7. kérdés eredménye: NEM

- Mit szólnál hozzá, ha beszélgetnénk? - tudakolta Minhótól a fiatal tanonc mosolyogva, miközben a néhány napja kapott fehér, kókusz öblítőtől illatozó köpeny szélét morzsolgatta, s folyamatosan - így is - sebesre tépázott ajkait rágcsálgatta.

Tudta, merész dolog volt azt kérnie Woojintól hajnali órákig nyúló beszélgetésük alatt, hogy az újonnan érkezett srác kezelését ő végezhesse el, hisz nem tudta, hogy tényleg képes lesz-e ellátni egy ilyen súlyos feladatot. A borzalmasan büszke, már-már apukás stílust képviselő főorvosnak azonban nagyon tetszett ez az ötlet - eredményei és odaadása alapján sejtette, mire képes a fiú, ha tényleg próbálkozik és mindent a feladat alá rendel, így habozás nélkül mondott igent az őszinte könyörgésre. Egy feltétele volt csupán: Jisungnak nem szabad elhanyagolni a többieket sem, hisz őket is ápolnia kell, s kötelező minden héten vasárnap, pontban este kilenckor leadni jegyzeteit, bemutatni a fejleményeket.

Ezért markolta szabad kezével oly' erősen a fekete, még szüleitől kapott füzetet, s ezért nézett úgy ki, mint egy valóságos zombi; rettenetesen várta a lehetőséget, hogy végre kettesben legyenek, s megismerjék egymást a kellemetlen első benyomás ellenére is. De hiába volt izgatott, lelke mélyén érezte, már most elbukott, s biztos nem fogja tudni jól elvégezni a rá szabott kötelességet.

Hiába volt ambiciózus, feltörekvő és kitartó mindenben, lehet, túl nagy falat lesz neki a páciens...

- Mit szeretnél tudni rólam? - dobta vissza a labdát a fiatal, miközben az ablakpárkányba elhelyezett barnás-zöldes színekben úszó takaróra ült, s minden figyelmét a külvilágra szentelte. Értékelte az idős próbálkozását, hogy változtatni akar a kialakult helyzeten, de még mindig benne éltek a könnyek között kiejtett szavak, melyeket azon a bizonyos estén, titokban hallott meg. Nem akarta, hogy miatta omoljon össze, netalántán pályát váltson végső elkeseredésében a tanuló, ám nem tudta megállítani a negatív gondolatokat, melyek elméjében, mint örvények kavarogtak szüntelen. Tudta, másik személyisége csökönyös, bunkó, s nagyon sokszor meggondolatlan, de reménykedett benne, hogy most más lesz; bíznia kellett önmagában. - Már ezerszer megbeszéltük ezt, maradj kussban! - csattant fel élesen, melyre az orvos azonnal megrezzent, hisz kiszakították kellemes légköréből, így elejtette tollát. Minho rögtön bűntudatosan nézett rá, hisz egyáltalán nem akarta megijeszteni az alapjáraton véve is darabjaira hullott férfit. - Ne haragudj - szabadkozott azonnal, ahogy ujjait tördelve pattant fel, majd egy szempillantás alatt az asztalnál heverő íróeszköz mellett termett. - Néha túl sok minden jár az eszemben - magyarázta ki magát diplomatikusan, miután Jisung kezébe nyomta a tárgyat.

- Semmi baj - rázta meg puha tincseit a másik, miközben lekorholta magát fejében, s hátát kihúzva kezdett a szobában járkálni; nem akarta, hogy belső vívódásai teljesítményére is kihassanak. - Elhiszem, hogy nem könnyű az életed; egy emberként gondolkodni nem egyszerű. Két emberként meg még nehezebb - próbálta oldani a feszültséget Han, melyre a barna öblös, őszinte kacajt hallatott, s nevetéstől kitört könnyeit morzsolgatva kezdett bele ő is a kérdezgetésbe.

- Olvastad az aktámat? - emelte fel íves szemöldökét, melyre a vele szemben álló nemet intett. - Miért? - bukott ki belőle barátságtalan hangnemben, ám ahogy kerekei kattogni kezdtek, a pillanat tört része alatt válaszolta meg saját kérdését. - Mert te magad akarsz megoldani mindent - jelentette ki csattintva egyet nyelvével, s vigyorogva, most már teljesen nyugodtan, terpeszkedve foglalt a kanapén helyet.

- Azt szeretném, ha te mondanád el, mégis ki vagy. Én leírom, amit gondolok. De az, hogy elolvassak egy köteg papírt és az alapján formáljak rólad véleményt először, nem az én asztalom. Majd később belenézek, ha már lesz saját rálátásom. Kicsit radikális módszernek tűnhet az előző kezeléseidhez képest, de —

- Nem jártam kezelésekre - vágott bele a barna élesen a srác szavaiba, mire az meglepetten ült vissza székére. - Lehet, másoknak volt rá lehetősége, de én olyan helyen nőttem fel, ahol már az életbemaradás is egy kurva nagy luxus - keserűen sóhajtott egyet. - Amint elszabadultam a kóterből, azonnal valami normális lehetőség után kutattam. Tudod ki marad ott, azokkal a gyökerekkel. A többi meg már történelem - villantott ezer wattos vigyort, s rágógumiját szemtelenül előhúzva zsebéből kezdett lufikat fújni belőle.

