-Nina, szedd össze magad! Ne keseregj miattam hallod!
-Peggy nekem ez nem megy. Amire kértél az túl nagy feladat.
-Steve jó ember. Hatalmas a szíve és ahogy látom, meg szeretne ismerni.
-Ne akarjon megismerni.
-De megakar. Mert neki is kell valaki aki mellette van. Ezért kaptad a parancsot amit adtam neked.
-Tudom, de egyáltalán nem könnyű ezt véghez vinni.
-Nem könnyű, ez tény. De nem lehetetlen! Nina szükséged van valakire, nem élheted le az életed egyedül!
-Most mit akarsz? Boruljak a karjaiba?
-Nem ezt mondom, bár biztos örülne neki, hisz minden alkalommal méreget téged. Nyiss felé. Ő egy nagyon jólelkű ember, igaz makacs, de hatalmas szeretet van a szívébe.
-Rendes igen, de ...
-Adj neki esélyt!
-Peggy én nem te vagyok! Lehet a lánc miatt azt hiszi te veled beszél és ilyen fura dolgokat csinál néha..
-Lehet tovább szeretne lépni, amit neked is kellene tenned.
-Én nem tudok Peggy. Veled szeretnék lenni.
-Velem vagy. A nyaklánccal mindig veled leszek. A szívedben is, csak kérlek engedd meg Stevenek, hogy közelebb kerüljön hozzád.
-Milyen értelemben gondolod ezt?
-Tudom, hogy stírölted az edzőteremben és nem volt ellenedre amikor közel volt hozzád.
-Peggy, nem! Ő a tiéd és a tiéd is marad!
-Nem Nina drágám. Már nem az enyém. Tovább kell lépjen és akkor leszek én igazán boldog ha együtt léptek tovább!- mosolyodott el Peggy.

Kipattantak a szemeim és felpattantam az ágyból.
-Te jó isten, mi volt ez? Hol vagyok? Mit keresek itt?- kapkodva a tekintetem az ismeretlen szobában . Kimásztam az ágyból és egyből az ajtó felé siettem. Iszok egy kis vizet, aztán minden rendben lesz. Kisétálva a folyosóra a hatalmas pólómba amit szerintem Stevetől kaphattam. Halkan lépkedtem, nehogy felkeltsek valakit is. Lesétálva a konyhába egy alakot pillantottam meg a pultnál ülve.
-Mi a baj?-szelte át a csendet mély hangja.
-Te mért nem alszol?-lépkedtem közelebb.
-Nem tudok.-pillantott felém, majd elmosolyodott.-Jól áll a póló.-lepillantva magamra, próbáltam lejjebb húzni az alját, mert nem takart túlságosan sokat.
-Tőled van?-néztem fel rá zavartan.
-Igen. Az én pólóm van rajtad.-fordult irányomba. -Te mért nem alszol?
-Volt egy furcsa álmom, így felriadtam.
-Bújj vissza. Nincs semmi baj.
-Te nem jössz? Mármint..-ráztam meg a fejem.-Mármint te nem fekszel le?
-Menj csak nyugodtan. -fordult vissza az asztalhoz és a kezében lévő iránytűt piszkálta. Közelebb lépkedve megláttam az iránytű belsejében Peggy képét. A szívem hatalmasat dobbant, ahogy eszembe jutott az álmom. Steve mellé leülve csendben figyeltem őt. Az arcát kémleltem. Össze volt törve, gyanítom hiányzik neki Peggy. Segítenem kellett neki, hisz ő is ezt tette minden alkalommal amikor szomorú voltam. Karjára simítottam a kezem mire felém kapta a tekintetét.
-Meg szabad néznem?
-Persze.-nyújtotta irányomba a kezében tartott tárgyat. Kezemben fogva forgatgattam, majd kinyitottam. Peggy nézett velem szembe. Az ujjammal végigsimítottam a képet, nekem is hiányzott. Nem csak Stevenek.
-Milyen szép.-suttogtam halkan.
-Igen. Mindig is az volt.-mosolyodott el, majd hátradőlt a széken.
-Steve tudok bármiben segíteni neked?
-Nem tudsz. -rázta meg a fejét. -Szerettem őt még mindig és nincs a karjaim közt.
-Nagyon sajnálom.-simítottam meg a kezét.
-Én is Nina.-simította a tenyerét a kezemre.
-De azt szeretné, hogy boldog legyél.
-Hogyan? Hogyan lehetnék az?
