Amikor azt érzed minden a helyén van, de mégsem. Amikor boldognak kéne lenned, de te mindent túlagyalsz. A gondolatok nem hagynak nyugodni, állandóan ezeken kattogsz. A jövőért aggódsz, így meg nem élve a jelent. A régi eseményeken rágódsz, ahelyett hogy elfogadnád őket végre és elfelejtenéd. Nehéz dolog az élet, nem hiába van ingyen. Kudarcok, nehézségek, csalódások kísérnek minket végig. De bármikor magad alatt vagy, ne feledd, van szivárvány a felhők mögött. Ott egy kis fény, aki majd minden gondodat eltűntnek tünteti fel. Ez az ember volt nekem Shawn. Annyi erőt tud adni, annyi boldogságot. Ahogy egyre több ideje vagyunk együtt, egyre jobban értem meg a rajongói mérhetetlen szeretét iránta. Hisz ez a srác egy apró mosollyal elfeledteti velem azt, hogy mennyire szar napom volt. És pontosan így történt ez az egyik napon is...

- Mi a franc? Hogy lett hármas a matek témazáróm? - néztem ledöbbenve a papírra, amit az imént osztottak ki nekünk.

- Nekem egyes lett. Bazdmeg, így is majdnem bukásra állok! - csapott egyet az asztalra a mögöttem ülő Pete.

- Ezt nem hiszem el, muszáj legalább ennek négyesnek lennie! - túrtam a hajamba idegesen, nagyon kell hajtanom matekból, és ez a jegy nem segít hozzá.

- Hány pontod lett? - kérdezte Kate megragadva a dolgozatomat és alaposan vizsgálni kezdte.

- 44,5 - válaszoltam neki - Csak fél pont kell?! - néztem fel a táblára, ahová most lettek felfirkantva a ponthatárok - Na megyek reklamálni! - álltam fel és a tanári asztal felé igyekeztem.

- Miben segíthetek, Miss Tonkin? - pillantott fel rám a szemüvege mögül az ötvenes évei elején járó nő.

- Tanárnő, csak fél pont kéne a jobb jegyhez! Nem kaphatnám meg valamilyen módon? Nagyon fontos lenne a felvételi miatt - mondtam neki odanyújtva a dolgozatot.

- Madelaine, kedves... A fél pont is pont. És mivel nem tudtál annyit összeszerezni, így nem - válaszolta nemes egyszerűséggel és visszaadta a lapot a kezembe.

- De Mrs. Quebic, ké... - kezdtem volna bele, de rögvest félbeszakított.

- Nem érdekel, menj a helyedre! - intett a fejével a padom felé majd visszapillantott a laptopjára. A kurva anyját ennek a ribancnak! Duzzogva vetődtem le a kemény, fa székre és szótlan voltam az óra hátralévő perceiben. A következő tesi volt, amihez sosem volt túl sok kedvem, de most annál inkább sem.

- Rendben, 5 kör bemelegítő futás! - fújta meg a sípját a tanár, az osztályunk pedig neki kezdett a feladatnak. A lányok és a fiúk külön szoktak lenni, de a fiúk tanára lebetegedett, így összevontak minket.

- Gyorsabban, Miss Tonkin! Nem a parkban van, hogy sétálgasson! - kiáltott oda nekem, én pedig szemforgatva kezdtem el picit gyorsabb tempóban kocogni. Utálom az egészet! Végül mivel egy-két ember nem volt hajlandó megcsinálni a feladatokat, ezért egész órán futottunk. Kibaszottul örülök, hogy még további 4 órát izzadtan kell végigülnöm. A földrajz volt a következő óra. Még egy tantárgy amit rühellek! Unottan ültem, pár perce kezdődött el még csak az óra.

- Rendben, mivel elég kevés jegyetek van, ma feleltetek pár embert! Remélem felkészült mindenki - mondta a tanárnő, én pedig ijedten kaptam fel a fejemet a kijelentésére. Semmit sem tanultam! Oké, nyugalom Mad. Úgysem téged szólít fel! Mennyi esélye van, hogy...

- Tonkin kisasszony, jöjjön! Ön a mai szerencsés - biccentett felém a szemüvegével a kezében, félbeszakítva a gondolataimat. Oké most mit csinálok? Azt sem tudom milyen anyagrészt veszünk!

- Öhm szóval múlt...múlt órán... - kezdtem el dadogni és az ujjaimat tördeltem, amikor kiálltam az osztály elé.

- Igen? - próbált sürgetni, de én lófaszt sem tudtam.

- Tanárnő, írja be az egyest. Nem tudok semmit sem - mondtam és visszaültem a helyemre. Így is szar napom van, már leszarom ezt az egyest.

