Az ágyban egy fekete hajú lány feküdt. Arca látszott ki a takaróból és hanyagul terült szerte szét haja. Arca eltorzult. Lihegve kapkodta a levegőt és zihált. A szobát elfoglalta már az estét követő csend. Halkan nyöszörögve szorította össze szemeit és húzta térdeit mellkasához.

***

-Akkor nem voltál ott amikor kellett volna és most meg azt hiszed minden olyan lesz mint régen?!-kiabálta Haru egyenesen a szemembe nézve. Lehajtottam a fejem és a kezemben lévő úszó szemüveget néztem.

-Hiába gyógyultál meg, de attól nem leszel még olyan, mint azelőtt. -oktatott ki Rei közben nézett rám szigorú tekintettel, mellkasa előtt fonta össze karjait.

-Egy testvér sosem dobja el magától azt akinek nagyobb szüksége van rá- lépett elém Rin és vörös szemeivel szinte megölt. Ajkamba haraptam és érezni kezdtem amint szemeim megtelnek forró könnyeimmel majd rájuk felnéztem.

-Soha nem leszel a nővérem! -köpte a szavakat Haru felém. Dermedten néztem rá majd könnyeim arcomon lefolytak. Az egész testem remegett majd hirtelen a vízben találtam magam. Rosszul éreztem magam. Nem akartam a külvilággal találkozni. Itt biztonságban érzem magam. Elmélkedtem miközben elgyengülten egyre mélyebbre merültem el a vízben és szinte nem láttam már a nap sugarait. A szemeimet behunytam és hirtelen sötétebb lett a külvilág számomra. Szemhéjaim nehezek voltak de a homályban egy alakot fedeztem fel nem messze előttem. Némán álltam majd felém nyújtotta a kezét de ekkor hirtelen ismét semmit sem láttam.

-Azt hitted mi? - mormolta egy idegen hang a fülembe.

Amilyen gyorsan csak tudtam ültem fel az ágyamban. Egy újabb rémálom volt csak. Nyugodj meg Igashi. Halkan sóhajtottam és a komódomon lévő képre néztem. Én és Haru voltunk rajta. Vidáman mosolyogtam mellette míg ő csak egy béke jelet tartott fel. Nyakában lógott az úszó szemüvege. Még az első váltó verseny után készült amit Rinnel és a többiekkel nyert meg. A fénykép melletti órára néztem és tudatosult bennem, hogy az idő 3:52 perc. Kiengedtem a visszatartott levegőt a tüdőmből majd tompa puffanással az ágyba dőltem vissza. Ezek a rémálmok nem akarnak szűnni, mióta 4 napja megtudtam, hogy úszhatnék újra. Senki sem tudta nagyon felfogni, hogy mégis mi történt mikor azt hittük mindannyian, hogy ez már így fog maradni véglegesen. Oldalamra fordultam és a monoton szürke falat néztem a sötétségben míg fel nem kelt a nap. Felöltöztem az iskolai ruhámba és a konyhában megláttam Ranumit. Amint ő is észrevett kezembe nyomta az ebédemet és aggódva nézett rám.

-Hogy van a vállad? - pillantott az említett testrészre. Elhúztam a szám és megmozgattam a karom.

-Ki fogom bírni a versenyt vele. -rántottam meg vállaim.

-Biztos minden rendben? Nyúzottnak tűnsz mióta kiderült, hogy újra úszhatsz. -aggódott értem. Megnyugtatóan rámosolyogtam ami meg is hozta a hatását és elmentem az iskolába. Beérve az osztályterembe ledobtam a táskám és a padra feküdtem aludni míg az óra nem kezdődne el.

-Igashiii kelj már feeel! -noszogatott Mitsumi mire felmordultam és a padról felkapartam magam. Nyújtózkodtam egyet és egy újabb magazint tolt elém. Találjátok ki milyet? Persze kosárlabda volt megszokottan ezúttal is.

-Mire akarsz megint kilyukadni ezzel a magazinnal Mitsumi? -motyogtam álmos hangon. Mellém lépett és egyet lapozott. A selejtezőn bejutott csapatok nevei voltak felsorolva és hogy kikkel fognak meccset játszani azaz az első két meccs mindenhol eldőlt már.

-Nem tudom hogy mennyire fogják bírni a következő meccseket. Egyre nehezebb lesz győzniük. -sóhajtott fel a lány.

-Nyugi a nyári szünetben biztos nem fognak lazsálni. -dőltem hátra a székemben.

***

-Remélem nem puhultál el.-kötötte össze haját laza copfa.

-Nehogy azt hidd. - vágta rá egyből. Az öltözőből kisétált a többi fiú egymással beszélgetve.

-Kapitány mi lesz ezután, hogy a Centerünk lesérült? - érdeklődött a vörös hajú.

-Aggodalomra semmi ok mivel megvan az emberünk már. - határozottan válaszol de arckifejezése semmitmondó.

-Anyám milyen gyors.- csalódottan vakarta tarkóját Yamagata.

-Látom már Ozaki helyére sikerült találnod valakit Kenjiro.- lépett be a tornaterembe az idősebb férfi.

-Igen edző.

-Remélem olyan amilyennek mondtad.-pillantott a világos hajúra aki szintén az idős férfira nézett. Az edzés ideje alatt figyelte a képességeit és nem volt kétsége abban, hogy ha újra formában lesz ugyanolyan erősek is lesznek mint Ozakival voltak vagy talán még jobbak.

