9. kérdés eredménye: SZERELEM

Minho öles léptekkel szántotta fel a folyosó csúszós, koppanós lapjait, ahogy szabadnapját kiélvezve, semmivel sem foglalkozva énekelt, s kacarászott, miközben az udvar felé sietett. Szerette a hátsó - külön az intézmény számára kialakított kertet -, s még jobban szerette az arborétumra hasonló helyet akkor, amikor tudta, hogy Jisung is ott tartózkodik.

Furcsa, mások számára érthetetlen kapcsolat alakult ki a két - egyes esetekben három - fiatal között az itt töltött hetek alatt, de ők ennek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, így sokszor töltötték együtt idejüket - figyelve arra, hogy a többi páciens is kellő törődést kapjon, persze.

A beteg ittléte óta minden simán ment, s tökéletes légkör uralkodott a robusztus intézmény harmadik emeletén - ez a nyugodtság azonban csak álca volt; Woojin pedig tökéletes szakemberként mindent észrevett, amin mások figyelme elsiklott volna; ezért is kezdett gyors aggódásba a személyiségzavaros fiatal állapota miatt. Amikor befogadta, s maga közé vette a fiúkat - Jisungot is beleértve - a már kisebb családdá avanzsálódott társaság, azt gondolta, hogy csak a kezdeti sokk miatt ilyen ellenségesek vele; igaz, a legelején, mikor "normális" énje dominált, mindannyian kellemesen, jó hangulatban haladtak előre saját dolgaikkal, sokszor játszottak, olvastak és filmeztek együtt, amikor szabadidejük akadt - s engedték is a szabályok -, ám amint beütött a krach - a híres-neves Lee Know effektus -, egyedül Chan és orvosai maradtak a srác mellett.

Rengeteg problémát felvetett az, hogy mégis mikor fog szocializálódni, s beleszokni egy ennyire zárt közösségbe balul elsült próbálkozásai ellenére is, így a főorvos igyekezett mindenki kedvében járni; sokkal több közös programot szervezett, mint eddig, milliószor hívta őket beszélgetni az étkezőbe, s rengetegszer kérdezgetett az épületben lévő kapcsolatokról. A legtöbb beteg értékelte ezen tetteket - látták, mennyire szívén viseli sorsukat a férfi -, így mindig őszintén válaszoltak, meséltek, s ez alól senki sem volt kivétel; még Minho sem.

Egyedül Lee Know volt az, ki hogy ne bomlassza - rosszabb pillanataiban - a srácok jó kedvét döntött úgy, hogy inkább egyedül, magányban folytatja groteszk, gyilkosságokról, mindenféle erőszakot tartalmazó dolgokról való képzelgéseit; lassan akart bemutatkozni, s megértetni mindenkivel, hogy kicsoda is ő - ehhez pedig okos dolgokat kellett tennie; ám még ő sem számolt azzal, hogy másik személyisége ilyen gyenge lesz, s azonnal titkokat cserél titokra a gyakornokkal. Hisz hiába kötöttek egyezséget, teljesen másak voltak a Minho által feltett kérdések, mint amiket ő tervezett el.

- Kit látnak itt szemeim? - élénkült fel széles mosollyal ajkán a tanonc, ahogy megpillantotta a barnát, aki ciccegve zuhant a mellette lévő helyre.

- Még mindig nem bírlak, szögezzük le - jelentette ki barátságtalan hangnemben, s a padon kényelmesen elfekve, nem törődve azzal, hogy az idősebbnek dolga van vetette fejét ölébe, majd egy kis helyezkedés után sikeresen le is verte az abban pihenő eszközöket.

- Bolond vagy?! - kiáltott fel Ji szinte vérszemet kapva, s lehajolva könyvéért imádkozott, nehogy baja legyen az így is ütött kopott, ezer éves példánynak; csak kölcsönbe kapta, de ha a mellette, vagyis a rajta fetrengőn múlik, nem is tudja majd visszaadni csoporttársának. - Ezekre úgy kell vigyáznom, mint az életemre. Szóval el a mocskos mancsokkal tőle - emelte a magasabb feje felé a szakirodalmat, aki morogva hunyta le szemeit, s azon gondolkozott, vajon milyen lenne az élete, ha ő is olyan lenne, mint Jisung; olyan normális és tökéletes.

- Nehéz? - bukott ki belőle, melyre az idős azonnal kizökkent nyugodtságából, s ahogy értette s érezte, a kérdés most nem gúnytól csöpög, hanem igazi érdeklődéssel van kiejtve, őszintén bólintott egyet. - Miért próbálkozol egyáltalán? - húzta fel szemöldökét, ami rögtön letörölte boldog arckifejezését az olvasónak.

