《《 ♤ 》》

Ma lesz a galériában kiállítás. Ez 2 okból is jó: 1. szeretem a festészetet, 2. Ott lesz Leo is.
Leo tavaly végzett a suliban, költő,fotógráfus, időnként színházakban lép fel és modell, művészetin tanul, de ez érthető is. A pletykák szerint nagyon aranyos. Ja és cicái vannak,akik írtó édik.
Sosem beszélgettünk, de mindketten tudunk a másik létezéséről. Mind ketten a suli büszkeségei vagyunk, a sors viszont nem akarta még, hogy szembe jöjjünk egymással.
- Na megmutatom ki vagyok- gondoltam magamban pár hosszú perc gondolkodás után. Felvettem kedvenc egyberészes ruhámat, egy szövet kabátot és magassarkút. Hülye szokás, de előbb felöltözök, majd sminkelek. A lehető legegyszerűbbre csináltam, hajamat felcsatoltam és ki kerestem egy kis táskát. Bele raktam telefonomat, szerencse tollamat és az apró kis füzetet, amibe pár versemet írtam és a kulcsomat. 6-kor kezdődik, szóval ideje indulnom. Az épület felé baktatva végig azon gondolkodtam, hogy mit mondjak neki, hogyan szólítsam meg. Bevallom féltem. És a múlt eseményei után nagyon ritkán volt ilyen szituáció. Már semmi sem ilyesztett vagy rettentett meg... De most, Ő újra előcsalogatja belőlem.
Gondolat menetem végére már oda értem a galéria elé. Nagyot sóhajtva léptem be és szokásos taktikámat választottam:lesz ami lesz, nem érdekel. A fotocellás ajtón át nézve, már megpillantottam. Könnyű felismerni. Kicsit beljebb tipegtem, próbáltam elkerülni, de elém állt vigyorogva

