Makoto házáék előtt simogattam egy cicát. Dorombolva nyomta fejét a kezembe. A délutánon jártak a gondolataim. 3 év eltelte után újra együtt úsztam Igashidával. Mindig reméltem, hogy újra minden a régi lesz és együtt úszunk tovább. 

-Haru-chan kész az étel!- lépett mellém Makoto mosolyogva. A szőrgombóc másodpercek alatt eltűnt én pedig bementem a házba. Az ajtót mögöttem becsuktam és leültem az asztalhoz amin meg volt terítve. Az étel tálalva volt és illata bejárta a szobát.

-Aztaa Mako-chan ezt te csináltad?-csicsergett Nagisa miközben az ételt vizslatta nagy szemeivel.

-Igen, remélem ehetőre sikerült.-nevetett fel kínosan majd mellettem foglalt helyet.

-Jól néz ki szerintem is.-értett egyet Rei is Nagisa véleményével. Mindenki nekilátott az étel elfogyasztásának csendesen. Finom volt Makoto főztje. Miután mindenki befejezte az evést a konyhába ment elmosni a koszos edényeket. Rei is vele ment és csak én meg Nagisa maradtunk bent a szobában. Halálos csend volt köztem és közte.

-Makoto-senpai lehet egy kérdésem?-halkan szólt hozzá a fiú nehogy más meghallja.

-Hai.-válaszolt vidáman mint mindig. Az utolsó tálat is belerakta a csepegtetőbe, kihúzta a dugót a mosogatóból és megtörölte a kezét. A szemüveges még mindig csak a padlóra fordította tekintetét. Zöld szemeivel látta rajta, hogy Reit valami nyomja.

-Miért engedted, hogy Igashida-kun ússzon a váltóban?-értetlenül nézett maga elé. Egy pillanatra lesokkolt.Rei kíváncsi volt ilyen téren. 

-Mikor Haruval találkozott a verseny előtti napon elejtett egy papírt..-emlékezett vissza. Igashida épp akkor edzette Harut a holnapi versenyre. Makoto a medencénél állt és figyelte amint a lány ugyanabban a tempóban sétál ahogy úszik öccse. A földön egy összehajtott papír hevert. Felvette azt és megnézte mi van ráírva. 

Diagnózis: Mozgás során túlterhelt bal váll és lapocka. 

Beteg állapota: Rehabilitációs kezelések nem szükségesek már. Teljesen felépült. Gyógyszer elhagyása.

Sport,hobbi: Folytathatja az úszást.

Meglepődve nézett a kezében tartott papírra amit gyorsan összehajtott. Haru épp akkor szált ki a medencéből. Látta amint zsebébe nyúl és arca lesápadt a rémültségtől.

-Igashida ez a tiéd?-kérdezte tőle Makoto. Odakapta a fejét és átadta neki mosolyogva a papírt miközben értetlenül nézett rá.

-Miért? Sosem úszhatna Igashida-kun?- ráncolta homlokát. Akkor léptem be épp mikor feltette ezt a kérdést Rei. Mindketten rám néztek és én visszamentem a szobába. 

-Haruka-senpai kérlek mond el miért nem beszéltél sosem arról,hogy van egy nővéred!?-támadott le kérdésével. Magam elé néztem csak. Nagisa arcáról a döbbenet sugárzott. Halk sóhaj kíséretében leültem az asztalhoz.

-Tudtam jól, hogy nem tudom majd eltitkolni előled.- elmélkedtem. Mindenki néma csendben ült és én nagy levegőt vettem

***

Nyár volt, a nap száz ágra sütött. A nyitott stadionban ültek az emberek és a medence víze kékellett az ég színével. Csillogó szemekkel állt a korlátnál egy kisfiú sötétkék hajával és gyönyörű tengerkék szemeivel. Csodálattal nézte amint egyszerre ugranak be a vízbe a versenyzők. 

-Hajrá Shii!-kiáltotta izgatottan miközben figyelte az úszókat a vízben. Az emberek hangosan szurkoltak majd minden versenyző beért a célba. 

-Gyere Haru most fogják mondani ki nyert.-szólt egy kedves női hang majd elengedte a korlátot és a hang irányába sétált. A táblára néztek majd Haruka Igashida neve mellett virított az egyes szám. Ámultan tekintett egy lányra akinek szintén tengerkék szemei voltak és olyan sötét kék haja ami majdnem fekete. A dobogó felső fokán állt és feléjük integetett mosolyogva. Olyan akart lenni mint ő. Úgy akart úszni ahogyan ő.

