Reggel,még mindig a vízparton  , ragyogó napsütésre ébredtem. Feltápászkodtam, megdörzsöltem álmos szemeimet, majd realizáltam a helyzetet. Igen. Holnap van. És igen , én itt ülök a parton. Még mindig . Egyszercsak Kaylie Flower vágtatott oda hozzám  Itt az istenek világában ,az Oliposzon a legjobb barátnőm. Na ,jó . Ő az egyetlen barátom. Sohasem láttam a halandók városát . Tudom hogy itt van New York alattunk ,de nem mentem le eddig az Empire State Building alsóbb szintjére. De egyszer szeretnék ,és most van lehetőségem. Mégha nem is kapok küldetést ,akkor is lesz valami újdonság.
Annabeth 6 éves kora óta mindig megy a félvér táborba . Ő állandó lakos szeretett volna lenni ,de Athéné úgy döntött, jobb ha velünk él inkább.
Én is mehettem volna hamarabb ,de nem volt kedvem odamenni . Most azonban már kötelező, ha jó kiképzést szeretnék kapni. Márpedig jó lenne ,ha le tudnám győzni a szörnyeket.
Na de térjünk vissza a védelmező szatíromra. Kaylie Lilly Flower , egy kissé alacsony ,félig kecske félig lány. Úgy néz ki mintha 12 éves lenne . Valójában azonban már 24 éves ,ugyanis csaknem kétszer annyira gyorsan öregszik egy szatír ,mint a halandók vagy a félvérek. Kaylie haja mogyoróbarna ,váll alattig érő ,azonban mindig két oldalra parketfonással van rögzítve. Oldalán szokásosan a sárgásarany íját .
- Jó reggelt Kaylie !- köszöntem neki.
- Jó reggelt Athina ! Nem fogsz elkésni ? Hamarosan indulnunk kellene ,Annabethnek már szóltam. - kérdezte a félig kecske lány.
- Szent Oliposziak ! El fogunk késni !- jutott eszembe, majd Kaylie és én villámgyors sebességgel hagytuk ott a partot és rohantunk vissza a házunkhoz . Összepakoltam néhány cuccot ès vagy két ruhát ,habár Annabeth azt mondta nem igazán lesz rá szükségem hiszen egyenruhánk lesz. Úgy volt hogy tegnap kellet volna pakolnom,igaz? Nos ,hát természetesen elfelejtettem,úgyhogy ez mára maradt . De nem tartott sokáig, hiszen én nem hoztam el a fél könyvtáramat ,mint...egyesek. Az egyébként eléggé érdekes hogy a félvérek 99%-a figyelem zavaros ,hiperaktív és dixlesziás is . Tehát csak ógörögül, vagy esetleg  latinul tudnak olvasni . Nos ,Annabethet ez nem állította meg a kedvenc hobbijában. Szerintem a világ összes könyve meg van neki ógörög példányban .
Nekem ezek közül egyik sincs. Jó 10 méter hosszú ,20 méter magas könyvespolcom se ,de se nem vagyok dixlesziás ,se nem küzdök hiperaktivitással vagy figyelem zavarral.
Pakolás közben Kaylie kíváncsikodott.
- Amúgy... mit kerestél ott ...megint? Várj ,kitalálom !- gondolkodott- Megint leszidtak ?- kérdezte.
- Talált ,süllyedt! - mondtam nevetve.
A szatíroknak a környezetvédelem mellett a gondolatolvasás vagy az érzelmek megfejtése is a szupererejük.
- Mondtam már ,hogy ne vedd úgy a szívedre!- mondta .
- Tudom ,de mindig ez történik. - mondtam szomorúan.
- Túl érzékeny vagy! - állapította meg Kaylie.  Nem mintha nem tudtam volna...de mindegy.
Miután úgy látszott mindent beraktunk, ami kelhet , Kaylie-vel kifelé igyekeztünk. De ekkor összefutottunk Athéné-vel. Igyekeztem csak úgy elsurrani mellette ,azonban észrevett.
- Athina várj !- kiáltott utánunk. - Ne vedd komolyan amit tegnap mondtam ! Gyere ide .- tért gyorsan a lényegre ,mikor látta a kifelé való igyekezetünket. Én azonban visszafordultam és odamentem hozzá.
- Ne haragudj! Érezd jól magad a táborban és vigyázz mindenkire . Te vigyázz Annabeth-re és a Félvér táborra , én pedig vigyázok édesapádra .- húzott magához majd átölelt . Aztán én is őt. Elvégre nem élhetünk 3 hónapot haraggal.
Amikor elengedtem Athénét ,úgy éreztem valaki áll felettem . Pontosítok. Apa állt felettem. Búcsúzás jeléül őt is megöleltem. Miután mindenkitől kellően elbúcsúztam ,már csak meg kellett várnom Annabeth-et és együtt rohantunk ki az ajtón.
- Öhmm... most... hogyan tovább? - kérdeztem Annabeth-et az Empire State Building lefelé vezető lépcsősoraira pillantva. Nem azt mondom hogy elfogott egy hatalmas méretű tériszony ,de ... tulajdonképpen ez történt.

