6:58-kor keltem ki az ágyból, mert az ébresztőm nem szólt, hisz a mobilom lemerült. Anyának meg pont ma kellett korábban mennie, így nem tudta, hogy elaudtam. Apa még negyed 7-kor, mielőtt indult, bejött hozzám, hogy keljek, de visszaaludtam.

Teljes káosz uralkodott el a szobámban, fogat és arcot mostam, majd egy farmer és felső kombó mellett megállapodtam, mert nem volt lelkierőm, sem időm most válogatni. Aztán a hajammal próbáltam kezdeni valamit, kissé sikertelenül, mert tegnap a buliban valamitől összeragadt a hajam fele. Undorító! De nincs időm hajat mosni, így konytba csináltam, talán ez a hajviselet nem mutatja, hogy mennyire visszataszító most az állaga.

A táskámba bedobáltam a tankönyveket és füzeteket, majd letrappoltam a konyhába, ahol a reggeli helyett egy aspirin és pohár víz volt a menüm. A kakaós csigát, amit apa hozott reggel, beraktam a táskámba és siettem is kifelé a házból. Egy kötött pulcsit magamra kapva vettem fel a cipőm és zártam be az ajtót.

7:20. Bassza meg, lekésem a buszt! Eszeveszettül rohanni kezdtem a megállóba és pechemre a szemem előtt ment el a jármű. Kurva jó! Nagyon ideges voltam, a telefonom sem volt nálam, mert le volt merülve, így semmivel sem tudtam lekötni magamat a következő 10 percre. Az előttem elhelyezkedő tócsát tanulmányoztam, majd az eget bámulva gondolkodtam. Második és negyedik órában írjuk a dogákat, félek nagyon. Eddig tök jól állok mindenből, nen ronthatom le a jegyeimet!

Szerencsére 7:32-kor már itt is volt a busz, csoda, hogy nem késett csak két percet. Ha azt mondom, hogy csődtömeg vagyok, akkor az gyenge kifejezés.

A buszról leszállva rohanni kezdtem az iskola felé és 7:50-re az épületben voltam. Elkéstem, nagyszerű! Az első óránk nyelvtan, így az osztálytermünk felé vettem az irányt.

A magyarázkodás után helyet foglaltam és csendben figyeltem a tanárra. Iszonyatosan álmos, éhes és fáradt voltam, mellesleg a fejem is fájt és hányingerem volt. Szarabbul már nem is lehettem volna.

- Úgy látszik nem csak én vagyok másnapos - nevetett fel erőtlenül Kate a szünetben, amikor látta, hogy a fejemet fogom a fájástól.

- Ne is mondd... Anyával is éjjel vitáztam és el is aludtam. Pocsék ez a nap! - dőltem a padra egy nagy sóhaj kíséretében.

- Ne aggódj, már csak 6 óra és két témazáró, aztán mehetünk haza - mondta szarkasztikusan a barátnőm, miközben ivott egy korty vizet a palackjából.

- Ez igazán jó hír - forgattam szemeimet - Justin be se jött? - kérdeztem, ahogy láttam, hogy a helye üres.

- Még 5-kor írt, hogy a beleit is kihányta már és az anyjának behazudja majd, hogy valami vírus. Plusz, egész éjjel takarítania kellett - mesélte, mire én aprót bólintottam, jelezve, hogy értem.

A fizika témazáróm fogjuk rá jól sikerült. A földrajz? Görbülni fog, az biztos. Pete-tel a csapatmunkánk jobb nem is lehetett volna, amit én tudtam azt leírtam, a másik felét ő kipuskázta, szóval a hármas tuti meg van.

Az utolsó óránk osztályfőnöki volt, amit végig aludtam. Nem mintha bárkit zavart volna ez a tevékenységem.

- Ébresztő, Madelaine! - keltegetett nevetve Pete, én pedig fáradtan néztem fel rá.

- Máris kicsöngettek? - kérdeztem halkan, miközben kinyújtóztattam a testrészeimet és felálltam a kényelmetlen székből. A - most már - mellettem álló fiú csak bólintott egyet a kérdésem hallatán.