-Úgy hogy nyiss mások felé. Nekem ezt egy nagyon bölcs ember mondta.-Steve elmosolyodott, majd sóhajtott egy nagyot.
-Gyere. Feküdj le. Reggel kelned kell.
-Neked is Steve. Mégis itt ülsz.
-Ne akard, hogy felcipeljelek.
-Ha te nem mész aludni akkor én sem.-makacsoltam meg magam. Rogers összefonta a karjait a mellkasa előtt, majd felkelt a székről.
-Gyerünk.-intett a lépcső felé.
-Nem.-ráztam a fejem. -Csak ha te is mész.
-Nina, fáradt leszel.
-Te is.
-Menj fel aludni. -támaszkodott meg a székem háttámláján és felém tornyosult.
-Nem félek tőled.
-Tényleg? -húzta fel a szemöldökét.
-Igen. -Steve felkapott a vállára, majd megindult a lépcső felé.
-Tegyél le.- morogtam halkan, hogy ne keltsek fel másokat.
-A lábaidon nem akartál felmenni, így ez az opció maradt.- hátra nyúlva a pólómat próbáltam lejjebb húzni, hogy ne legyen kint a fenekem, de újra rám szólt.-Ne ficeregj, mert leejtelek.
-Kint van a valagam.
-Ne foglalkozz azzal.
-És ha kijön valaki?
-Akkor ne sikongass.
-Steve!-szóltam rá, de ő csak halkan kuncogott rajtam. Kinyitotta az ajtóm, majd az ágyamra dobott. Felpattanva utána kaptam.
-Nina, feküdj le!
-Nem! Csak akkor ha te is.
-Aludjak veled, hogy megbizonyosodj arról hogy alszok?
-A tv-n a kamerákat látom igaz?
-Látod, de más is látja, hogy itt vagyok veled.
-Akkor kapcsold ki!
-Mért kapcsoltassam ki?
-Mert mit gondolnak majd, hogy behoztál a szobába? Azt hiszik, hogy...
-Már rég azt hiszik...-köszörülte meg a torkát.
-Steve ez...
-Nina. Tudom, hogy megrémiszt ez, de ilyenek az emberek. Kombinálnak.
-A csapat is ezt gondolja?
-Bucky igen. Akármennyire is mondom neki, hogy nincs köztünk semmi.
-De hisz ő ismer téged.-pillantottam fel rá.
-Túlságosan is jól, még jobban is mint én magam. -hajtotta le a fejét. -Dőlj le Nina.
-Steve én már nem értek semmit.-léptem hátrébb, de az ágyba megbotlottam így hanyatt estem. Steve a karom után kapott, de ahogy fellendült a lábam meglöktem az övét és felém zuhant. Kapkodva a levegőt próbáltam kimászni alóla, de lefogta a csuklóm ahogy felettem tartotta magát. Zakatolt a szívem, mert felettem volt és túl közel hozzám. Nagyot nyeltem, mert ahogy felém emelkedett a combjaimat a lábai közé szorította.
-Steve. Mit.. mit csinálsz?-remegett meg a hangom.
-Magam sem tudom.-pillantott fel a szemeimbe.
-Én.. én fel szeretnék mászni az ágyba.
-Persze..-mászott le rólam. -Bocsáss meg én.. - felsiettem a párnák közé és betakaróztam. Steve teljesen össze volt zavarodva ahogy az ágy mellett állt. -Nina én nem tudom mi ütött belém. Én csak..
-Nem történt semmi se Steve.
-De igen. Én nem ilyen vagyok.-temette a kezeibe az arcát. Dühös volt magára.
-Tudom, hogy nem vagy ilyen.
-Nina én átmegyek inkább, jobb ha hagylak..
-Steve, beszéljünk.
-Én.. én most nem tudok.
-Kérlek.-fogtam meg a csuklóját. -Maradj még. -húztam közelebb.
-Nina, figyelj ami előbb volt..
-Steve, nem történt semmi se. Rám estél, ennyi.
-Én nem vagyok ilyen Nina. Nem mászok rá nőkre.-ingatta a fejét hitetlenkedve.
-Hé, figyelj rám..-tettem a kezeim a vállaira. Idegesen kapkodta a levegőt, kerülte a tekintetem, mire magamhoz rántva őt a nyaka köré fontam a karjaim és átöleltem, remélve jól esik neki egy ölelés. Steve az oldalamat fogta mire percekkel később viszonozta az ölelést és magához húzott. -Nem történt semmi sem. Szimplán csak rám estél ennyi. Edzésen is volt már ilyen. Nem másztál rám. Elestem és meglöktelek. Ennyi.
