A los angelesi napok gyorsan elszaladtak. Shawnnak mindig dolga volt, én is elszórakoztam egyedül valamivel mindig. Tökre felfedeztem a várost, minden nagyon klassz volt itt. Aztán most épp a repülőn ülünk, úton New York felé. Shawnnal minden a régi volt, barátok voltunk. Nem tudom mit is érzek iránta. Szeretem? Igen. Szerelmes vagyok belé? Na ez az, amit egyáltalán nem tudok. Viszont nem én akarom megtenni az első lépést. Addig biztos nem is akarom, hogy legyen valami, amíg nem vagyok biztos az érzéseimben. De vajon Ő mit érez?

- Mad, itt vagy? Élsz? - lengette nevetve a kezét előttem.

- Jah, persze...csak elgondolkodtam - mondtam apró mosollyal - Mikor szállunk le?

- Nem sokára, körülbelül fél óra - válaszolta az órájára pillantva.

- Szuper! - mondtam mosolyogva, majd bedugtam a fülhallgatómat és elmerültem a zene világában.

Egyébként a média teljesen leszarta a "kapcsolatunkat". Nem kombináltak, csak leírták vagy ötvenszer, hogy milyen jó barátok vagyunk és mi vagyunk a példa arra, hogy van fiú - lány barátság. Jó, hogy egy héttel ezelőtt a létezésemről se tudtak, de meg voltak győződve arról, hogy mi milyen jó barátok is vagyunk. A média nevetséges úgy ahogy van.

2 héttel később...

Ma este indulunk haza, mert vége a kiruccanásnak. Voltunk Los Angelesben öt napot, New Yorkban töltöttük a másik ötöt és most itt Dallasban töltöttünk el másik négy napot. Shawnnal a tervezetnél kevesebb időt töltöttünk, de volt egy - két nap, amit teljes mértékben együtt tudtunk tölteni. Juhú!

És az utolsó nap is eközé tartozott, jelenleg egy étteremben ülünk és ebédelünk.

- Remelém jól érezted magadat - mosolyodott el Shawn.

- Persze, imádtam az egészet! - válaszoltam boldogan, tényleg mesés volt az egész.

- Augusztus vége van, mindjárt kezdődik a suli - nevetett fel, mire én legszívesebben megrúgtam volna. Miért kell azt a poklot emlegetni még nyáron is? Nem elég egész évben oda járni?

- Fúj, hagyjál már! Elrontottad ezzel a jókedvemet - nevettem fel én is.

- Az utolsó évedet kezded, Madelaine Tonkin. Felkészültél már rá lelkileg? - nézett rám, mire én hevesen rázni kezdtem a fejemet.

- Mondom, hogy hagyd abba, mert egyre feszültebbé vállok! - mondtam - Egyébként, nem. Kurvára semmi tervem arra, hogy mi akarok lenni, szóval benne vagyok a szarban, de nagyon - sóhajtottam egyet gondterhelten.

- Jaj Mad, ne aggódj! Mondtam, hogy csak üljünk le egy napra anyuddal, aztán kitalálunk valamit - mosolygott rám nyugtatóan és megsimította az asztalon pihenő kézfejemet.

- Ah, inkább ne is beszéljünk róla - sóhajtottam, miközben vettem egy falatot a desszertemből.

- Összepakoltál már mindent? - váltott témát és ivott egy kortyot a vízből.

- Uhm, igen. Már tegnap este megcsináltam - bólintottam és csendesen ettem tovább. Éreztem Shawn tekintetét magamon, de nem néztem fel rá.

- Most mi a baj, Mad? - kérdezte aggódóan. Ez a hangja nagyon aranyos, meg kell jegyeznem.

- Semmi, csak... Nincs kedvem hazamenni, mert az azt jelenti, hogy mindjárt vége a nyárnak és kezdődik az ősz, vele együtt pedig az iskola. Aztán te is távol leszel és tök rossz lesz minden - a villámat forgatva néztem lefelé, halkan mondva minden szót.

