8. kérdés eredménye: JISUNG

Changbin ideges volt; rettenetesen ideges.

Minden, ami mostanában történt körülötte kezdett felhalmozódni benne, s úgy érezte, bele fog fulladni a kétségek által okozott örvénybe. Minho felbukkanása szabályosan megkavarta az intézet légkörét, s azon dolgok, melyek állandónak minősültek életében kezdtek teljesen ingataggá válni. Saját problémái kezdtek előre törni, s nem tudta, hogy tudná őket megállítani; egy helyben toporgott. Szeretett gondolkodni, szeretett ellenni saját felhőjében, saját közegében, ahol senki sem bánthatta - ám ez a védőburok kezdett kipukkadni, s szabályosan eltűnni; egyedül Jeongin volt ott neki, ő támogatta, ő volt az, ki értelmet adott silány, gondokkal teli életének, ám lélekben a kisebb is teljesen máshol járt; ő sem maradt a régi. Önutálata periodikusan szokott előjönni, így Woojin nem is csodálkozott azon, hogy a fiúnak újabb, kevesebb dózisszámú gyógyszereket kellett felírnia - nehogy újra előjöjjön addikciója -, s hiába tudta az alacsony fekete is, hogy a melankolikus napok rossz hatással lesznek a fiatalra, azt hitte, ha segít, a legtöbb dolog rendbe fog jönni; fogalma sem volt, hogy mit tegyen ebben a helyzetben, s ezek a kettős érzések kezdték egyenesen felemészteni.

- Innie, baba - szólalt meg Bin halkan, ahogy a fürdő küszöbéhez sietett, ahol a kicsi félmeztelenül állt, s hegekkel tarkított hasát vizslatta. Hiába kellett minden nap felírnia egy kis füzetbe, hogy mit érez, ha testére néz, s naplót vezetnie az elméjében lévő történésekről, még így sem tudta megszokni azt a látványt, ami a tükörben fogadta; szavakkal sem tudta kifejezni, mégis mennyire undorodott saját magától.

- Nincs semmi baj - hazudta remegő ajkakkal, s könnycseppjeit erőszakosan próbálta megmakacsolni, nehogy kibuggyanjanak szemgödréből; pulóverét felkapva nézett újra farkasszemet zilált valójával, s haját megborzolva próbálta kikerülni Binnie-t; sikertelenül. Az alacsony rögtön magához húzta, s kedveskedő, édes szavakat duruzsolt fülébe, majd csuklóját felhúzva kezdett nedves puszikat hagyni a tejüveg vonalak helyén; szerette volna megnyugtatni a magasabbat, hogy nincs semmi baj, s örökké itt lesz neki; ameddig csak akarja.

- Hamarosan kezelés van... Nincs kedved átmenni Seungminékhez és beszélgetni egyet? - tudakolta a szobatárs suttogva, s ahogy apró kuncogása alább hagyott, azonnal az előtte csillogó szempárokra vezette tekintetét.

- Ha én átmegyek, te megpróbálsz beszélni Channal? - remegett meg Jeongin hangja, miután kivált a kellemes, rettentően meleg ölelésből. - Mostanában rengeteg időt tölt Minhóval. Félek, hogy valami baja lesz - vallotta be, miközben reszketegen várt megerősítésre. Hiába nem akart az idősebb eleget tenni a kérésnek, csak bólintani tudott rá, hisz nem akarta, hogy a másik még rosszabbul és ingatagabban legyen lelkileg, ám a fentebb említett helyett Jisunghoz vette irányát; volt valami megmagyarázhatatlanul furcsa a tanonc viselkedésében, mely egyenlőre rejtély volt számára, de minél előbb ki akarta bogozni; ehhez pedig egy jól működő tervet kellett kitalálnia.

......

- Tudod, nem szeretnek itt engem - szólalt meg Chris sóhajtva, amint felkapott egy almát a társalgóban elhelyezett kosárból, s hű társához dobta, aki kacagva harapott a gyümölcsbe; nagyon jól elszórakozott Lee Know-val az elmúlt napokban, így a többiek sem lepődtek meg, amikor együtt látták őket; hiába örültek, hogy a fiatal boldog, mégsem tetszett nekik ez a kissé degradáló diskurálás, amit az utóbbi percekben végighallgattak.

- Ugye tudod, hogy itt vagyunk? - kortyolt bele teájába Felix, miközben próbált nem a gőzölgő ital összetevőire gondolni; hiába. - 6 kalória citrom, 1 kalória cukor. Még belefér - motyogta maga elé, ahogy görcsösen szorította a bögrét, s már csak azt vette észre, hogy Hyunjin finoman rásimít ujjaira, majd egy széles görbületet villantva próbálja jobb kedvre deríteni.

