-Elnézést bejövök!-kiáltotta ahogy eltolta a fa ajtót és vissza amint belépett Makoto. A fürdőbe ment és a szennyes kosárban pár ruhadarabot talált. Elhúzta az ajtót és a kádból kibukkant sötétkék már majdnem fekete vizes haja amiből csorgott a víz. Megrázta fejét és kék szemeivel segítséget nyújtó kézre pillantott.-Induljunk vagy különben elkésünk Haru. Mosolygott kedvesen a zöldes árnyalatú hajjal rendelkező. Kisegítette a kádból és meglepődve nézett barátjára. -Miért van rajtad az úszónadrágod? Választ nem kapott csak nézte ahogy egy kötényt akaszt a nyakába majd halat kezd sütni. -HARU TE MI A FRANCOT CSINÁLSZ?! Akadt ki barátja.

-Reggelit készítek. Válaszolt érzelemmentesen. Arca nyugodt volt ilyenkor is.

-Mindig hordod azt az úszónadrágot? De mindjárt elkésünk az iskolából. Aggódott

***

-Haru-chan, Makoto-senpai! Integetett messziről egy alacsonyabb szőke hajú fiú. Az említettek hozzá sétáltak.

-Nagisa sajnálom, hogy megvárattunk. Sóhajtott fel Makoto.

-Óh ugyan van még időnk nemde? Ült le az egyik padra és elterült rajta. Egy árnyék takarta el a nap sugarait arcából mire kinyitotta a szemeit. -Rei hol voltál ennyi ideig? Nézett rá szomorúan.

-Futva jöttem ma iskolába, késtem? Pillantott a karórájára majd nyugodtan leengedte a karját és körbenézett. -Haruka-senpai nem jött még meg? Nézett le barátjára.

-Elmentek a büfébe ha jól láttam amerre mentek Makotoval. Elmélkedett

-Értem. Találkozunk következő szünetben. Bement az épületbe Rei és kezdetét vette a hét utolsó napja. Haru a füzetébe firkált egy delfint ami gyerekkora óta eszébe juttatja mennyire is szeret úszni. Mennyire fontosak számára a barátai akikre számíthat és az a bizonyos nap, mikor elsőnek úszott váltót. Mindannyiunk életében ez egy meghatározó emlék amire visszaemlékezve tudják, hogy milyen kötelék van közöttük. Ekkor hirtelen felriadt Makoto a kicsöngetést jelző hangra, táskájába pakolta tanszereit és Harura nézett aki az üres tükörsima felszínű kék medencét nézte. Óvatosan megbökte vállát és felállt majd együtt mentek ki a teremből.

A medencéhez érve Haru ledobta a padra törölközőjét majd az utolsó előtti rajtkőre felállt. Úszószemüvegét szemére rakta és felvette a kezdő pozíciót. Túloldali célra nézett és kiengedte a levegőt tudejéből. Elrugaszkodott és ívesen repült a víz felé majd elmerült benne. Lábaival ütemesen rúgott majd a felszínre érve karjaival előre nyúlva hajtotta a vizet. Ez az érzés leírhatatlan számára. Olyan mint egy kötelék amit lehetetlen megfosztani tőle. Újabb dolgokat lát minél mélyebbre merül el benne. Megnyugvást jelent számára.

-Ez a mai edzés-mutatott egy lapot a többi fiúnak akiken már csak az úszó felszerelés volt. Hirtelen egy csobbanásra eszméltek fel majd mindenki a medence felé nézett.

-Sosem változik. Morogta Gou. Rei és a többi tag mosolyogva nézték ahogy úszik a medencében.

-Még mindig lenyűgözően úszik!!Áradozott Rei a könnyeivel küszködve. Nagisa megveregette a vállát mosolyogva.

-FIGYELJEN MINDENKI IDE! Hadonászott karjaival a lány. Mindenki tekintete rászegeződött mire felsóhajtott. -Tehát a következő bajnokságig még van 2 hónapunk így helyre kell pofozni titeket.

-De hisz egész szünetben úsztunk Sasabe edzővel. Értetlenkedett Rei.

-Nem baj annál jobban tudunk teljesíteni majd a versenyen. Nézett rá Makoto.

-Haruka te mit gondolsz? Kíváncsiskodott Nagisan az illetőtől aki épp a medencéből mászott ki. Felkapta törölközőjét és a fejére rakta.

