5. Had segítsek!

Miután hazaértem a hűtőből vettem elő fagyasztott zöldséget és azt a vállamra raktam. Ki lehetett az aki segített? Nagyon magas volt és férfi. Rövidnadrágban volt. Lábai izmosak voltak akár egy kosarasnak. Várjunk...Egy kosaras. De mégis mi a fenét kerestek az uszodában? Állóképesség fejlesztés vagy csak szimpla felkészülés?

-Igashi, mi a fene ütött beléd!-szidott le Ranume. Kissé megrezzentem a hangja hallatán és mosolyogva üdvözöltem.

-Ranume én csak gyakoroltam a nemzeti bajnokságra és meghúztam a vállam.-mentegetőztem de ez nem jött be. Hozzám vágta vizes úszóruhámat amit leraktam az asztalra. A padlóra néztem és fájdalmasan felsóhajtottam. Itt van a nyakamon a verseny és én meg azzal játszom, hogy egyáltalán színpadra léphetek vagy sem?

-Barom, tudod jól, hogy nem úszhatsz de mégis megtetted?! Többet ártasz vele mint használsz! Ráadásul mindjárt itt a verseny is!-kelt ki magából és én visszaraktam a a fagyasztóba a zöldséget. -Mellesleg mibe kevert bele megint Mitsumi?-kezdett el faggatni. Eszembe jutott az a nap mikor Aominéval kerültem összetűzésbe. Lélegzetem zihálni kezdett és gyomrom görcsbe rándult. Egy lélektelen ember ő. Összepréseltem ajkaimat és kiegyenesedtem.

-Mint mindig, a nagy szája miatt került bajba. Mostanság meg mániákusan pasit akar nekem szerezni.-forgattam meg a szemem. Halkan felnevetett és egy pohár vizet töltött magának. -Találkoztam ma Haruval.-böktem ki mire lenyelte az utolsó korty vizet. Meglepetten nézett rám. Utoljára még alsó középben látta versenyen.

-És..?-nézett rám érdeklődve.-Hogy van?-kíváncsiskodott. Becsuktam a szemem mielőtt elsírtam volna magam. Mély levegőt vettem és ökölbe szorítottam a kezem.

-Nem úgy teljesít ahogy szokott, nem érdekli a győzelem, csak az, hogy úszhat.-motyogtam. Éreztem ahogy szemeimbe könnyek gyűlnek. Nem akarom, hogy az egyetlen esélyét elveszítse az életben amit szeret is.-Fél, hogy ő sem úszhat többé hamarosan.-remegett a hangom. Nem kellet sok ahhoz, hogy kitörjön belőlem a sírás.

-Tudod jól, hogy ő másabb mint az átlagos emberek.-nyugtatott. Lassan megnyugodtam és minden visszatért a normális kerékvágásba. Igaza van, Haru különleges.

***

Másnap szünetben ettem az ebédemet és Mistumi telepedett le mellém. Csendesen kezdett neki az ebédjének és én a tegnapi napon elmélkedtem. Kicsit hűvösebb volt ma mint általában. Szokatlan így kicsit március végén. Ráadásul elrendezte Ranume, hogy hamarabb leléphessek a suliból a sportorvoshoz vizsgálathoz. Anyám helyett anyám ez a nő. Valahogy megtudja azt mindig, hogy mi zajlik körülötte. De azt, hogy mégis hogyan csinálja sosem jöttem rá. Legfőképp azon rágódom, hogy ki volt aki kisegített a medencéből. Velem egykorú lehet a hangjából ítélkezve. Az arányokat nézve sejtésem szerint -

-Képzeld holnap lesz egy gyakorló iskolák közötti úszóverseny.-zökkentett ki gondolataim közül barátnőm hangja. Hogy mégis micsoda? A számból kiköptem az üdítőt és döbbent arccal néztem rá.

-Mikor és hol?- vettem elő a telefonom majd mondani kezdte a pontos címet. Visszaraktam készüléket a zsebembe és összecsomagoltam a holmim majd sietve az órámra mentem.

A csengő hallatán elindultam a közeli buszmegállóhoz a városba. Minden simán ment csak egy dologgal nem számoltam. Ugyanazt az orvost fogom látni, mint akit közel 4 éve. A rendelő előtti várakozó folyosón ültem izzadó tenyérrel. Csak ne mondja azt, hogy már nem is táncolhatok. Azt nem bírnám ki.