- Olyan rohadt fáradt vagyok, szerintem haza megyek és egész délután dögleni fogok az ágyamban - osztottam meg izgalmas terveimet Pete-tel, aki elmondása szerint ugyanezt fogja tenni majd. Lelkitársak vagyunk, nemde?

- Na akkor majd hétfőn talizunk - mosolyodtam el, amikor útjaink különböző irányt vettek.

- Pihend ki magadat, majd írj! - nevetett fel és megölelt. Gyors ölelésünk (szerk. amúgy fél óráig agyaltam és kerestem az ölelésre szinonímát, de ez olyan elbaszott szó, hogy egyet sem találtam rá, szóval maradt a szóismétlés rip) után sietősen haza igyekeztem. Amint megérkeztem, a konyhába mentem és egy évre elegendő nasit megfogva felfutottam a szobámba és neki álltam mindent magamba tömni, miközben bekapcsoltam a laptomon a sorozatot, amit mostanság néztem.

Kis idő múlva, amikor már nem fért több brownie és chips belém és a hasam a most elfogyasztott kaja miatt a kétszeresére nőtt, kikapcsoltam a gépet és betakarózva lefeküdtem az ágyamba. Nem sokkal később el is nyomott az álom. Úgy éreztem magamat, mint egy jóllakott napközis a csendes pihenő idején.

Pár óra múlva ébredhettem fel, anya hangjára. Biztos most ért haza. Kellett pár perc, mire észhez tértem, majd lementem az emeletről és a konyhában találtam rá.

- Szia szívem, milyen volt a suli? Oh, felébresztettelek? - kérdezte kedvesen, majd adott egy puszit a fejem búbjára, és neki látott főzni. Mintha nem is haragudna a tegnapi - vagyis igazából mai - miatt.

- A suli átlagos volt, mint mindig. Nem kaptam semmit sem, csak írtunk két dogát. És egyébként igen, felébresztettél, de nem baj, nem akartam túl sokat aludni - mosolyodtam el lágyan.

- Tudod... Apádnak elmondtam a tegnapit és ő meglepően lazán kezelte. Csak nevetett. Össze is vesztem vele ezen. De aztán elmagyarázta, hogy fiatal vagy és meg fogod még szegni a szabályokat. Mellesleg pedig jó gyerek vagy és inkább meg kéne beszélnünk veled, hogy nem helyes amit tettél, mint hogy kiabáljunk és büntetést adjunk - mesélte nekem, miközben a zöldségeket vágta, én pedig figyelmesen hallgattam.

- Mióta lett apa ilyen bölcs? - nevettem fel halkan, majd anya is ugyanezt tette.

- Nem tudom, kincsem. De jobb a gyereknevelésben, mint hittem. És először csak leüvöltöttem a fejét, de aztán átgondoltam és igaza van. Majd ha ő is hazaér, akkor megbeszéljük a dolgokat - ekkor csak bólintottam, majd témát váltva tovább dumáltunk anyával.

- Na megfogadtad a tanácsomat és nem indítottál világháborút Madelaine ellen? - nevetett fel apa anyához szólva, amikor belépett a konyhába és látta, hogy békésen beszélgetünk.

- Ami késik, nem múlik - nevetett fel anya is, miközben apa egy puszit nyomott az arcára, majd az enyémre is.

- Milyen volt a suli, kölyök? - kérdezte apa, miközben leült mellém a bárszékre.

- Semmi különös, volt két doga, ofőn elaludtam és ennyi - rántottam meg nevetve a vállam.

- Hát aki hétköznap hajnalban jön haza, nem csoda, hogy elalszik - kacagott fel - Emlékszem, egyszer még gimiben, lehettem talán 10.-es, egész éjjel buliztunk a barátaimmal és nem néztük az időt. Csak azt vettük észre, hogy már reggel 7 van és ideje suliba indulni. Semmit sem aludtunk, valamelyikünk még részeg is volt, bűzlöttünk az alkoholtól és iskola táska sem volt nálunk, de bementünk - hangosan nevetett mind a hármunk ezen a sztorin - Persze kaptunk egy igazgatóit és a nagyanyádékat is behívták, de azért jó buli volt - nézett rám mosolyogva.

