Kezdett lemenni a nap az égen miközben sétáltam az egyik utcában. Érdekes, hogy nincs senki errefelé. Megálltam egy pillanatra és csak néztem amint az élet zajlik a városban. Minden olyan megszokottnak tűnik de mégis mintha megváltozott volna minden. Kezdene minden lassan helyreállni Haru és köztem de közben meg fel is fordul az életem a kosárlabdázók miatt. Ott van Aomine, Kagami, Midorima és Ozaki is. Egyszerűen a véletlenek miatt találkoztam velük vagy beléjük botlottam. Víz csobbanására figyeltem fel és a hang irányába kaptam a fejem ami a domboldal felől jött. Pár percre halk fütyülést hallottam majd kíváncsiságtól vezérelve elindultam felfelé a lépcsőn. Kezdtem kicsit fáradni és halkan lihegve venni a levegőt.

Az utolsó lépcsőfokot is megmásztam majd elém tárult egy szabadtéri medence. A rajtkőnél egy narancssárga hajú fiú állt. Kidolgozott felső testére és combjaira tapadt az úszóruha anyaga. Felhejezte úszósapkáját majd az úszószemüvegét. Felállt rá és elfoglalta a kezdő pozíciót. Hirtelen megszólalt egy halk csipogó hang és elrugaszkodott. Teste gyönyörűen ívelt a hívogató víztükör felé. Mi ez a tökéletes testtartás? Nem túl feszes vállak, kidolgozott lábak, erős testfelépítés. Szinte hang nélkül csobbant a vízben és úszni kezdett mintha súlytalan lenne a vízben.

-Lenyűgöző- motyogtam magamban.

-Nem is rossz. -hallottam meg az ismeretlen hangját amint egy órát tartott a kezében. Észre sem vettem, hogy már végigúszta oda és vissza a hosszt. Rámnézett és bennem megfagyott a vér, lábaim a földbe gyökereztek és egyenesen felém sétált. Egyik lábán furcsa tárgy volt, mintha védő lenne. Nem tudom, hogy miért maradtam ott és nem mentem el. Pasztel színű haját törölközővel dörzsölgette majd megállt amint az alacsony derékig érő kapuhoz ért. Felhúzta egyik szemöldökét és hajával megegyező színű szemeivel engem nézett. Ki lehet ez?

-Mit keresel itt? -érdeklődött udvariasan. Rosszabbra számítottam, hogy tudta, úszás közben kukkoltam végig.

-Elnézést csak hallottam, hogy valaki úszik. Nem tudtam, hogy van itt egy szabadtéri úszó medenc- -hebegtem

-Te is úszó vagy?-vágott a szavamba egy halvány mosoly kíséretében. Meglepődve néztem rá csak. Ennyi idő után is látszana, hogy a mellkasom izmosabb egy kicsivel ahogy a vállaim is. Úgy látszik nem volt elég ez az idő ahhoz, hogy teljesen elrejtsem amit egykor létrehoztam. - Hé jól vagy? -lóbálta meg előttem egyik kezét mire felriadtam gondolataim közül.

-S-sajnálom. -hajoltam meg előtte majd halkan sóhajtottam.

-Ugyan, ne fáradozz választ adni az előbbire. -önelégülten szólt hozzám. Felkaptam a fejem és egyenesen rá néztem döbbenten. Mire gondolhat ezalatt? - Egyenes a tartásod és a vállaid is izmosabbak mint az átlagos embereknek. Ez úszókra jellemző elsősorban. -informálta nekem. Tényleg ennyire bennem maradt volna? Vagy csak ő ilyen profi? -Gyere beljebb úgyis jól jön egy kis társaság. - invitált a medence felé. Inkább nem ellenkeztem vele szemben. Nem olyan a kisugárzása mint aki akarna tőlem valamit. Leültem a medencével szemben lévő kis padra majd tisztes távolságban a fiú is. Elővett egy füzetet és egy X-et rajzolt a rublikába ahol a többi sorakozott mögötte. Összecsukta azt és maga mellé lerakta azt.

-Még be sem mutatkoztam Rui Aizawa vagyok. - nyugtató pilantást vetett rám.

-Haruka Igashida.-néztem az előttem lévő tükörsima vízet. Olyan hívogató ám de mégis veszélyes. Hiába hiszed azt, hogy meg lett szelídítve mint egy betört vad. Ugyanúgy mélyen legbelül tombol a mai napig. - Már nem úszok egy ideje. - néztem rá mire kissé meglepődött.

-Ennek van oka, hogy nem állsz rajtkőre már? -érdeklődött. Újra csak a medencét néztem ami számomra oly hívogató volt még mindig.

