– Álmos vagyok – ásított Nico, nekidőlve a vállamnak. Átkaroltam és nyomtam egy puszit fekete tincsei közé. – Mindjárt tíz óra. Menjünk aludni.

– Nem akarok még tízkor aludni!

– De igen. Most mondtad, hogy álmos vagy!

– Ne, játsszunk még egy kört! Nem is vagyok annyira álm- – A mondatot egy ásítás törte meg. Aranyos volt, ahogy összeráncolta a bőrét az orra körül. Mint egy kiscica, vagy egy-. Ööö, asszem kicsit elkalandoztam.

Mosolyogva megráztam a fejem és határozottan kivettem a kezéből a paklit. Nem törődve tiltakozásával, visszapakoltam a Mitomágiát a polcra, aztán fogtam a még mindig a földön ásítozó barátomat, és ruhástól fölraktam az ágyra, majd gondosan betakargattam. A fiú máris félálomban volt. Szokás szerint összegömbölyödött, maga alá tűrve a takarót. Megsimogattam nyugodt arcát. Szempillái érintésemre megremegtek, majd kinyíltak.

– Te nem jössz? – motyogta.

– Még megfürdök, de...

– Ne. Gyere ide, Will. Kérlek – nézett rám. Na nem. A kiskutyaszemeket nem vetjük be. Ez nem volt igazságos. Mióta Nico tudta, a puszta tekintetével bármit képes kicsalni belőlem – még Happy Mealt is! – folyton beveti.

Mint mindig, most is próbáltam ellenállni, és mint mindig, most sem sikerült. Megadóan másztam be mellé az ágyba. Nico elégedetten elhelyezkedett és elaludt

Én még sokáig feküdtem éberen, vigyázva az álmát. Ezt tettem már vagy hat éve, folyamatosan. Megóvtam őt, legalábbis próbáltam, minden tőlem telhetőt megtettem érte.

Csak mert szeretem.

Nagyon.

De még annál is jobban.

De még- *horkol*.

Kicsit megkésve, de elhoztam a solangelo cicanévnaphoz tartozó oneshotot! Tudom, nem túl izgalmas vagy különleges, de azért remélem, tetszik:D