11. kérdés eredménye: EGYENES

Hiába ígérte meg Jisung Channak, hogy beszélni fog Woojinnal a délután folyamán, úgy határozott, korlátlan ideig jegeli a témát és először Minhóval társalog majd a történésekről. Miután tüzetesen átolvasta anyagát, s nem maradt olyan dolog a felszínen, amit ne tudott volna róla, úgy döntött, mélyebbre fog ásni életében, s nem hagyja, hogy ebben bárki megállítsa; még a főorvos sem.

Az intézmény falai között uralkodó állapotoknak köszönhetően tökéletesen meg tudta figyelni, mégis hogy viselkednek a fiúk természetes környezetben, így olyan képet tudott róluk lefesteni, melyben sokkal kevesebb volt a maszlag és ámítás; apró-cseprő gesztusokból ismerte meg őket igazán. Sokszor rájuk szólt, hogy nem így, s nem úgy kellene viselkedniük, de ő is tudta, hogy ez nem lesz jó; valamit tényleg cselekednie kell.

- Érezted már azt, hogy hiába van egy biztos helyed, mégis elveszett vagy? - tette fel a súlyos kérdést Lee Know a szokásukká vált esti beszélgetésük alkalmával, melyre Han csak felhúzta tökéletesen ívelt szemöldökét, s nagy mosoly kúszott dús ajkaira; tudta, hogy a tudakolózás nagy mestere a fiú, s minden információt megszerez magának, de nem gondolta, hogy tényleg úgy fog játszani, ahogy napokkal ezelőtt megígérte; tisztán és finoman.

- Egy kérdés, egy válasz. Ugye tudod, hogyha ellövöd, nincs több? - biztosra akart menni az idősebb, hogy a fiatal tudja, a mai napra nincs több lehetősége.

- Ezt megbeszéltük már, Jisung. Én mindig tartom a szavamat - furcsa érdesség jelent meg a barna orgánumában, ahogy végighúzta ujjait a könyvespolcon lévő irományokon, majd ő is nagy görbületet villantott. - Lenne ezer meg ezer kérdésem, amit feltennék még neked, de azt hiszem lesz még jó sok időnk... Vagyis javítok - kapott fejéhez, miközben megvakarta azt -, szeretném, ha jó sok időnk lenne rá - mondta, s várta a reakciót. Ji próbált hozzászokni ahhoz, hogy a srác rengeteg ilyesfajta megjegyzést ejt el, de még mindig nem volt tökéletes benne, így halvány pírral arcán fogta kezébe tollát, s hogy elterelje figyelmét, jegyzetét nézegette.

- Mondanám, hogy én is szeretném, de az azt jelenti, hogy nem gyógyulsz - érvelt a tanonc, majd újra elgondolkodott az első mondaton. - Tudod, az ember rengetegszer érez ilyesfajta dolgokat... Hisz hiába vagy egy olyan közegben, amit már ezer éve ismersz, ha valami megváltozik benned, valami történik veled, megváltozik ott, azon a helyen is minden. A mentalitásod, a hozzáállásod, az egész életszemléleted. Ha pedig új környezetbe kerülsz, mint például mi ketten, rengeteg időbe telhet, mire rájövünk, mégis mit keresünk itt és mi célunk van ezzel. Vegyünk engem példának. Itt vagyok, hogy segítsek másoknak, s hogy kellő gyakorlatot szerezhessek ahhoz, hogy diplomát kapjak és úgy dolgozhassak, amiről mindig is álmodtam. Melyik az én igazi célom? Miért érzem magam úgy, mintha ez a kettő nem férne össze? Hisz az egyik következik a másikból... Akkor miért nem tudom így tekinteni? - lendült bele kicsit a dolgokba, de amint észrevette, hogy meg sem válaszolta a kérdést, szégyenlősen lehajtotta fejét, s keserű arckifejezéssel emelte fel újra tekintetét. - A válaszom igen, Minho. Én is éreztem így - zárta rövidre a dolgot, melyet a fotelre telepedett beteg fülig érő vigyorral hallgatott. Szerette, amikor a másik kicsit megnyílik neki, s barátságosan viselkedik vele.

- Számomra mi a kérdésed? - pislantott nagyokat, miközben fél szemmel az órát figyelte, s legszívesebben azonnal le is szedte volna helyéről a szerkezetet; gyűlölte, hogy hallja, hogy mennek a percek, miközben ő még mindig itt van, s semmit nem tehet. Amint érzékelte a megváltozott magatartást, a szomorú vonásokat a köpenyes, rögtön felpattant székéről, majd nemes egyszerűséggel lekapta a falról a ketyegőt, majd a felső fiókba suvasztotta.

- Engem is zavart már a kattogása - talált ki valami ürügyet tettére, melyre öblöst kacajt hallatott a másik, s nevetve törölte le orcájáról a könnyeket; néhány minutumra úgy érezte magát, mint aki igazi, hazugságok nélküli levegőt szippant be. - A múltadról szeretnék veled beszélni - váltott hirtelen témát Jisung, melyre a fiatal csak összehúzta magát, s szemei is összeszűkültek; idegesen csípett bele bőrébe, hisz hiába számított arra, hogy ilyesfajta témák is előkerülnek valamikor, szerette volna minél később lebonyolítani ezt.

