Sokka a palota kertjében talált rá. Az ifjú víz törzse harcoson meglátszott, hogy futott, sietve vette a levegőt mire hozzá ért. Zuko felhúzta a szemöldökét és csak remélte nem komoly bajjal fordul hozzá. Ám a víz népe beli harcos arca széles mosolyra húzódott:

- Zuko, megérkezett a flotta apámmal.

Ez nagy hír volt, lassan mindenki egyesült. A végső csata szétszakította a csapatot. Zuko tüstént felkeresett egy szolgát készítetett nekik szobákat az északi szárnyban. Szerette volna hálából ellátni minden szükségüket.

Sokka szeme csillogott, amikor az apjáról beszélt. Izgatott volt és boldog. Hősként nézett Hakodára, nem is alaptalanul. Zuko szívében valami keserű volt mégis a látvány miatt. Benne már rég kialudt a szeretet lángja az apja iránt. Kölcsönös hidegség töltötte el. Gyűlölet. Nem maradt egyéb választása, mint megvetni a saját apját, mert így megnyomorította. Útmutatás nélkül hagyta, nem érdekelte. Annyira, hogy Zuko egy ideig elhitette magával, hogy ezt érdemli. Nem érdemel mást, mint gyalázatot és megvetést. Mert nem ér fel az apja elvárásaihoz. Ozai egy diktátort akart nevelni belőle, ám helyette egy jószívű vezető lett belőle.

Minden gyűlölet ellenére. Zuko látni akarta a saját apját. Tisztában volt, hogy lehet nem a legjobb ötlet megtenni, a koronázása a sarkon volt már. Mégis nyughatatlan volt. Nem áltt szemtől szemben Ozai-jal hónapok óta. A Fekete Napon látta utoljára, amikor visszairányította a villámát. A tény, hogy a saját apja meg akarta ölni megőrlötte. De nem átkozta magában azt a napot, hiszen abban a pillanatban mindenkorra nyílvánvalóvá vált előtte is mi a sorsa. Nem fogja tovább játszani a tökéletes herceget.

Este felkereste a tömlöcöt, ahová vasra verve tartották az egykori Tűz Urát. A mocsokban és sötétségben talált rá. Ozai, életében először erőtlen volt. Zuko megkönnyebbült a látványától. Nincs már hatalma bántani. A férfi, aki megsebezte, egész életében gyötörte, most a földön ült megalázottan. Védtelenség, ébredt rá a fiú. Zuko csak tizenhat éves volt és lélekben mégis száz évesnek érezte magát. Az élet miatta letiporta a porba. Nem volt fair, nem ezt érdemelte, mint gyermek. Az erőszak nyomait mindig magán fogja viselni, ez alól nincs már menekvés.

Ozai haja a szemébe állt, de így is felismerte ki lehet a csuklyás alak, aki a cellája előtt megállt. A régi fénye elfakult, nem látott benne semmit sem csak egy nyomorúlt embert, aki azt kapta, amit megérdemelt. Zuko mellkasa égett mégis, érzések feszítették szét a lényét. A keze ökölbe szorult.

- Nem bántad, hogy megsebeztél? - kérdezte Zuko.

Egy beteges vágy ébredt fel benne egy pillanatra, nem talált elégtételt abban, hogy Ozait nem sebézték meg úgy, ahogyan őt. Aang túl kegyes volt vele. Ez hiányzott Ozai életében mindig is: kegyelem. Soha senki iránt nem mutatott kegyelmet.

- Azt bánom, hogy nem öltelek meg.

Ozai a lábai elé köpött. A vulgársága meglepte. Egész életében Zuko előtt a méltóság jelképe volt, ám ezt az ábrándot a földbe döngölte. Nem hitte volna senki sem, hogy egy kéregető, hanem a hajdani Tűz Ura áll előtte. Reményvesztett, nyomorult volt.

Zuko dühösen fújt egyet. Valahogy még képes volt megsebezni a szavaival. Maga a gondolat megborzongtatta, hogy Ozai minden egyes percben a hálálát tervezte el, amikor a palotában volt. Horrorisztikus volt, hogy hideg vérre ölte volna meg a fiát. A saját gyermekét. Zuko egy szörnyeteg mellett élt életében.

Maga sem értette miért jött el hozzá. Hiszen tudta jól, hogy semmi jóra nem számíthat. Azért jött el hozzá, hogy szembenézzen a démonjával. De azzal szembesült, hogy képtelen még mindig legyőzni. Elfordult tőle, képtelen volt tovább az elsötétült szemeibe nézni. Úgy döntött itt az ideje elhagyni ezt a dohos, mocskos cellát. Csuklyát dobott a fejére és már készült is elmenni, amikor újra felcsendült a leigázott Főnix Király.

