-Áh itt vagy Rei-chan téged vártunk. - könnyebbülten szólt az említetthez Nagisa. Meglepetten nézett rájuk de közben az előbb történtek jártak a fejében. Nem tudta eldönteni, hogy most csak szomorú, csalódott vagy bűntudata van. Igashida érzelmei akkor mikor látta mintha kitörtek volna a lelkéből. Beszélnie kell vele, hogy megértse Haru és a közte lévő kapcsolatot. Egyáltalán mégis mi történt tulajdonképpen, hogy ezek után sem úszik? Lehet, hogy olyasmi is történt még vele ami miatt valójában soha nem úszhat? Vagy csak már nem is szeret úszni.

-Rei-chan! Rei-chan!- szólongatta Nagisa mire kizökkentette gondolatai közül a fiút. Feljebb tolta szemüvegét az orrán és figyelmét neki szentelte.

-Sajnálom elkalandoztak a gondolataim. - zavartan vallotta be az igazságot.

-Haru minden rendben? - aggódva nézett a fekete hajúra Makoto aki Reit fürkészte.

-Nem érdekes. - válaszolta szűk szavúan és tovább ment a járdán. Arca rezdületlen volt most is mint mindig.

***

-Jó éjszakát Haru-chan. -mosolyogva köszönt el tőle Makoto.

-Jó éjt. - bólintott majd a lépcsőn felsétált ami a családi házba vezet. Feloltotta a lámpát és fény költözött az üres folyosóba. Csend és nyugalom van mindegyik szobában. A szülői szoba ugyanúgy van berendezve mikor édesanyjuk is édesapjuk után ment. A konyhába ment és a kötényt derekára kötötte majd főzni kezdett. Minden olyan megszokott és monoton  szinte, de mégis történnek új dolgok. Egyáltalán hogy fogadnák a szülei, hogy újra egymást támogatják Shi-channal? Vagy, hogy meggyógyult és úszhatnak együtt ismét? Kék szemeivel egy tányért keresett a szekrényben majd amint megtalálta a keresett tárgyat levette a polcról és a rizst beleszedte majd a halat mellé tette. Kezeit összeillesztette majd behunyta a szemét.

-Itadakimasu. -suttogta és az evőpálcikával elkezdte elfogyasztani az ételt. Az egyéb esti tevékenységek után elfoglalta ágyát majd a csillagos égre pillantva elragadta őt az estét hozó megnyugvás.

***

A kádban elmerülten pihentem amikor hallottam, hogy kinyílik az ajtó. Ennyi lenne az idő, hogy Makoto itt van? Felültem a kádban és vizes hajam megráztam majd a víz zavarosan hullámzó felszínét néztem. 

-Jó reggelt Haru-chan.-nyújtotta kezét felém amibe megkapaszkodtam és kiszálltam a kádból.  

-Mondtam, hogy hagyd le a végén a chan-t. -mormogtam miközben öltözni kezdtem majd az iskola irányába mentünk. Lelkesen mesélt közben Makoto, hogy kidolgozott egy edzéstervet Kou nekünk ismét ami segítene a felkészülésben. Az iskolába beérve az osztálytermembe mentem és elköszöntem a többiektől. Az órák közben csak arra tudtam gondolni, hogy egyre közeleg az az idő mikor újra úszhatok.

-Haru! -néztem az ajtóban álló ismerős alakra. - Ebédeljünk.-mosolygott rám majd követni kezdtem. A tetőre mentünk ahol enni szoktunk ilyenkor. Halk beszélgetést hallottam távolról de annak irányába haladtunk. Nagisa életteltelien mesélt valamit közben Kou és Rei figyelték.

-Haruka-senpai, Makoto-senpai. - vett észre minket Rei miközben a közelükbe értünk. Leültünk hozzájuk a földre és enni kezdtünk.

-Megcsináltam tegnap az egyéni edzésterveteket. - elégülten jelentette ki az egyetlen lány köztünk. Mindenkinek adott át egy papírt csak nekem nem.

-Haru-channak nincs edzésterve? - pislákolt rám és Koura.

-Haruka-senpai Igashida-senpai-al fog edzeni. -nyugtázta.

-Ma az edzést ki kell, hogy hagyjam mert sürgős dolgom van. -hadarta Rei lesüött szemekkel. Mi lehet fontosabb neki, hogy az edzést kihagyja?

***

Hevesen lihegtek a tornateremben a délutánt követő edzésen a Seirin kosárlabda csapata. Kiyoshi arcáról törölte le a verejtéket miközben Kagami térdein támaszkodva lihegett.

-Miért kell ennyire szadistának lenned? - értetlenkedett Hyuga pihegve.

- Csak a legjobb formában akarlak tudni titeket. - villantotta meg letörölhetetlen mosolyát Riko.

- He? - mindenki értetlenül nézett rá.

-Rendben leléphettek. - dudolászva hagyta el a termet majd mindenki megkönnyebbülten sóhajtott.

- Nem érzem a végtagjaimat. - nyafogta Izuki.