***

A rajtkőnél álltam és a kezemben lévő stoppert figyeltem amin a számok egyre nagyobb értéket mutattak. A víz hangját hallottam egyre közelebb magamhoz majd megnyomtam az oldalán lévő gombot mikor Haru mellém ért leúszva a távot.

-53. 32 a mostani időd.- guggoltam le hozzá és ő meg kimászott a medencéből. Észrevettem mire készül és felálltam és hátrébb léptem, hogy ne legyek útban. Törölközőjét oda adtam mivel haját kezdte dörzsölgetni.

-Lenyűgöző, hogy Haru-chant edzed! - lelkesen nézett ránk. Öcsém arcán enyhe meglepettség tükröződött majd rá néztem Nagisára.

-Mindent megteszek neki, hogy győzelemre vigyem. -mosolyogtam rá.

-Megkérjük az épület területén tartózkodókat, hogy 6 óráig távozzanak az iskolából. - hangzott fel a hangszórókból a figyelmeztetés.

- Ideje mennünk mert bezár az iskola. - lépett hozzánk Makoto is. Bólintottam és a padon lévő táskámhoz léptem. Ki cipzároztam azt miközben figyeltem, hogy valaki figyel e. Sehol senki. Úgy látszik itt a lehetőség habár kevés az időm de meg kell próbálnom. Kezemmel matattam a táska legalján majd mikor megtapintottam a keresett tárgyakat kivettem belőle. Az udvarra gyors pillantást vetettem majd megbizonyosodtam arról, hogy még mindig csak egy magam vagyok itt. Letoltam a szoknyám és ingemet levettem. Úszósapkámat fejemre tuszkoltam és az úszószemüvegem is felhelyeztem. A sötétített műanyagon keresztül néztem amint az előttem lévő rajtkőnél álltam. Sóhajtottam és felléptem rá. Nagyot dobbant a szívem és arcomba csapott az enyhe szél. Ez az érzés olyan ismerős. Mintha egy régi emléket élnék át újra. Nincs időm agyalni ezen most. Ez az egyetlen módja, hogy megtudjam képes vagyok újra úszni egyáltalán. Határozott mozdulattal lehajoltam a rajtkőhöz és kezeimet szorosan a széléhez raktam. Behunytam a szemem és eltávolodtam a földtől. Amint bőrömhöz ért a hűs víz kipattantak a szemeim és lábammal a felszín felé úsztam. Érzem, hogy fogy a levegőm de még ki kell bírnom. Bocsáss meg Haru, hogy nem voltam ott amikor anya is elment apa után. Én sem voltam ott melletted, hogy segítsek. Levegővel megtelt a tüdőm és a víz alá buktam miközben úsztam tovább. Sajnálom, hogy bezárkóztam. Látni kezdtem ahogy egyre jobban közeleg a medence fala. Megcsinálom bármi áron. Karjaim felváltva vájtak utat a vízben majd mélyebbre buktam le a vízben és fordulatot véve talpammal megéreztem a csempe tapintását. Erőteljesen elrugaszkodtam és enyhe fájdalom nyilalt belém ismét a régi sérülésem helyén.

-Ne mozgasd a lábad! - parancsolta az egyik orvos aki a lábamat kezdte el bekötni.

- Nagyon fáj! - sírtam fel miközben a hordágyon ülltem és annak az anyagát markoltam.

-Nem lesz semmi baj itt vagyok. - nyugtatgatott apa és letörölte könnyeimet arcomról. - Menjetek haza Haruval majd én is megyek. - hallottam amint szól anyának aki mellett öcsém állt kétségbeesett tekintettel.

Köhögve álltam meg a fordulás után és kimásztam a medencéből. Levettem az úszósapkámat a szemüveggel együtt és lihegve sétáltam a cuccom felé.

-Igashida-senpai minden rendben? - kaptam fel a fejem egy hangra. Kék haja még enyhén vizes volt de piros keretű szemüvegéről felismertem távolabbról is.

-Miért vagy itt? - értetlenül néztem rá majd beleraktam a táskámba a cuccom.

-Ugyanúgy úszol mint Haruka-senpai. - csodálkozott el. Halkan fújtattam egyet mikor a melegítőm cipzárját felhúztam és felé sétáltam.

-Mert én tanítottam meg úszni is és miattam kezdett el. -motyogtam amikor elé értem. Csak hallgatott és meglepettség látszódott az arcán. - Ha keresnek a többiek akkor létszives mond meg nekik, hogy hazamentem. - kértem tőle miközben a táskám pántját szorítottam meg erősebben.

-Rendben. - válaszolta határozottan és elsétáltam előtte. A kapun kiérve felszálltam az érkező buszra és csak magam elé meredve zötykölődtem a többi utassal. Hazaérve az asztalon egy cetli fogadott amit Renumi hagyott. Nem lesz itthon csak késő este fog haza érni. Leültem a kanapéra és a plafont bámultam. Mit csináljak, hogy ezek az emlékek ne kísértsenek? Egy hete majdnem nem aludtam és ebbe fogok beleőrülni meg a bűntudatba. Talán jobb lenne ha inkább nem is úsznék soha és Harut segíteném meg a többieket?