Author's note: időt szenteltem arra, hogy pár rész erejéig még külön legyenek. Erre azért van szükség, hogy külön-külön fejlődjenek. Nemsokára újra találkozni fognak, ígérem. Türelmet kérek, még egy rész és eljön a nagy találkozás :) Kérlek ne hagyjátok addig itt a történetet!

Mai szülei nem siettek a lányuk megkeresésére. Ha Zuko levele nem érkezik, talán nem fordultak volna hozzá segítségül. Ez a felismerés elszomorította, úgy látszik elveszett lánynak lenni elég könnyű abban a családban. Zuko igyekezett nem túl keményen megítélni a saját népét, de el kellett ismerje magában is, hogy a tűz népebeliek nem jó szülők. Karrierista, szigorú szülők elhanyagolt, rideg gyermekei. Nem fogadja ezt a nevelésmódot jelentős megbélyegzés. Szándékos trauma. Mai-jel azt éreztették, hogy nem lehet annyira fontos, mert lány. Így Mai azt éreztette velük, hogy ők sem jelentősek neki.

Értette, hogy miért akart elmenekülni tőlük. Mindig ezt tette. De eddig mindig ő volt a menekvése, Mai hozzá menekülhetett. Összekötötte őket a közös keserűség a szüleik iránt. Zuko kissé bűntudatosan tette le a levelet az asztalra. Felelősnek érezte magát a lány eltűnéséért. Az ajkát marta. Meg kell találnia Mait. Ha ő nem keresi meg, akkor senki sem fogja. 

Iroh-ra bízta addig a vezetést, hogy a távollétében is maradjon egy kemény kezű uralkodó a trónon. Felkészült az útra. Katonákat vitt magával, szíve szerint olyan emberekkel ment volna, akikben jobban bízna. De a legjobbnak látta a bácsikája által válogatott testőrökben bízni.

- Három nap múlva érkezem.

Remélhetőleg, tette hozzá magában.

Zuko pontosan tudta, hogy kihez kell fordulnia ahhoz, hogy valakit megtaláljon. A katonákkal egy hegybeli faluba mentek a Tűz Országán belül, annak is egy lepukkant fogadójához vezette őket. A katonák furcsállták, de nem kételkedtek a döntésében.  Mindannyian futógyíkokon lovagolva haladtak. Gyors és fáradhatatlan állatok, amik a minden másnál fürgébbek. Hajnalban indultak, mégis a hosszú út végére már lassan lement a nap. Egy kocsmához értek, Zuko az állatát egy fához kötötte. Egy gyors pillantással meggyőződött, hogy a fogadóhoz kötözve állt egy oposszúmgyík. Itt kell lennie ezek szerint.

- Itt megállunk - intett nekik a Tűz Ura - Várjatok kint meg.

Leszállt a futógyíkról, a katonái is efféleképpen cselekedtek. Engedelmesen kint vártak, a férfi pedig bement a kocsmába. El sem tudta képzelni a felháborodást a szemükben. A frissen koronázott Tűz Ura ilyen rangon aluli szórakozóhelyen? Zuko a fejére húzta a csuklyát, remélve, hogy senki sem ismeri majd fel. Nem tudhatta mennyire népszerű a Tűz Ura az ország ezen részében. A kocsma férfiakkal volt tele, a részegség minden fokozatában. A szemével egy nőalakot keresett. Tüzetesen keresgélt egy gondosan copfba kötött fekete hajra, mellé tartozó tetoválásokkal. Megállt egy asztal előtt, a nő háttal állt neki.

- Úgy látom semmi sem változott, June - szólította meg a nőt - A régi te.

A nő megfordult és egy gúnyos mosoly ült ki az arcára. A feketére festett ajkaihoz emelte az italát. Zuko érezte a tömény alkohol szagát, ahogyan közeledett hozzá. De ahhoz képest nagyon is józanul csillogott a szeme. June megvonta a vállát.

- Nos, a fejvadászat sosem megy ki a divatból.

June számára ez egy életmód volt, nem egy munka. Keresni, megtalálni, kivégezni. Egy folytonos körforgás, amit nem akar megszakítani. Zuko tüzetesen végignézett rajta. A kihívó fekete ruhája bizonyára sok férfit megragad, de amint a nő egy kemény pillantást vet rájuk minden bátorságuk elinal. A tűzidomárnak nem egyszer volt már szüksége a segítségére. Azt kell hogy mondja, veterán abban hogyan kell kezelni June-t. Már lassan egy éve nem látta. Akkor keresték fel utóljára a fejvadász lányt, amikor az Üstökös eljövetele előtt a bácsikáját kellett felkutatnia. June ebben jó: megtalálni azt, aki nem akarja, hogy megtalálják.