- Miss Tonkin, meg sem próbálja? Hisz ön általában felkészült szokott lenni!

- Meglepetés! Ma nem vagyok az - rivalltam vissza gorombán, mire ő felhúzta a szemöldökeit.

- Ha megkérhetem, vegyen vissza ebből a hangnemből - helyezte a szemüvegét újra az orrára, én pedig csak a szemeimet forgattam - Kisasszony, modorálja magát vagy az igazgatónál fog kikötni!

- Most meg kéne ijednem? Nem ötödikben vagyunk - szóltam vissza újra. Tudom, hogy csak feszegetem a határokat, de annyira elegem volt ebből a napból, hogy nem tudtam kedves lenni. Amúgy is utáltam ezt a tanárt, minden évben amikor két jegy között álltam, a szarabbat adta meg.

- Akkor kérem fáradjon le az igazgatóhoz és ezt ott mondja el! Micsoda magaviselet! Tanulja meg gyorsan, hogy miként beszélhet egy tanárral, Madelaine, vagy addig ne járjon be az óráimra! - állt fel a székéből és kiabálni kezdett velem.

- Ezer örömmel - mosolyodtam el gúnyosan, majd a cuccomat összeszedve kisétáltam a teremből. Elindultam az igazgatói iroda felé, majd a titkárnője megmondta, hogy üljek le, mert most más van bent. Pár perc elteltével viszont már be is léphettem a kicsi, de annál nagyobb kényelmet tükröző helységbe. Leültem a nagy bőrfotelba, ami a hatalmas íróasztal előtt volt található.

- Madelaine, minek köszönhetem látogatásodat? - kérdezte kedvesen az ötvenes évei elején járó, bajszos úr.

- Földrajz órán visszafeleseltem Mrs. Smith-nek, ezért leküldött ide - mondtam unottan.

- 4 év alatt nem sokszor láttalak itt ilyen miatt, ha pedig igen, mindig volt társad - nevetett fel lágyan, de én ebbe semmi humort nem véltem felfedezeni - És miért feleseltél vissza?

- Mert kihívott felelni, aztán nem tudtam semmit, így mondtam, hogy beírhatja az egyest. Aztán mondott valamit, én visszaszóltam, és így folytatódott a dolog - meséltem el röviden.

- Értem. És mi az oka feldúltságodnak?

- Csak rossz napom van, ennyi - rántottam meg a vállaimat.

- Megesik az ilyen, kedvesem. Legközelebb kérlek fékezd a nyelvedet ekkor, mert olyan tanárok, mint Mrs. Smith, eléggé ki tudják verni a balhét. Menj haza, pihend ki magad! - mondta az igazgató úr, én pedig egy kicsit is, de boldogabb lettem a mondata hallatán.

- Köszönöm. Hát akkor, viszontlátásra! - álltam fel az ülőhelyemről és az ajtó felé indultam.

- Üzend meg édesanyádnak kérlek, hogy a hét folyamán hívjon fel! - szólt, mielőtt kiléphettem volna az irodából. Csak egy bólintással jeleztem, hogy majd átadom az üzenetet. Hogy miért is telefonál az igazgatóm és anyám? Nohát azért, mert anya a szülői munkaközösség egyik lelkes tagja, nem mellesleg ő és a diri egy egyetemre jártak, így már évtizedek óta ismerik egymást, mondhatni jó barátok. Van valami előnye azért ennek, például sosem kerülök nagyobb bajba.

Ahogy kiléptem az iskola területéről is, elővettem a telefonomat és hívni próbáltam anyámat. Nem vette fel, így apánál próbálkoztam. Nála sem jártam sikerrel, így apa titkárnőjét csörgettem meg.

- Richard Tonkin irodája, miben segíthetek? - szólt bele kedvesen hangon Stacy. Nem tudom hogy képes mindennap több száz hívást lebonyolítani ugyanolyan életvidám hangtónussal.

- Szia, Stacy! Madelaine vagyok, apa nincs esetleg a közelben?

- Oh, Mad! Jó hallani a hangodat! Sajnos apukád körülbelül fél órája ment ki az építkezésre, azt mondta, hogy dél előtt már nem fog visszaérni. Szeretnéd, hogy felhívjam vagy átadjak valami üzenetet? - kérdezte a vonal túlsó végén. Szuper, most akkor haza kell sétálnom! Van egyáltalán nálam lakáskulcs?