- Egyedül leszel, de hatalmas. - mondta Ozai, a hangja hideg késként szelte a szívét - Tied a korona. De sosem leszel elég senkinek.

A szavai utolsó csapást mértek rá.

x

Zuko nem merte senkinek sem bevallani, hogy az apjánál járt. Sejtette, hogy vita tárgyát képezné a cselekedet. Mások nem értették volna meg, hogy az a gonosz, megvetendő és szánalmas ember mégis az apja.

Annyi minden gyötörte. Megannyi érzés, kérdés, kétely. A kíváncsiságával többet ártott magának, mint gondolta. Bánta, hogy engedett a meggondolatlanságának. Ozai újra utat talált arra, hogy a bőre alá kerüljön és elérje, kételkedjen magában. Abban reménykedett, ha szembenéz vele, legyőzi a kételyeit. Nem így lett. Zuko kiábrándult önmagából.

A koronázása két nap múlva volt, Ozai ezt sejthette, mert az utolsó szavai éppen ezt célozták meg. Mint egy alvajáró a gondolataiban fulladozva járta a palota folyosóit. Alig pár órája tért vissza Ozaitól. Szíve mélyén beszélt volna Katarával, talán ő megértette volna a fájdalmát valamilyen szinten. Nem akarta viszont zavarni, veltételezte a bátyával és az apjával tölt időt. Vagy Aanggal. Ám hirtelen egy váratlan alakkal találkozott a folyosón.

Hakoda. Zuko meghajolt előtte. Tisztelettel gondolt a sokat megélt víz törzse harcosra, akivel váratlanul kötődött össze a sorsuk a Forrongó Sziklában. Nem habozott akkor segíteni neki kiszabadulni, legalább az ő családjuk egyesüljön, ha már az övé teljes káosz. Sokka szeretetből engedelmeskedett az apjának. Zuko félelemből. A gyermekkora nem volt más, mint rettegés.

- Szükség van valamire? Miben tudok segíteni...- kezdett bele Zuko.

A férfi csak intett neki. Zuko meglepődött, amikor Hakoda viszonozta a tiszteletteljes meghajolást. Nem kellett volna csak azért, mert ő lesz a Tűz Ura. Egy része belül félt attól, hogy a hatalom megváltoztatja majd a barátaival és a szeretteivel.

- Mindenünk megvan, köszönjük. - hálálkodott Hakoda.

Zuko bólintott. Mély csend ült közöttük, amit aztán az idősebb férfi szakított meg.

- Hallottam, hogy megsebesültél.- kezdett bele, mire Zuko szeme elkerekedett - A víz törzse az életet mindennél nagyobbra becsüli. Nem fogom elfelejteni, amit a lányomért tettél. Amit a családomért tettél.

A víz népe családcentrikus, nagyon.Sokka mentalitásáról ítélve Zuko sejtette, a víz népe mennyire tiszteli azokat a férfiakat, akik védelmezik a nőket. A férfi becsülete innen ered számukra. Az ép arcát egy pír futotta el. Olyan érzékenyül érintette ez a téma. Ő nem Toph vagy más háborús barátjuk, Hakoda annak a nőnek az apja, akit szeret. Nem akarta semmilyen módon sem felfedni a kibontakozó érzéseit a lánya iránt. Túl veszélyes lett volna, túl bizalmas. Így is sejtette, hogy a harcos nem nézné ezt jó szemmel.

- Természetes volt, hogy megvédem.

Nem akart fényt vetni az érzései mélységére. Az álszántságára, amivel mindent megtett volna, hogy megvédje. Zuko nem tudta, ha jól felelt most, de Hakoda bólintott és alaposan szemügyre vette. Zuko csendes volt, de megfontolt. Magányos, ahogyan nézte a csapatjukat. Valóban, hónapokkal ezelőtt a tűzidomár nem illeszkedett be még, a feszültsége Katarával elmúlt. Nem értette annak az okát, de nem faggatta a lányát. Hónapok óta nem látta fiatal tűzidomárt, mióta újra elszakadt a csapattól. Habár azóta sok minden megváltozhatott közöttük, ha az egykori viszály nemes cselekedetet szűlt.

Hakoda arca meglepett lett a férfi válaszát hallva. A fiatal tűzidomárra pislogott. Ha lehetséges ezt mondani, sokat nőtt a szemében. Szkeptikus volt, amikor a Forrongó Sziklában, amikor Sokka Zukót hívta segítségül. Azt hitte volna az ember, hogy a Tűz Urának a fia is velejéig romlott, akárcsak ő. A szemében Zuko már akkor egy tiszteletre méltó fiatalember volt. Az önfeleláldozása csak megerősítette benne, hogy jól tette, amikor kiállt érte a katonái előtt. Sokan hitetlenül fogadták, hogy a Tűz Ura elleni felkelést maga a fia szervezi.