-Tudom de az más. Ez most nem olyan volt.-húzódott el tőlem.
-Hanem milyen?-néztem rá érdeklődve, szerettem volna megtudni mi az ami a fejében zajlik.
-Félreérthető.-ült hátrébb.
-Steve, nem.
-De igen. Mert a szemeid ...és én pedig éreztem valamit ami...-hallgatott el. -Megrémiszt.
-Micsodát?-simítottam meg a karját. Ő is mindig hozzám ér, így hátha én is nyugtatóan tudok hatni ezekkel az apró érintésekkel.
-Nem tudom Nina, de nekem mennem kell. -kelt fel az ágyról, de újra elkaptam a karját.
-Nem fogok tudni aludni Steve. Ne menj el.
-Nina. Kérlek...
-Könyörgöm. -húztam visszább az ágy felé.- Te is fáradt vagy. A szobád meg messze van.
-Két ajtóval van odébb.
-Az sok.
-Ne csináld. Ha reggel meglátja valaki hogy a szobádból jövök ki tényleg azt fogják hinni, hogy mi...
-Te mondtad tudtommal, hogy ne foglalkozzak másokkal. Mi tudjuk, hogy nem történt semmi sem. Csak maradj itt még egy kicsit.
-Hhhh.. de akkor mars be az ágyba.-intett a takaróra, mire bebújtam és hanyatt dőltem. Steve leült az ágy szélére és bambult némán kifele az ablakon. Az arcát figyelve láttam, hogy gondolkodik valamin piszkosul.
-Tudom, hogy szereted őt. Még mindig és ezzel semmi baj nincs.
-Ebbe fogok megbolondulni.-hajtotta le a fejét.
-Nem fogsz megbolondulni, csak annyira mint én.-mosolyodtam el, remélve hátha tudom oldani a feszültségét.
-Te nem vagy az.
-Dőlj le egy kicsit.-húzódtam odébb.
-Nina, nem lehet.-rázta a fejét sűrűn.
-Mért nem?
-Mert látnak minket.
-Mi a robot neve a falban?
-Jarvis.
-Igen kapitány?-szólalt meg halkan a mesterséges intelligencia.
-Jarvis kérem kapcsolja ki a szobám kameráját és reggel pedig keltsen fel mielőtt a többiek kelnének.-hadartam el, mire Steve rosszallóan ingatta a fejét.
-Rendben Nina kisasszony. Minden kész. Szép álmokat.
-Látod?-néztem rá boldogan, majd lefagyott az arcomról a mosoly.
-Nina nem fogok itt aludni!
-Nem kell aludni, csak dőlj le és beszélgessünk.
-Hihetetlen vagy.
-Steve nem csak neked van szükséged valakire akivel átbeszélhettek dolgokat. Mikor szomorú vagy a másik vállán sírj.
-Nina, értem azt a részét, hogy segíteni szeretnél, de az itt alvás azt már nem értem.
-Akkor ne aludj itt. Nem is aludni hívtalak, csak hogy dőlj le. De mindegy akkor menjél. Tudod merre van az ajtó, kitalálsz.-rántottam fel magamra a takaróm és hátat fordítottam neki. Keserű sóhaj szakadt fel a torkából, majd felkelt az ágyról.
-Nina szívesen aludnék veled, de szerintem holnap te se szeretnél magyarázkodni.
-Be van állítva az ébresztő, direkt azért, hogy ne kelljen magyarázkodni. De mindegy. -Steve lassú léptekkel sétált fel-alá a szobában. Én majd felrobbantam a dühtől és a csalódástól, hogy nem fogadja el a segítségem, azt se hogy ledőljön, hogy neki kényelmesebb legyen, semmit. Így én ezzel feladtam. Nem fogok segíteni neki inkább semmiben. Mindig papol arról, hogy megnyíljak. Ezzel elérte, hogy senkinek se fogok ezentúl.
Erősen koncentráltam arra, hogy elaludjak, ami sikerült is perceken belül.

Hason fekve a párnába fúrtam az arcom amint meghallottam Jarvis hangját. Körbepillantva a szobában ijedten ugrottam egyet mikor megpillantottam Stevet a fotelben aludni. Valamilyen szinten jólesett, de másik részt meg elvágta azt az esélyt hogy bízzak benne. Csalódottan a fürdőbe mentem és összeszedtem magam. Elmegyek inkább futni és kiszellőztetem a fejem. Nem fogok itt karba tett kézzel ülni és várni, hogy teljenek a napok.