- Nem szükséges, majd később megpróbálom elérni. Köszönöm, szia! - köszöntem el tőle, majd egy kedves szia után bontotta a hívást. Elraktam a mobilomat és hazafelé indultam. Elég hideg volt, így próbáltam minél gyorsabban szedni a lábaimat, mielőtt nem fagyok oda a járdához. Negyedóra elteltével hazaértem, és a táskám mélyén kezdtem kutakodni, hogy megtaláljam a kulcsomat. Nincs itt. Kibaszottul az ajtón túl található! Édes Istenem, akkora nyomorék vagyok! Elkor megszólalt a telefonom és anya neve villant fel a képernyőn. Megfagyott ujjammal próbáltam elhúzni a zölden villogó ikont, hogy fogadjam a hívást.

- Szia kincsem, kerestél. Baj van? - szólt bele anya, mikor felvettem.

- Öhm, hát nem baj, de hazaküldtek a suliból - mondtam - És nincs nálam lakáskulcs. És nagyon fázom - folytattam, miközben az ajtó előtt kuporogtam.

- Miért küldtek haza? Madelaine, viselkedj az iskolában! Ez az utolsó éved! - hangjában éreztem a szigort, de a következő mondatában már ellágyult - Gyere el, most nincs tárgyalásom, csak pár órán belül. Elviheted az én kulcsomat és mehetsz haza.

- Rendben, akkor indulok - egy gyors köszönés után a cuccomat fogva elindultam anya munkahelyére. Amíg odaértem, majd lefagyott minden egyes testrészem. Odabent már sokkal kellemesebb volt a hőmérséklet, így nem is vacogtam tovább. Intettem a portásnak, majd a liftbe beérve elindultam a második emeletre.

- Szia anya! - köszöntem, mikor benyitottam az irodájába. Épp telefonált, így mutatóujját felemelve jelezte, hogy egy pillanat és elérhető lesz számomra is. Addig leültem a kényelmes kanapéra, és levettem a kabátomat és a vastag pulóveremet.

- Szóval, miért is lettél hazaküldve, kisasszony? - ahogy bontotta a hívást, nekem szegezte a kérdését.

- Visszafeleseltem Mrs. Smith-nek, ő pedig leküldött az igazgatóhoz. De mivel Rob igazán jó ismerősöd, így csak mosolyogva megdorgált és mondta, hogy menjek haza pihenni - elégedett somolygással rántottam meg a vállamat, hisz nem is kerültem bajba szinte, csak kaptam egy szabad napot.

- Madelaine, viselkedj a tanárokkal! Tudom, hogy nagyon nagy tud lenni a szádat, szóvalj próbálj csendben maradni, kérlek! - sóhajtott egy aprót anya, és rám pillantott.

- Oké, tudom. Amúgy Rob mondta, hogy hívd majd fel a héten, ha ráérsz! - jutott eszembe az üzenet, amit át kellett adnom.

- Neked még mindig az igazgatód, így talán Mr. Gibson-nak kéne szólítanod, nem? - engedett ki egy halk kacajt, miközben az asztalához ült.

- Ismerem már vagy 5 éves korom óta, nem hívhatom Robnak? - húztam fel a szemöldökömet.

- Jó, igaz - mosolyodott el anya - Haza szeretnél menni? Van még egy órám, de utána lesz két tárgyalásom is.

- Haza megyek inkább, mert iszonyatosan rossz napom volt, csak egy meleg zuhanyra vágyom és az ágyamra - álltam fel a kanapéról, és újra öltözködni kezdtem.

- Rendben, hívj ha hazaérsz! - nyomott egy puszit a hajamba, majd egy gyors ölelés után ismét haza indultam. Miután kiléptem az utcára, ahol ismét megcsapott a hűvös szellő, ami szinte a csontomig hatolt. A telefonomat elővéve megpróbáltam felhívni Shawnt. A harmadik csöngetés után fel is vette.

- Szia, Mad! Baj van? - kérdezte meg rögtön ugyanazt, mint anya.

- Miért hiszi mindenki azt, hogy baj van, csak mert felhívom? - nevettem fel, miközben a kabátom cipzárával babráltam.

- Tíz óra múlt pár perccel, ilyenkor órád van. Azt hiszem történelem. Szóval ezért kérdeztem - válaszolta diplomatikusan.

- Wow, nem gondoltam, hogy ennyire tisztában vagy a csengetési renddel és az órarendemmel - mondtam lenyűgözve és egy hatalmas mosoly ült ajkaimon.

- Hát tudod...egy tökéletes barát vagyok - szólalt meg enyhén öntelt hangon, amire én csak a szemeimet forgattam - Na de egyébként, hogy hogy szabad vagy? Lyukas órád van?

- Nem, hazaküldtek. Veszekedtem a földrajz tanárral, aztán leküldött az igazgatóhoz, ő pedig hazaküldött, hogy pihenjek - meséltem el röviden a történteket.

