Ó, nem írtam rossz embernek, babygirl... Hamarosan találkozunk. - Olvasgattam magamban a sorokat újra és újra. Próbáltam kitalálni, vajon ki is lehetett ez a "rejélyes ismeretlen", de őszintén? Fogalmam sem volt róla. Csak meredten bámultam a képernyőre, és találgattam. Ez a valaki a szívbajt hozta rám, de komolyan. Beparáztam.. Nem is kicsit.

Még egyszer elolvastam a rövid, mégis lényegre törő üzenetet, majd kikapcsoltam a készüléket, és lefeküdtem aludni. Végülis.. Nem tudja ki vagyok, sem azt, hol vagyok, szóval nem lehet baj.. Vagy mégis?

Másnap reggel a helyzethez viszonyítva kipihenten keltem, és időben. Tegnap az a hapsi (szerintem az, bár kitudja, lehet, hogy valaki szórakozik velem) a frászt hozta rám, de nem nagyon fogalkoztam vele. Úgysem lesz semmi, szóval felesleges aggódni, nemde?

Elvégeztem a szokásos teendőimet, majd leléptem otthonról. Az utam egyenesen a suli felé vezettett, aholis a szőkeség már tárt karokkal várt rám.

- Üdvözletem -Ölelt meg Lydia mosolyogva, amit készségesen viszonoztam.

- Helloo - Vigyorogtam rá, majd együtt besétáltunk az osztálytermünkbe.

Mr. Grey, az osztályfőnökünk, már bent ült a kicsinyke helységben, és várta a diákok beáramlását az órára. Rikítókék szemei sebesen cikáztak a tanulók között, míg izmos mellkasa minden egyes lélegzetvételénél emelkedett, majd süllyedt. Nem az a tipikus "mindendiákomszeretemésmindenkivelkedvesvagyok" tanár - habár szerintem eltévesztette a helyét, ugyanis a kurvaszexi mondellek pár sarokkal arrébb vannak innen -, inkább az a makacs, rideg, parancsoló személyiség. Sötét haja, és borostás arca minden egyes lány és nő szívét elrabolta, köztünk bevallom, az enyémet is. DE HA EGYSZER OLYAN SZEXI, NA.

- Na gyerekek, kezdjünk is bele - Szólalt fel a mély, ellentmondást nem tűrő hangján, ami már így is képes a csillagokig repíteni. Most pedig mindenki képzelje el, ahogy ezzel a hanggal nyögi a neved, miközben sebesen mozog és argg. Halál.


Azután a kemény történelem után átestünk még egy matekon, és még jópár dögunalmas órán, amikor végre kiengedtek minket onnan.

Szokásunkhoz híven a barátnőmmel indultunk hazafelé. Meséltem neki a titokzatos e-mailekről, nameg persze a gitárórákról. Nyugtatott, hogy ne aggódjak a névtelen levelek miatt, majd leszáll rólam az illető. Hát, nagyon remélem.

Miután elváltunk Lydiával, az utam ahhoz a bizonyos Starbuckshoz vezetett, ahol Mr. Styles - vagy Harrynek kellene szólítanom? Még magam sem tudtam - állította, hogy felismer majd engem. A gondolat kicsit megrémisztett, holott nem voltam az a tipikus félős kislány.

A cipőm sarkának egyenletes kopogását hallgatva lépdeltem a most cseppet sem forgalmas utcán. Fura volt, mivel az emberek általában ilyenkor végeztek a munkában, és nagy hűhóval szaladtak haza a gyerekeikhez.

Hú de ki fogok kapni, hiszen késve érek haza...

De anya volt az, aki azt mondta, hogy legyek önálló, és keressek magamnak tanárt. Sőt, nincs éjjel vagy akár sötét, szóval nem rabolnak el.

A Starbucks mint mindig, most is zsúfolt volt. Kicsit úgy tűnt, mintha az utcáról hiányzó emberek mind ide tömődtek volna be, de az arcokon végignézve ez biztosan nem így volt. Mindegyik instakirálynő cicababa volt. A szememet megforgatva léptem oda a pulthoz. Kértem valamit, aminek tetszetős volt a neve, mivel nem voltam igazán jártas ezekben a cuccokban.

Nem sok időbe tellett, mire a nevemet hallottam.