- Képzelem, hogy a nagyi mennyire gondolhatta, hogy jó buli volt - nevettem.

- Csodálkoztam, hogy nem dobtak ki az utcára néha. Szörnyű tinédzser voltam! - mondta apa még mindig jóízűen röhögve. Apa mindig mesélt a gyerek- és tinikoráról, a nagyiék is. Tipikus rossz fiú volt, tökéletesen bele illett volna egy klisés tini filmbe. De aztán jött anya és megváltoztatta. Nyálasabb nem is lehetne a történetük, de ez a kedvenc tündérmesém mind közül.

Ezután mindketten elmondták nekem, hogy ne csináljak többet ilyet és legyek jó gyerek stb...
Miután ettünk, felmentem a szobámba és telefonoztam, zenét hallgattam és merengtem a gondolataimban.

Ekkor valaki kopogott az ajtómon, de másodpercek múlva az a bizonyos valaki be is nyitott. Amikor megpillantottam, nagyon ledöbbentem. Mit keres itt?

- Shawn? - álltam fel az ágyról, leállítva Ariana 7 rings dalát, miközben a fiú becsukta maga mögött az ajtót - Hogy kerülsz ide?

- Anyukád engedett be - éreztem hangján az idegességet, és feltételezésemet megerősítette az, hogy ahogy beletúrt a hajába, enyhén megtépte göndör tincseit.

- Nem úgy értem - ekkor halkan felnevettem akaratom ellenére is, gondoltam, hogy valakinek be kellett engednie ahhoz, hogy itt lehessen a szobámban - Hogy kerülsz Torontóba? És miért jöttél át hozzám?

- Jaaaa! Hát, picit előbb visszajöttem, mert úgy éreztem beszélnem kell veled és ez nem hagyott nyugodni. Szóval ezért vagyok a városban és itt is.

- És miért is volt ennyire létfontosságú engem látnod? Majdnem egy hónapig kibírtad, nem hiszem, hogy annyira nehezedre esett volna az a pár nap már - nevettem fel szarkasztikusan. Egy részem majd' meghalt, hogy újra láthatom és legszívesebben a nyakába ugrottam volna. De a másik felem azt súgta, hogy nem is érdeklem őt és el kéne küldenem.

- Mad, ne légy mérges rám, kérlek! Azért is jöttem, mert el akarom magyarázni az egészet - lépett egy lépest közelebb hozzám.

- Nem érdekel Shawn, jó? Nem kerestél, nem érdekellek, felfogtam. Most pedig menj el, kérlek! - most én léptem egy lépést, de nem felé, hanem hátra.

- Madelaine, csak hallgass meg és ut... - mondta volna, de félbeszakítottam.

- Mit nem értesz azon, hogy azt szeretném, ha elmennél? - emeltem fel a hangomat.

- De én el akarom mondani, amit akarok! - határozottan kihúzta magát, sugallva nekem, hogy ő nem fog innen egy tapottat sem lépni.

- Tudtommal ez az én házam és akkor doblak ki, amikor kedvem tartja. Szóval távozz! - mutattam az ajtó felé, de ő csak a fejét rázta. Nekem pedig elegem lett. - Shawn, húzz már a francba! Nem vagyok rád kíváncsi! Megbántottál és most nincs kedvem a társaságodhoz! Értsd már me.. - kiabáltam, de ekkor ő is belekezdett, félbeszakítva engem.

- Szeretlek, Madelaine! Kurvára szeretlek! Ezt akartam elmondani! - kiáltotta, mire én meglepődve pillantottam rá - Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. És azért nem kerestelek eddig, mert kellett az idő, hogy biztos legyek az érzéseimben. Aztán meg féltem, hogy te nem érzed ezt és teljesen bizonytalan lettem. Megbántam, hogy nem kerestelek, nagyon, és sajnálom. De szeretlek. A francba is, annyira jó volt ezt végre kimondani - fújta ki a levegőt, mintha egy hatalmas kő esett le volna a szívéről. Én pedig csak álltam ott és próbáltam feldolgozni a dolgokat, amiket mondott. Ez most tényleg megtörténik?