- Csak egy kis tanács, mint vezető a vezetőnek: az emberek bízni fognak benned, ha te is hinni fogsz magadban. - mondta csendesen, a kezét a Zuko jobb vállára helyezte - Vezetőként nem hozhatsz döntéseket, amiknek a sikerében te magad sem hiszel. Megértél a vezetőségre.

Zuko nem ismerte annyira a vízidomár szokásokat, hogy tudja: ez egy áldás, amit az apák a fiúkra szoktak mondani. A kezét nem véletlenül a jobb vállára helyezte. Hakoda nem érezte azt, hogy az ősi szellemek megharagudnának ha most az egyszer nem a tulajdon fiára ad áldást. Megsajnálta a tűzidomár fiút, látta a kétségbeesést és aggodalmat a szemében. A víztörzsbeli megértette, mennyire nagy lehet most a teher a vállán, egy egész nép fog rátámaszkodni.

Tudta, hogy ilyenkor az apai bíztatás aranyat ért. Bűntudat tört rá, hiszen ő is annyiszor nem volt ott Sokkának, amikor tanácsra volt szüksége. Zuko nem az ő fia, de a hála a férfi szemében mindennel felért.

- Köszönöm, Hakoda.

A férfi megütögette a leendő Tűz Ura vállát és a fiú állta az erőteljes szeretetet. Egy vékony tunika volt rajta, nem védte páncél a mellkasát. Hitt abban, hogy majd megállja a helyét a trónon, Hakoda ajkán egy mosoly ült, magára emlékeztette ez a fiú valamilyen szinten. Lépéseket hallottak a folyosó másik végéről. Nem más volt, mint a lánya.

Katara elvörösödött, amikor a két férfit látta beszélgetni. Az érzéseibe kavart bele, hogy egy pillanatra elképzelte, hogy a tűzidomár az iránta gyúló érzéseit vallja be, az áldását kérte. Legbelül ez elég nagy álma volt. Aang sosem beszélt annyira tiszteletteljesen az apjával, mint Zuko. Talán az is belejátszott, hogy az Avatár életéből hiányzott az apa fogalma. De inkább tartotta valószínűbbnek, hogy Aang nem elég érett, hogy ilyesmikkel foglalkozzon. Kissé kiábrándító felismerés volt ez számára. Katara gyorsan próbálta kiverni ezeket a buta gondolatokat a fejéből. Zukónak nincsenek olyan érzései iránta, ezer más dologról is diskurálhat Hadokával.

- Apa.- köszöntötte őket - Zuko.

Zuko szeme a nőre tapadt, egy röpke pillanatig elveszetett abban, hogy bámulja a nőt. Katara egy hosszú szabású, kék vízidomár ruhát viselt. A haja be volt fonva vízidomár hagyományok szerint, két tincse lógott csak az arcába. Egy szomorú mosoly ült az arcán, amikor rájött mennyire fanyarul kezdődött az első találkozásuk. Berontott a lány falujába és követelte az Avatárt. Katara kerülte a szemét és a zavarával küzdködött. Hakoda érdeklődő szemmel figyelte a fiatalokat. De nem akart gyorsan levonni következtetést. Zuko is üdvözölte, szinte megenyhült a hangja egyből.

- Egyedül hagylak titeket. - szabadkozott Zuko és lassan elodázott - Köszönök mindent, Hakoda.

A szeme találkozott Katáéval és egy csomag érzést legyűrt újra magában. Nem akart most azon tépelődni mi lett volna, ha... Zuko könnyebbnek érezte magát, végre egy ideig ki tudta űzni Ozai szavait a fejéből.

x

Már csak idő kérdése volt hogy végre egy percnyi magányt kapjon az egykori tanítványával. Tizenkét éves fiú létére a vállán hordta a világot. Aang látványosan fejlődött a szemében. Zuko bámulattal nézett rá. Hogyan győzhette le a Ozait? Még mindig feltépett seb volt a beszélgetése az apjával.

Momoval a vállán, belépett a trónterembe. Zuko összerezzent, Toph pedig nem tudta nem észrevenni az alig észlelhető feszültséget a leendő Tűz Urából. Felvonta a szemöldökét és érdeklődve figyelte a férfit. Valamit rejteget, állapította meg. Toph mindig is könnyen ráérzett az ilyesmire, a kimondatlan szavakra és érzésekre. Hatalmas dolog valamit is elrejteni előtte. A lánnyal együtt várták éppen, hogy Sokka is megérkezzen, Zuko úgy érezte vele tudná legjobban megbeszélni a jelenlegi hadi intézkedéseket.

