Elterülve az ágyon arra lettem figyelmes, hogy a párnám lassan emelkedik. Kótyagosan felemeltem a fejem és Stevvel találtam szembe magam. A combján pihen a lábam, a hasán van a kezem a félig felhúzott pólója alatt ő pedig meg se mozdul.
-Mi a baj?-hallottam meg rekedt, mély hangját.
-Én mit csinálok itt?
-Alszol velem, bár nagyon idefészkelted magad.-mosolyodott el álmosan, miközben a szemei még mindig csukva voltak.
-Tapiztalak?-húzódtam hátrább ijedten és teljes döbbenettel.
-Nem tudom nálad az mit takar.-nyitotta ki résnyire a jobb szemét és rám nézett.
-Hát.. én nem tudom.-kapkodtam rajta a tekintetem.
-Nem nyúlkáltál sehova, nyugi.-húzott vissza magára és a fejemet a mellkasára döntötte. -Hogy aludtál?
-Mint akit kiütöttek.
-Mivel beszedtél még fájdalomcsillapítót ne is csodálkozz. -simította el a hajam és lágyan simogatni kezdte az arcom. Mióta vagyunk mi ennyire közvetlen kapcsolatba? Mi az isten történt tegnap amitől mi ennyire...
-Úr Isten!-pattantam fel róla.-Ugye mi nem!!?
-Hé, ne ugrálj már. Gyere vissza.-nyújtotta ki a kezét irányomba.
-Steve, ugye mi nem!?-ismételtem meg újra.
-Nem történt semmi! Magadnál se voltál. Bár mondtál érdekes dolgokat, de nem történt semmi.
-Akkor mi nem?-mutogattam rajta végig.
-Nem, nem feküdtünk le.
-Jesszus..-vágódtam hanyatt az ágyon megkönnyebbülve.-Jesszus! Mit mondtam? -kaptam felé a fejem hirtelen, ahogy tudatosult bennem a válasza.
-Nina figyelj rám egy percre...
-Steve mit mondtam?-temettem a kezeim közé az arcom. Nem tudom mire készüljek fel, mik hagyhatták el a szám az este folyamán.
-Hhhh... azt hogy kívánsz.-támaszkodott meg a könyökén és úgy figyelt.
-Uram Isten.-temettem a tenyerembe az arcom.
-Nem történt semmi. És ha magadnál is lettél volna se. Mert nem én vagyok az aki neked kell.-sütötte le a szemeit. Az ujjaim között kipillantottam rá és figyeltem mennyire el van keseredve. Csendben piszkálta az ujjaival a takaró szélét. Kipattanva az ágyból a fürdőbe rohantam és magamra zártam. Felkapkodtam magamra a ruhám és feltéptem az ajtót.
-Mit csinálsz?-kérdezte keserűen.
-Nekem mennem kell. Bocs, de dolgom van.-indultam meg az ajtó felé. Steve kipattant az ágyból és utánam sietett.
-Mi dolgod? Ne menj sehova! Azt se tudod merre kell innen menni.
-Nem baj, de nekem mennem kell. -húztam fel a lábamra a cipőmet és az ajtó kilincsért nyúltam. Steve elkapta a karom és vissza húzott.
-Nem mész sehova Nina!
-Kérlek engedj ki.-intettem az ajtóra.
-Nem! Állj már meg. Megbántottalak vagy rosszat mondtam? Vagy most mért rohansz el?
-Magam se tudom, de levegőre van szükségem Steve.
-Akkor elmegyünk motorral valamerre az nem jó?
-Nem! Nélküled szeretnék lenni!-ahogy ezt kimondtam egy gombóc akadt meg a torkomon.
-Nem szeretném, hogy bajod essen.-eresztette le a vállait elkeseredve.
-Steve én megfulladok. Légyszíves had menjek vagy legyen valami, mert megőrülök.
-Mit szeretnél mit csináljak?
-Te semmit!-emeltem fel a kezeim.
-Nina mért lettél ilyen? Hogy nem fekszek le veled? Az a baj?
-Na jó, ha az ajtón nem engedsz ki, megyek az ablakon.-léptem el mellette és kinyitottam az ablakot a nappaliban.
-Állj már meg. -kapta el a nadrágom és az övemnél fogva visszarántott. -Ez a baj?