- A kanál megint rossz helyen van, Lixie - fújtatott az idősebb rosszallva, melyre a kisebb, s a mellette ülő Seungmin is nevetésben tört ki; tudták, mire megy ki a játék, mégis minden alkalommal bedőltek neki.

- Ez azt jelenti, hogy mindet meg kell innod - adta tudtukra a nyilvánvalót Minnie körömágyának tépelődésének közepette; szerette azt a nyugalmat, melyet a két fiatal sugárzott felé. - Ugye tudod, hogy innen a kérdezésem nélkül el sem mozdulhatsz? - húzta fel szemöldökét, s Hyu-ra vetette pillantását; ismerte már ahhoz, hogy lássa, milyen mozdulat mit jelent, így lábainak felhúzására és majdnem elrugaszkodására azonnal cselekednie kellett.

- Igaza van, Seungminnak - hangzott fel egy lágy, mégis kellemes orgánum fülük mögött, melyre mindannyian hátra fordultak, s boldogan konstatálták, hogy az oly' mértékben szeretett főorvos áll az ajtóban. Rutinszerűek voltak a délutáni beszélgetések, így egy nagy kört formálva ültek az előre kikészített székekre, s majdnem bele is kezdtek szokásos szeánszukba, de amikor Woojin észrevette a hiányzó láncszemeket, érdeklődve pillantott végig a hiányos társaságon. - Hol van Jeongin, Changbin és Jisung? - kérdezte, ahogy jegyzetfüzetén dobolva várta az éppen tengő-lengő fiúkat.

- Changbin és Jisung beszélnek, már nem tudom mióta. Fogalmam sincs, mi tart ennyi ideig, de már engem is idegesít - válaszolt Innie a semmiből feltűnve, ahogy egy könyvet szorongatva foglalt helyet az egyik bútoron; direkt kihagyva egy helyet Min mellett, aki ciccegve tette karba kezeit, s megforgatva szemeit dőlt Chan irányába, hogy érzékeltesse, nem csak ő ellenszenves a társaságnak.

- Miért vagytok ilyen feszültek? - nyitotta ki füzetét a legidősebb, s ezzel az egy mondattal olyan káoszt indított el, melyre még ő sem készülhetett fel.

- A többiek bunkón viselkednek Knowval - jelentette kis az idősebb ausztrál szemeit kapkodva, de amint megérezte szobatársának kezét combján, valami furcsa melegség járta át; boldog volt, hogy legalább a barna támogatja, mint egy igazi barát.

- Azért, mert egy seggfej, és próbál szétbombázni minket - reflektált Hyunjin élesen, melyre már a többiek sem fogták vissza magukat, s egytől-egyig rákezdtek.

- Engem mondjuk nem zavar annyira, hogy itt van, de néha úgy járkál, mint egy kiskirály - mondta Felix úgy, hogy alig lehetett érteni, ám Minho elkapta a félve kiejtett szavakat, s csípőből vágott vissza a kisebbnek.

- Legalább én tudok járni - köpte oda, utalva az evészavaros srác állapotára, ki érzékeny lelke végett azon nyomban könnyek kereszttüzébe került, s már majdnem ki is rohant a szobából, amint kettészelte a csetepaté hangját Jisung, aki haragosan, szikrákat szóró szemekkel termett Min mögött, s vállára simítva tenyerét csitította el.

- Nem megmondtam, hogy számolj el tízig, mielőtt mondasz valami olyasmit, amivel ilyen szinten megbánthatnál valakit, Minmin? - Woojin csak a háttérből figyelte a történéseket, mégis meglepődött, hogy ilyen gyorsan beállt a csend; ezelőtt is észrevette a rendkívüli összhangot a két fiatal között, ám az ilyenek tapasztalása volt az élete.

- De igen - válaszolt pufogva, amint visszaemlékezett a néhány nappal ezelőtti kötetlen estére, amikor egy gyengébb pillanatában felkereste az idősebbet, akivel egy csésze kávé keretében töltött el kellemes
órákat, s bevallott neki olyan dolgokat, melyeket még Lee Knownak sem mert; melyeket még Lee Knownak sem akart.

Hisz tudta, ha kiderülnének, nagy port kavarna.

9. VÁLASZTÁS - mindenkihez szóló kérdés

határidő: 20191205

⇨ SZERETET

⇨ SZERELEM

Hello, Guys
Megjottem az új résszel végre lol
Lehet unalmas volt, de ez egy kis előkészítése volt az elkövetkezendő dolgoknak, szóval remelem tetszeni fog, mit hozok ki belőle.
Véleményt szívesen fogadok, mint mindig - legyszi, legyszi lol
[Béna vagyok ebbe a megjelölős dologba, bocs, ha elcseszem megint lol]
Kellemes hetet, puszi!