Kilépve a fürdőből, halkan az ajtó felé lépkedtem.
-Hova mész?-amint meghallottam rekedt még mélyebb hangját, megtorpantam. Elgondolkoztam mondjak-e neki valamit is, de feltéptem az ajtót és inkább magára hagytam. Gyors léptekkel lesiettem a lépcsőn és hívni kezdtem a liftet. A gombot idegesen nyomkodtam, hátha hamarabb felért értem a felvonó, de az örökkévalóságig tartott ez.
-Nina , hova mész?- szelte át a nappalit Steve hangja. Hallottam a lépteit amik vészesen közeledtek hozzám, de végre az égiek is úgy akarták, hogy hamarabb szabaduljak, mivel a lift ajtaja kitárult így én gyorsan beugorva megnyomtam a földszint gombot. Hátra pillantva a vállam felett, pont Steve orra előtt csukódott be az ajtó így én hangosan kifújva a levegőt, próbáltam ellazulni. Picit izgultam mert remélem ne tervez utánam jönni, bár csak egy lift van tudtommal a toronyban. Vagyis remélem és nincs lépcső amin lerohan. Mindenesetre az a terv, amint kinyílik a lift ajtaja futok a kijárat felé és sprintel indítok.
A lift csengője zavarta meg az elmélkedésemet, így ahogy kinyílt az ajtó futva a kijárat felé vettem az irányt. Kiérve a langyos szellő megcsapta az arcom, de gyorsan kapcsoltam és futni kezdtem isten tudja merre, de ki kellett szellőztessem a fejem. Ahogy az utcákon róttam a köröket feltűnt egy közeli park így átfutottam a zebrán és futottam bent is egy kört. Jólesett magam lenni végre egy kicsit. Nincs aki megmondja mit csináljak, mikor kell befejeznem a futást, mikor vegyek levegőt.
Szuszogva lerogytam egy szabad padra és kémleltem a körülöttem szállingózó embereket. A kapu irányába pillantva feltűnt egy ismerős alak.
-Faszomba Rogers. -gyorsan felpattanva kezdtem az ellentétes irányba szaladni, minden erőmmel arra koncentrálva, hogy minél hamarabb elkerüljek a szeme elől. Hátra-hátra pillantva láttam, hogy követ, de percekkel később eltűnt. Megkönnyebbülve lassítottam a tempón mikor visszafordulva abba az irányba amerre épp tartok egy erős kéz kapta el a torkom.
-Szia szépségem. Hova ez a nagy rohanás?
-Eresszen.-sziszegtem a fogaim közt, majd gyomrom rúgtam.
-Ne ilyen hevesen.-dobott a földre, mintha az előbbi ütésemet meg se érezte volna. -Ott maradsz kiscsillag.-szegezte rám a pisztolyt. Mozdulni nem mertem, sose voltam még ilyen helyzetbe, hogy pisztolyt fogtak rám.
-Mit akar?-támaszkodtam meg a könyökömön. Fel se tűnt, hogy hirtelen az összes ember eltűnt körülöttünk. Én se szívesen lennék itt, de mozdulni nem merek.
-Van neked valamid ami kell nekünk, ezért szeretnénk, ha beszélgethetnénk egy kicsit.- mosolyodott el. Már most undorodtam ettől az embertől, nem volt valami megnyerő a kinézete, az meg hogy pisztolyt tartva rám akar beszélgetni, végképp nem volt az ínyemre.
-Nem akarja letenni azt?-intettem a fejemmel a pisztolyra.
-Kincsem, nem vagy valami tapasztalt az ilyen dolgokban igaz? -vigyorodott el és közelebb sétált. Mögüle kilépett kettő férfi és felrántottak a földről a karomnál fogva. Akivel az imént beszéltem az közelebb sétált, majd a medencémnek nyomta a fegyver elejét.
-Hagyja őt békén.-hallottam meg egy ismerős hangot.
-Lám-lám. Steve Rogers. Mijáratban itt ?
-Azt mondtam hagyja őt békén.-Stevere pillantva kapkodta a levegőt és az arcán nem is tudom mit is láttam, talán dühöt és aggodalmat egyszerre.