-Jöjjön a doktor úr fogadja-nyílt ki az ajtó és a nővér beinvitált. Ajkamba haraptam és bevonszoltam magam a rendelőbe. Fojtogatott a sírás, legszívesebben kiugrottam volna az ablakon idegességemben ami nem a legjobb ötlet. Ahj istenem csak legyünk túl rajta. Odaadtam az orvosnak a zárójelentésről készült papírt. Ezután jött a pokol. Felültem az ágyra majd a vállamat kezdte el mozgatni lassan. Néma csendben hallgatózott az orvos de ezek után különböző gyakorlatokat végeztetett velem és bekötözte a vállam.

-Ahogy látom az elmúlt időben nem történt semmi sérülése, ami pedig a vállát illeti csak megerőltette. Az elkövetkezendő pár napban míg nem kezd múlni a fájdalom kösse be.-ült vissza a székébe én pedig a kijárat felé fordultam.-Kérem várja meg amíg a nyomtatványt megkapja.-szólt utánam az ajtóból és a nővér a kezembe nyomta a papírt. A buszra felszállva eldöntöttem, hogy elmegyek Haruék edzésére. Biztosan mennek ők is a holnapi megmérettetésre.

***

A zárt medencében úszott mindenki és Sasabe edző is segített nekik. Levettem a cipőm és a pulcsimat. Épp a váltót készülték gyakorolni. Makoto felvette a kezdő pozíciót és várt, hirtelen az edző belefújt a sípjába jelzést adva. Elrugaszkodott és háta ívbe feszült. Mindennél elszántabban úszott, mint ahogy régen láttam. Nagisa várt a váltásra. Felkészülten nézte az egyre közeledő alakot. Tökéletes időzítéssel kezdte el a mellúszást végrehajtani. Ő is mindent beleadva haladt vissza a cél felé. Eközben egy számomra ismeretlen alak állt a rajtkőn. Érdekes. A teste arról árulkodik, hogy ezelőtt mást sportolt és nem úszott. A víz csobbanására eszméltem fel és ő úszta a pillangót. Tudom jól milyen erőt vesz igénybe ez. Látszódni kezdett rajta, hogy fárad de kitart. Nem kapkodja a levegőt és a mozdulatokat sem. A szemem megakadt az utolsó személyen aki a rajtkőn helyezkedett el. Nagyokat lélegzett és koncentrálva figyelt a társára. Bizonyítsd, hogy nem félsz. Meg kell tudnod csinálni. Tudom, hogy kísértenek az emlékek de itt az idő, hogy túllépj rajtuk. A pillangót úszó fiú megérintette a falat. Itt az idő. Egy másodpercre lesokkolt és ugrott. Lábaival erőteljesen hajtotta magát és felért a felszínre. Karjaival hozzá ütemezve kezdte el az úszást. Most szívből úszott. Nem volt feszült. Az átfordulásnál úgy rugaszkodott el ahogy tanítottam neki. Ekkor kezdett valami nem stimmelni. A levegőért ismét kapkodott. Nem volt már sok hátra, de már be fog tudni érni a medence túloldalához. Makoto kisegítette a vízből és én hozzájuk sétáltam.

-Rendben jók vagytok, Rei te pedig figyelj arra amit megbeszéltünk.-tanácsolta a számomra ismeretlennek az idősebb férfi mire csak bólintott egyet.

-Nekem van mit mondanom Sasabe edző.-jelentettem ki majd mindenki rám nézett. Nagisa hozzám szaladt és megölelt. Meglepődtem és csak álltam míg el nem engedett.

-Igashida, rég láttalak.-mosolygott rám az edző és amint észrevette a vállam aggódó arccal nézett.-Mi történt a válladdal?-érdeklődött.

-Jól vagyok csak megerőltettem.-halványan mosolyogtam rá.

-Ki ő?-Rei suttogta Makotonak halkan.

-Igashida, Haru nővére. Ugyanúgy úsz-mondatát nem tudta befejezni mert odajött hozzám. Komoran ám de meglepetten vizslatott szemüvege mögül.

-Haru, ha így teljesítesz továbbra is akkor a csapat nem fog győzni.-kijelentésemre lesokkolódott mindenki. Öcsém csak némán nézett.

-Haru most is nagyon jól teljesített. Nincs benne semmi hiba.-elmélkedett Sasabe.

-Ritkán edz a fiúkkal és én pedig ismerem ahogy az öcsém úszni szokott. Ezt pedig Rin is észrevette amit én is legutóbb.-mindenki Harura pillantott. Tekintetemet nem vettem le róla.
-Ezért kérem edző, hogy a holnapi napra én készítsem fel Harut.