-Engem nem érdekel a győzelem. Válaszolt határozottan, mire ledöbbent mindenki.

-Haruka-senpai akkor miért úszol? Mellesleg nagyon tehetséges vagy és győznél is a nemzetközi bajnokságon biztosan. Értetlenkedett Rei. Haru az öltözők felé vette az irányt és megállt egy pillanatra.

-Magamért úszok és nem másokért. Viszont el kell menjek mert fontos dolgom van.

***

-Mi lehet Haru-channal? Dünnyögte magában Makoto miközben sétált haza a barátaival.

-Lehet csak rossz napja volt. Az álma ugyanaz mint Rin-chané. Olimpikon lehessen. Elmélkedett Nagisan. Makoto megnyugodott egy kissé attől amit Nagisan mondott neki. Valahányszor mesélt nekik arról, hogy milyen volt Ausztráliában Rinnel látszódott a szemében az a vágy, hogy újra ott lehessen.

-Igazad van Nagisa.

-Szerintem csak az emlékek miatt volt ma ilyen. Törölte meg szemüvegét Rei.

-Makoto ne idegeskedj most emiatt. Menjünk jégkrémet enni. Csillant fel a szeme Nagisanak és odaszaladt a fagylaltos hűtőhöz.

***

A tengerparton ült Haru egy padon és az óceán egyenletes mozgását figyelte. A hullámok mosták a homokos partot ahol pár ember sétálgatott. A sós levegő arcába csapott a hirtelen feltámadó széltől és haja lobogni kezdett. Egy halvány emlékkép jut eszébe erről. Akkor még nem tudta milyen csodálatos a víz. Egy idősebb kislány futott a kezében egy kicsi műanyag vödörrel a víz felé. Belemerítette a vízbe és ahogy felállt újra lehajol és felvet egy tárgyat. Visszaszaladt a partra és letette a vízzel megtelt vödröt és tanulmányozni kezdte a kezében lévő tárgyat. Nem tudta, hogy mi lehet ez.Színes volt és úgy nézett ki mint egy szemüveg de mégsem olyan mint amit szokott látni az emberek arcán.

-Mi az? Kíváncsian pillantott a kezében lévő tárgyra a kisfiú majd odaadta neki is.

-Nem tudom.Sóhajtott és figyelte miközben kék íriszeivel tanulmányozza a tárgyat.

-Hol találtad Igashi? Érdeklődött egy női hang.

-A parton találtam amikor a vödörbe vizet hoztam Harunak. Válaszolt szerényen. Az idősebb nő is a kisfiú kezében lévő tárgyra nézett amit a nap felé tartva nézegetett.

-Ez egy úszószemüveg. Mosolyodott el mire ámulva néztek a tárgyra. Egy férfi sétált hozzájuk úszónadrágban vizes hajjal körbenézett, hogy netán rábukkan az elveszett tárgyra amit keresett. Halkan sóhajtott amikor ismét sehol sem látta. Lenézett a földre és a hölgyhöz szólt:

-Elnézést nem látták az úszószemüvegemet? Az imént hagytam el nemrég. Kérdezte udvariasan a férfi.

-Mi találtunk egy ilyet. Mutatta a kezében lévő tárgyat a kisfiú a férfi felé. Lenyűgöző volt számára látni egy úszót. Kidolgozott izmai voltak, széles vállai a nap arany sugarai színezték meg. Leguggolt a férfi, hogy egy magasságba kerüljön a fiúval és a kezében lévő dologra pillantott.

-Megígéred, hogy vigyázol rá? Nézett bele mogyoróbarna szemeivel Haru óceánkék szemeibe.

-Hai. Nyugtázta lelkesen és megborzolta a haját finoman a fiúnak a férfi.

Zsebében rezgett telefonja ami kizökkentette a gondolatai közül. Kivette az eszközt zsebéből és egy üzenet volt.

Feladó: Ismeretlen

Szia Haru, minden rendben? Hallottam, hogy mentek majd a 2 hónap után kezdődő bajnokságra a többiekkel. Remélem sikerül továbbjutnod majd a döntőbe és onnan tovább. Mindig eszembe jut az a pár verseny amin részt vettem olyankor mikor olvasom az úszó magazint. Sikerült idén valakit rávennetek a klub csatlakozására? Makoto, Nagisa és Rin hogy vannak? Szoktál még Matsukaval beszélni?