-Kapitány a kisasszony velünk fog jönni. Ezt semmivel se tudja megakadályozni. -mosolyodott el a velem szemben álló férfi, majd végig pillantott rajtam. -Annyira kis formás leányzó vagy. Ki fogunk próbálni mindannyian, erre kapásból készülj fel gyönyörűm.-paskolta meg az arcom, mire szembe köptem őt. A két férfi akik az oldalamon álltak szorítottak a karomon, majd a velem szemben álló pasi egy pofont mért az arcomra. Az ujján lévő gyűrűtől felszakadt a bőröm amiből halvány vér buggyant ki és kezdett el végig csorogni az arcomon.
-Azt mondtam eresszék el.-lépett közelebb a kapitány irányunkba, mire a férfi élesítette a fegyvert amit még mindig nem emelt el tőlem.
-Ha közelebb jön elsül a fegyver Kapitány.-ingatta a fejét a pasi. Stevere pillantottam aki gyors léptekkel a mellettem lévő két férfit elrántotta tőlem, mire elsült a fegyver. A hangja ijesztő volt. Hirtelen magam se tudtam mi történik. Meghült a levegő, mire egy erős rántást éreztem a karomon amitől hanyatt estem. A földön fetrengve eszméltem fel arra, hogy mellettem van az a két pasi is aki az imént szorította a karom. Mind ketten eszméletlenül hevertek a porba, majd dulakodás hangja csapta meg a fülem. Felemelve a fejem pillantottam meg Stevet aki a fegyveres pasival verekszik épp. A földre lepillantva feltűnt a férfi fegyvere így megpróbáltam észrevétlenül odakúszni, de ahogy megmozdultam egy éles fájdalom nyilalt belém. Lepillantva magamra elsápadtam, mert a fehér pólómat teljesen átáztatta a vérem. Rémülten felpillantottam Rogersre aki rohamos léptekkel sietett irányomba, ahogy otthagyta a harmadik eszméletlen pasit.
-Most azonnal vissza kell mennünk.-kapta el a karom. Dühös volt, kapkodta a levegőt és a szemei szikrákat szórtak.
-Nem tudok olyan gyorsan menni.-tápászkodtam fel a földről, de pokolian fájt a hasfalam.
-Mondtam neked, hogy nem teheted ki onnan a lábad.-sziszegte ingerülten.-Mért jöttél ki?
-Magam akartam lenni.-pillantottam fel rá, de nem kellett volna.
-Indulunk.-rántotta meg a karom és a kijárat felé ráncigált. Borzasztóan rosszul esett, nem csak az ahogy viselkedik velem, hanem az is hogy mozognom kellett. Kirántottam a tartásából a karom és megtámaszkodtam a park kerítésénél. Valamit oda kell szorítsak a sebre, mert el fogok vérezni. Steve dühös alakja távolodott tőlem, fel se tűnt neki, hogy lemaradtam. Szédültem, zúgott a fejem. Hátra pillantva pedig csak a vércseppeket láttam az aszfalton.
-Gyere.-kapott fel a karjába. Elernyedve feküdtem, kezdett homályosodni a látásom.
-Peggy lassan azt hiszem találkozunk.-mosolyodtam el. Már nem féltem, inkább boldog voltam, hogy újra láthatom legjobb barátnőmet.
-Nem, nem találkoztok.-csapkodta meg Steve az arcom.-Nina szedd össze magad. Beszélj hozzám.
-Mért nem találkozhatok vele? Ő legalább szeret engem és elfogadott olyannak amilyen vagyok.
-Ne beszélj butaságokat.
-Vele szeretnék már lenni.-hajtottam le a fejem ami Steve mellkasának ütődött.
-Még nem. Figyelj rám kérlek. Mindjárt a toronynál vagyunk, ott pedig Bruce segít. Addig is beszélgetünk.-gyorsan szedte a lábait, a szemeimet nehezen tudtam nyitva tartani. Borzasztó fáradt voltam.
-Csak egy kicsit behunyom a szemem.
-Nem! Nézz engem! Nézz rám Nina.-szorított közelebb magához.
-Fáradt vagyok Steve.
-Tudom, de erős vagy. Nyisd ki a szemed kérlek. -felpillantottam rá bágyadtan, majd csak arra eszméltem fel, hogy a léptei egy folyosón visszhangoznak.
-Mi történt?-hallottam meg Nat kétségbeesett hangját,
-Meglőtték. Hol van Bruce?-Steve hangja ideges volt, de nem tudom miért. Mit idegeskedik? Nem vagyok én senki se. Mit foglalkozik velem.
Egy kemény ágyra tett le, majd az arcomat kezdte ütögetni.
-Nina, hé! Nézz rám!
-Hol vagyok? Peggy hol van?
-Ő nincs itt, én vagyok veled.