-Nem kell a segítséged, győzni fogunk.-morogta a kék szemű és a medencéhez sétált. Higgadtnak tűnt de legbelül tombolt. Felállt a rajtkőre és minden szem rászegeződött. A fali órára pillantottam aminek a mutatója a 12-es számra ért. Nem habozott és ugrott. Minden simán ment a fordulásig.

-Hosszan nyúlj előre amikor a karodat újra kiemeled a vízből.-mondtam neki miközben mellette sétálva haladtam. A tempóján változott a sebesség és, hogy mennyire halad előre. Kezdte kapkodni a levegőt. -Mikor levegőért jössz fel ne kapkodj és mély levegőt vegyél.-újra hozzászóltam majd minden helyreállt és ismét leúszott egy 100 méteres távot. A zsebembe nyúltam és nem találtam a papírt amit odaraktam.

-Igashi ez a tiéd?-tartotta felém a papírt Makoto. Odamentem és boldogan mosolyogva nézett rám.

-Minek örülsz ennyire?-értetlenkedtem majd csak megrázta a fejét és visszaadta nekem a papírt.

-Későre jár ideje menni, hogy ki tudjátok pihenni magatokat.-tanácsolta nekik Sasabe.

***

-Igashi jössz már végre?-nyávogott türelmetlenül az ajtóban. Odasétáltam hozzá és bezártam az ajtót.

-Örülsz most már?-duzzogtam és elindultunk gyalog a csarnok felé. Érdekes lesz ez a nap mivel az úszó verseny előtt még van egy kosárlabda meccs is. Nem tudom, hogy kik játszanak de Mitsumi nagyon fel van spanolva ettől. Mikor beértünk a csarnokba egyenesen a kosármeccsre rángatott be. Már a második negyed végénél jártak de nem tűntek én szerintem olyan fáradtnak. Unottan néztem a meccset miközben mindenfelé szaladgáltak a játékosok. De egyszer csak játekoscserét kért az egyik csapat. Egy vörös hajú magas alak lépett pályára. Valamiért olyan érzésem volt mintha máskor találkoztam volna vele. A világoskék hajú játékossal öklözött egyet és folytatódott a meccs.

***

-Kagami! - kiáltották egyszerre a csapattársak és a kispadon ülők az edzővel. Az időt jelző óra már csak 1 másodpercet mutatott. Visszafojtott lélegzettel nézte mindenki az eseményeket. A vörös hajú bezsákolta a labdát és megszólalt a sípszó.

-A kosár érvényes, Seirin középiskola győzött 56-55-re- tolmácsolta a bíró. A közönség ujjongott majd felsorakoztak a játékosok és elindultak öltözni. Amint a folyosóról beértek kisebb férfi csapat fogatta őket.

-Ez a mi öltözőnk, mit kerestek itt?! - ingerülten vonta kérdőre Kagami a bent tartózkodókat.

-Uramisten, ő Kagami Taiga a Seirin ásza. Hova raktam az újságom? - kezdett pánikolni Rei. A magas vörös hajú csak csodálkozva nézte a szemüveges félmeztelent.

-Nem láttad a kiírást? Mivel ma van az iskolák közötti váltó gyakorló bajnokság ezért kevés az öltöző így ide raktak minket.-mosolygott rá egy alacsonyabb szőke hajú. Ekkor lépett be Riko egy lapot tanulmányozva majd mikor felnézett meglepődve nézett körbe.

-Hát ti miért nem öltöztök?! -zengett a hangjától az öltöző.

- Eh. Edző kevés a hely mert mások is vannak itt rajtunk kivéve. - magyarázkodott Hyuga. Körbenézett jobban a lány. Úszók. Eszébe jutott hogy ma van az iskolák közötti gyakorló váltó verseny.

-Akkor igyekezzetek öltözni mert megyünk szurkolni az iskola úszóinak.-lelkesítette őket mire mindenki egy fáradt sóhajt engedett el.

-Barmok az iskoláról van szó és ők is ott voltak nekünk szurkolni!-teli torokból öntötte beléjük a lelket a kapitány.

-Hai.-vágták rá és szaporán öltözött mindenki.

***

A lelátón néztem amint minden csapat egy egy sávban gyakorol és melegít a versenyre. Rin és az iskola csapata nagy tömegben feltűnően foglalt helyet egyszínű ruhájukban. A többiek idegesek voltak ahogy én észrevettem. De mi lehet a baj?

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KUROKOO <3

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top