19. kérdés eredménye: TUDOMÁST SZEREZ

Changbin napok óta úgy érezte magát, mintha egy sűrű, rózsaszín felhőben éldegélne, ami valósággal fogva tartja őt; mégsem akart kiszabadulni a képzelet nyújtotta ködből; egy pillanatra sem.

Mióta bevallotta Jeonginnak, hogy menthetetlenül szerelmes belé, a kicsivel való kapcsolata az eddiginél is erősebbé, kellemesebbé, idillibbé vált. Sosem voltak problémák közöttük, a veszekedés szóba se jöhetett náluk, még akkor sem, mikor egyszerű, kötelezően összerakott szobatársak voltak, de mégis sokkal boldogabban tértek nyugovóra az utóbbi éjszakákon, tudván, hogy tényleg mindketten ugyanazon érzéseket táplálják egymás iránt, és már nem kell eltitkolniuk, kik is ők valójában.

Ez a tulajdonság nem csak saját maga, hanem mindenki számára is szemet szúrt, ezért találta felettébb furcsának az éjnek-éjjelén Minho, hogy a fiú a közös fürdőszoba kézmosója alatt kuporog - fittyet hányva az előzőleg bevezetett "kijárási tilalomra" -, pont azon a helyen, ahol néhány hete, újdonsült párja tisztogatta frissen felszakadt sebeit. A barna semleges érzelmeket mutatva, tarkóját vakargatva állt meg a küszöbön, pont a fal takarásban, hisz ezelőtt is egyszerűbb volt elfutni és úgy tenni, mintha az ég egy adta világon nem látott volna semmit, de legnagyobb meglepetésére, most valamiért kedvesebbik énje megállította abban, hogy véghez vigye ezt a cselekéménysort.

- Mizu? - biccentett a másik felé, amikor hanyagul a tükörhöz lépett, erre pedig a fiú ijedten, lesokkolódva kapta fel a fejét, ám azonnal nyugodtabb sóhajt is hallatott, ahogy felismerte, nem leselkedik rá semmilyen veszély.

- Csak itt nincsenek kamerák - sutyorogta bambán, előre-hátra hintázva, miközben magában szinte némán motyogott. - Helyszín, tettes, sziréna, cigi, bilincs. Helyszín, tettes, sziréna, cigi, bilincs - kántálta, mely rendesen megijesztve Mint.

Ám tekintve, hogy egy mentális betegeket fogadó intézményben voltak, s szabályokat szegve, félálomban dumáltak a napirendbe foglalt takarodó után, történetesen reggel egykor, már semmi sem tudta meglepni.

- Ka-kamerák? - dadogta elhűlve, amint felfogta a mondatok tartalmát; ezt ő miért nem tudta?! - Mi az, hogy kamerák? - guggolt le a kicsi mellé, s szinte vicsorogva kérte számon. - Figyelik, hogy mit teszünk? - kattant át személyisége a pillanat tört része alatt; rémes, rég' eltemetett emlékképek rohamozták meg elméjét.

- Évek óta - motyogta Bin, melyre a személyiségzavaros majd' eldobta az agyát, s hevesebben kezdte venni a levegőt is. - De hiszen minden papírba bele van írva, Minho - pillantott fel a fekete jámboran a megnevezettre. - Mikor Jisung megcsinálta a heti beadandóját rólad múlthét vasárnap, akkor javították meg őket... - csattintgatta a fogait idegességében. - Előtte nem tudom meddig nem működtek... Miért? Történt valami? - kérdezte kíváncsian, kedves hangsúllyal, észrevéve, milyen veszélyes vizekre is evezett.

- A történelem nem ismételheti meg önmagát - csattant fel a magas, szabályosan láttatva, mennyire megrendítette a tény, hogy valaki látja, mit is csinál.

Főleg azok után, amiket Jisunggal leművelt.

- Dehogynem, Minho - kacagott fel az alacsony, hanyagolva előbbi jó modorát. - A történelem mindig megismétli önmagát - nevetett tovább, miután felpattanva a csúszós kőről, szitkozódva otthagyta a beteg, ő pedig újra visszatért a szokásos álmodozásához, melyben végigjátszotta a bekerülése előtti, tisztán, szerek nélkül eltöltött perceket.