-Steve te úgy se gondolsz rám sehogy, maximum a lányodként vagy gyerekként tekintesz rám.Hagyjuk már egymást és had menjek már ki.
-Nina én nem..hé..
-Semmit nem akarok, csak nyugalmat! Ennyi! Tegnap ki voltam ütve és hülyeségeket beszéltem ennyi. Én se vonzódok hozzád ahogy te se hozzám! Ez ennyi! Na le van zárva, most meg had menjek. -löktem le magamról a kezét és újra az ablakon próbáltam kimászni.
-Te többet érzel? -megfagyott bennem a vér ahogy ezt kimondta, de próbáltam nem eltérni az eredeti tervemtől, miszerint ki akarok innen jutni.
-Na ez az erkély pont jó is lesz nekem. Szia Steve, jó fiú legyél.-paskoltam meg a mellkasát, de ő a karomnál fogva visszarántott.
-Meg ne próbálj itt ki menni. Kérdeztem az előbb valamit!
-Barátok se vagyunk, mit éreznék többet?-néztem fel a szemeibe, de nem kellett volna. Steve összetört. Láttam ahogy elhalványul a szemében a csillogás. A gombóc egyre nagyobb a torkomban ezt pedig nem tudtam nézni ahogy ebben a pillanatban néz engem így ellépve mellette kirohantam az ajtaján. Gyors léptekkel szaladtam le a lépcsőn a kapuig, majd kirohantam az utcára. Nagyjából megvan merre jöttünk tegnap így megindultam abba az irányba. Gyorsan szedtem a lábaim, mert el akartam felejteni ami itt történt, de a szemeit nem tudtam kiverni a fejemből. Belém égett az a tekintet ahogy nézett.
-Állj meg.-kiáltott rám, mikor már több sarokkal odébb jártam a lakásától. Lepattant a motorról és maga után húzott.
-Steve eressz el. Rengetegen vannak itt az utcán. -próbáltam kihúzni a kezem a tartásából, de esélytelen volt.
-Ülj fel a motorra.
-Nem. Hagyj már a picsába békén.-löktem el a mellkasánál és rohanni kezdtem. Úgy mint akit kergetnek. Próbáltam eltűnni a szeme elől és elvegyülni az emberek közt. Pár utcával odébb meg is pillantottam a metró aluljárót így gyorsan lerohantam és a telefonomat előkapva próbáltam betájolni magam mégis hol lehetek.
Eszem ágába nem volt hazamenni és a toronyba se volt sok kedvem lenni így arra az elhatározásra jutottam, hogy egy jó pár órát fogok a városban eltölteni, bár fennáll annak a veszélye, hogy újra elkapnak, vagy lelőnek, de semmi kedvem nem volt most senkivel se találkozni. A kapucnimat a fejemre húztam és egy kis bolt mellett elhaladva lekaptam egy napszemüveget egy állványról, hogy méginkább ne ismerjenek fel.

Órákig tartó bolyongásom végeredménye pedig az lett, hogy kikötöttem a Stark toronynál. Nagy levegőt véve indultam meg a bejárat irányába, majd a felvonóhoz. Lényegében jól telt a napom a reggelt leszámítva. Azt se tudom merre jártam, de jó volt csak úgy nézni az embereket akik rohannak munkába, vagy onnan a gyerekért. Ők átlagos életet élnek, nem úgy mint én. Az én életem cseppet se lehet annak nevezni.
Ahogy kinyílt a lift ajtaja egy sötét folyosó tárult elém. Csendben lépkedtem végig a lépcső irányába, hogy végképp meg ne hallja senki, hogy itthon vagyok. A szobám ajtaját is lassan és csendben nyitottam ki és zártam be magam után kulcsra, hogy még véletlenül se tudjon bejönni hozzám senki, mikor feloltódott a lámpa.
-Hol voltál? -kimért volt a hangja és borzasztó ideges.
-Közöd? Nem vagyok senkid!-ez remek lesz. Itt ül a szobámba és nincs egy perc nyugtom se.
-A diákom vagy úgyhogy van közöm. Hogy magyarázom meg szerinted Furrynak, hogy lesérültél, vagy azt hogy éjszakába nyúlóan kóborogtál valahol?
-Mi az istent idegeskedsz?-emeltem fel a hangom.
-Ne merészelj így beszélni. Rohadtul mérges vagyok!
-Csúnyán beszélsz Steve.
