Haru a medencéből mászott ki. Felkapta a törölközőjét mellőlem és a haját kezdte el dörzsölni vele.

-Sokkal jobb vagy már mint azelőtt. - dícsértem meg szerényen. Rám nézett csillogó szemeivel döbbenten és én halványan mosolyogtam rá.

-Kösz. -motyogta halkan és elsétált mellettem. Sosem változik. Halványan elmosolyodtam és elindultam volna Haru után.

-Igashi-chan! - kiáltott utánam egy hang. Megfordultam és Nagisa volt az. Csodálkozva néztem rá. - Nem szeretnél csatlakozni hozzánk délután? - mosolygott rám. Érdekes pedig semmit sem terveztem mára.

-Nincs programom de miért kérdezed? - vontam meg a vállam.

-Mako-chan úgy gondolta, hogy ma vacsorára meghív minket és azt gondoltam te is eljöhetnél. -magyarázta. Máskor is volt, hogy meghívta magukhoz a fiúkat, hogy tudjanak több időt együtt tölteni. Lehet nem ártana ha kicsit kizökkennék a hétköznapi életből.

-Rendben elmegyek veletek.-bólintottam és Harut figyeltem a medence széléről. Tökéletes tartása van most is. Lélegzetemet visszafolytva vártam, hogy a vízbe ugrojon. Elrugaszkodott és gyönyörűen érkezett a vízbe.

***

-Igashi versenyezzünk! -kiáltott a rajtkőről mikor rámnézett.

-Nincs kedvem. -motyogtam és elmentem az öltözőkbe. Sok időn keresztül mindig kibújtam az úszás elől. De nem bírtam tovább. Haru egyre kíváncsibb lett és otthon is csodálkoztak rajta. Mindig hívott úszni lelkesen de folyton elutasítottam. Nem foglalkoztam vele mert ha csak a medence közelébe kerültem elkapott az a folytó, szívbemarkoló érzés. Így a mindennapjaimat a patkban töltöttem sétálva. Ez volt az egyetlen módja, hogy elfelejtsem azt a fájdalmat ami akkor keletkezett, hogy kitépték az életemből az úszás felemelő érzését. Ezt olyan ember tudja, hogy mégis milyen érzés akinek az életévé vált az a sport amit imád.

***

-Jobban van már a vállad Igashi? -tette az ételt le az asztalra Makoto. Az ajtóban Haru mellett ülltem és a kis vázában pihenő virágokra néztem.

-Igashi! Kérdezett az előbb Makoto-senpai. -mordult rám Rei. Felálltam és a pulcsimat megigazítottam ami lecsúszott a bekötözött vállamról.

-Semmi komoly, csak megerőltettem az orvos szerint. -sétáltam mellé és kihúztam az egyik fiókat amiben az evőeszközök voltak.

-Örülök neki, hogy akkor minden rendben van. -mosolyodott el és helyet foglalt az asztalnál. Másképp viselkedik mint, ahogy szokott most. Fel van dobódva. Talán randija volt vagy barátnője lett? Helyet foglaltam én is majd mielőtt neki láttunk enni együtt kimondtuk a megszokott itadakimasu szót és nekiláttunk. Nagyon finom volt az étel de amit gondoltam biztos nincs barátnője Makotonak. Inkább titkolna valamit az az érzésem. Miután befejeztük az evést segítettem ekvinni az asztalról a mosatlant és az egyéb dolgokat majd visszaültem a helyemre.

-Látom Makoto még mindig meg van az a szokásod, hogy a kapott halaid emlékei örzik az öreg halászt akit ismertél. -hirtelen rám kapta a tekintetét ami kicsit könnyekkel megtelt. Értetlenül néztem rá majd szomorú pillantással bocsánatot kértem tőle.

-Shida-san már jobban van a vállad Mako-chan szerint! -lelkesen érdeklődött Nagisa.

-Oh. Oi. -kicsit meglepődtem de válaszul csak ennyit tudtam mondani.

-Áh. Borzasztóan kimerített a kosarasokkal való közös edzés mentálisan.-öntelten mesélte Rei.

-De helyetted én voltam ott segíteni. - flegmán szóltam hozzá. Válaszul csak csendben maradt és én nem szóltam egy szót sem.

-Hogyan sérültél meg? -motyogta öcsém.

-Nem érdekes, csak az edzésen mozdultam rosszul. -pillantottam rá. Szemeivel az enyémeimbe nézett. Mi ez az érzés? Sosem nézett így rám az öcsém. Mintha egy vallatáson lennék.