- Mert kis korom óta ez a vágyam - jelentette ki határozottan, s hirtelen öltettől vezérelve húzott elő egy képet az egyik füzet elejéből, melyet valósággal a fiatalabb szeme elé tolt. - Mert büszkévé akarom tenni őket - mutatta feltehetően szüleit, s ahogy végigsimította alakjukon csontos ujjait, Know remegni kezdett, s ingerülten pattant fel helyéről, majd haját húzva, zihálva rohant el; lábai sem tudták, merre viszi őket. - Mi a fene? - suttogta maga elé a szavakat Ji, ahogy a magas felé nézett, s érezte, itt az ideje, hogy elolvassa a róla szóló jelentéseket.

......

Seungmin csendesen járt fel-alá a közösségi helyiség és saját szobája között, miközben arra várt, hogy Felix végre kijöjjön Woojintól, s együtt tudják tölteni a délutáni étkezésig minden idejüket; Hyunjin már rég megunta a legkisebbre való várást, így megint Changbint traktálta borzalmasan hazug, kiszínezett történeteivel, melyeket az idős néhol nevetve, de némaságba burkolózva hallgatott; az össze-vissza sétáló fiú csodálkozott rajta, hogy ilyen türelmes s jó fej a fekete, de tudta, hogy személyisége hasonlít az övére; ő is nyugodt, s rengeteget gondolkodik mindenen - ezért is értették meg egymást oly' nagy mértékben.

- Seungmin - csendült fel a srác neve a folyosó végéről, s naivan azt gondolta, hogy szőke barátja lesz az, aki ilyen hévvel hívja, de helyette a főorvos volt az, ki hangosan megszólította. - Tudom, hogy ma nem kéne téged zargatnom, de beszélni szeretnék veled. Szabad? - tudakolta udvariasan, melyre a fiatalabb azonnal bólintott, de mégis furcsán érezte magát.

- Hol van Lixie? - kérdezte, ahogy tekintetét oda-vissza kapkodta, háta megpillantja a kisebbet. - Ne haragudj. Csak megszoktam, hogy a veled való beszélgetés után mindig két és fél percen belül megjelenik itt. Utána pedig lépnéhányat és észreveszi, hogy nincs mankója, amit én szerzek meg neki - tépkedte körömágyát halkan, miközben arra gondolt, hogy valami rosszat tett a másik, s ezért nem találkozhat vele.

- Jó megfigyelő vagy - dicsérte meg az idős, ahogy finoman hátára simított, s maga mellett vezetve őt indult vissza irodájába. - Nem fogok hazudni neked - ültette le a pácienst magával szemben, s levetve köpenyét, mint két barát elegyedtek beszélgetésbe. - Olyan diéta van előírva Felixnek, amivel lassan, de biztosan, kiemelem, biztosan tudnánk növelni a súlyát. Teljesen rendben van, hogy néha stagnál, s megáll, de újra kéne indulnia ennek az egész folyamatnak. Nem tudod, hogy mostanában történt-e vele valami? - rázta meg fürtjeit, ahogy kedvenc tollát forgatta ujjai között, s idegesen dobolt vele.

- Megváltozott - vallotta be a fiatal, s lábával toporogva próbált elméjében kutakodni, mi idézhette ezt az egész jelenséget elő. - Nem tudom miért. Szerintem Chan és Minho az oka ennek az egésznek. Amióta itt vannak, teljesen más. Szerintem először Channal kéne beszélned. Ő egy könnyebb eset. De te vagy az orvos, én nem tudhatom - vont vállat mosolyogva, ahogy tüzetesen végigvizsgálta a széknek támaszkodót; finom vonásai kezdtek egyre keményebbé válni; folyamatos aggódásban élte életét.

- Nem kell sajnálnod, Seungmin - mondta halkan kacagva Jinnie. - Szeretem ezt csinálni. Csak néha nem úgy mennek a dolgok, mint szeretném - végszóként bólintott egyet, s az ajtó felé biccentett. - Szórakozz Felixszel. Biztos kint vár már - unszolta a fiatalt, aki kissé zaklatottan, kótyagosan megfontolt léptekkel indult el a nyílászáró irányába, s utolsó visszapillantása után reszketve fújta ki bent rekedt levegőjét; azt hitte minden rendben van, de ahogy megpillantotta Minhót, aki zokogva, sírva bújt az oly' sokat emlegetett, pártját fogó ausztrál mellkasába, még több kérdőjel jelent meg fejében, mint amikor percekkel ezelőtt elhagyta a folyosót.

10. VÁLASZTÁS - mindenkihez szóló kérdés

határidő: 20191214

⇨ KÁOSZ

⇨ REND

Hello, Guys
Ide is megjöttem lol
Remélem tetszik, és igyekszek mostantól kicsit több minsungot rakni bele - ha már ez ennek indult lol.
A személyiségek kezdenek szerintem jól kibontakozni; mit gondoltok róla, eddig milyen?
Puszi, majd tala!