-Költő-mosolyogtam rá és nyújtottam felé jobb kezem a lehető legkecsesebben,amit én tudtam produkálni -örülök, hogy itt találkozunk
-Írónő-mosolygott le rám és oda csúsztatta a kezét,de ahogy basszus! Pillangókat éreztem a mellkasomban-Én is. Hallom inspiráltalak egy művedben-szemeim elkerekedtek hirtelen. Erről ki beszélt neki? Ki volt az a tajparaszt?
-Mi? -kérdeztem meglepődötten, mire csak hallkan felkacagott. Akárcsak egy gyerek, aki most tett valami csínyt
-Akkor rosszul hallottam. Mindegy. Gyere, mutatok neked egy festményt, kiváncsi vagyok a véleményedre-ragadta meg egyik kezemet és húzott maga mellett óvatosan, de határozottan
-Itt van- állt meg, majd felém fordult-Milyen szép már ugye?
-Nagyon-néztem megbabonázva az alkotást. A kedvencem, rengetegszer láttam már.De a mai napig a hatása alatt vagyok. Eszeveszett sok hétvégémet töltöttem már ebben az épületben,mégsem láttam egy alkalommal sem a férfit
-A hozzánk hasonló embereknek a művészet a drogjuk-fürkészte mosolyogva az arcom
-Igen ezzel egyetértek-mosolyogtam rá
-Egyébként,most dolgozol valamin? -kérdezte oldalra döntött fejjel. Most vettem csak észre, hogy mennyire szépek a szemei. A képeken nem is ilyen. Ragyogott belőle a fiatalság és az emberek iránti érdeklődés. Az ember nem bír sokáig bele nézni, mert elvarázsolja teljesen
-De, mindjárt mutatom-szóltam neki, majd elővettem a telefonomat és megnyitottam a jegyzeteket, rákattintotam az Annecyi lópott csók című mappára és kikerestem az első fejezetet, majd a kezébe adtam.
-Tessék, remélem tetszeni fog-mondtam közben.
-Elég nagy tehetséggel vagy megáldva kedvesem-nézett rám biztatóan, én pedig azt hittem menten össze esek. Tehetségesnek hívott! Majd a kedvesének!
-Vajon mi lesz a véleménye? Tetszeni fog -e neki? Úristen, mi van, ha sok helyesírási hibám van? Őszinte lesz velem egyáltalán? Ki fog röhögni?-míg ezeken gondolkodtam észre vettem, hogy megy is a következő részre és tekintete le sem szakadt a képernyőröl,nyelte a szavakat konkrétan. 20 perc múlva mosolyogva nézett fel belőle és vissza adta. -Nagyon jó lett. Ha kiadatnád az elsők között venném meg-kacsintott rám -Köszönöm-hajtottam le fejem és mosolyogtam szüntelenül-Nagyon jó érzés egy hozzád hasonló embertől ilyen véleményt kapni-mondtam ki hangosan a fejemben tengő gondolatokat. A következő másodpercben kezét az államra tette és óvatosan felemelte,hogy a szemébe nézzek
-Mond a szemembe,mert nem hiszek így neked-döntötte oldalra újra és győztesen mosolygott rám. Hah,képes azt hinni,hogy ÉN hagyom magam? Rossz emberbe kötött bele
-Nagyon jó érzés egy hozzád hasonló embertől ilyen véleményt kapni-mondtam ki,teljesen nyugott hanglejtéssel és hevesen verő szívvel-Most már boldog vagy?
-Ha beszélsz a másikhoz nézz a szemébe, hát nem tanították neked? -kérdezte komolykodva, amin muszáj volt elmosolyodnom-mindegy, ügyes kislány voltál, az a lényeg- mondta az arcom csipkedése közben
-Netán édesapám vagy? -kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel, mire kipukkadt belőle a nevetés
-Hogy tudsz ilyen arcot vágni? Nem lehet komolyan venni! -mondta a hasát fogva. Elég kínosnak éreztem ezt a szituációt, így elfordultam inkább
-Ez nem szép dolog-suttogtam-Na meg 19 éves vagy, ne viselkedj ovisként!
-Ne fordulj el! Látni akarom az arcod! Könyörögve kérlek fordulj vissza! Arról meg nem én tehetek, hogy 15 éves létedre egy kész nő vagy-kezdett el csak úgy engem hibáztatni. Nem szeretem, ha ezt emlegetik... Nem tehetek róla, hogy a gondolkodásom, olyan, mint egy felnőtté. A tudományok szerint a fiatal gyermekeknél ,,túlélési ösztön" az ilyen. Amúgy meg 16 vagyok, már nem azért.
-16 éves vagyok,már nem azért-kezdtem duzzogni,majd megfordultam,abban a pillanatban közelebb lépett hozzám -Naaaa....Bocsiiii. Én nem akartam ezt...Csak tudod régen voltam társaságban -kezdett zsarolni érzelmileg,mire haloványan elmosolyodtam-De figyelj...Nagyon cuki arcot vágtál-kezeimet pedig arcomra tette-csak a kedvemért.Újra. Utoljára. Légysziiiii-ejj,ennek nem lehet ellenállni,de tényleg -Jólvan-mentem bele bizonytalanul
-Jeeejj-mondta Leo vigyorogva-gyerünk akkor! -tűrt hátra egy tincset a hajamból
-gyerünk kicsi lány- amint meghallottam a pulzusom felment az egekbe
-Ne... Nekem mennem kell-fordultam sarkon és kapkodtam lábaimat. Következő pillanatban megragadta a karomat és vissza rántott-Mi az?
-Had kísérjelek haza-döntötte oldalra a fejét
-Nem kell-kezdtem ellenkezni azonnal-Haza megyek egyedül, nincs olyan késő-mosolyogtam, de az egyedül szónál elhalt bennem valami. Egyedül. Hány délutánt, estét, reggelt töltöttem egyedül? Az emlékek sokasága hirtelen csapott arcon. Egy ideje nem is gondoltam bele...
-Szia,jó volt ez a kis program egyébként. Jó éjt-köszöntem el,de válasz nem jött-Ekkora tuskót-forgattam meg szemeimet,miközben magamnak sutyorogtam
-Ennyire süket még én sem vagyok-mondta mellettem sétálva. Hirtelen eszembe jutott,hogy én mutattam neki a kreálmányomat,de ő nem mutatta meg nekem
-Egyébként... Bocsi,hogy nem kérdeztem eddig,de te írsz most valamit esetleg?-tudakoltam kíváncsian
-Természetesen,végül is mikor nem?-nevetett fel. Ez igaz. Ő az az elvetemült, aki képes 1 év alatt 107 verset írni. Nadrág zsebéből elő vette kis füzetét,majd megmutatott nekem egy vázlatot
-Ez tök jó!-szólaltam meg egy kis idő után
-Köszi,bár mostanában nincs ihletem sem-húzta el a száját
-Ú nekem eszembe jutott valami-csillant fel a szemem és kezdtem el gépelni