-Igen mert kibaszottul szétpattan az agyam az idegtől!-ordította el magát amitől összerezzentem.
-Steve nyugodj már le. Semmi bajom.-fújtatva elfordult tőlem. Ilyennek még sose láttam és mivel nem mond semmit, kezdtem félni. Ő aki nem szokott csúnyán beszélni, úgy káromkodik mint egy kocsis.
-Ha még egyszer ezt mered tenni, nagyon nem fogsz örülni a következményeinek. Innen ki nem teheted a lábad, csak is valamelyikünkkel mehetsz valahova. Legfőképp velem! Nem érdekel, hogy nem tetszik, hogy velem kell töltened az idődet, ez van. Szar az élet. El kell viselni az életünk során olyan embereket is magunk körül akiket gyűlölünk.
-Te gyűlölsz?-hökkentem meg, hisz azt hittem ő is élvezte a velem töltött időt.
-Nina, kurvára messze mentél ezzel a mai napi alakításoddal! Az egész várost átkutattam, de sehol nem voltál.
-Nem vagyok gyerek, hogy dajkálj!-kiáltottam az arcába most már sírva. Fájt, hogy bevallotta, hogy utál.
-Tudom hogy nem vagy az mert nem vagyok vak. De az hogy ennyi eszed legyen, hogy tegnap még rád lőttek ma meg már baromi lazán sétálgatsz kint, mintha mi sem történt volna nem azt mutatja, hogy idebent te felnőtt lennél.-mutatott a fejemre.
-Útállak, gyűlöllek Steve Rogers! -ordítottam az arcába torkom szakadtából.-Bárcsak soha a büdös életbe meg se ismertelek volna. -odébb lökve őt az ágyamra dőltem és sírni kezdtem.
Steve nem mozdult, jó pár percig. Én hangosan zokogtam a párnába fúrva az arcom. Azt se hallottam mi történik körülöttem csak a sírásom visszhangzott a szobában. Fájt a szívem piszkosul, attól ahogy ő beszélt és attól amit mondtam neki. Az amit érzek teljesen az ellentéte annak amit mondtam, mármint üvöltöttem az arcába. Az viszont, hogy ő nem úgy tekint rám ahogy, talán én így még jobban elkeseredtem. Teljesen összezavarta az érzéseimet. Eltaszított magától pedig bíztam benne és ő is azt mondta bízik bennem. Erre tessék.
-Figyelj rám!-ült mögém és a derekamra tette a kezét. Óvatosan próbált megfordítani , de rácsaptam a kezére.
-Hagyj békét.-kiáltottam az arcába.
-Hallgass végig, ne kiabálj.-igazította meg a felsőm lecsúszott pántját.
-Nem, te hallgass meg. Bíztam benned, de te gyűlölsz! Lenézel, nem kezelsz felnőttként, nem kezelsz sehogy, csak tutujgatsz mint egy kibaszott gyereket. Én ezzel megtagadom Peggy kérését az összes parancsot és tessék itt a kurva nyaklánc is, csinálj vele amit akarsz. Én nekem viszont elegem lett. Takarodj ki innen, holnap már úgyse látsz.
-Nina én nem gyűlöllek! -csuklott el a hangja ahogy kapkodta a levegőt.
-Húzz ki innen! Soha, de SOHA nem akarlak látni és egy szót se akarok veled beszélni soha többet.
-Nina kérlek.-rázta elkeseredve a fejét Steve, mire én felkeltem és a karjánál fogva kirángattam az ajtóig.
-Takarodj, soha nem akarlak látni.
-Kérlek, ne mond ezeket mert fájnak.
-Szerinted nekem mennyire fáj a szívem? Minden egyes szavaddal belegázolsz és összetiprod.-az ajtómat fogtam és bevágtam előtte. Rázártam a zárat és összerogytam.

Nem tudom hány órán át sírtam, de fájt már a gyomrom, a szemeim, de legfőképp a lelkem.
Fáradtan elkúsztam az ágyig és kimerülve eldőltem rajta. Vártam, hogy történjen valami, bármi. A könnyfátyol ami takarta a szemem nehezen engedte láttatni a körülöttem lévő dolgokat. Halvány elmosódott foltokat láttam az ablakon ahogy beszűrődik a város fénye. Magamra húzva a takarót behunytam a szemeim, hogy még inkább kizárjam a külvilágot.