- Lemegyünk .- mondta Annabeth, mintha ez teljesen természetes dolog lenne . Legalábbis...neki az . Nos ,igen én vagyok az egyetlen févér aki nem ADHD-s vagy hiperaktív ,...meg úgy hasonlók.  Nem , én mindentől is félek ! Hát nem nagyszerű? Válaszolok . Szerintem nem ,mert innen még ma le kéne jutnom ...valahogy ,akárhogy.
- Muszáj?- kérdeztem Annabeth-től.
-Ja,neeem ,felőlem nyugodtan itt is maradhatsz !- mondta gúnyosan.
Természetesen nem akartam innen visszamenni ,úgyhogy remegő lábbal tettem meg az első lépéseket. Igyekeztem nem lenézni ,de nem bírtam ki.
- Hű ! Hallod ,Annabeth, New York itt van alattunk ! - mondtam meglepetten.
-Aha ...- válaszolt szemeit forgatva , amolyan " Ezt komolyan nem tudtad ?"-stílusban.

Mögöttünk Kaylie szökdécselt le vidáman.
Többezer felhőből lett lépcsőn legyalgolva ,végre egy folyosót és egy liftet láttunk meg. Az őrt nem láttuk sehol ,aki a félvéreket az Olimposzra vezette.  Habár nem is kellett kijelentkeznünk ,mert Zeusz is tudta hogy ma elmegyünk. Úgyhogy lesétáltunk a lifthez és vártunk ,amíg értünk jön. A liftben legalább 10 kerek percet kellett várnunk ,mire végre valahára a földszintre ért.
Kilétünk a lift ajtóján ,és egy igen különleges érzés fogott el. New York, telis-tele halandókkal. Hatalmas épület, hangos nép ,hatalmas utcák.

- Figyeljetek ! Kimegyünk a halandók világába . Ne vesszen el senki !- adta ki a parancsot kiabálva Annabeth-őfelsége.
Úgy éreztem kissé túl nagy hangerővel osztogatta a parancsokat ,mert az utcáról betévedő ,halandónak tűnő férfi felhúzta a fél szemöldökét ,majd odaszólt hozzánk  
- Milyen haladók ? Ott az utca végén van egy halbolt. Ott jó a ponty.

Majd mintha minket figyelt volna és észrevett volna valami furcsaság.
De mit ? Igen ,félistenek és egy  szatír tanácskoztak. De a halandók szeme elé egy köd kerül ,ha ránk néznek . Csak azt látják amit ők akarnak látni.
Ezért kétlem hogy meglátta volna például Kaylie párosujjú patáit.

- Hacsak...- hajolt hozzánk közelebb az ismeretlen alak- Nem halandókat mondtál ,kis félvér ? Hová igyekeztek ti ,meg a szatír lány ? - mondta gonoszan. Csaknem sziszegett ,miközben szemében valami zöld fény villant. Benne azonban a vér is megfagyott, mikor felismert minket . A baj az ,hogy én nem ismertem fel őt .

