Honnan ismerik egymást? És egyáltalán, hogy lehet, hogy sejtésem se volt arról, hogy Marek a városban van? Igaz, nem láttam Gellenben, egyetlen pillanatra sem bukkant fel. Valójában iparkodtam elvégezni ott a dolgomat, és örültem is annak, hogy véletlenül se futottam vele össze. Úgy voltam vele, inkább látnom se kelljen azokat, akik részt vettek annak idején a kínzásomban.

  Éppen kezet ráznak, amikor lüktető aggyal felfogom az egészet. Valami megállapodást kötöttek egymással.

  - Hamarosan felbukkan a fiú, és elkapjuk! Ki akarja majd váltani valahogy a cuccát. Hidd el, eljön érte! Pár órán belül értesülni fogsz róla.

  - Remek- magyarázza ellenfelem a sikátorból-, akkor menjen minden így! Jól fog ez hozni neked!

  - Nagyon remélem! De, hogy őszinte legyek, úgy hiszem, mindkettőnknek... Régóta várok rá, hogy valaki meglássa a lehetőséget és ilyen kapcsolatot hozzon!

  Marek hangja rekedt köhögésbe fullad. És akkor kilép a félárnyékba. Egy közeli sárkányvillanás megvilágítja utált, borostás arcát, ahogy a tömegbe pillant. Ezek még mindig egymás jobbját szorongatják. Marek a másik kezével meglapogatja társa másik kézfejét, majd a magas kereskedő is mellé lép az árnyékból, és elengedik ezt a szoros kézfogást.

 Honnan, honnan nem, a jobbomban a Sötét Üröm megfordul párszor, míg észbe kapok és elteszem. Lélegzet visszafojtva lapulok a felhoz és bízom benne, hogy a sárkánytüzek nem világítanak be ide véletlenül sem.

  - Akkor minden jót!

  - A Kalózok Ura tartson veled az utadon!

  Sípoló, reszelős nevetés, és a gelleni elindul az út szélén, kerülgetve a jónépet, arra, amerről jöttem. A másik ellenkezőleg, de három lépés után visszafordul és megáll. A sötétbe fürkész, abba az irányba, ahol állok.

  A kutya motoz nem messze tőlem az árnyékban, majd kiszalad és csaholva Marek után veti magát.

  - Itt vagy, te hálátlan dög? Hogy rogyna rád a kalózok ege! Azt hittem, kinyírtak a macskák. Megmondtam, nem való egy kutyának a város. Agyonütnek a városőrök, ha az utcán befognak, baszod!

  A kutya farok csóválva tűri az egészet és véletlenül se néz vissza rám.

  A kereskedő a szája szegletével szív egyet, majd kiköp a porba és a téren felállított színpad felé veszi az irányt. Percekig látom imbolygó, magas alakját. Én meg bambán bámulok magam elé, mintha elment volna a józan eszem.

  Egy hajszálon múlt, hogy nem buktam le Marek kutyájával, aki anno Gellenben ugyanígy nem tágított mellőlem, amikor a nyomorult fán lógtam a legnagyobb fájdalmaim közepette. Hát onnan volt olyan ismerős. Csoda, hogy nem ismertem fel, bár a kínjaim és megaláztatásom körülményeit mindig előszeretettel felejtem el.