- Elhiszem, kicsi. De sajnos az időnek mennie kell, ez a dolga - felnézve rá, aprót mosolygott, de nekem most ez sem segített. Elment minden életkedvem egy tizedmásodperc alatt.

- Rendben Shawn, de te is körülbelül 2 hónapig nem leszel itt és rohadt szar lesz. Aztán a suli meg még jobban tönkre teszi majd az életemet. Oh hát és az érettségi! Az már a hab a tortán - hevesen gesztikuláltam beszédem közben, Shawn pedig csak nagyokat pislogva hallgatott.

- Csak nyugodj meg, ha egyáltalán meg tudsz most. Héj, csak élvezd a jelent, ne stresszelj a holnap vagy a holnap után miatt - mosolyodott el.

- Ha veszel nekem még egy desszertet, talán jobb kedvem lesz - néztem rá tettetett rosszkedvel, mire ő csak hangosan felnevetett.

Végül kaptam még egy sütit és miután azt is elfogyasztottam, fizettünk és távoztunk.

Hazafelé csendesen sétáltunk egymás mellett. Nem volt kínos csönd, mindkettőnk tökéletesen elbúrkolózott saját gondolataiban. De végül Ő törte meg a csöndet.

- Most van augusztus 26. És elsején suli van? - kérdezte, mire én egy apró bólintással jeleztem, hogy igen - Uh baszki, már egy hét sincs addig! - mondta sóhajtva, együttérezve velem és millió másik gyerekkel most.

- Hát jah... De mit tehetünk? A pokol jön értünk - rántottam vállat nevetve, mire ő is felkacagott - Na és veled mizu? - váltottam témát - Mikor kelsz újra útra majd? - kérdeztem.

- Uh, nem tudom... Szeptember másodikán már megyek albumot készíteni. Aztán körülbelül egy teljes hónapot ott töltök. De októbertől viszont Torontóban folytatom a dalkészítést az albumhoz - mesélte nekem apró mosollyal az arcán.

- Szóval egész szeptemberben Los Angelesben leszel? - kérdeztem, mire ő aprót bólintott, elhúzva a száját.

- Úgy néz ki. De úgy is te is elfoglalt leszel a sulival, én a studiózással. Legalább tudunk koncentrálni arra amire kell, mert ha a közelemben vagy, képtelen vagyok - nézett rám somolyogva, mire én egy mosolyt visszafojtva néztem inkább a cipőm elejét. Mindig zavarba tud hozni az ilyen megszólalásaival!

- Öhm... Sietnünk kéne vissza, mert még ellenőriznem kell, hogy mindent elraktam-e - mondtam és zsebre dugtam a kezemet. Ő csak egy "igen, igazad van!"-nal bólintott egyet és csöndben szedtük a lábunkat a hotel felé. [...]

Miután visszaértünk, mindketten lecsekkoltuk, hogy beraktunk-e mindent a bőröndjeinkbe. Aztán úgy döntöttem, hogy a hátralévő pár órát semmittevéssel fogom tölteni és ez pontosan így is történt.

A repülőgép 6-kor indul, szóval 5-re kell a reptéren lennünk. Mikor fél 5-öt ütött az óra, elmentem tusolni, hogy picit felfrissüljek és kevésbé legyek álmos. Ezt követően pedig felvettem egy fekete farmert és egy ugyanilyen színű pulcsit. A hajamat hagytam, ahogy volt, vagyis kiengedve. A kistáskámba pakoltam a pénztárcámat, a fülhallgatómat, egy csomag rágót és pár zsebkendőt. Összehúztam a bőröndöm cipzárját, majd megfogva minden holmimat, elhagytam a hotelszobát. A hallban már ott volt mindenki. Andrewnak oda adtam a szoba kártyáját, ő pedig elment kicsekkolni mindannyiunk számára. Én odaléptem a fiúkhoz és elkezdtem velük beszélgetni.