Csak ültem, és szemeztem az előttem gőzölgő kávékölteménnyel, mikor a kellemes napsugarak helyett egy hatalmas árnyék vetült rám. Szinte azonnal a takaró felületre pillantottam, ami egy férfi magas alakja volt. A fejemet feljebb kellett biccentenem, hogy az arcára nézhessek, amin egy féloldalas mosoly terült el, a szája sarkában aranyos gödröcskével. Göndör barna haja a vállát súrolta, és sokkal rendezettebben állt, mint az én hajkoronám, ami egy kis féltékenységet indított bennem. Zöld szemeinek átható pillantásával figyelt engem, mire nyelnem kellett egyet. Elképesztően vonzó volt.

- Barbi - mondta, mire elkerekedtek a szemeim, de ő a kezét nyújtotta - Harry vagyok.

- H-honnan tudtad? - dadogtam, miközben megfogtam a kezét. Az ujjai hosszúak voltak, és a sajátjaim mondhatni elvesztek a markában.

- Hát, te voltál az egyetlen, aki erre a névre kapott italt az utóbbi 10 percben - vont vállat, majd leült mellém.

Végigvezettem rajta a kémlelő radarjaimat. Vékony, de izmos lábaira szakadt fekete farmer feszült, rajta pedig egy fehér ing lógott valami apró mintákkal. Kb. a feléig volt gombolva, így rálátást nyerhettem a mellkasára, ahol három tetoválás egy kis szeletét tudtam kivenni, nameg persze a tökéletes bőrét. Be kellett harapnom az alsó ajkam.

Ez a pasi... Basszus...

- Mennyire tudsz gitározni? - zavart bele a bámulásomba a kérdésével.

- Hátöhm... Semennyire? - félve pillantottam rá, de ő nem tűnt dühösnek. Inkább elvigyorodott.

- Akkor sokmindent fogunk tanulni - mormolta rekedt hangján, amitől a hideg futkosostt a gerincemen.

- Oké - feleltem halkan, és elpirultam, mert olyan intenzitással bámult - Mennyibe kerülnek az órák?

- Ha jól viselkedsz, semennyibe. Sőt, te fogsz kapni jutalmat - felelte egyszerűen.

- Ennyire nagylelkű vagy? - nevettem fel az esztelen kijelentésén.

- A jókislányok jutalmat kapnak - hajolt közelebb az asztalon könyökölve - Ez az élet rendje.

Csendben néztem férfias vonásait. Az állkapcsa élét, ahogy a homlokát ráncolta... Teljesen elvarázsolt.

- Akkor megbeszéltük? - kérdeztem, mire bólintott.

- Eljöhetnél pengetni párat, csak pár percre, hogy tudtjam, mit tudsz - magyarázta, és a hangjával teljesen megigézett.

- Öhm... Oké. Úgyis arra lakok, amerre te - Harrynek felcsillantak a szemei, és felállt, majd meglepetésemre megfogta a kezem.

- Akkor gyere - intett mosolyogva a fejével, én pedig hagytam, hogy felhúzzon.

Nem gyalogoltunk sokat, de a szívem hevesen vert, mivel végig fogta a kezem. Akaratlanul is elképzeltem, milyen lenne, ha a pasim lenne.

Basszus, még sosem volt pasim.

Barbi, ne álmodozz ennyit!

Egy hatalmas házhoz érkeztünk, amit már látásból ismertem. Nem gondoltam volna, hogy Harryé.

Az előszobát nem is tudtam szemügyre venni, mert azonnal a nappaliba vezetett.
A falak barnák voltak fehér díszítésekkel. Nagy TV, alatta XBOX, minden ami egy legénylakásba kellett.

Várjunk, azt sem tudtam, hogy volt-e valakije.

Pár pillanatos egyedüllétem után Harry egy csodás fekete hangszert adott a kezembe.
Megmarkoktam a gitárt, és végighúztam rajta a kezem, mire a hangszer keservesen felnyikorgott.

- Nana, nem a gitárt kell így fogni - szólt rám Harry.

- Akkor mit? - kérdeztem, és figyeltem, ahogy kajánul elmosolyodott, majd megszólalt:

- Apuci farkát.

-------------------------

HELLOOO!

Indulnak az események!😋

All the love💕B&B