Titokban, suttyomban bevitted néhány munkámat a céghez - melyek befejezetlenül kallódtak hetek óta asztalodon -, s nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek ezen a lehetetlennek tűnő, ezer kérdést felvető helyzeten.

Régi álmom volt, hogy én is olyan legyek, mint te - sikeres és elismert -, de nem ilyen áron akartam megvalósítani ezt.

Nem akartam, hogy a veled való kapcsolatom miatt tegyenek velem kivételt - hisz nem lett volna fair másokkal szemben -, így felhívtam a kiadót, s megkértem őket, hogy ne nézzék meg írásaimat; mikor kijelentették, ez már rég megtörtént, sőt, annyira tetszettek nekik a versek, hogy tovább is küldték az illetékeseknek, legszívesebben megöltelek volna - de nem tettem.

Édesen, bűnbánó arckifejezéssel karoltál át, miközben csókokkal tarkítottad orcámat, s azt suttogtad, mindent értem tettél; csak az álmaim beteljesülésében akartál segédkezni - nem a rossz szándék vezérelt.

Ebben nem is kételkedtem, hisz minden levegővételed nekem lett címezve, mégis rettegtem attól, hogy mit fog szólni hozzám a nagy közönség - s hozzád, ha megtudják, mégis milyen szálak fűznek össze minket.

Féltem, hogy nem tetszenének nekik gondolataim, s elkönyvelnének mindenféle bolond, egyenesen förtelmes írónak, de egyetlen mozdulattal képes voltál kitörölni elmémből a negatív gondolatokat; igazi varázslóként cselekedtél.

Mondanám, hogy utáltam, amikor így kihasználtad azt, hogy ennyire szeretlek, s nem figyelve mondandómat próbáltál magadhoz csalogatni - mely sikerült is -, de akkor hazudnék; az pedig nem az én asztalom.

Sokkal inkább szerettem azt, amikor az egymás iránt érzett kavalkádok tengerében együtt fulladtunk meg, minthogy kiabálva, a másik fejéhez vágva problémáinkat veszekedjünk, így hagytam, hogy tetteink beszéljenek.

Tudom, meg kellett volna vitatni a szíveinket mardosó aggályokat, s tiszta vizet önteni abba a képzeletbeli pohárba, de ajkad játéka minden rációt, minden értelmet a fiókba söpört, s mikor csípőmnél szorítva morogtál szenvedélyes, már-már polgárpukkasztó szavakat nyakamba, s nevemet úgy ismételted, mint egy mantrát beláttam, ez így helyes.

Együtt haltunk meg, s éledtünk újjá egyetlen éjszaka alatt; meggondolatlan ígéreteket súgtunk egymás fülébe, miközben ketyegőink rendre felrobbantak.

Néha azt kívánom, bár ne szerettél volna ennyire; akkor kevésbé fájt volna, amikor az általam gerjesztett hullámok feléledtek - elsöpörtek mindent.