Szeretlek

Visszarakta zsebébe és elindult haza. Mióta elköltözött tőlük Igashi azóta úgy érzi nem fontos számára az öccse. Nincs ideje mint régen, hogy együtt ússzanak, versenyezzenek. Azóta a nap után, hogy látta milyen összetört Igashi nem mer beszélni vele. Legfőképp az úszásról.

***

A dohányzó asztal mellet ültem és csendesen néztem a naplementét. Pár perc múlva elővettem a telefonom és reménykedtem abban, hogy Haruval tudok beszélni. Szokásához híven nem válaszolt az üzenetemre. Sosem értettem, hogy miért nem válaszol a leveleimre. Mondjuk Harun nehéz eligazodni ,de ha megérted akkor te egy olyan ember vagy aki mindenkit megért. Sóhajtva visszaraktam a telefonomat az asztalra és felálltam. Amint kiegyenesedtem rezegni kezdett a telefonom. Haru lenne az? Másodperc alatt felvettem a telefont.

-Haru te vagy az? Izgatottságtól remegett a hangom.

-Te tényleg szerelmes vagy Nanase! Visított a vonal másik végén a barátnőm mire a telefont távol tartottam a fülemtől a kisebb halláskárosodást elkerülve.

-Mitsumi kérlek hagyd ezt abba. Fújtam ki a bent tartott levegőt.

-Gyere a Maji Burgerbe most azonnaaal indulj! Hadarta a szavakat és kinyomott. Felkaptam a cipőm és az ajtóban elkiáltottam egy Elmentem!-et. A járdán sétáltam és nézelődtem ,amikor egy kosárlabda gurult a lábamhoz. Felvettem és körbenéztem majd egy Magas barna hajú fiút láttam meg amint az út másik feléről integet nekem. Visszadobtam neki majd folytattam az utam. Amint beértem a gyorsétterembe leültem Mitsumi mellé és csak néztem rá miközben ő is csak nézett engem. Ez volt kemény 5 percen keresztül. Aztán elvesztettem a türelmemet.

-Az istenért minek hívtál ide?!!-csaptam az asztalra mire megrázta a fejét.

-Nem tudtam, hogy mit rendeljek. -vigyorgott rám ártatlanul. - lefejeltem az asztalt és eléggé váratlanul de nagyon fájt ez. Meg hát nagyot koppant a fejem is.- Igashi jól vagy?

-Azthiszem - motyogtam majd elmentünk felvenni a rendelését Mitsuminak de még mindig iszonyatosan fájt a fejem.

-Még valamivel szolgálhatok? - mosolygott a kasszás.

-Egy adag áfonyás jégkását kérnék- nyugtáztam, Mitsumi pillantása meglepő volt. Kifizettem a hűsítő italt és ahogy visszamentünk az asztalunkhoz a homlokomhoz tettem azt. Istenem megváltás. Kis idő után úgy éreztem magam ,mintha a levegő elnehezedett volna körülöttem. Az ajtó kinyitódott és egy az átlagnál sötétebb bőrű fiú vele egy pink színű hajú lány tért be. Szóval ezért. Mondjuk kicsit másabbnak néz ki az átlagosnál a fiú. Mindegy a szerelem már csak ilyen.

-Aomine-kun ez rengeteg, hogy fogod ezt mind megenni?-hallottam a lány hangját. Hm. Annyira ismerős ez a név valahonnan.

-Éhes lettem a Seirin elleni gyakorló mérkőzés után. Meg hát nyertem is. Mióta Kagami nem tagja a csapatnak azóta ugyanolyan gyengék majdnem. Nélkülük a csapat hasztalan. - mély hangja köpte a szavakat. Mi? Várjunk ezek szerint kosarazik.

-Ne beszélj a barátnőm jövendőbeli pasijáról így! - kiáltotta egy közeli hang a kék hajú fiúnak aki megfordult. Befogtam Mitsumi száját és leültettem.

-Egy olyasvalakivel akarsz együtt lenni aki csupán szerencsével nyert a Csodák Generációja ellen?-gúnyolódott és odajött az asztalunkhoz. Szemeivel ahogy nézett engem minden lélegzetvétel egyre nehezebbé vált. A levegő mintha sűrű lenne és a nyakamat szorító érzés ölelte. Uramisten mibe keveredtem megint...