-Az edző mióta bejutottunk a selejtezőre azóta úgy kihajtaja a szuszt belőlünk. - állapította meg Kuroko miközben egy törölközővel törölte arcát.

-Úgy érzem hiba volt elmondanom neki milyen volt az amerikai iskolában az edzés. - vallotta be dünnyögve Kagami.

-Ezért még meglakolsz. - átkozta őt Hyuga mérgében.

-S-sajnálom kapitány - rémülten hajolt meg előtte remegve.

***

Alig várom, hogy hazaérjek végre a lakásomba. Riko még a megszokottnál is keményebb edzéseket tart. Az utolsó saroknál jártam majdnem amikor halk puffannást hallottam mellőlem. Kuroko megtartotta egyensúlyát de a srác tovább futott. Fellöki de bocsánatot sem kér?

-Jól vagy Kuroko? - aggódva néztem rá majd bólintott és én futni kezdtem az idegen után. Mi az isten? Hogy tud ilyen jól futni? Már vagy egy 500 méterre járunk ahol szemet szúrt amit csinált. Egyre közelebb kerültem hozzá majd mikor egy méternire csökkent a kettőnk közötti tér táskájánál fogva magam felé rántottam.

-Azt hiszed hogy ha egy nálad kisebbett fellöksz nem kell elnézést kérned? - sziszegtem. Fáradtan lihegtem de ismerős nekem ez az arc, mintha láttam volna már.

-S-sajnálom nem volt szándékos. - dadogta ijedten miközben lila szemeivel a szemüvege mögül nézett.

-Kagami-kun, Ryugazaki-kun csak nem vett észre. - szólalt meg mögöttem a barátom. Ijedtemben elengedtem a pólóját és felegyenesedtem.

-Várj te vagy aki Kagamit lecsillapította, hogy Rin-senpait ne kenje falra. - hebegett.

-Te az Iwatobi felső középbe jársz? - lepődve nézett le rá. Levette szemüvegét az említett és újból rájnk nézett. - Így már emlékszem. - nyugtáztam.

-Kagami-kun nem véletlen szoktak Bakagamiak hívni. - ezt meghallva változott meg az arcom.

-Kuroko- bosszúsan ejtettem ki a nevét de ő csak ugyanazt az érzelemmentes arcot adta.

- Még talán gyalog oda érhetek ha már lekéstem a metrót. - pillantott órájára Rei.

-Hová? - érdeklődött a nálam sokkal alacsonyabb. Arca megváltozott a szemüvegesnek. Olyannak tűnt mint aki nem tudja eldönteni, hogy hazudjon vagy igazat mondjon.

-A-az nem lémyeg!-vágta rá közben zavarban volt. Istenem ne nézzetek madárnak.

-Ne hazudj mert azt rosszul tudsz. - böktem oda neki.

-Igaza van Kagami-kunnak, hogy észrevehető ha hazudsz. - nyugtázta Kuroko. Döbbenten nézett ránk majd lesütötte a fejét. Sóhajtott egyet és szemüvegét feljebb tolta mint ahogy Midorima szokta.

-Igashida-senpaial szeretnék beszélni. - vallotta be. Mi ez az egész? Nemrég még ő is itt volt errefelé de most meg miért van ez a srác is? Ha csak lehet, hogy valami titkos alagúton keresztül közlekednek? -Azóta másképp viszonyul a testvérérhez és az úszáshoz is .- magyarázkodott. Az a lány aki sérült vállal is nyert ellenem?

-Mióta, mi történt? - rántottam közel magamhoz és kezdtem el faggatni közben rémülten nézett rám.

-Nem mondhatom el.-vágta rá egyből. Mi lehet olyan fontos ezen?

-Kagami-kun nem érsz el ezzel semmit. - szólalt meg Kuroko mire engedelmesen elengedtem Reit. - Miért szeretnéd tudni az okát, hogy megváltozott? - nézett rá a velem szemben állóra.

-Meg szeretném tudni, hogy mi történt közte és Haruka-senpai között. - magyarázta. Ez miatt sietne? - Nagyon sajnálom, hogy fellöktem Kuroko-senpai. - hajolt meg illedelmesen és visszafele ment amerről jött. Akkor ezek szerint sokat jelent számukra ez a testvérpár.

-Izé... miért vagy erre ha ugyanabba az iskolába jártok? - vakartan meg a tarkómat.

-Nem tudtad, hogy a Hokkaido felső középben tanul? - értetlenül nézett ránk. Abban a pillanatban ledöbbentem. - Mennem kell haza tanulni. - kért elnézést és folytatta az útját.

-Kagami-kun, Kagami-kun! - szólongatott a törpe mire észbekaptam hogy jobb lenne ha nem az út kellős közepén állnék. Később elköszöntem tőle és a lakásomban foglaltam helyet az ágyamban. Kavarogtak a gondolataim. Azok is csak Igashi körül. Talán ha több információt tudnánk a Hokkaido csapatáról lehet nyugodtabb lenne mindenki.

Sziasztok!
Tudom hogy elhúzódott ez a rész de igyekszem kihozni a legjobbat nektek magamból. Jó olvasást nektek.

Ui:Zs.