- Én...én...nem is tudom mit mondjak - halkan beszéltem, nem is néztem rá, a földet bámultam.

- Amikor tegnap leírtad azt a szöveget nekem, furdalt a bűntudat és fel akartalak hívni, próbáltalak is, hogy megmagyarázzam, de valószínűleg lenémítottál. Aztán éjszaka felhívtál. És azt mondtad szeretsz - ekkor egy apró mosoly jelent meg az ajkain, ahogy visszaemlékezett arra az egyszerű, de mégis oly nagy jelentőséget hordozó szóra - Én pedig tudtam, hogy muszáj látnom téged, hogy elmondjam ezt. Szeretlek. És tudom, hogy te is. Hisz kimondtad! Igaz, részeg voltál, de ez most lényegtelen. Lehet gyors ez neked, de én tudok várni, Bébi. Esküszöm, hogy akár éveket várok! Csak kér... - újból félbeszakítottam, de most teljesen máshogy. Odaléptem hozzá és ajkaimat övéinek nyomtam. Rögtön viszonozta a csókomat és karjait derekam köré fonta, míg én tarkóján lévő puha hajszálaival játszadoztam.

- Én is szeretlek, Shawn. És nem kell rám várnod, itt vagyok és akarlak - mosolyodtam el, amikor ajkaink elváltak.

- Csípj meg, Madelaine! Tényleg megtörténik ez? - nevetett fel halkan.

Ekkor tényleg megcsíptem a karját, mire ő felvisított a hirtelen ért fájdalomtól, én pedig csak hangos nevetésbe törtem ki.

- Te hülye, nem komolyan gondoltam! Mondjuk nem is te lennél, ha nem tetted volna ezt meg - forgatta meg gyönyörű barna szemeimet mosolyogva.

- De így szeretsz, nemde? - vigyorogtam.

- Mindenhogy szeretlek, légy bármilyen! - döntötte a homlokát az enyémnek.

- Azért ennyire ne légy nyálas, Mendes! Csak pár perce jöttünk össze - nevettem fel.

- Szóval együtt vagyunk? - húzta fel a szemöldökét.

- Hát nem? - kérdeztem nevetve, mire ő is felkacagott.

- De, de meg akartalak kérdezni, hogy lennél-e a barátnőm. Tudod, ahogy a normális párok csinálják.

- Szívem, mi már az elejétől kezdve rosszul csináltuk a dolgokat. De ha annyira szeretnéd...Igen Shawn, leszek a barátnőd - nevettem, majd apró csókot adtam ajkaira.

- Ezaz! Már féltem, hogy nemet mondasz. Mondjuk nekem ki tudna? - önelégült mosoly jelent meg ajkain, mire én csak a szemeimet forgattam.

- Ne feledd, bármikor szakíthatok veled! Szóval ne légy ennyire egoista, Mr. Mendes - mosolyogtam rá.

- Jahj, mintha el tudnál engem engedni - vigyorgott továbbra is, majd újból megcsókolt.

Hogy boldog voltam-e? Azt nem lehet kifejezni.
Egy szó, kilenc betű, mégis az egész életemet megváltoztatta, amikor kimondta. Nem tudom mi áll előttünk, de bármi legyen, én reménytelenül szerelmes vagyok ebbe a srácba és soha nem akarom elengedni.

Sziasztok bébibogyók!❤️
Mi újság? Megérkezett ez a rész is, el sem hiszem még én sem, hogy végre összejött ez a két nyomorék. Bontsunk pezsgőt! Vagy mégsem, hisz ki tudja meddig tart ez majd. Hahah, na jó, nem leszek ünneprontó. Remélem tetszett, az eleje picit uncsi, de azért olvasható, ugye?

Remélem mindannyian jól vagytok és egészségesek, legyen szép hetetek!❤️