- Milyen kóterről beszéltél az előbb? - utalt vissza Ji, miközben sebesen körmölt írószerével. Nem mondott sok mindent életéről a pimasz tinédzser, mégis érdekesebb volt ez a diskurálás, mint egész ittléte. - Illetve miért kerested meg Woojin-hyungot? - tette hozzá a hyungot annak ellenére is, hogy ezerszer megmondta neki az idős, ne tegye; nehezen szakadt el a formalitásoktól, s ezt a kisebb is észrevette.

- Szabályszerető vagy - állapította meg, amint hirtelen ötlettől vezérelve felpattant helyéről, s a különböző szakirodalmakkal tömött polcok felé vette irányát. - Nem szoktam szeretni az ilyen embereket, mint te, de egye fene, veled lehet megbékélek - legyintett egyet, s úgy ejtette ki ezen szavakat, mintha ő tenne a köpenyesnek szívességet. - Maradjunk annyiban, hogy vannak olyan időszakok, melyekre nem akar emlékezni az ember - finom mosoly kúszott arcára, miután levette az egyik könyvet, s próbált úgy tenni, mintha nem pergett volna le előtte egész, borzalmasan hosszúnak ható és rettenetesen fájdalmas élete. - Egyezséget szeretnék veled kötni - fordult a fiúhoz, aki érdeklődve hallgatta a ködös szöveget.

- Csak akkor fogok beleegyezni, ha nekem is tetszik. Nem fogok csak azért belemenni, hogy neked jó legyen - figyelmeztette előre Jisung a fiatalat, ki csak féloldalas görbületet villantott, s becsapva a papírköteget dobta helyére azt, majd szokásos, arrogáns arckifejezésével vázolta fel a tervet.

- Nincs benne semmi ördöngösség. Te is mesélsz magadról, aztán én is. Így jobban megismerjük a másikat. Mit szólsz hozzá? - nyújtotta ki kezét, s szinte remegve várta a felelete. Mintha egy csiga lassúságával jutottak volna el Hanhoz a mondatok, úgy vezette a betegre tekintetét, s bizonytalanságát elrejtve bólintott egyet.

- Legyen - nézett a barna, édesen csillogó szemekbe határozottan, s könyvét hóna alá csapva állt fel, köszönt el a másiktól. - Kellemes napot! - integetett az alacsonyabb, majd miután becsapta maga után az ajtót, fáradtan sóhajtott egyet.

Boldogság kúszott fel gerincén, ahogy megértette, mégis mit jelent ez az egész; ám fogalma sem volt róla, hogy az ördöggel kötött üzletet.

......

- Nem! - ugrott talpra ingerülten Chan, ahogy heves mozdulatokkal próbálta szobájából kihessegetni a fiatalabbakat; nem volt alapjáraton véve indulatos, dühproblémái sem igen akadtak, de ahogy társai, mint egy marionett bábut akarták irányítani, mélységesen felidegesítette. - Nem, nem és nem! Ezt most verjétek ki a fejetekből! - mutogatott Changbinra és Jeonginra, miközben azok gesztikulálva próbálták jobb belátásra bírni.

- Ők csak nem akarják, hogy bajod legyen - csatlakozott bele halkan Felix is, majd Seungmin felé fordult egy kis segítségért; ám az idősebbet hidegen hagyta a veszekedés, így Hyunjinnal félre vonulva, a sarokban beszélgetett.

- Na, örülök, hogy te is megszólaltál - forgatta meg szemeit a legidősebb, majd végiggondolva a kicsi mondatát jött még paprikásabb hangulatba. - Miért nem foglalkozol a saját szaraiddal? - köpte, melyet már Jeongin sem tudott figyelmen kívül hagyni, így úgy döntött, eljött a záróakkord lenyomásának ideje.

- Az, hogy féltünk Minhótól, és nem akarjuk, hogy magával rántson, neked nem számít? - szólalt meg Innie, melytől végleg elfogyott a szőke összes türelme, így hangját felemelve adta tudtukra, mit is gondol erről az egész térítő mizériáról.

- Úgy beszéltek itt, mintha nem mindegyikünk egy selejtes kölyök lenne! Ha annyira érdekelne titeket az összes szabály, akkor nem itt tartanátok! Álszent idióták vagytok! - hirtelen kapott fejéhez, s szitkozódva, pilláit lehunyva kapaszkodott meg a falban.

- Jól vagy? - csendült fel a másik ausztrál hangja, melyre Chris kirántotta az ajtót, s visszafordulva vált katalizátorrá a bombához.

- Aggódj magad miatt, Felix! Ha így folytatod, azok a Hyunjinnak adott joghurtok fogják okozni egyszer a veszted. Inkább ezért aggódnék annyira. Nem miattam, elhiheted - adta meg a kegyelemdöfést, s hamisan mosolyogva, mintha mi sem történt volna libbent ki a folyosóra, ahol veszekedésük tárgya élt és virult.

- Rendben van minden? - hangzott fel Minho édes, törődő hangja, s hiába mondta volna el az igazat az alacsonyabb, valami mégis visszatartotta.

- Semmi gond - görcsösen próbálta visszatartani könnyeit, s szemét direkt elkapva előtte álló szobatársától sietett a konyhába.

Hiába kapott annyi intelmet a többiektől, úgy döntött, saját útját fogja járni; ám arról fogalma sem volt, ez az elhatározás milyen károkat okozhat.

8. VÁLASZTÁS - laktozmentestejhez szóló kérdés

határidő: 20191128

⇨ JISUNG

⇨ WOOJIN

Hello, Guys
Megjöttem a kövi résszel, lol
Remélem tetszett, és nem annyira ködös ez az egész. Eskü érthetőbb lesz idővel.xd
Véleményt szívesen fogadok - mint mindig.
Legyetek jók, majd tala!