5. kérdés eredmény: ÉRZELMEK

Jisung lustán nyitotta ki pilláit, amint dobhártyáján hallotta végigkúszni fülsüketítő vekkerének túlságosan ismerős akkordjait. Szerette ezt a számot, s szívesen is hallgatta, de nem akkor, amikor azt jelezte, hogy kelnie kell s nem térhet a közeljövőben nyugovóra; hiába akart minél előbb belekezdeni a gyógyításba s hajtotta a tudásvágy, fáradtságának csillapítása előnyt élvezett - ám hiába ezen vágy, nem tudott mit kezdeni vele; hívta a kötelesség és a megfelelési tudat egyvelege. Pillanatnyi zavar futott át agyán, ahogy meglátott egy fehér köpenyt székére terítve, gondosan összehajtogatva, ám amikor kipattant ágyából, észrevette, hogy egy Woojin által írt, kicsiny cetli lóg ki zsebéből. Megmelengette szívét a tény, hogy egy ilyen aprósággal gondolt rá az orvos, s hevesen kezdett dobogni ketyegője a hímzett, saját nevével díszített ruhadarab láttán; végre úgy érezte, volt értelme ennyi éven át tanulnia, küzdenie. Komótosan szedte össze magát, semmit nem sietett el; tudta, hogy ki kéne mennie a srácokhoz és ismerkednie kellene velük, ezért próbált jó benyomást tenni rájuk - nem akart úgy megjelenni körükben, mint akin most ment át egy traktor.

Eközben a fiúk mind elfoglalták magukat a közösségi szobában, hisz hiába volt furcsa nem egy, hanem két idegen befogadása egy délután alatt, nem hagyhatták, hogy ezen tény hatással legyen mindennapjaikra; a legtöbben abban a reményben jöttek ide, hogy egyszer meg fognak gyógyulni, ezért fittyet hányva a szabadnap tényére álltak neki szórakozni s beszélgetni sorban.

- Én nyertem! - kacagta Lix, miközben utolsó kártyáját rakta le a játék végén, majd óvatosan feltápászkodva hajlongott a legyőzött fiúk előtt, mielőtt újra visszatelepedett a szőnyegre. - Az UNO nem ismer családot és barátokat, sajnálom srácok - folytatta tovább diadalittas beszédét, melyre körülöttük mindenki kellemesebb hangulatba került; kivéve társai, kik kínkeservesen próbálkozva kaptak ki.

- Ne viccelj! - hördült fel Hyunjin a nem megfelelő pontossággal letett lapok miatt; három plusz négyes szemezett vele hányaveti módon odadobva, melyeknek láttán azonnal el is ment minden életkedve. - Ha ennek a menetnek vége, én kiszálltam. Nem tűröm, hogy itt szórakozzatok velem! - puffogta tovább, melyre már Seungmin is egy halk, de annál jó ízűbb nevetést hallatott; szerette, ha a fiatalnak jó kedve van.

- Bolond vagy - mondta az idős, ahogy megborzolta a sötétbarna tincseket; nem szokott sokat beszélni, így ez a kicsiny gesztus is megmelengette kisebbet.

- Tudom - válaszolta ezer wattos vigyorra húzva ajkát. - Ha nem lennék bolond, nem lennék itt, nem igaz? - kérdezte visszafoghatatlanul vihorászva saját poénján, melyre reakciók tömkelege érkezett; még Minho is élvezte a poénkodást, melyet csak fél füllel hallott, hisz Channal beszélgetett a késői órákban.

- Mikor is jön az új fiú? - kérdezte Min hamiskásan mosolyogva, len nem véve szemét az óráról; alig várta, hogy végre takarodó legyen s elvonulhasson mások elől. Fogalma sem volt, mégis miért vállalta be ezt a "csapat építő" délutánt, de már vagy ezerszer elátkozta magát ezen tettért.

- Nem tudom - vont vállat az idősebb, majd miután felállt, az egyik könyvespolc felé baktatott; érdeklődve figyelte a kisebb, mit csinál a másik. Nem tudta, hogy szereti ezen elfoglaltságokat a tini, így meglepetten fogadta, ahogy egy ismeretlen regényt dobott ölébe. - Ezt minek? - mordult rá az ausztrálra, ki megrezzent a hirtelen felcsendülő orgánum hallatán. - Értem én, hogy hülyének néznek minket, de nem kellene úgy viselkednünk, mintha tényleg azok lennénk - köpte oda gúnyosan, ahogy ő is felpattant, majd valósággal ledobta a földre a kötetet. Félve, megszeppenve figyelték a többiek a jelenetet, s megszólalni sem mertek; fogalmuk sem volt, hogy kéne kezelni Lee Know jellemét; rémisztőnek tartottak vele kapcsolatosan mindent. - Csak nem meglepődtetek? - tudakolta ördögi görbülettel ajkán, ahogy a folyosóra vezető ajtónak támaszkodott fejét ringatva, magában fortyogva.

- Mi történik itt? - harsant fel egy ismeretlentől jövő mellőle, s ennek hatására a másik személyiség is sokkal idegesebb lett.

- Mi történne, mókus? - rendezte vissza vonásait azonnal, mielőtt észrevehette volna a másik, mennyire elveszett ideáinak kusza hálóiban.