- Ki vagy te ?- vetettem oda gonoszan.
- Ó , ártatlan gyermek,Posszeidón lánya! Nem hinném hogy ismernénk egymást.  Mondhatni új vagyok a környéken.
- Mit akarsz tőlünk ? - kérdeztem komoly arckifejezéssel.
- Ó ,én csak ... az életeteket? Ugyan mit akarna egy szörny ? Gondolkodj már ,kislány.
Na bennem ismét megfagyott a vér ." Elnézést, de... mit mondtál ?!" - forgott a fejemben. De nem volt sok időm gondolkodni . A férfi egy bikapatás félemberré változott .Haja egy hosszú zöld kígyóból állt . Kezéből zöld tüzet lövelt ki ,majd fenyegetően felénk hajított egyet. A golyó menten àtszakította az épület egyik falát.
- Futás ! Kifelé!- kiáltozott Annabeth.
Mindhárman hatalmas erővel löktük ki az üvegajtót . A szörny ,ami csaknem 2-3 méter magas, már a nyomunkban volt. Járása lomha ,lassú ,oszlopos lábait nehezen pakolja előre . De kezéből lőtt golyók ,akár egy kilométerre is elért.
Futottunk ,vágtáztunk keresztül New Yorkon céltalanul. Nem volt fegyverünk ,védetlenek voltunk a szörnyel szemben. Egy sötét sikátor bűzlő kukái mellett pihentünk meg ,csaknem 2 kilométerre az Epire State - től.
- Nincs más választásunk ,pattanjunk gyorsan egy taxiba !- mondta Annabeth levegő után kapkodva.
- Ott egy !- mutatott Kaylie egy taxira,melybe egy fekete hajú fiú és egy látszólag szatír szállt be sebtében.
- Szerintem a sapkás egy szatír . Nyomás ,még időben odaérhetünk ! Nincs időnk várni  itt a szörny !- tette hozzá .
Az úton át vágtatva rohantunk a kicsi ,sárga taxihoz .
- Várjatok!- kiáltottuk utánuk.
A fekete hajú fiú és a sapkás kísérője kinyitotta az ajtót .
- Hová tartottok ?- kérdezte Annabeth, mire a szatír egy szórólapot nyújtott át neki ,rajta a címmel.
- Hú , jó mi is oda . - mondta Annabeth, még mindig levegő után kapkodva.
-Akkor gyertek !- mondta a fekete hajú.
Belültünk mindhárman . A szatír az ajtóhoz préselődött . Mellé Kaylie ült.
A félig kecske lány mellé a fekete hajú fiú ült ,mellette én foglaltam helyet ,Annabeth pedig a másik oldalamon ,egészen az ajtóhoz szorult.

- Indulhatunk végre ? - morgolódott a sofőr.
- Igen! - vágtam rá a fekete hajú fiúval pontosan egyszerre.
- Várj ! Ha ti is oda mentek ... akkor ti ...- kezdte a fiú, mire a fiú  kissé sebes tenyerébe ejtettem egy aranydrachmát.
- Ez nem tudom mi...- tanulmányozta az isteni valutát.
- Fordítsd meg !- javasoltam,mire a fiú a kérésmnek elget téve pillanatotta meg az érme másik oldalán Zeusz képét.
- Ó ,azt hiszem értem.- mondta.
- És ti ? - kérdeztem.
- Nos ,...én nagyjából tegnapig emberi életet éltem ,ma meg itt vagyok és kerget egy... hogy is hívják.
- Ezt még sose láttam ...- állapítottam  meg hátrapillantva.
- Akkor társak leszünk a táborban ?- kérdezte ,elterelve a témát.
-Úgy tűnik . - vágta rá az eddig csendben utazó Annabeth.
Kis idő múlva a táborhoz értünk. Kiszálltunk mindannyian.  Azonban a Félvér-hegy megcsodálására nem maradt időnk . Hogy miért? Mert talán a szörny egész idáig üldözött minket ? Sőt ! Mellette egy félszarvú Minótaurusz is állt .
- Azzal kellett megkűzdenünk !- mutatott idegesen a szörnyre a fiú .
A szörnyek kergettek,azonban legyőzésükre már nem maradt erőnk.
- Irány felfelé a hegyen !- üvöltötte el magát a szatír ,majd ahogy csak a lábunk bírta ,rohantunk felfelé a minimum 80 fokban meredek hegyen.