-Mért nincs itt? Te nem kellesz.-ráztam meg a fejem. Fájhattak neki a szavaim mert hátrébb húzódott.
-Steve, szorítsd ezt a sebére.-rontott be Bruce a szobába és oda dobott neki valami rongyot. Rogers nehezen ,de felocsúdott az előbb hallottaktól, majd az ágy túloldalára sietett és a csípőmre nyomta az anyagot. Szemeimet összeszorítottam a fájdalomtól, az nem is érdekelt hogy ahogy rám nehezedik el is törheti a csontjaim.
-Tudom, hogy nem kellek, de nekem szükségem van rád Nina. -suttogta halkan, mire felé fordítottam a fejem. Felpillantott a szemembe és most először láttam bennük az aggodalmat. A szívem hevesebb ütemet kezdett, majd a reszkető kezem felé nyújtottam.
-Steve..
-Tessék?-sóhajtott fel halkan.
-Meg fogok halni?-csuklott el a hangom.
-Nem hagyom. -rázta sűrűn a fejét.
-Nyomd rá erősebben.-suttogtam halkan. Próbáltam összeszedni magam. Kavarognak bennem az érzelmek, rettegek, hogy mi lesz velem, de egy dolog biztos volt. Steve egy lépést se tett hátrébb mellőlem.
Bruce össze-vissza kapkodva rohangált körülöttem mire kivágódott a szoba ajtaja és Tony lépett be rajta. Tompán hallottam a beszélgetést ami körülöttem zajlott, de nem teljesen értettem sajnos már őket. Steve forró tenyerét éreztem meg az arcomon, ahogy maga felé fordít.
-Rogers ki kellene menned. A golyót ki kell szedni. Meghal ha nem teszünk semmit.
-Hhh rendben.-szorította meg finoman a kezem.- Siessetek. Kérlek.- Steve ellépett mellőlem és elhagyta a helységet utat engedve Tonynak és Brucenak. Egy fél órás műtét után áttoltak egy másik szobába, ahol tudok pihenni és lábadozni.
Halk suttogás csapta meg a fülem. Egyik egy ismerős mély hang volt ami közvetlen mellőlem jött, a másik pedig egy nő lehetett. Szemeim nem nyitottam ki, megmozdulni se akartam, csak pihenni és hallgatni őket.
-Hogy van?-kérdezte halkan a nő.
-Mostmár jobban. Bár akkor nyugodtabb lennék, ha felkelne.
-Fel fog Steve. Erős csaj.
-Tudom. És azt is tudom, hogy Peggy helyét nem fogom tudni betölteni. Neki ő kell, én nem vagyok jó, de nekem szükségem van rá.
-Steve, adj neki egy kis időt.-most már tudom, hogy Nat van vele.
-Láttam a szemében mennyire el van veszve, csakúgy mint én. Fél egyedül Nat. Én bármit megadnék neki, mert tudom, hogy jó ember. Akár mennyire is azt mutatja, hogy kemény csaj. Tudom hogy kell neki valaki maga mellé akiben bízhat.
-Steve, nem lehet hogy te.. tudod.. öm..-gyorsabban ütemben kezdett verni a szívem ahogy hallgattam őket.
-Micsoda?
-Hát hogy Te és Nina.. tudod...
-Mi? Nem! Dehogy.- pattant fel Rogers idegességében. A gép ezerrel kezdett el mellettem csipogni. Gyanítom a pulzusomat jelezte ami épp az egekben volt az előbb hallottaktól.
-Steve, valami nem oké.-kapott a szája elé Nat ahogy a monitort figyelte. Óvatosan kinyitva a szemem feltűnt, hogy mint a ketten a képernyőt figyelik mellettem, Steve hatalmas keze pedig az én törékeny tagomat fogja. Óvatosan rászorítottam a kezére, jelezve, hogy ébren vagyok, mire lekapta a tekintetét rám.
-Nina.-guggolt le mellém az ágy mellett. Halványan elmosolyodtam mert még a kezemet mindig nem engedte el, de most ebben a pillanatban különösebben nem is zavart. Sőt.
-Szia csajszi.-mosolygott rám boldogan Nat.
-Sziasztok.-köszörültem meg a torkom. A hangom is teljesen más volt, tisztára kiszáradt a szám.
-Hogy érzed magad?-kérdezte halkan Steve, majd egy széket húzott oda magának és közelebb hajolt.
-Fáj a torkom.-suttogtam halkan.
