Nyakláncomat ujjaim között forgatgatva, ajkaimat véresre rágva álltam az irodaajtó előtt, miközben fejedet nyakamba temetted, s hátulról átkarolva próbáltad reszkető valómat szerelmes, mézes csókokkal megnyugtatni; ám hiába ezen gesztusok kavalkádja, idegességem nem tudott lecsillapodni - sőt, még aggódóbbá váltam.

Amint megtudtam, hogy menedzsert is kapok a könyvkiadás mellé, s olyan leszek, mint egy igazi, hamisítatlan sztár, rögtön kiugrottam még a gatyámból is; azt hittem csak álmodok - ez nem a valóság.

De ahogy hozzám értél, s mámoros gesztusaiddal biztosítottál, hogy ez nem ámítás, hanem az új, felfedezésekkel teli, oly' sokáig áhított élet, fellélegeztem; mindig mentőövként viselkedtél, s ez most sem volt másképp - miattad maradtam a felszínen.

Tudtam, hogy nem szereted azt a fiút, akit mellém osztottak - hisz sokszor emlegetted, mennyire nem szimpatikus -, de megígértettem veled, hogyha tényleg annyira zavarni fog a viselkedése, amíg velem dolgozik, szólsz; azt mondtad, megteszed.

Hiába vettem észre, hogy az első közös találkozó után úgy néztél a srácra, mintha meg tudnád fojtani egy kanál vízben, nem mondtam semmit; szerettem volna, hogyha lenyugszol, s tiszta fejjel beszéljünk meg gondjainkat.

Csendesen, ujjaimat simogatva vetetted fel az ötletet, hogy menjünk el a kávézóba - melyet a megindult munka miatt nem tudtunk gyakran meglátogatni -, én pedig gyermeki boldogsággal mondtam igent az ajánlatra; olyanok voltunk, mint az elején - amikor még minden biztos volt, s semmi nem lebegett a szétesés peremén.

Arra számítottam, hogy kikérjük italunkat, s egy fekete-cappuccino kombó társaságában ütjük el szabad óráinkat, de se szó, se beszéd húztál a könyvtár részbe, s egy véletlen könyvet kiválasztva ültettél öledbe, kezdtél bele annak olvasásába.

Még szemeim is könnybe lábadtak, amint meghallottam bársonyos hangod, hisz tudtam, hogy még nekem sem szeretsz előadni, így nyakadba karolva adtam minden mondatod után egy puszit, melynek az lett a vége, hogy ajkadra tapadva bolondítottalak meg, s egymás oxigénjét lélegezve leltünk megnyugvásra.

Tompa koppanással ért földet a könyv, melyet először észre sem vettünk; pont olyan volt, mint amikor minden végleg eltűnt.