Alig bírtam kinyitni a szemeim. Csak pár órát voltam képes aludni, mert a gondolatok nem hagytak nyugodni. Kiszenvedtem magam az ágyból és azt a pár cuccomat összeszedve megindultam haza. Az se érdekelt, hogy az életemet kockáztatom ezzel, hogy elmegyek innen ahol elvileg biztonságban vagyok. Nem érdekelt jelenleg semmi se, csak az, hogy magam legyek.
Az ajtót kinyitva kettő lábon buktam fel. Steve fáradt tekintettel figyelt ahogy előtte állok. Keserűséget tükrözött a szeme, csakúgy ahogy az enyémek is.
-Hova mész?-suttogta rekedt hangon.
-El.
-Nina, könyörgöm.-térdelt fel és kúszott közelebb, de én csak hátrálni tudtam.
-Steve...
-Kérlek.-fogta meg a kezem és húzott vissza magához. Próbáltam ellenkezni amennyire tudtam, nem akartam itt maradni egy percnél se többet.
-Mi folyik itt?-hallottam meg Bucky hangját mögülem. -Steve? Te mit csinálsz?-sétált közelebb hozzánk.
-Nina elmegy.-suttogta halkan.
-Mi? Hova? -kapta rám a tekintetét. Kirántottam a kezem Steve tartásából és hátat fordítottam nekik.
-Nem mehetsz el!-kiáltotta utánam. A folyosón lévő ajtók lassan, egymás után kinyíltak és mindenki kidugta a fejét erre a hangoskodásra ami éppen történik.
-Mert mért nem?
-Kint nem vagy biztonságban.
-Ugyan téged mióta érdekel az én épségem? Leszarod!
-Azóta mióta elkezdtünk beszélgetni. -pillantott fel a szemeimbe.
-Cchhh.. nem hiszek neked. Azok után amit a fejemhez vágtál, azok után nem hiszek neked semmit se el!-néma csend volt a folyosón. Pattanásig feszültek az idegek. A többiek kettőnk közt váltogatták a tekinteteiket, de engem már ez se érdekelt. Menekülni akartam. Wanda aggódó tekintetével találtam szembe magam ahogy megindultam a folyosón. Gyanítom ismét a fejemben turkál, de már ez se érdekelt. Had lássa csak, mit is gondolok. Mennyire elegem van már Steveből.
-Nina nem mehetsz el!-kiáltott utánam Bucky. Megtorpanva hátrapillantottam rá, mire folytatta. -Itt mindenki szeret téged és féltünk. Ne csinálj butaságot. Nézz rá Stevere, teljesen maga alatt van.
-Mert szerinted én nem?-Rogers feltápászkodott a földről és lassú léptekkel megindult irányomba.
-Bucky neked halvány fogalmad sincs mi van itt...-mutogattam magunkra.
-De van! Mindannyian tudjuk mi van ott.-mutogatott ő is köztünk. Értetlenül felhúztam a szemöldököm , mégis mire akar kilyukadni? Steve ezalatt mögém sétált és elállta az utat, hogy ne tudjak menekülni.
-Egy perccel tovább se fogtok itt tartani. -Indultam meg Stevet kikerülve, de ő elkapta a karom. Nagyot rántva a tagomon megindultam a lépcső felé rohanva. Minél hamarabb elakartam érni a liftet mikor meghallottam Tony hangját.
-Jarvis zárd le a Tornyot!-meghűlt bennem a vér. Idegesen feléjük fordultam. Fel tudtam volna robbanni.
-Mért csinálod ezt!?-kiáltottam Tonyra.
-Kisbogár, kérlek. Steve nem tudom mit csinált ami miatt ennyire haragszol rá, de kérlek ne csinálj butaságot. Gyere egy picit, beszélgessünk.-simította meg a karom, majd finoman maga után húzott. Mindenki csak állt a nappaliban és figyelt, hogy mégis mi történik így kora reggel. A fáradt arcokat figyelve Steve arca volt a leginkább megnyúzva. Szemei alatt sötét karikák, arca meggyötört. A tegnapi felsője volt rajta. Lehet egész este az ajtóm előtt ült?
Tony a műhelye ajtaját kinyitva maga elé engedett, majd bezárta az ajtót.
-Mond el mi történt. Rossz így látni.-ült le velem szemben. Vállamon a táskám megigazítva, még mindig szétpattanva az idegtől álltam vele szemben.
