Igen, jól látjátok: vége.

Ez a 200. part (ti csak 199-et láttok, de egy draftban van), ami azt jelenti, hogy nem lehet több.

Régebben azt terveztem, hogy lesz második kötet, de, ööö, nem lesz.

Hadd érzelgősködjek egy kicsit.

Két évvel ezelőtt, mikor bejelentkeztem Wattpadra, a borzalmas Pegazus húzta szekér és a HP fankönyvem mellett (amit azóta már leszedtem) ez volt az egyik első "könyvem". Jó sokáig húztam, nem? :D

Nagyon szerettem ide posztolni, mert láttam, hogy követitek, hogy érdekel, amit itt összeszenvedek, jó volt olvasni a hozzászólásaitokat, véleményeteket. Köszönöm, hogy itt voltatok!

Lehet, hogy ez másnak nem tűnik fel – főleg, ha valaki mondjuk ezután talál rá a PJ Okosságokra, és egyben olvassa el az egészet –, de én tisztán látom a saját személyiségem (és humorom) fejlődését. Teljesen más stílusúak az első és az utolsó fejezetek. Sok dolog történt velem az elmúlt két évben, és nagyon megváltoztam – azt hiszem, jó irányba.

Itt, ennek apropóján hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek. Két évvel ezelőtt iszonyú toxic voltam, és pár karaktert – Jasont, Kalüpszót, Borókát, és még folytathatnám – teljesen ok nélkül utáltam, és ez bizony sokszor meg is nyilvánult. Ezért elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg megsértettem 🙏 buta voltam, és szűklátókörű.

Furcsa lesz, hogy nem posztolok többet ide.

Remélem, ti is szerettétek ezt a fancuccot, élveztétek olvasni, és talán nektek is hiányozni fog.

Btw, az Apollón próbái 2 már kapható a könyvesboltokban *-*

Majdnem-végül egy oneshot. Kicsit rövid, de...

Percy Árapály markolatát piszkálva várta a buszt. Remélte, hogy senki nem szúrta ki az övén lógó kardot – eszébe jutott a legelső küldetése, mikor baseballütőnek hitték a fegyvert –, de nem akarta tollá változtatni. Azt könnyebben elveszíti, és amúgy is, jobb, ha kéznél van. Már így, közel a húszhoz nem volt olyan erős az illata, de nem árt az elővigyázatosság.

A busz csak nem akart jönni. Percy idegesen toporgott, nem volt kedve a tűző napon álldogálni itt, a semmi közepén. Félisten-ösztönei nem engedték, hogy biztonságban érezze magát, noha egyedül volt. Ki tudja, mikor ugrik elő egy fa mögül valami rémség, aki Percy-steaket akar reggelizni.

Percy némi büszkeséggel gondolt bele, mennyien akarták már megölni. Már hogy nem az a jó, hogy ki akarják belezni, de kétségkívül népszerű a szörnyek, gonosz titánok és hasonló rossz arcok között. Kénytelen volt arra gondolni, hogy a szörnyeknél ez egyfajta mérföldkő, és minden kis küklposznak meg empúszának az a nagy álma, hogy egyszer megküzdhessen vele. Nehéz dolog híresnek lenni – gondolta Percy nagyképűen.

A fiú két kézzel beletúrt a hajába – az évek múltával ugyanolyan kócosak maradtak a fekete tincsek –, és hátrafeszítette a karját. Ez szokásává vált mostanában, ha unatkozott.

– Hol van már az a rohadt tragacs? – morogta félhangosan, miután a busz újabb tíz perc elteltével sem jelent meg a láthatáron. Pedig Percy messzire ellátott: közel s távol se egy fa, se egy bokor, csak a buszmegálló a puszta közepén. Percynek eszébe jutott Pán isten, erről pedig, hogy már régen találkozott Groverrel. Az elkövetkező napokban remélhetőleg lesz ideje meglátogatnia régi barátját.

Már-már úgy döntött, gyalog indul el, mire végre befutott a busz. Percy sóhajtva mászott fel a lépcsőn, és bosszúsan vette tudomásul, hogy az egész tömve van. Hová mennek ennyien szombat dél körül? Nem volt üres hely, így jobb híján egy középkorú pasas mellett foglalt helyet.

Eleinte nem foglalkozott a férfival – kinézete átlagos volt, rövid, mákszínű haj, félnapos borosta, póló és hátizsák –, de egy idő után úgy tűnt, mintha az őt bámulná a napszemüvege mögül.

Percy nem akart goromba lenni, ezért nem tette szóvá. De azért eléggé zavarta a dolog. Csak nem valami szörny? A keze a kardja markolatára tévedt. Talán észrevette volna Árapályt? De hát a Köd mindig működött. Ez a pasi is Látó lenne, mint az anyja vagy Rachel?

Percy inkább elnézett a másik irányba. Túlgondolja. Abban sem lehet biztos, hogy tényleg őt szuggerálja. Mégis, libabőrös volt a háta.

Alaposan megkönnyebbült, mikor a buszvezető bemondta, végre Long Islanden vannak. Percy felállt, és még egyszer a férfira pillantott. Meglepetten látta, hogy az levette a napszemüvegét, amely mögött okos, zöld tekintet rejtőzött.

– Elnézést, fiatalember, ismerjük egymást valahonnan? – kérdezte a férfi.

– Nem hiszem – vágta rá Percy. A férfi vállat vont.

– Pedig ismerős volt. Mindegy, biztosan összekevertem valakivel.

Percy zavartan szállt ki a buszból. Igyekezte elfelejteni a férfit, és a közelgő Félvér Tábori vakációjára gondolni, de ahogy a zsebébe nyúlt, egy névjegykártyát talált benne.

Rick Riordan – állt a papíron.

Percynek nem volt ismerős a név. Mégis, valami furcsa októl vezérelve zsebre dugta a kártyát.

Ki tudja.

Na, és vajon mivel lehet igazán jól lezárni a PJ Okosságokat?

Na?

NA?!

Hát persze, hogy Nicóval! :DD

Öhm... Egy kicsit összecsapottnak tűnik, pedig egy csomót dolgoztam vele lol.

Hiányozni fog a PJ Okosságok.

💚💚
Lala
2021/07/11