Apa három nap után sem jött haza, anya pedig egyre jobban magába roskadt. Fogalmam sem volt mi is történt, min vesztek össze, mert anya nem nyílt meg magától, én pedig kissé féltem megkérdezni. De a kíváncsiságom kezdett úrrá lenni rajtam. Szombat reggel kiabálásra ébredtem. Pár másodperc alatt magamhoz tértem, majd halkan a lépcső felé vettem az irányt, és hallgatózni kezdtem. Nem volt nehéz, hisz szinte ordítoztak.

- Takarodj a házból! Nem akarlak többé látni! - hallotam meg anya hangját először.

- Mallory, kérlek hallgass meg! - szólalt meg most apa, hangja pedig elcsuklott a mondat végére.

- Nem érdekel a magyarázatod! Takarodj el innen! - kiabált anya - Hétfőn pedig az első dolgom, hogy beadjam a válópert - Ekkor leindultam a lépcsőn, mert tudni akartam, mi a franc folyik a szüleim házaságával.

- Miért akarsz válni? - Ahogy leértem, anyához szegeztem a kérdésemet, aki egy pillanatra megdöbbent jelenlétemtől.

- Semmi komoly, kincsem, nem válunk el - válaszolt helyette apa.

- Dehogynem! - pillantott anya villámokat szóró szemekkel rá - Te mondod el vagy én, hogy mi tette tönkre a házasságunkat? - Anya arcán egy gúnyos, mégis fájdalommal teli mosoly jelent meg.

- Mallory, ez nem rá tartozik - mondta apa halkan, óvatosan, mintha félne, hogy anya ki fog robbani az idegességtől, akár egy vulkán. Volt alapja a félelmének, mert ahogy anyára pillantottam, láttam, hogy majd szét veti az ideg.

- A lányunkról van szó, már dehogyis nem tartozik rá! Nem mondod? Jó, akkor majd én. Kincsem, azért szeretnék elválni apádtól, mert kiderült, hogy három hónapja viszonya van az egyik munkatársával - Mikor ezt anya kimondta, nem hittem a fülemnek. Képtelennek tűnt, hogy apa ezt tette volna.

- Ez igaz? - néztem az említettre, aki csak szemeit lesütve meredt a parkettára. Nem akartam elhinni, hogy képes volt erre. Apa, az én apám, aki 25 éve házas, képes volt megcsalni a feléségét. Talán ekkorát még sosem csalódtam benne. Ahogy újra rápillantottam, elkapott az undor. Undorodtam tőle, hogy ezt tette. Anyával, a házasságukkal, a családunkkal. Tönkre tett mindent. Nem akartam tudni a részleteket. Nem akartam tudni ki volt az, miért tette stb... A tény, hogy megtette pont elég volt nekem.

- Szerintem most jobb, ha elmész. A nagyi biztosan szívesen lát egy ideig még - pillantottam rá pár perc néma csend után. Nem ellenkezett, rádöbbent, hogy veszett ügy a magyarázkodás. Ahogy kilépett az ajtón, anyához léptem, és egy szoros ölelésbe vontam. Semelyikünk sem szólt egy szót sem. Nem kellettek ide most szavak, csak a tudat, hogy itt vagyunk egymásnak, legyen bármi.

- Szeretnél róla beszélni? - kérdeztem meg anyát jó pár perc elteltével.

- Most nem igazán. Remélem nem baj - pillantott rám fel.

- Dehogy! Majd ha úgy érzed, akkor elmesélsz mindent - simítottam meg a karját apró mosollyal.

- Köszönöm, kicsim. Egy angyal vagy! - Egy puszit nyomott a homlokomra, majd könnyes szemeit még utoljára megtörölte, és a konyhába ment kávét készíteni.

Pár nal múlva Shawn átjött. Előtte azért megkérdeztem anyát, hogy okés-e vele, de persze rögtön azt felelte, hogy Shawn akkor jön, amikor szeretne, és az apával való helyzetük nem fog semmit sem befolyásolni. Anya elment a barátnőjével kávézni, aminek rettentően örültem. Hiába van belülről összeomolva, erősen küzd. Csodás nő.

Shawnnal a kanapén feküdtünk, és a televízióra szenteltük a figyelmünket. Vagyis én nem igazán figyeltem, mi történik az Agymenők aktuális epizódjában, de Shawn látszólag jól szórakozott rajta, amit nevetése bizonyított. Lába a kanapé előtti asztalon pihent, én pedig szorosan hozzábújva ültem mellette. Lábaimat átdobtam a combjain, és olyan közel öleltem őt magamhoz, amennyire csak lehetett.

- Héj manó, ne légy ennyire lehangolt! - zökkentett ki a gondolatmenetemből, amint megsimította a karomat.

- Ja, én nem...csak.. Csak elbambultam - mondtam aprót rázva a fejemen.