Mikor már feladták könnycsatornái a szolgálatot, s minden porcikáján úrrá lett a fáradtságtól való remegés, úgy döntött, nem kínozza tovább így is gyenge testét, végre visszamegy a kórterembe, ahol kedvese feltehetően már az igazak álmát alussza.

Erőt véve magán, a felette lévő korlátra támaszkodva szenvedte magát két lábra, s gyorsan megmosva az arcát hideg vízzel indult útnak. Halkan osont, mert már ezelőtt többször észrevette, hogy a tanonc szeret éjjeli túrákat tartani, többek között meglátogatni az elzárt folyosórészeket, kertet és konyhát, s nem akart esetlegesen bajba kerülni, hogy magyarázkodnia kelljen; Woojin bizalma többet ért neki holmi kihágásnál.

Már majdnem odaért a szobájához, s ki is nyitotta az ajtót, amikor halk pisszegést halott a néhánnyal odébb lévő fa lap mellől. Még a vér is megfagyott benne, úgy megijedt, hisz nem szokott hozzá, hogy a hajnal kellős közepén, a kihalt folyosón valaki macska-hívogató dallamokat ad neki elő, így aprókat lépve hátra figyelte meg, hol is lehet az illető.

- Gyere már ide! - pusmogott Chan, intve a kezével, melyre a másik oda is sietett, hogy nehogy felkeltsen másokat is az ajtófélfába kapaszkodó.

- Megőrültél? - rivallt rá Bin. - Ha meglátnak, nekem annyi.

- Megjavították a kamerákat. Ez tudod mit jelent, ugye? - komolyodott el a szőke, csendesebbre véve a formát, figyelmen kívül hagyva Binnie előző mondatát.

- Mostantól nem tehetjük azt, mint eddig - erre csak heves bólintásokat kapott válaszként.

- Mindenkinek oda kel figyelnie, hisz hiába van itt a főorvos, csak így maradhatunk életben. Rád hallgatnak... Beszélj velük, kérlek - könyörgött az idősebb, melyre a másik biccentett egyet, s hátat fordítva rontott be szerelméhez, aki látszólag békésen szunyókált már, de amikor az alacsony ledobta magáról papucsát, s befeküdt mellé, rögtön két kéz fogta közre derekát.

- Hiányoztál - dörmögte Jeongin, beszívva a jellegzetes, kórházi öblítő szagot.

- Én is szeretlek, kincsem - adott csókot a fekete barátja homlokára. - Holnap nagy nap lesz. Pihenjünk - hunyta le mázsás pilláit, s perceken belül el is érte az álom.

......

Jisung mosolyogva, kipihenve, egy könyvvel a kezében vonult ki a konyhába, hogy elkészítse a reggeliket, s a korai napszakban ki tudjon kapcsolni egy picit. Abban a pillanatában, ahogy belépett a pszichiátria bejáratán, alvási szokásai teljesen megzavarodtak, így minden lehetőséget kihasznált arra, hogy hasznos időtöltéssel, de mégis megkímélve magát húzza ki a napot.

Nem szabadott kávét inniuk a betegeknek, így teát csinált nekik, hogy nehogy úgy érezzék, ők esetlegesen kimaradnak valamiből, s egy saját készletéből hozott késsel vágott fel mindent, nehogy kísértésbe essen valaki, ha a vágóeszközt itt, a többi dolog mellett tárolják.

Mióta megtudta, hogy a biztonsági rendszerek újra be vannak üzemelve, sokkal kevesebb stressz hárult rá, precízebben tudott dolgozni, hisz így egyszerűbben tudta lekövetni, merre viszik a többiek az ételeket - ha az utasítások ellenére sem eszik meg őket az étkezőben -, s sokkal több Hyunjin és Felix esetéhez hasonlót akart ilyen módon kiküszöbölni.