- Ne hívj így, Minho - utasította élesen a kisebbet, aki csak ciccegett egyet; világosan tudták mindketten, hogy nem kedves része dominál abban a pillanatban, mégis úgy viselkedett az előbb érkező, mintha így lenne.

- Akkor legyen professzor úr? - ejtette ki ironikusan, melyet már a bent pihenők sem bírtak s Changbin volt az, ki ennek az elégedetlenségnek hangot is adott.

- Vigyázz, kivel beszélsz - szólt rá a betegre higgadtan. - Örülnöd kéne annak, hogy valakik vannak, akik elviselnek. Woojinnak köszönheted azt, hogy van esélyed a gyógyulásra - nevetett fel, mely a srácoknak már fel sem tűnt, de Han gerincén végigszaladt az oly' régen tapasztalt libabőr; ötlete sem volt róla, mibe mártotta magát a közeljövőre nézve.

- Kezet csókolnom nem kell? - támadta Know tovább a kisebbet, miközben érezte, kiesett nyergéből; ha nem cselekszik elég gyorsan, veszít is a csatában.

- Térdre kéne borulnod és ezerszer megáldanod őt! Az első sorból nézném végig, hidd el - mondta tőle nem szokott rosszindulattal a fekete, majd direkt neki menve a másik vállának sietett vissza szobájába; nem bírta tovább a feszültséggel teli helyiség atmoszféráját, nem mellesleg pedig Jeongint órákra egyedül hagyta, s tudni akarta, hogy minden rendben van-e; szeretett gondoskodni a fiatalról, nem vitás.

Döbbenten nézte Minho a többieket, s amint realizálta mit is tett - vagyis mit tett Lee Know -, könnyekkel küszködve futott ki a néhány órája bemutatott mosdóba, hogy le tudjon nyugodni, össze tudja szedni gondolatait; legszívesebben belevágott volna a tükörbe egyet mint otthon, majd üvöltve adta volna ki, mi is bántja lelkét. Utálta az érzést, ami ezekben a pillanatokban átjárta - hiába akart normális lenni, saját maga emelt falakat ezen elhatározással szemben. Bin után akart menni, de nem akarta megzavarni, még jobban felzaklatni, így úgy döntött, újra visszatér kórtermébe; ott legalább senki nem tud bántani - magán kívül -, ugye?

Ez idő alatt Ji próbálta összeszedni, mégis milyen ötletek voltak fejében, mit is akart mondani a pillanatok alatt elharapódzó jelenet előtt; még mindig nem fogta fel, hogy testközelből, ilyen pontossággal tud másokat figyelni s tanulmányozni, ám nem akart ijesztőnek tűnnü, így először leült a Chan melletti szabad helyre; meglepetésére készségesen húzódott odébb az ezüst tincsekkel megáldott srác, majd ő elegyedett beszélgetésbe vele.

- Hogyhogy kijöttél hozzánk? - érdeklődött kedvesen, ahogy maga mellé ejtette a nemrég padlóról felvett könyvet.

- Nem akartam végigaludni az egész napot - válaszolt levakarhatatlan mosollyal a barna; védjegye sosem maradhatott el, így tett róla, hogy mindig boldog legyen. - Meg akarlak ismerni titeket - jelentette ki őszintén, s erre Felix is felkapta fejét.

- Szóval nem csak azért vagy itt, hogy laborosdit játssz? - ugratta az időst, miközben felhúzott szemöldökkel, izgatottan várta a feleletet.

- Ez ennél sokkal több - motyogta Jisung, ahogy életének legfontosabb pillanatai jutottak eszébe. - Kiskorom óta ez volt az álmom, hogy itt dolgozzak. Ez egyszerűen olyan, mintha a mennyben ébredtem volna fel... Régóta nem voltam ilyen izgatott semmi miatt sem. Úgy érzem, végre megérte ennyit görcsölni és éjt nappallá téve magolni. Rengeteg időt és munkát fektettem bele, de rátok nézve biztos vagyok benne, hogy nem volt hiába való - fejezte be, mielőtt elcsuklott volna hangja s kibuggyantak volna oly' nehezen visszatartott könnyei; csodálva nézték a betegek, s már majdnem ők is szipogásba kezdtek, mikor egy éles kopogás vágta ketté a megható pillanatot.

- Rendben van minden? - libbent be a főorvos, melytől rögtön visszaállt minden a régi kerékvágásba, s mélyen, legbelül érezte, jó öltet volt Hant pesztrálnia.

- Tökéletesen rendben - kiáltott fel a tanonc mellett ülő, s heves bólogatások sorozatai követték kurjantását.

Elég volt néhány kedves mondat s gesztus, az idős szinte kenyérre is kente a pácienseket; ám nem mindenkivel sikerült ilyen könnyen s gyorsan megszerettetnie magát. Sőt...

6. VÁLASZTÁS - mindenkihez szóló kérdés

határidő: 20191116

⇨ SEUNMGIN

⇨ JEONGIN

Hello, Guys.
Megjöttem az új résszel, yey
Sajnálom, hogy ilyen késői vagyok, de rengeteg dolgom van a suliban meg most bejött néhány verseny, aztán meghalni sincs időm lol
Remélem mindenkinek tetszik, véleményt szívesen fogadok - nagyon szívesen!
Kellemes hetet, legyetek jók!
[edit: először elszúrtam a kérdésre a választ, ne hari]