- Figyelj... Tudom, hogy nagyon rossz neked most ez, de hidd el, anyukádnak ez a legjobb. Gyönyörű nő, akárcsak te, és hiszem, ha túllép apukádon, újra megtalálja a boldogságot - Szavai biztatóak voltak, mint általában. Elmosolyodtam, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Igen, igazad van - bólintottam helyeslve - De tudod, nagyon rossz érzés ez az egész. 18 évig úgy éltem, hogy a szüleim boldog házasok, ez pedig az egyik pillanatról a másikra megszűnni látszik. Azt se tudom apa hová fog költözni. Anyával mi lesz? Mi van, ha el akar menni ebből a házból, esetleg városból is? Itt a felvételi is, el kell döntenem, hova adom le a jelentkezésemet - Egy gondterhelt sóhaj hagyta el ajkaimat - De mindemellett apa tette bánt legjobban. Nem tudok már rá úgy nézni, ahogy tettem. Egy rész összetipródott vele kapcsolatban a szívemben, és talán már sosem lesz képes összeragasztani a szilánkdarabokat.

- Ez érthető, hisz ez mindenkinek hatalmas csalódás - bólintott együttérzően Shawn. Csak aprót sóhajtottam, majd a mellkasára hajtottam a fejemet. Így voltunk még órákon keresztül, alig beszéltünk. Shawn időközben elaludt. Mikor nagyon elzsibbadtak a végtagjaim, óvatosan lefejtettem a karjait rólam, és a konyhába osontam. Nem tudom mennyire mély szundiban lehetett, de nem kelt felt a vízforraló hangjára sem, így sejtettem, hogy aligha egyhamar felkel magától majd. Készítettem egy zöldteát, egyrészről mert csak ez volt itthon, másrészről pedig, mert úgyis nyugtató hatása van, ami bőven rám fér. A gőzölgő italom fogyasztássa közben a konyha kis ablakán lestem a kinti, hóval borított kilátást. Iszonyat hideg volt odakint, de már December van, így nem csoda. Mindjárt itt a karácsony is. Egy hete még mindennél jobban vártam az ünnepet, de most minden kedvem elment tőle. Ez is elszáll majd, mint a többi nap az évben, igaz?

- Kicsit elbambultál, szívem - Majdnem elejtettem a kezemben lévő bögrét a váratlan történésre. Shawn felkacagott egy sort, majd hátulról átölelve a vállamra tette az állát.

- Azt hittem, egy jó ideig nem fogsz felébredni - beszéltem hozzá, de tekintetem a szomszéd házának ablakán lévő karácsonyi égőt kémlelte.

- Én is, de fájt a nyakam abban a pozícióban - motyogta a nyakamba.

- Menj fel a szobámba, ott le tudsz feküdni - fordultam felé halvány mosollyal.

- És te nem jössz? - kérdezte, miként a derekamat simította meg.

- De igen, csak még el kell mosnom ezt, és a mosógépet elindítanon.

- Egy igazi háziasszony vagy! - nevetett fel jóízűen, ahogy elvált tőlem, és felegyenesedett.

- Örülj, ha egyszer összeköltözünk, nem fog megenni minket a mocsok - húztam fel a szemöldökömet, mire ő egyetértően bólogatott.

- Én is szoktam takarítani! - szólalt fel pár másodperc múlva.

- Igen, tapasztaltam a módszereidet. A "söpörjük be a szőnyegen lévő dolgokat a kanapé alá" a kedvencem - nevettem fel.

- Kreatív módon teszek rendet a környezetemben - csak mosolyogva megforgattam szemeimet erre, és közben elkezdtem elmosni a poharat, ami a kezemben volt.

- Egyébként eddig egy dalt sem mutattál az albumodról - pillantottam rá hátra. A pultnál ült, és a telefonját nyomkodta, de a hangom hallatán felkapta a fejét.

- Mindig el akarom neked küldeni őket, de nem vagyok biztos melyik jó és melyik nem - felelte.

- De mutass már valamit, tök kíváncsi vagyok!

- Neeem, még nem. Majd karácsonykor mutatok egyet, az lesz az ajándékod - kacagott fel lágyan.

- Részleteket hallottam már, hisz miután megírsz egy dalt, egésznap azt dúdolgatod - Próbáltam rávenni a dologra, de túl makacs. Épp folytatni akartam, amikor csöngettek. Shawnra pillantottam, hogy nyissa ki, de ő épp "fontos" dolgot intézett a telefonján, ami annyiba merült ki, hogy egy idétlen játékkal játszott. Morogva megtöröltem a kezeimet, majd az ajtóhoz mentem. Azt hittem csak anya az, mert lehet véletlen itthon hagyta a kulcsait, vagy Kate unatkozott, és átjött. De apa állt ott. Átfutott az agyamon, hogy rácsapom az ajtót, de ez az ő háza, így muszáj beengednem.

- Szia, kincsem! - mosolyodott el halványan, mikor rám pillantott.