A szeme a fiatal légidomárra fókuszált, aki mosolyogva pillantott felé. Aang szinte futott felé. Boldog csillogás volt a szemében. Zukónak is olyan jól esett látni, hogy minden rendben van vele. Épségben van. Eszébe jutott, amikor Katarával a palotába repültek, hogy legyőzzék Azulát. Kétségek tépték őket, hogy vajon Aang épen visszajön-e. Pokoli volt a kétkedés.

- Mester. - köszöntötte Aang.

Zuko hevesen intett.

- Nem Aang, nekem kell meghajolnom előtted. - vágta rá sietve.

- Nem, nekem kell...

- Mi lenne, ha senki sem hajolna meg? - szólt közbe Toph, a szemét forgatta.

Mindannyian nevetettek. Aang Zukónak ugrott és Toph-fal együtt egy hatalamas ölelésbe fogta őket, ami aztán kezdett kelletlen lenni, amikor a lány csonttörő ölelésbe fojtotta őket. Amikor félrehúztak látta, hogy Toph arca vörös volt. Ők ketten viccelődtek. Minden rendben van, Zuko megengedte magának ezt a percnyi boldogságot. Egészen addig, míg Aang komolyra nem fordította a szót:

- Hallottam, hogy mi történt az Agni Kai során.

Zuko úgy érezte az utolsó idegszálán táncol ezzel a témával. Azt kívánta bárcsak senki sem hozná fel újra. Bárcsak mindenki elfelejtené, hogy mennyire szereti Katarát. Valahogy Aangtól inkább érezte számonkérésnek, mint bárki mástól. Pedig a fiú nem annak szánta. Az volt az érzése, hogy mindenki előtt bevallotta ezzel, mennyire szerelmes a vízidomár lányba. A téma kezdte mindkét félt kínosan érinteni.

- Ne emlegesd. - legyintett Zuko - Sajnálom, hogy Katarát bajba sodortam.

Aang megértően elmosolyodott.

- Nem erre akartam térni.- mondta lágyan, majd a semmiből elkezdte kioldani a köpenyét, Zuko és Toph lesokkolva egymásra néztek. Aang felemelte a felsőjét és a hátát feléjük fordította - Most már sebhely testvérek vagyunk!

Az irónia abban volt, hogy mindkettőt Azula okozta. Aang talán azt várta, hogy Zuko is megmutassa a saját sebhelyét, de ő csak elvörösödve bólogatott. Hátba veregette az ifjú Avatárt. Valóban milyen véletlen egybeesés. Zukónak rosszul esett a fiú sebhelyére nézni, tudva azt, hogy azért keletkezett, mert hátat fordított nekik, elárulta őket az utolsó pillanatban. Vezekelnie kellett sokat Katarának ezért a hibájáért.

Hiába Azula okozta ezeket a sebhelyeket, mindig Zukóé is volt a döntés. Aang sebhelye azért lett mert Zuko rosszul döntött. A sajátja azért, mert jól.

- Öhm ez igaz. - vonta meg a vállát Zuko.

Aang testvérként gondol rám. Sosem volt testvére, Azula alig volt nevezhető annak. Zuko torkában gombóc volt. Miközben ő a barátnőjéről ábrándozik, a másik fiú ezt nem is sejti. Csalódott saját magában.

Sokka nyitott be a terembe és csatlakozott a vidám társasághoz. Lecsapta az asztalra a térképeit, amit Zukónak hozott és izgatottan mutatta be az új tervét:

- Holnap Zukót megkoronázzák, nagyon komoly emberré változik. Én azt mondom csapjunk ma egy bulit! Ki van benne?

Toph és Aang lelkesek voltak, ami Sokkát is még jobban felbuzdította. Tervezni kezdett, hogyan szervezze meg, Zuko viszont kicsit vonakodott. Érezte, hogy szükségük van pihenés, időre, hogy végre kiélvezzék együtt a győzelmet, de tartott attól, hogy a távollétében valaki szabotálni akarja a koronázását. Nem lazíthat igazán, míg a korona nincs a fején. Ám nem akarta letörni a lelkesedésüket, Sokkát jószándék vezérelte.

- Nem szívesen hagynám el a palotát, de az egyik kertben kibontakozhatunk. - javasolta Zuko - Ha ez megfelel.

Sokka mellette termett és szépen hátbaveregette.

- Máris úgy beszélsz, mint egy vezető. - jegyezte meg gúnyolódva - Hát csapjunk bele!

Author's note: köszönöm a hosszas várakozást az új részhez. Hálás vagyok, hogy ennyien is elolvastátok eddig :D Minden fejezet végén kaptok egy mémet.