Miután Drew is visszatért társaságunkhoz, kocsiba szálltunk és elindultunk a reptér felé. A kocsiban Zubin-nal beszéltem, aki épp a kisfiáról áradozott, én pedig hatalmas mosollyal hallgattam. Tényleg nagyon szereti a kis srácot.

Röpke 20 perc kellett, hogy megérkezzünk. Shawn elment a fanokkal fotózkodni, míg mi becsekkoltunk - neki is - és mentünk a csomagellenőrzésre. Mikor már ott is épp sorra kerültünk, Shawn visszatért hozzánk.

- Na végeztél, szupersztár? - nevettem fel, mire ő szemet forgatva elmosolyodott. [...]

Fél óra és megérkezünk Torontóba. Alig várom, hogy újra a saját ágyamba aludjak és ne csináljak egész nap semmit se. Vagyis már nem sokáig. De még van egy hetem a suliig, hála Istennek.

11 volt, amikor leszállt a gép. Elköszöntem a srácoktól egy - egy öleléssel, majd mindenki ment a saját útjára. Mindegyikük csodálatos ember, de tényleg. Két hetet eltöltöttem velük és mindennap rengeteget nevettem velük és jókat beszélgettem mindannyiukkal.

Shawn felajánlotta, hogy hazadob, mert úgyis majdnem útba esik neki. Rábólintottam, mert tudtam, így is - úgy is hazavisz, ha már egyszer elhatározta.

Az úton nem is nagyon beszélgettünk, mindketten kimerültek voltunk. A rádió volt az egyetlen hangforrás, vagy néha Shawn dúdolása egy - egy slágerre. Mikor a kocsi lassított, én pedig kitekintve az ablakon megláttam a házunkat. Elmosolyodtam, majd Shawnhoz fordultam.

- Köszönöm, hogy hazahoztál. És azt is köszönöm, hogy elmehettem veled. Csodálatos volt ez a két hét, akárcsak amilyen te vagy. Köszönök mindent Shawn, nálad jobb barátot nem is kívánhat az ember! - mondtam hatalmas mosollyal és megöleltem.

- Én köszönöm, hogy eljöttél! Sajnálom, hogy viszonylag kevés időt tudtuk együtt tölteni, de még így is nagyon, de nagyon klassz volt veled lenni - mondta miközben viszonozta szoros ölelésemet. Pár perc múlva elváltunk és mindketten kiszálltunk a járműből. Segített kiszedni a csomagjaimat, majd én megfogva a bőröndjeim fogantyúját, készen álltam, hogy végre bemenjek a házba.

- Jó éjszakát, Shawn! Vezess óvatosan haza! - mosolyodtam el és lábujjhegyre állva, egy puszit adtam az arcára.

- Aludj jól, majd beszélünk - mondta apró mosollyal, mire én csak bólintottam egy kicsit és elindultam a ház felé. Ő beszállt a kocsiba, de mielőtt elhajtott volna, még visszafordultam és intettem neki egyet.

Halkan próbáltam beosonni a házba, észrevehetetlenül. Dejavu. Próbáltam nem nagy zajokat csapni, hogy ne keltsek fel senkit sem a házban. Felbaktattam a bőröndjeimmel a szobámba és becsuktam magam után az ajtót.

Átvettem a pizsamámat és mint egy hulla, úgy dőltem be az ágyamba, amit már elmondhatatlanul hiányoltam. Boldogan aludtam el, mert újra itthon voltam. Boldog voltam, mert a tudat, hogy egy ilyen csodálatos ember, mint Shawn az életemben van csak vidámmá tudott tenni, bármikor.

SZIASZTOK BABÁK!!!
ITT AZ ÚJABB RÉSZ, AMI ELÉG LAPOS LETT, DE ENNYI IHLET VOLT EHHEZ A RÉSZHEZ MOST. MAD VISSZAMEGY SULIBA ÉS INNEN KEZDŐDNEK A SZAFTOS DOLGOK HAHAHA.
MELLESLEG, BOLDOG MIKULÁST NEKTEK!🎅🏻

SZERETLEK TITEKET, PUSZI❤️