- Ha anyát keresed, nincs itthon - mondtam érzelemmentes hanggal.

- Nem, nem miatta jöttem. Csak pár ruháért, meg ilyenek. És veled is szerettem volna váltani pár szót.

- Az elsőt tedd meg nyugodtan. Az utóbbit hanyagold, mert nem szeretnék veled beszélni most, apa - Arrébb álltam az ajtóból, és beengedtem. Levette a cipőjét, kabátját, majd újra felém fordult.

- Először összepakolok..a másodikat meg gondold át, kérlek szépen! - simította meg a karomat, és mély szemkontaktust hozott létre velem. Aprót bólintotam, majd visszaindultam a konyhába.

- Oh, heló Shawn! - hallottam meg apa hangját mögöttem, amint a konyha ajtaja előtt elhaladva megpillantja a barátomat.

- Heló, Richard - Shawn hangja kedves volt, mégis távolságtartó.

- Hogy vagy? - Megforgattam a szemeimet ez hallatán. Most tényleg bájcsevegni akar vele?

- Jól vagyok, köszönöm - Éreztem, hogy Shawn kezdi egyre kínosabban érezni magát ebben a társalgásban, így megfogtam a karját, és a nappali felé intettem. Ezután apa is elindult a dolgára.

- Sajnálom, nem tudom mi a franc van vele - utaltam apámra, aki úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna.

- Semmi baj, ezért ne kérj bocsánatot - mosolyodott el, és kezei közé vette arcomat - Hogy vagy? - Elsimított egy tincset a fülem mögé, és hüvelykujjával lágyan simogatta az arcomat.

- Nem akarok vele beszélni, de úgy érzem nem fog addig hagyni. Nagyon remélem anya nem ér haza, amíg itt van. Nem akarok több fennhangon történő ordítást végighallgatni - sóhajtottam aprót, lehunyva a szemeimet.

- Én itt vagyok. És ha nem szeretnél vele beszélni, majd megmondod neki. El kell fogadnia, nem erőltetheti rád. Mellesleg, ha nem érti meg, majd közbe lépek. Tudod, bevetem a szúrós szemeket - Ekkor felnevettem, olyan hülyeségeket tud mondani. De tudom, ezt is azért tette, hogy felvidítson.

- Olyan bolond vagy - mosolyogtam felnézve rá.

- Megszoksz vagy megszöksz - rántotta meg vállait kuncogva, majd lehajolt hozzám, és gyengéden megcsókolt.

Alig 10 perc múlva apa megjelent a bőröndjével. Próbáltam nem tudomást venni jelenlétéről, de lehetetlen volt.

- Madelaine, beszélhetnénk kettesben?

- Nem - Egyszerűen lezártam a társalgást.

- Kérlek, kislányom! Csak hallgass meg! - sóhajtott fel hangosan. Megforgattam a szemeimet, majd felé fordultam.

- Jó, mondd. Mit szeretnél? - Adtam neki egy esélyt, mert mégis az apám.

- Köszönöm. Lehetne kettesben? - bökött az előszoba felé, de én megráztam a fejemet.

- Shawn is tud mindent, és nem hiszem, hogy olyat tudnál mondani, ami nem rá tartozna. Úgyis elmondanám neki.

- Rendben, akkor hát maradjunk itt. Szóval..csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom. És kérlek, ne hidd, hogy ez bármilyen formában változtatni fog a kapcsolatunkon!

- Szerinted az, hogy megcsaltad anyát és elváltak, az nem fogja befolyásolni a kapcsolatunkat? Apa, hallod te saját magadat? - Felháborodtam azon, amiket mondott.

- Ugyanúgy a lányom vagy, akit mindennél jobban szeretek. És attól én is az édesapád vagyok - Csak felsóhajtottam. Bárcsak ilyen könnyű lenne az egész.

- Csalódtam benned. És nem akarlak látni. Tönkre tetted a családunkat. Most menj el!

- Maddie, csak értsd meg, kérlek! - lépett felém közelebb, de én hátráltam.

- Apa, menj el! - ismételtem el még egyszer.

- Ne légy ilyen velem, kérlek!

- Richard, szerintem most jobb lesz, ha tényleg elmész - szólt közbe Shawn, miközben kezét derekamra csúsztatta, és szorosan magához húzott. Apa csak egy utolsó, fájó pillantást vetett rám, majd megfordult és elindult kifelé. Szorosan megöleltem Shawnt, és a könnyeim is lassan folyni kezdtek. Ő a hátamat simogatta, és halkan pusmogott a fülembe nyugtató dolgokat. Nélküle nem is tudom most mi lenne velem.

már elég sok ideje nem volt rész, amit sajnálok, de holnap vizsgázom kémiából, utána is van még két vizsgám, és próbáltam minél többet tanulni. reméljük nem lesz bukás!
veletek mizu, hogy vagytok?❤️