,, Ha csak enyém az lennél
Tiéd lenne a csillagos ég
Nekem adnád hajgumidat
Kezemen lenne éjjel-nappal
Minden emlékünk képen lesz
Szerelmünk ne felejtődjön el
Szívemben emléked mindig él
Ez a tűz egy ideig biztos ég
Melletted állok jóban-rosszban
Rád gondolok minden órában!''

-Tessék!-nyújtottam át-egyébként bocsi,hogy bele írtam,nem lett volna szabad
-Semmi gond,egyébként nem lett rossz-bátorított,mire fáradtan felnevettem
-Hány óra van?-kérdeztem ásítozva
-Ott volt nálad a telefon,miért nem nézted meg?-kérdezte furán és nézett rám úgy,mint egy idiótára
-Hagyj békén-nyöszörögtem,majd hirtelen felindulásból hozzá bújtam.
Nem tolt el magától és meg sem lepődött. Mintha megszokott lett volna neki. Én viszont még az ellenkező nem kezéhez sem értem. Ha valakihez nyomul az ember csak egy dolgot jelenthet;tetszik neki vagy féltékennyé akarja tenni. Én esetemben sajnos vagy nem sajnos az előbbi nyert. Ilyenkor sok dologra képes vagyok,bár néha túl tud esni bárki a ló túl oldalára ezzel a művelettel.
Egyik kezével átkarolt és úgy kezdtünk el sétálni
-Hol laksz?-kérdezte
-A sulitól nem messze-suttogtam
-Jólvan,az 30 percre van gyalog,ha buszra szállunk,meg letartóztatnak-mondta gondolkodva,mire elmosolyodtam-Szeretnél házasodni?-kérdezte hirtelen
-Igen?Vagyis... Gondolom-mondtam furcsálva az egész szituációt
-Jó,akkor most mondjuk azt gyakorolni fogjuk-és amint kinondta felemelte lábaimat és egyik kezét a hátamra helyezte el,ahogy a házaspárnál szokás. Amint megtörtént ez átkulcsoltam mindkét karom a nyaka körül
-És így viszel hazáig?- kérdezgettem
-Nem,végül is útfélen leraklak majd és ott hagylak-kezdte forgatni szemeit
-Hülye kérdés volt na-mondtam ki
-Arra pedig hülye választ kaptál-folytatta
-Pontosan! Ms Buratti is megmondta ezt
-Fúj,hagyjál már,2 évig tanított,épp elég volt belőle-botránkozott meg
-Nekem 4 évig lesz tanárom,hát ne rinyálj már, az idő alatt hatszor öngyilkos leszek,neked még mindig jobb-szidtam le azonnal. Azért álljon meg az ácsi menet. Egy ideig egymás hoz se szóltunk,ám egyszer csak megtorpant
-Mennyire vagy fáradt?-kérdezte
-Eléggé?-vontam fel szemöldökömet
-Szeretsz bulizni?-kérdezgetett tovább,mire kapcsoltam és azonnal rázni kezdtem a fejem
-Nem,nem megyünk be oda,eszedbe se jusson- ellenkezzett
-Csak egy diszkó-,,nyugtatott''
-Elmúlt 10 óra és úgy nézünk ki,mint két detektív-nyafogtam
-Akkor én bemegyek,Te meg maradsz kint-utasított engem,mint valami alsóbb rendű élőlényt. Pff. A következő pillanatban letett a földre és elindult,de én elé álltam és átöleltem szorosan
-Ne menjél már el- tapadtam rá,mint egy matrica
-Édesem,egy toll pihe se vagy nekem-mondta nevetve,majd át karolt engem és elkezdtünk sétálni. Pár másodperc után lábára raktam lábam és úgy lépkedett óvatos mozdulatokkal

《《 ♤ 》》