-Szólok Tonynak, hogy felkelt.-indult meg az ajtó felé Nat, de Steve utána szólt.
-Szólj neki, hogy siessen!-fordult vissza irányomba miután becsukódott az ajtó. Én megpróbáltam felülni, mire Steve felpattant mellőlem.-Ne ugrálj. Nem szabad felkelned.
-De nem jó így.
-Tudom, de most műtöttek. Nem ugrálhatsz.
-Hhh ..mennyire súlyos?
-Nem vészes. Szerencse nem ért semmi szervet a golyó. Csak pihenned kell amíg helyre nem jössz.
-Addig itt fogok feküdni? -pillantottam fel rá.
-Amíg jobban nem leszel igen. Addig edzés sincs.
-Remek.- döntöttem hátra a fejem és a plafont kezdtem bámulni. Steve tétlenül állt mellettem, majd óvatosan leült az ágy szélére.
-Ugye tudod, hogy mindenkit megijesztettél.
-Nem kell aggódni. Ennyire nem volt vészes...
-De igen Nina. Az volt! -emelte fel a hangját amire felé kaptam a tekintetem. -Direkt kértelek, hogy ne menj sehova, még is megszegted.
-Azért mentem el, mert rájöttem, hogy senkiben se bízhatok.
-De igen.
-Nem Steve. Nincs olyan!
-Én bántottalak meg? Azért mentél el? - elfordítottam felőle a fejem. Nem akartam vele erről beszélgetni. Rosszul esett ahogy tegnap viselkedett. -Nina, nézz rám.
-Hagyj már békén!
-Nem foglak. Amíg meg nem beszéljük.
-Nincs miről beszélgessünk. Beszari vagy Steve. Én nem arra kértelek, hogy feküdj le velem, csak rendes akartam lenni mert láttam, hogy fáradt vagy. De én elhatároztam soha többé nem leszek az senkivel se.
-Nina..
-Menj ki. Nem akarok veled beszélgetni.
-Légyszíves értsd már meg az én oldalam is!-kiáltotta el magát idegesen. -Nat is azt kérdezte, hogy köztünk van-e valami. Mindenki furcsán néz rám. Egy kicsit kérlek gondold magad a helyzetembe.
-Közted és köztem soha nem lesz semmi.-morogtam az orrom alatt, de ő ezt természetesen hallotta. Kinyitódott az ajtó mire Rogers lehajtotta a fejét. Szerintem ismételten betaláltak a szavaim, pedig még el is gondolkoztam, lehet nem kéne ilyennek lennem vele.
-Szia kisbogár, hogy érzed magad?-jött közelebb Tony, mire én kitakaróztam és leszedtem magamról a ketyeréket amikkel a gépekre voltam kötve. -Hé mit csinálsz! -fogta meg a vállam finoman Stark.
-Engedj.-másztam ki nagynehezen az ágyból, csak azzal nem számoltam hogy összerogynak alattam a lábaim. Steve átrohant, hogy elkapjon, de odébb löktem. Az ágyba kapaszkodva próbáltam minél hamarabb kijutni a szobából, de ahogy az ajtóhoz értem Buckynak estem. Meglepett pillantással mért végig miközben a karjaimnál tartott.
-Most már ez a második, ez már nem véletlen.-vigyorgott rám, mire odébb nyomtam az utamból.
-Nina állj meg már.-jött utánam Steve, de én mint aki meg se hallotta mentem fel az emeletre. Menet közben óvatosan felhúztam a felsőm, hogy megnézzem a sebem, de a kötésen kívül sajnos nem láttam semmit sem. -Állj meg.-kapta el a karom Rogers.
-Te veled meg aztán pláne nincs kedvem beszélgetni.-Steve felsietett mellettem a lépcsőn és elém állt, így nekiütődtem a mellkasának.
-Tudom hogy nem volt más szándékod azzal, hogy megkértél feküdjek melléd, de így is mindenki erről kérdezget.
-Ki az a mindenki?
-Bucky, Nat. Tony furcsán méreget minket ha egymás mellett állunk.
-Akkor ne állj mellém. Most meg had menjek a szobámba és legyek végre egyedül. Nem kell nekem dadus, hogy vigyázzon rám.
-Kérlel Nina.-fogta meg lágyan a karom, mire megtámasztottam magam a másik kezemmel a falnál.-Had segítsek kérlek.
-Megoldom magam is.
-Fel fog szakadni a sebed. Had vigyelek akkor legalább.-óvatosan lesiklott a keze a derekamra így a karom a hasához simult. -Kérlek.-hajolt közelebb, mire egy nagy sóhaj szakadt fel a torkomból.