- Azt akarom, hogy megtalálj nekem valakit - jelentette ki céltudatosan Zuko.

A lány az italába kortyolt, közben felvonta a szemöldökét. Ahogyan ránézett, nem is lepődött meg sem a jelenlétét sem a kérését illetően.

- Az a valaki nem akarja, hogy megtaláld - most Zukón volt a sor, hogy meglepődjön, June pedig lassan magyarázkodva folytatta - Találkozunk, véletlenül. Mondta, hogy talán az emberek egy idő után keresni fogják. De csak te fogod megtalálni.

Zuko egy csöppnyit megkönnyebbült. Szóval él, sóhajtott fel magában. Úgy tűnt a szakításuk után az útja elérte a kocsmát is. Ez annyira nem vallt rá, hisz Mai nem bírja az italt. Zuko éppen ezért furcsának találta, hogy a két nő egymásba futott. June arca kissé dorgáló volt, mintha nem is akarná kiadni az információkat róla. Mai biztosan nem jó dolgokat mesélt róla, a férfi pedig megértette.

- Hogy van? Hol van Mai?

June húzta a száját. Tényleg nem szívesen mesélt erről. Nem szokott az emberek ügyeibe beleavatkozni, amíg rendesen kifizetik. De ez kicsit személyesebben érintette, hiszen mindkettejüket ismerte. A fiatal Tűz Urát pedig elég jól. Mai-re elveszetetten talált rá, a nő egy helyet keresett ahol meghúzhatja magát míg a sebeit nyalogatja. 

- Most már Fekete Nyíl a neve. Így szereti, ha hívják - szólalt meg kisvártatva June - Szívesen, most megmentettelek.

Szóval nevet változatott, a tűzidomár meglepetten konstatálta, hogy a nő drasztikus lépéseket vitt véghez. Ott hagyta az eddigi életét, a nemesi létet. Zuko remélni tudta nem előle kezdett bújkálni.

- Hol találom meg? - lépett közelebb Zuko - Mondj el mindent. Neked segítened kell nekem.

- Nem akar látni téged.

A válasz villámgyorsan érkezett, és legalább annyira fájdalmas is volt, mint egy villámcsapás. Kapott már villámot a testébe és az hasonlóan kínozó érzés volt. Nem akarta megbántani azt, aki évekig mellette állt. Felismerte a cselekedetei következményét. Eldobta magától azt a szeretetet, amit Mai-től kaphatott volna. Érezte a sors iróniáját. Elvégre, Zuko nyújtózik utána így most Mai-en van a sor, hogy visszautasítsa.

June csak húzta a száját, hátat fordított neki és csak azért is az italával foglalkozott. Zukót feldühítette a makacssága. Meg kell találnia azt a nőt, minden áron. Még ha Mai nem is akarja látni, tudnia kell, hogy jól van. Csak egy pillantást akart rá vetni. Ha most hagyja ezt a lehetősegeket elszaladni azt sosem bocsátja meg magának. A bűntudat felemészti majd. Megkerülte és elé állt, az öklét erőteljesen az asztalra csapta, a lány viszont össze sem rezzent. Felemelte a tekintetét a férfira, felhúzva a szemöldökét. 

- Én vagyok a Tűz Ura, nekem te nem fordítasz hátat és azt teszed, amit mondok - suttogta lassan, a kimértsége hideg volt -  Felkeresed Mai-t. Azonnal.

Sosem érezte még magát ennyire hasonlónak a húgához. Zuko nem akarta elismerni, de sokat tanult Azulától, a manipuláció mesterétől. June lecsapta a poharát és intett a csaposnak. A tűzidomár szeme elkerekedett.

- Felnőttél - morogta June, mintha valamennyi elismerés csillogott volna a szemében - Ám legyen. Ülj le, Tűz Ura, a vendégem vagy.

A férfi elégedetten bólintott. De már akkor megfogadta, hogy csínnyán fog bánni az alkohollal.

x

Zuko nem véletlenül választotta ezt az állatot maguk mellé.Olyasmi kellett, ami felveszi Juna Nalájával a versenyt. Egy erdő felé vezetett az útjuk. Szálas, magas fák tették ki az erdő nagy részét, sűrű volt és a lemenő nap miatt sötét is. June megállt, azt mondta, hogy ő nem megy be az erdőbe, de ez a hely. Nem kért pénzt a szolgáltatásaiért, így nem is tartott egész végig velük. Megfordította Nalát és a lenyugvó nap felé vágtatott el. Ha látni is akarnak majd valamit akkor gyorsan az erdőnek vágjanak. Zuko szinte megszídta magát amiért ennyire vakon bízott benne és követte az utasításait. De a katonái vele voltak, nem történhet baj.