- Minden le van írva a kórlapomra - támadt vissza csípőből, s alsó ajkát fogai közé véve kezdte tépázni azt; utálta, hogy ilyen sebezhető és érzékeny lélekkel áldotta meg a sors.

- De én a te szádból akarom hallani - határozott tónussal szólalt meg Ji, majd nagyot sóhajtva kattintott kettőt íróeszközével. - Apáddal milyen kapcsolatod volt, miután anyukád elment? - próbált tapintatosan fogalmazni, s úgy kiejteni a szavakat, hogy minél kevesebb legyen bennük az esetleges konkrétum, mégis ahogy látta, milyen összetörtté válik előtte a fiú, az ő szíve is megszakadt. - A papírok között csak annyi van, hogy nem túl jó viszonyt ápoltatok, s kicsit el is idegenedtetek egymástól; még jobban, mint előtte.. Ezt ki tudnád fejteni részletesen? - professzionálisnak kellett maradnia, nem meglágyulnia egy kiskutya pofi láttán, így megemberelve magát kutakodott tovább.

- Apa... - remegett meg teljes testében Min, ahogy próbálta összekaparni azokat az emlékeket, amiket nem temetett el elméjének legmélyebb bugyrába. - Apa világ életében gyűlölt - jelntette ki idegesen és megbántva. - Mindig azt hitte, hogy csak megjátszom a betegségemet és valami világi szélhámos vagyok; semmi több, egy igazi csaló. Aztán amikor kiderült, hogy tényleg személyiségzavarom van, elszabadult a pokol... Anyai hiába próbálta megállítani, vert és rengetegszer bezárt; úgy tartott, mint valami korcsot, aki semmi másra nem jó, csakhogy kínozzák... Rendesen jártam suliba, meg ilyenek, de amint meglátták a papírokat és elterjedt, hogy mi van, úgy határoztak, hogy hiába vagyok kitűnő, nem kellek nekik; a magamfajta gyerekeknek jó iskolák pedig egy vagyonba kerültek... Akkoriban nem tűrték meg a betegeket akárhol. Így hazakerültem... Ekkor lett beteg anya. Túl sok minden történt akkoriban, amire nem talált választ, s nem tudott velük mit kezdeni, így mintha tudta volna a természet is, hogy nem bírja tovább, elvitte tőlünk... - könnyek jelenetek meg szemgödrében, majd rosszindulatú nevetést is hallatott; ez az összkép egyenesen veszélyesnek hatott. - Onnantól kezdve sokkal dominánsabb lettem - ciccegett egyet Know büszkén. - Apa pedig szabályosan rettegett tőlem... Így elkezdett normálisan viselkedni annak jegyében, hogy nem csinálok vele semmi olyat, amit még én is megbánnék - gyorsan pattant fel a kanapéról, majd az ablak mellé sietett. - A kórházban, ahol a gyógyszereket felírták, értesítettek róla, hogy pont ilyen beteget keresnek ide, mint én... Azonnal felvettem Woojinnal a kapcsolatot, és idejöttem. Nem tudtam több ideig ott maradni. Főleg nem úgy, hogy bármelyik pillanatban megölhettük egymást... Furcsa, hogy anyukám halálával két embert is elveszítettem - vált rekedtessé a hangja, ahogy szinte látszott rajta, agytekervényei rendre dolgoznak. Hirtelen ötlettől vezérelve sietett Han asztala elé, ahová lehajolva járatta mogyoró bogarait az alacsonyabb arcán végig, aki szabályosan elveszett a lángoló, magabiztos tekintetben. - Hiszel benne, hogy meg tudunk változni, Jisung? Hogy nem csak valami bolondok vagyunk? - még közelebb húzódott, s szemtelenül közeledett az idős ajka felé, ki öntudatlanul bólogatva várta, mégis mi fog történni az elkövetkezendő percekben. - A naivitás bűn - suttogta a fiú finom éllel hangjában, majd beharapva párnácskáit tért vissza előző pozíciójába, s magabiztosan hajolt meg. - Kellemes estét, hyung - cukkolta a másikat, aki még mindig sokkos állapotban reszketett helyén, s egyre csak egy kérdés járt a fejében.

- Hogy lehettem ilyen hülye? - túrt bele világos tincseibe, majd frusztráltan csapta le füzetét az asztalra, hogy egy gyors zuhanyt véve hagyja maga mögött az egész estét, s úgy tegyen, mintha semmi sem történt volna.

12. VÁLASZTÁS - mindenkihez szóló kérdés

határidő: 20191230

⇨ MEGTÖRTÉNJEN

⇨ NE TÖRTÉNJEN MEG

Hello, Guys.
Megjöttem a kövi résszel, hihi
Boldog karácsonyt mindenkinek és remélem jól telik a hetetek. Jó sok időt töltöttem végre a családdal, ami a lassú részt is eredményezte.
Remélem tetszett, véleményekre kíváncsi vagyok.
Hogy ne menjek el önpromo nélkül, fog indulni januárban egy binsung ficim, és elkezdtem az új gondolatos könyvem, szóval ha valakinek van kedve, lesse meg.
Legyetek jók, pihenjetek sokat, puszi!