-Nem akarok semmit se megzavarni, de Nina neked az ágyban lenne a helyed.-lépkedett közelebb Bucky. Steve hirtelen elengedte a derekam, mire felé pillantottam. Zavarban volt, gyanítom amiatt, hogy megint velem találják őt. Nem mondom, hogy én jobban viselem ezt, hogy a hátunk mögött találgatják mi lehet köztünk, de szemmel látható, hogy Steve nagyon nehezen viseli. Karját megfogva lépkedtem tovább a szobám irányába, mire ő ezt megelégelve felkapott a karjaiba.
-Bucky nyisd ki kérlek Nina ajtaját.
-Máris.-szaladt előre. A folyosó végén eltűnt így Steve halkan megszólalt.
-Erről beszéltem. A nyomunkba vannak és figyelnek.
-Ne foglalkozz velük Rogers.-Steve a neve hallatán megtorpant.
-De aggasztó, hogy olyanokat gondolnak ami meg se történt.
-Lehet mikor kérdeznek erről furcsán viselkedsz és azért van ez a találgatás.-sandítottam felé. Láttam az arcán, hogy elgondolkodik.
-Nem viselkedek furán.-vágott egy furcsa grimaszt.
-Ha ilyen arcokat vágsz akkor de. -Steve besétált velem a szobába és óvatosan letett az ágyra. Bucky csendben állt az ajtónál mire Steve kihívta a folyosóra. Nem tudom miről beszélhettek, de addig én nagynehezen felküzdöttem magam a párnák közé és betakaróztam. Elfáradtam amíg elértem a lépcsőig és felküzdöttem azon magam.
Steve halkan benyitott, mire egyből felé kaptam a tekintetem. Lassan az ágy mellé sétált és feljebb húzta a takaróm a szélénél fogva.
-Nem vágok fura arcokat Nina.-elmosolyodtam, mert megint azt a grimaszt csinálta amit az előbb.
-Pedig most is azt csináltad.
-Te mit válaszolnál arra a kérdésre, ha megkérdeznék kerekperec tőled, hogy mi szexelünk?-ült le az ágy szélére és idegesen nézett a szemeimbe.
-Azt hogy nem.-rántottam meg egyszerűen a vállam.
-Ennyire egyszerűen?
-Steve te már a szex szótól is zavarba jössz.
-Ez nem igaz.-rázta meg a fejét elkapva rólam a tekintetét.
-Steve..-mosolyodtam el kisfiús zavarán.
-Ez nem igaz!-rázta újra a fejét.
-Én nem ítéllek el ha nem voltál még nővel.-fogtam meg a kezét.
-De voltam.-ahogy ezt kiejtette megfeszült az állkapcsa. Én ledöbbentem, mert teljesen abban a hitben voltam, hogy ő nem volt még senkivel se.
-Ohh.. oké.-kaptam el a kezem a kezéről.
-Most undorodsz? Vagy mért vetted el a kezed?-pillantott fel rám.
-Mi? Nem, dehogy is.-tessék, ő teljesen nyugodt én meg zavarban vagyok.
-Inkább váltsunk témát.
-Steve, nem történt semmi, hogy voltál valakivel. -próbáltam közelebb kerülni hozzá, de visszatolt a vállamnál fogva.
-Inkább beljebb tollak és közelebb jövök. Persze ha nem gond. Csak nem akarom, hogy ugrálj.
-Rendben.-óvatosan megpróbáltam odébb csúszni, de Steve felemelt és könnyedén odébb tett. -Szerinted be lehet zárni az ajtót?-pillantottam felé, mert belegondoltam mi van ha valaki benyit. Steve is biztos borzasztó zavarba lenne.
-Szólj Jarvisnak és bezárja.-dőlt el mellettem és a jobb kezét a feje alá tette. Végigpillantottam a karján és elfelejtettem mit akartam mondani Jarvisnak. Hogy lehet ilyen karja? Eddig is tökéletesen nézett ki, de így , hogy pár centire van tőlem és az izmai kidudorodnak ahogy a pólója felcsúszott a válláig. -Nina.-csettintett egyet az orrom előtt.
-Tessék?-rezzentem össze ahogy felkaptam rá a tekintetét.
-Minden rendben? Nem bezárni akartad az ajtót?-pillantott végig rajtam. Kapkodni kezdtem a levegőt ahogy a tekintete végigsiklott rajtam. A torkomon akadt a szó.