Leszálltak a futógyíkokról és gyalogszerrel vágtak át az erdőn. Zukot egy rossz érzés töltötte el egész végig. Mintha figyelnék minden lépését. Mintha minden fán szemek néznének le rá. Borsózott a háta, akárcsak egy sötétebb árnyékot látott a fák mögött. Hosszú perceknek tűnt minden méter. Egyszer csak Zuko megtorpant. A madárhangok elcsendesedtek mind, az állatok is némák voltak. Az elüzetése során sok időt töltött az erdőben és tudta, hogy az nagyon rossz jel, ha az állatok elhalkulnak. Társaságunk van, gondolta a tűzidomár. A hideg víz kiverte.

- Készenlét - suttogta az egyik katonának.

Mintha a lesben álló ellenség is meghallotta volna mindezt, mert harcba lendült. Több tíz ember ugrott le a fákról. Felfegyverkezve, elkezdték a katonáit megkörnyékezni. Zuko tűzidomítással védte ki a támadást. Feldühödten harcolt, ám nem tudta elengedni a lángokat. Az erdő közepén voltak, túl veszélyes lett volna. June elárulta őt, csapdába csalta. A vesztébe sodorta a naivitása. A sötétségbe öltözött harcosoknak még a nemét sem tudta megmondani annyira lesből támadtak. 

- Álljatok meg! - szólalt meg egy női hang, nyomatékosan tette hozzá - Ő a Tűz Ura.

A csuklyás alakok mind megálltak. Parancs szóra. Zuko még nem oltotta ki a tüzet a kezében, készenlétben maradt. Az egyik csuklyás elé lépett, de nem az volt, aki megszólalt. Nem emelte le az arcát árnyékba vető csuklyát.

- Mi vagyunk a Korom horda - alázattal hajolt meg az alak, finom női hangja volt - Mi magunkat és a Tűz Urát szolgáljuk. A vezérünk Fekete Nyíl.

Korom. Ez marad a tűz után, amikor már a parazsak is elégtek. Fekete Nyíl, jegyezte meg magának Zuko, elkerekedett szemmel, Szóval mégis csak jó helyen vagyok. A név June szájából volt ismerős. Kissé megkönnyebbült a hallatán, nem vezették a vesztőhelyre. Zuko zavarodottan nézett összevissza. Az alakok körbevették őket, ám még egy közülük előre lépett. Egész közel merészkedett hozzá, így felemelte a tüzét, hogy jobban lássa az arcát. Az leemelte a csuklyát, egy ismerős arc bukkant elő.

Mai volt az.

- Gyertek velünk - szólalt meg, erőltetetten nyájasan - Vendégül látunk, megfáradt utazók.

Olyan hátborzongató látvány volt csupa fehérben, félhomályban látni őt. Ha nem ismerte volna, akkor most biztosan hideg futkosna a hátán. Körbevették őket, más választásuk amúgy sem volt. Így beleegyezett. Szótlanul meneteltek az erdőben, Mai sem szólt hozzá. Zuko próbálta kivenni a környezetet, mintha memorizálná az utat. Viszont minden fa egyforma volt. A talpig feketébe burkolt egykori párját nézte. A hátán tegez nyílakkal és íj volt feszült, erre felvonta a szemöldökét. Mai nagyszerűen bánt a tőrökkel és késekkel, de nem látta sosem ezt a fegyvert használni. Talán a Korom horda követelményei közé tartozott ez is. Az út egy barlangon át vezetett a táborba. Zuko elismerte, hogy elmés megoldást találtak az elbújtatásra. 

A tábor bordó sátrak sokasága volt, a közepén egy nagy tűz égett. A fákon is csuklyás alakok ültek, mint valami éjjelibaglyok. A nő intett neki, hogy kövesse. Zuko látta, hogy a katonái a Korom harcosokkal együtt a tűz körül ültek. Mai után ment a sátorba. Belül olajlámpa égett, a bordó anyagból készült sátor gyéren volt megvilágítva. Egy ágy és egy asztal volt csak bent.

- Fél év után felkutatsz. Nem is vagy te olyan rossz ex-barát - szólalt meg gúnyosan Mai - June köpött be, mi? 