-És ezért úsztál a váltóban?!-aggódó tekintete engem fürkészett. A levegő a mellkasomban rekedt. - Miért akarod azt hogy még rosszabb legyen az állapotod?-értetlenkedett. Dermedten nézett ránk mindenki. Felálltam és Makoto is ezt tette. Szemöldök ráncolva néztem rá.

-Én voltam az aki engedte, hogy ússz Igashi. -vallotta be és fejét lesütötte.

-Miért engedted ha tudjuk jól, hogy nem úszhat?!-emelte fel a hangját öcsém. Csuklóját elkaptam és magam felé fordítottam.

-Mert láttam az ambuláns lapját... -halkult el hangja mire felkaptam a fejem. Elolvasta az ambuláns lapot?!
-Az iskolák közötti váltó előtti nap mikor Harut edzette akkor esett ki a zsebéből a földre. Sajnálom nem kellett volna. -leültem a helyemre és csak csendben maradtam. Nem haragszom rá inkább saját magamra. De akkor volt valami oka, hogy engedett úszni.

-Makoto-senpai akkor miért engedted, hogy ússzon a váltóban? - értetlenkedett Rei. Zöld szemeivel ránézett és elmosolyodott.

-Miért mosolyogsz? -értetlenül néztem rá. Halkan fel nevetett és csak néztem.

-Igashida-san mondott valamit a betegségeddel kapcsolatban az orvos?- érdeklődött de csak én megráztam a fejem.

-Viszont nálam van a lap amit adott.-kerestem elő a nyomtatványt és leraktam az asztalra. Elkezdtem olvasni a diagnózist. A BETEG ELHAGYHATJA A GYÓGYSZERES KEZELÉSEKET ÉS A REHABILITÁCIÓT. MARADANDÓ SÉRÜLÉSE NEM KELETKEZETT. SPORTTEVÉKENYSÉGEK KÖZT AZ ÚSZÁS IS MEGENGEDETT. Szemeimbe könnyek szöktek és szám elé raktam a kezem.

-Minden rendben Igashi-chan? - aggódva nézett rám. Rei felkapta a lapot az asztalról és döbbenten adta oda Nagisanak. A szőke hajú tányérnyi szemekkel szorította magához a lapot.

-Haru-chan, újra úszhat Igashida. - mondta neki Makoto. Döbbenten nézett rám és leült. Egy hang sem jött ki a torkomból a sokk miatt.

***

-Gyerünk nincs idő lazsálni ha le akarjuk győzni a Csodák Generációját és a Seirint idén. -fújt bele sípjába a férfi.

-Nem hiszem el, hogy normális ellenfél nélkül edzünk de ki hajtja belőlünk a szuszt is!-morogta az orra alatt. Fején szürke törölköző volt ami arcát takarta.

-Ennél sokkal jobban ki fognak facsarni majd a Csodák Generációja tagjai egy meccs alatt mint egy edzésen. Nem véletlenül tart az edző állóképesség fejlesztő edzést. -állt fel a mellette lévő.

-Elegem van a várakozásból! Forr a vérem, hogy játszhassak és porig verjem őket! -szorította ökölbe a kezeit akinek törölköző volt a fején.

-Tartalékolj az energiáddal keddig az Kirisaki Daiichi ellen Kenjiro.- morogta egy mélyebb hang a pálya felől. Oda kapta a tekintetét majd csak bólintott. Hirtelen úgy látszott, mintha csupán csak ennyivel is féken tudná tartani a magas centert, ami valóban hatásos volt.

-Gyerünk igyekezzetek, hogy kedden biztosan győzzünk vért kell izzadnotok a pályán is majd!-törölközőt ledobta a fejéről és elindult a pálya felé. Fel vette a védekező pozíciót, súlypontját lejjebb engedte. A labda ütemesen pattogott és csak figyelte annak mozgását. Mikor kiütötte volna keze alól a világos barna hajú fiú passzolta a labdát ami egy hosszabb hajú felkötött szintén barna árnyalatú hajjal rendelkező ellopta a labdát és egy könnyed mozdulattal a kosárba találva dobta el a labdát.

-Rendben srácok csak így tovább a meccsen is!-szólt hozzájuk az edző és a labdát a kezébe vette a fiú akinek nemrég a passzánál ellopták a labdát. Haja csapzott volt az ittságtól és hevesen lélegzett.

-A hosszú passzaidnál ne tétovázz Tadashi mert azzal csak előnyt fognak szerezni.-adta oda neki a kulacsot a sötétebb árnyalatú hajú.

-Hai. - vágta rá határozottan.