Megtanította úszni öccsét szívből. Próbálkozások árán sem tudott pillangót úszni. A medence szélén ültek és lábukat lógatták a vízbe. Rajtuk kívül nem voltak mások bent a medencében. 

-Mi lenne ha megpróbálnád a gyors úszást?-mosolygott rá életvidáman a lány. Szemei nagyra nyíltak és lélegzete elakadt.

-Hai!-vágta rá lelkesen és beugrott a vízbe és úszni kezdett. Úgy úszott ahogy látta mindig is nővérét. Mikor a túloldalra ért levette úszósapkáját és pihegve nézett rá.

-Ez elképesztő volt!-segítette ki a vízből majd megölelte. Miután elengedte ráállt a rajtkőre és Harura nézett. -Aki nyer az veszi a jégkrémet a másiknak!-kiáltotta vidáman. Gyorsan ráált a fiú is a rajtkőre

***

-Junior 50 méteres gyorsúszás következik. Kérem a versenyzőket foglalják el a helyüket.-hallották meg a bemondó hangját és felálltak a rajtkőre. Kezdő pozíciót felvéve vártak. Egy halk rajtjelzést hallott meg mindenki majd újra a vízbe ugrott. Pár másodperccel ezután felbukkantak a víz felszínén és karjaival hajtotta maga körül a vizet. A kisfiút rabul ejtette amit látott. Olyan volt mintha siklana a vízen és semmi sem gátolná meg abban amit csinál. Érzelmeit kimutatva úszik. A fordulót követően elrugaszkodott és hangosan felkiáltott. A versenyzők beértek a célba közbe a lányt vizsgálták aki zokogva ült a medence szélén.

A medencénél ült egy alak amikor belépett Haru az uszodába. Halványan elmosolyodott és leült mellé. Igashi a távolba nézett üres tekintetével majd lefröcskölte őt a mellette ülő.

-Hagyj békén!-förmedt rá miközben felállt. Csak csendesen nézte amint elmegy a csarnokból. Estefelé mögé állt a lánynak aki pakolta a holmiait táskájába. Nem vette észre őt így ráállt a rajtkőre.

-A vesztes fizeti a jégkrémet!-kiáltotta vidáman neki. Felé fordította a tekintetét és kiengedte a bent tartott levegőt.

-Hagyj békén Haru!-szólt hozzá ingerülten. A fiú megölelte a karját és szemeivel könyörögve nézett az övébe.Lehámozta magáról a karjait és ellökte magától. -Soha többé nem úszok!-förmedt rá mire ledöbbent a fiú. 

-Csak van valami megoldás, hogy ússz.-aggódott a fiú. Odament hozzá és megragadta csuklóját a lány.

-Milyen megoldásról beszélsz?! Az orvos megtiltotta, hogy ússzak! Mégis milyen megoldásra gondoltál?!-támadta le. Szemeiben könnyek gyűltek de azok nem törtek utat maguknak.Elengedte a kezét és csak állt vele szemben. -Nem vagyok jó testvér sem példakép. Ne beszélj rólam senkinek, hogy nem úszok többé. Így lesz a legjobb.-hangja remegett majd kezébe vette táskáját.-Nem ezt érdemled amit én, váltsd valóra az álmaidat Haru. Ígérd meg, hogy ezt köztünk marad.-nézett rá könnyes szemekkel. Arcán végigsiklott egy könnycsepp. Döbbenten állt Haru az ajtóban. Úgy érezte elvesztette a nővérét végleg. Egyik fele hiányzott aki megmutatta számára azt a szabadságot amit csak a víz tudott nyújtani neki. Számára ő volt az akinek sokat köszönhetett. A sok versenyzési pillanat köztük amikor önfeledten nevettek.

***

-Haru azon a napon csak nekünk mondta el mi történt a testvérével és senki másnak nem beszélt róla.-tolmácsolta Makoto Reinek aki döbbenten nézett maga elé. Kezével az egyenruhájába markolt. Bűntudata volt, hogy olyanról kényszerítette, hogy beszéljen amihez fájdalmas emlékek fűződtek.

-S-sajnálom.-bökte ki csendesen és megigazította szemüvegét. 

-Semmi baj. A mai nap nagy meglepetést okozott számomra aminek örültem, hogy ismét vele úszhattam, mint gyerekkorunkban.-mosolyodott el halványan.