Zuko arca vörössében úszott, szégyellte hogy csak most vette rá magát a felkutatására. Mai arca érzéstelen volt, szinte megvető. June valóban nem túlzott azzal, hogy a nő nem akarja látni.

- Ha azt akartad volna, hogy ne találjalak meg, akkor nem árulta volna el - érvelt Zuko, megvonta a vállát - Egy fél év alatt egy hordát alakítottál ki?

Elismerés csengett a hangjában, Mai megengedett magának egy elégedett félmosolyt. Szinte büszkeséggel töltötte el, hogy ennyire megközelíthetetlenné vált. Nem bánta egy pillanatra sem a döntését. Inkább élt egy erdőben, ölt a betevőjéért mint a szüleivel fényűzésben sínylődni. Igazi kín lenne.

- Én csak csatlakoztam hozzájuk, de kiharcoltam a vezető helyet. 

Zuko elkalandozva körbenézett a sátorban. Akkor vette csak észre az arany maszkot, ami szépen visszaverte a lámpa fényét. Játékosan csillogott, az üres szemek hidegen bámultak rá. A saját Kék Szellem maszkjára emlékeztette és a múltjának azon részére, amikor más emberek fosztogatásával Úgy tűnik a Korom horda nem viszakozik a rablástól. Útonállóknak tűntek. A törvényeken kívül csak a saját urad vagy. Éppen ezért nem értette, hogyan állíthatják, hogy a Tűz Urának szolgálnak?

- Az én akaratomat szolgáljátok a tudtom nélkül? - kérdezte Zuko felvont szemöldökkel.

- Miért vagy itt? - váltott témát Mai.

Zuko mélyet sóhajtott.

- A szüleid aggódtak érted - vágta rá, majd megenyhülve tette hozzá - Ahogyan én is.

Mai eddig ellenséges arca egy kicsit megrezzent. Zuko olyan sápadtnak látta, a bőre mint a viasz. A szemei már futottak végig is a testén, keresve további sérüléseket. A törvénytelenek néha kegyeltenek tudnak lenni. Zuko már csak tudta, hiszen közöttük volt sok ideig. Azoknak akiknek nincs már vesztenivalójuk a legveszélyesebbek. A férfi értette a gondolkodásuk, éppen ezért féltette Mai-t. Nem ítélte el a választása miatt, csak féltette.

- Jól vagyok. Szabad vagyok - jelentette ki határozottan - És nem akarok visszamenni.

Zuko elképedve nézett végig rajta. Mai-t beszippantotta ez a világ. Az arca is kicsit megváltozott, már nem tűnt annyira finomnak és törékenynek. Egész életében a nemesek között mozgott. Az anyja sírva fakadt volna, ha most szakadt ruhában és sötét köpenyben látná. A lányt nem holmi banditának nevelték. Tudta belül, hogy talán nem kellene ennyire aggódjon miatta, hiszen eddig mindig képes volt magát megvédeni.

- Én megértem, de kérlek Mai, vigyázz magadra...

- Ezt én is mondhatnám neked - vágott a szavába Mai, ám a szavai nem voltak annyira hevesek, mint aminek tűntek, sokkal inkább aggódó volt - A frissen koronázott Tűz Ura nem kellene erdőkben csatangoljon.

Zuko megdörzsölte a nyakát. Igaza volt. De ő céllal csatangolt. Mélyet sóhajtott, valahogy ilyesmire számított. Tudta, hogy kis esély van arra, hogy a nőt visszahozza. A makacssága legendás volt. Viszont annak örült, hogy úgy érzi megtalálta a helyét és jól van. Mai sápadt arca most mégis élettel telibbnek tűnt, mint bármikor ezelőtt. Zuko megnyugodott. Csak boldognak akarta látni, és ha ehhez az kell, hogy banditákkal éljen ám legyen. Nem fogja elmondani a szüleinek, hogy mibe keveredett, de annyit tudatni fog velük mindenképpen, hogy a lányuk ép és egészséges. Jelenleg.

- De értékelem, hogy megkerestél - szólalt meg Mai, kisvártatva a hangja gyengédebb volt - A vendégem vagy, hosszú utat tehettél meg.

A nő egy fáradt mosolyt engedett meg, Zuko pedig viszonozta. Hónapok óta nem volt ilyen őszinte interakciójuk. Fájó volt a szakítás, de még mindig törődnek egymással. A szíve mélyén még mindig szerette Mait valamennyire.

Úgy döntött nem árthat, ha itt tölti az éjszakát.