volt.

- Csak a karácsonyi pulcsikat ne! Anya mániája, hogy minden évben ad egy újat. Az például 2015 karácsonyának a pulcsija - nevetett fel.

- Ez tök édes, most miért szólod le? - mosolyogtam és a szarvasokat néztem a pulóveren.

- Madelaine, 17 évesen nem volt buli egy rózsaszín, szarvasos pulcsiban lenni egésznap. Pláne amikor jött pár haverom át és én persze nem vettem át, mert nem akartam anyát megbántani - ekkor én nevettem fel hangosan, teljesen el tudtam képzelni a szituációt.

Ezután tovább pakoltuk a bőröndjeit, néha találva pár vicces vagy édes ruhadarabot és mindnek volt valami érdekes története, amiken én jókat nevettem. Aztán a pakolás után rendeltünk pizzát, mert éhesek voltunk. Utána Shawnnak kedve támadt Harry Potter-t nézni, így eleget téve kérésének, leültünk filmezni. Észre se vettük, úgy elment az egésznap. Vacsorára kínait rendeltünk és a nappali padlóján ülve fogyasztottuk el, közben pedig beszélgettünk.

- Csodálkozom, hogy még egyszer sem kaptak minket lencsevégre - mondta Shawn.

- Mivel Mendes, ez az egy hónap abból állt, hogy vagy nálam voltunk egésznap és kaját tömve magunkba sorozatokat vagy filmeket néztünk és beszélgettünk vagy neked dolgod volt és oda voltál egésznap, én egésznap döglöttem otthon és aztán éjszaka elmentünk valahova. Ez az oka. - nevettem fel, elmagyarázva neki, hogy miért nem robban fel az internet attól, hogy "SHAWN MENDESNEK ÚJ BARÁTNŐJE VAN?!?!?".

- Igaz, semmit sem csináltunk egész hónapban - nevetett fel ő is - De imádtam a semmittevést, jó volt végre úgy érezni, mintha átlagos tinédzser lennék.

- Most is átlagos vagy, csak ismert. De attól a szüleid és a barátaid ugyanúgy bánnak veled, mint egy normális emberrel. Mellesleg, nekem te mindig Mendes, a hülyegyerek leszel, nem Shawn Mendes, a világhírű énekes - mosolyogtam, de a végére mindketten elnevettük magunkat.

- Köszönöm, Maddy - nézett rám hálásán, de a szája sarkában észrevettem a sunyi félmosolyát. Tudta, hogy irritál, ha így becéznek.

- Néha úgy utállak - nevettem fel, miközben belekortyoltam a vizembe, ami az asztalon volt.

- Igazából, teljesen meg tudom érteni - rántotta meg a vállát, majd tovább evett. Végül a vacsoránk végezte után, még ellenőriztük, hogy mindent bepakolt-e és még dumáltunk egy kicsit. Reggel 7-kor indul a gépe és már így is 11 óra volt, szóval jobbnak láttam hazaindulni. Shawn mondta, hogy aludjak nála, de nem akartam zavarni.

- De akkor hagyd, hogy hazavigyelek - mondta felsóhajtva. Ő is makacs, én is makacs vagyok, ez pedig mindig akadály volt.

- Nem Shawn, így is már egy jó ideje furikázol engem és sosem engedsz fizetni sem, hiába próbállak ellökni - nevettem fel halkan.

- Jahj Madelaine, annyira makacs vagy! - nevette el magát ő is.

- Na te szólalsz meg! - röhögtem, majd a telefonom rezgett egyet.

Anya: Itt vagyok, gyere kincsem!

- Anyu megérkezett, szóval nekem mennem kell. Hagyj öleljelek meg még egyszer, mert két hétig nem foglak! - tipegtem oda hozzá és lábujjhegyre állva húztam őt magamhoz.

- Hiányozni fogsz, esküszöm! - mondta nevetve, miközben szorosan ölelt magához.

- Te is nekem, seggfej! - kacagva engedtem el körülbelül 5 perc ölelkezés során.

- Na jó legyél, majd írok! - mosolyogtam rá és elindultam a kijárat felé, amikor visszahúzott magához.

- Búcsú csókot nem kapok? - nézett rám vigyorogva, mire én csak felhúzott szemöldökökkel mosolyogtam rá. Ez hülye!

- Csak barátok vagyunk, Mendes. A barátok nem csókolóznak - nevettem fel.

- Mi csak barátok vagyunk...pici extrákkal - mosolygott sunyin.

- Csak azért teszem meg ezt, hogy jól aludj ma - hangosan felnevettem és közelebb húzva magamhoz, ajkainkat összeérintettük. Annyira kurva jól csókol, hogy az nem kifejezés. De ez csak egy csók volt. Mind csak csókok voltak. Ez pedig talán csak egy egynyári barátság volt, amire jövőre csak mosolyogva fogok visszaemlékezni. Ki tudja mit hoz a jövő. Én csak élni szerettem volna az életemet és élvezni a nyarat. Csak ennyi szándékom volt.