-4 évvel ezelőtt az utolsó versenyemen bizonyítani akartam magamnak is, hogy nem csak a pillangóban tudok teljesíteni. Előtte is éreztem már, hogy valami nem olyan mint volt.- meséltem neki miközben eszembejutott az az emlék amit átéltem a medencében. Ugyanaz a fájdalom amit embernek nem kívánok.

-Ínszalag probléma igaz? -sajnálkozó pillantást vetett rám és én csak értetlenül hallgattam. Csupán ennyiből hogyan tudtam meg, hogy ez az oka annak, hogy nem úszhattam eddig?

-Azóta, hogy ki is derült már, hogy felépültem továbbá sem úszok. Úgy érzem mikor felállok a rajtkőre, hogy az öcsémet eldobtam magamtól és mindent amit szerettem.-hajtottam a fejem le szomorúan. Vállamon enyhe súlyt éreztem amint megérintett.

-Én is azt hittem akkor, hogy sosem leszek olyan mint előtte. Bármi ami az úszáshoz köthető volt kerültem. Haza mennem is 30 perccel tovább tartott mert akkora kitérőt csináltam a városban. - meglepetten néztem rá. Nem hittem volna, hogy egyeseket ennyire képes lenne megviselni ilyesmi. Halványan mosolygott miközben a medencét nézte ő is. - Én is átéltem azt amit te is. A fájdalmas rehabilitációs kezeléseket is, de nektek időben sikerült lépnetek. Ez a védő ami tartja a lábamat. - a sípcsontján lévő textílre pillantottam.

-De azért úszhatsz versenyszerűen? - néztem fel rá mire bólintott. Habár megnyugtatott azzal, hogy nem csak én vagyok az egyetlen olyan ember aki ezen keresztülment és nagyobb bajom is lehetett volna még mindig marcangolt a tudat, hogy Harunak nem tudtam ott lenni amikor szükséges volt.

-Miért marcangolod magad? - rakta fel úszósapkáját a fejére.

-Az öcsémet én tanítottam meg úszni és mindig is csodált és felnézett rám. Szinte el sem tudom anélkül képzelni őt, hogy ne imádná a vizet. Amikor elmondtam neki, hogy soha többé nem fogok úszni a legnagyobb fájdalmat okoztam számára és azóta eltávolodtunk egymástól akár két idegen. - bűntudat kerített magába ahogy újra felvillannak az emlékek és karomat szorítottam meg erősen ahogy ujjaim fehérleni kezdtek.

-Az érzéseinket saját magunk irányítjuk, ahogy fejben dől el minden és mennyire vagy elszánt.- igazította meg véglegesen a sapkáját majd úszó szemüvegét felhelyezte és felált. A rajtkőre lépett fel és ugrani készült.

-Mond- várt türelmesen. - éreztél már úgy, hogy amit szerettél már utálsz de ezek ellenére még mindig rabul ejt? - halkult el hangom és mellém sétált.

-Mindenki érez így-vállamra tette kezét- de elsőnek rendben kell lenned. - visszasétált a rajkőre és a vízbe ugrott. Innen közelről még jobban csodáltam őt, talán gyorsabb is mint Haru. Nem akarom látni rajta, hogy szenved és nincs testvére. Eddig úgy viselkedtem vele majdnem mint egy idegennel. Istenem remélem még nem késő helyrehoznom. A velem majdnem egykorú fiú lihegésére lettem figyelmes aki a medence szélénél nézte az óráját. Kiszállt a vízből és a füzetbe újabb X-et húzott.

-Izé... miért jegyzed fel, hogy mennyit úsztál? - félénken kérdeztem tőle mire csak ujjaival gyorsan átlapozta az előző oldalakat amiket beterítettek az X alakú jelölések.

-Egy éve azt a célt tűztem ki magamnak, hogy tíz ezerszer végigúszom a medencét mind a 4 stílusban. - döbbenten figyeltem amilyen könnyedén megfogadott egy ilyen gondolatot.

-És mi lesz ha leúsztad az utolsó hosszt is? - értetlenül néztem le a lábaimra.

-Nem tudom, lehet hogy eltűnök. - elmélkedett miközben kezében tartotta a füzetet.

-Adj egy esélyt magadnak, ha nem tudsz már úgy úszni mint régen akkor se hagyd fel amit szeretsz. -álltam fel mellőle.- Mindent köszönök. - intettem neki és kiléptem a kapun.

-Örülök hogy a szívedre hallgattál! -hallottam meg hangját messzebbről és lépteimet megfékeztem majd pár pillanatig csak a tájat kémleltem ezután hazáig meg sem álltam