- Oh, te kis rossz kislány! - valahogy biztos voltam, hogy egy kaján mosoly van most ajkain.

- Fejezd be, te állat! - nevettem fel - Ráérsz amúgy? - kérdeztem meg.

- Fél óra körülbelül és végzek.

- Ha van kedved, átjöhetsz hozzánk. Egyedül lennék, szóval kell a társaságod - mondtam, miközben gyorsan szedtem a virgácsaimat, hogy minél előbb hazaérjek.

- Rendben, egy óra és ott leszek - ezután gyorsan elköszöntünk egymástól, és bontottuk a hívást. Amikor végre megérkeztem, rögtön a szobámba mentem. Vettem egy gyors, meleg zuhanyt, majd felvettem valami kényelmes ruhát. Elhelyezkedtem az ágyamban, és bekapcsoltam a tévét. Viszont tíz perc elteltével éreztem, hogy a szemeim akaratlanul is, de csukódnak lefelé, és lassan mély álomba szenderülök.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de a telefonom hangos csörgésére ébredtem.

- Haló? - szóltam bele álmosan, rá sem pillantva a képernyőre, hogy ki az.

- Madelaine, nyisd ki az ajtót, mert befagy a tököm! - hallottam meg Shawn didergő hangját.

- Jaj, bocsánat, elaludtam! - keltem ki gyorsan az ágyból és a mamuszomat felkapva siettem lefelé az emeletről.

- Hát gondoltam, mert már vagy 15 perce állok itt - rivallt rám gorombán.

- Jó, oké, sajnálom! - mondtam sóhajtva, és már nyitottam is az ajtót.

- Na végre! - lépett be a meleg házba és levette a kabátját, majd a cipőit is.

- Nagyon fáztál? Készítsek teát? Kérsz egy pokrócot vagy valami? - kérdeztem és a hidegtől kipirosodott arcát a kezeim közé fogtam.

- Jól vagyok, kicsim - mosolyodott el gyengéden, egy puszit nyomva az ajkaimra - De teát csinálhatsz, mert szomjas vagyok - nevetett fel, mire én egy utolsót simítottam az arcán és a konyha felé indultam. Elkészítettem neki a teát, és mindketten leültünk a pulthoz. Amíg a forró italt iszogatta, beszélgettünk.

- Mikor érnek haza anyudék? - kérdezte, mikor berakta a bögréjét a mosogatóba.

- Nem tudom, még egy óra biztosan - feleltem, amint a konyhában lévő faliórára pillantottam.

- Remek, az rengeteg idő rengeteg szexre! - mosolyodott el békésen, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mondta volna. Hangosan felnevettem és meglöktem a vállát.

- Szerinted anyámék már csinálták a konyhában? Vagy a kanapén? - töprengtem el végigpillantva a helyiségen.

- Tuti. Csak vegyél rólunk példát! A lakásomban van olyan pont, ahol még nem voltunk? - nevetett fel.

- A zongora és a terasz még nem volt - válaszoltam.

- Szex még nem volt ott, de más igen, ami egyenlő azzal, hogy meg van jelölve a hely - rántott vállat, én pedig felkacagtam. Így belegondolva mások számára undoritó lehet, hogy bárhova nyúlnak, ott már egyszer Shawn örökösei is járhattak.

- Fúj, nem akarom elképzelni anyámékát! - mondtam enyhe undorral. Tudom, hogy ez természetes dolog, de minél kevesebbet tudok róla, annál jobb.

- Pedig még viszonylag fiatalok és tuti aktív a szexuális életük. Mostanság hétvégente sokat is vagy nálam, ki tudja mik történnek a kanapén vagy a konyhapulton. Lehet a te szobádban is csinálták már! - e mondata után a szája elé tettem a kezemet, hogy fejezze be, mert nem vagyok több ilyenre kíváncsi.

- Hagyd már abba, nem vagyok ilyenekre kíváncsi! - mondtam nevetve - Te akarnál anyádékról ilyeneket hallani?

- Nem. De most a tiéidről van szó, ami nekem vicces - röhögött tovább.

- Néha úgy utállak - ráztam meg a fejemet sóhajtva.

- Uhum, perszeee - forgatta mosolyogva a szemeit, majd megcsókolt.

sziasztok kedveseim!
2 hete nem volt rész, amit sajnálok, de nagyon lusta vagyok és annyira gyorsan elmennek a délutánjaim, hogy mindig csak az tűnik fel, hogy éjszaka van. mindenesetre itt ez az értelmetlen és összecsapott rész, remélem nem annyira szörnyű.
előre is boldog húsvétot!❤️