Egymagában, valami agyonjátszott slágert dúdolgatva járkált a konyhában, hogy összeszedje a megfelelő hozzávalókat, s már majdnem végzett is a szendvicsek megcsinálásával, amikor egy igen erős marok fonódott rá csuklójára.

- Mi a... - akadt volna ki, ha nem látja meg Minhót, kinek szemei vérben forogtak. - Történt valami? - esett kétségbe, hisz tudta, a fiatal csak akkor viselkedik így, amikor valami nagyon nagy baj van.

- Beszélnünk kell. Az irodádban. Most - szűrte ki a fogai között Lee Know, melyre a másik félbe hagyva a konyhatündérkedést, zsebébe csúsztatva a kis kést követte a sebesen loholó barnát. Nem akarta Jisung, hogy a srác még jobban kiakadjon, ezért minden utasítást betartva haladt utána, meg sem kérdőjelezve, hogy miért hagyták el az orvosi rendelőnek kialakított részt, s miért a hálószobája felé vették az irányt.

- Mit keresünk itt? - szólalt meg végre Han, amint beestek a helyiségbe, s megelégelte a szőnyegen való toporgást.

- Tudtad, hogy mindenhol kamerák vannak? - szegezte neki a magas, miközben végtagjai reszkettek az elfojtott dühtől.

- Úgy tudom, hogy csak kórtermekben és a közösségi térben, meg a konyhában lettek megjavítva. Máshol nem működnek - gondolkodott el a tanonc, visszaidézve az első körbevezetés emlékeit. - De nem értem, ezért miért kellett elráncigálnod a teám és könyvem mellől - húzta fel az orrát sértetten.

- Mert ebben a kurva szobában csókoltatlak meg! Azért - csattant fel a semmiből Min, nekitolva az időst a falnak. - Mert egész eddig abban a hitben voltam, hogy itt biztonságban vagyok - lehelte a másik ajkaira. - Erre meg kiderült, hogy itt sem jobb, mint azokban a kibaszott nevelőintézetekben és kamrákban - zihálta mérgesen. - Én ezt nem bírom - fakadt ki, az előtte álló homlokának támasztva sajátját. - Kellesz nekem, Jisung. Nélküled ez az egész nem megy - utalt arra, milyen szinten ignorálta a tanuló az elmúlt időkben.

- Nem tudom - szólt Ji, lehunyva szemeit, végigjátszva magában, mit is érzett akkor, amikor a fiatal megcsókolta, vagy milyen bódító élmény volt az, amikor az ölében vonaglott, s a kezei köze kerülő puha tincsekkel játszadozott. - Ez nem helyes, Minho. A betegem vagy - harapott a szája belsejébe, hogy elfojtsa a közelségétől testében végigáramló szexuális frusztrációt.

- Semmi sem helyes, drága - simított végig a barna piros orcáján, melyre az még forróbb lett. - Ettől olyan szép - hajolt a falnak dőlő eper, alapból elnyílt ajkaira, s a fiú terhes gondolatoktól mentesen, azonnal le is hunyta vágytól csillogó szemeit, majd elgyengülve, megadva magát kapaszkodott a karizmatikus beteg nyakába, mindenét rábízva, csókjaiba piszkosakat nyögve hagyva, hogy még jobban feleméssze és tönkretegye őt.

20. VÁLASZTÁS - mindenkihez szóló kérdés

határidő: 20200413

⇨ HYUNJIN

⇨ SEUNGMIN

Hello, Guys
Ne haragudjatok a jó kis feltöltések miatt, de ebben a katyvaszban élni sincs kedvem lol Tudom, hogy nektek sem egyszerű ez az egész, haha
Nagyon megcsappant a választás és visszajelzések száma, ami remelem nem azért van, mert rossz a sztori, de maga a szavazás jó lenne, ha menne, főleg akiknek van karakterük - persze másoktól is ugyanolyan szívesen fogadom -, mert hát veletek és a ti döntéseitek alapján írom a a dolgot:(
Véleményt szívesen fogadok, mint mindig.
Legyetek jók, hajrá mindekinek!