-Mit akarsz tudni?
-Azt, hogy mi zajlik le benne. Mért vagy ennyire mérges Stevere?
-Mert hazudott. Mindenben.
-Steve nagyon megkedvelt téged, ugye tudod? -simította meg a karom, majd a kezemnél fogva közelebb húzott magához.
-Én nem kedvelem őt.
-Mindannyian láttuk, hogyan néztek egymásra, de ezzel nincs is semmi gond.
-Hogyan? Sehogy! Nekem nem kell Steve! -emeltem fel a hangom ingerülten.
-Ő borzasztóan aggódott érted tegnap.
-Nem hiszem.
-De igen Nina. És este se aludt egy szemhunyásnyit se, hanemm az ajtód előtt virrasztott. Rég óta ismerem őt, de olyannak még sose láttam mikor a közeledben van. Ő jó ember kiscsillag. Neked csak is jót akar, igaz néha hülyén jönnek ki nála a dolgok, de ha valakit kedvel, márpedig téged nagyon is, annak soha se akarna rosszat. -simított el egy tincset az arcomból, majd finoman lehúzta a táskát a vállamról. -Ezt felviszem a szobádba.-kelt fel a székről majd megsimította az arcom. Bennem összetört a világ és feltört belőlem a sírás. Stark odahúzott magához szorosan és átölelt.
Az ajtó halkan kinyílt mögöttem, majd egy másik kezet éreztem meg a hátamon. Finoman maga felé fordított és szorosan átölelt. Percekig csendben álltunk, mire feleszméltem egy ismerős parfüm illatára. Elakartam húzódni, de szorosabban tartott magához. Hajamat odébb húzva lehajolt hozzám és finoman letörölte a könnycseppeket az arcomról.
-Borzasztóan sajnálom.-húzott közelebb az arcomat fogva, én csak ráztam a fejem. Ki se láttam a könnyeim közül. -Kérlek.-suttogta halkan mire én hátrébb léptem tőle és kisiettem a szobából. Steve csendben az ajtóból figyelte távolodó alakom mire Bucky elkapta a kezem.
-Hova sietsz.-húzott vissza magához.
-Kérlek engedd el a kezem.-pillantottam fel rá könnyes szemmel.
-Mutatok neked valamit, gyere.-húzta meg finoman a kezem. Én nem mozdultam csak próbáltam az ujjai közül kihúzni a tagom, de semennyire se tudtam. -Tetszeni fog, gyere.-mosolyodott el bátorítóan, majd mögém pillantott. Éreztem, hogy Steve áll ott.
-Hova viszed?-szólalt meg rekedt hangon Rogers mellettem.
-Csak fel a legfelső szintre.
-Rendben.-törődött bele lemondóan Steve.
-Pihenj le egy kicsit Kapitány. Alig állsz a lábadon. -ütögette meg Bucky Steve vállát mire Rogers csak halványan bólintott és kikerülve minket megindult az emeletre. -Gyere, nem esik bajod.-húzott maga után a lift irányába. Csendben sétáltam mellette, de semmi kedvem sem volt bárkivel is társalogni. Bucky látta rajtam, hogy cseppet sincs a kedvemre ez az egész , így közelebb állt mellém.
-Nem kell mondj semmit se, csak kicsit elvonulunk a többiek elől.
-Minek jön mindenki oda pátyolgatni? Engem nem kell!
-Azért mert mindenki megkedvelt.
-Nem mindenki.-köszörültem meg a torkom, majd kiléptünk a liftből a tetőteraszra. Hatalmas fák, buja növényzet tárult a szemem elé. Csendben követtem Buckyt aki leült egy padra. Felé sétálva a mellettem lévő bokrok levelein végigszántottam az ujjaim, jól esett ahogy a puha zöld növény virágszirmai és levelei simogatják a bőröm.
-Gyere ide kislány. -hívott közelebb Bucky. Felpillantva rá lassú léptekkel sétáltam felé, majd a pad másik végébe leültem, tőle távol. - Ne csináld ezt, kérlek.
-Bucky, Steve utál! Elmondta. Innentől kezdve mért kéne kedvesnek lennem vele?
-Nem úgy látom rajta, hogy utálna.
-Jaj hagyjuk már.
-Régebb óta ismerem őt Nina.
-Nagyon szuper, de én nekem ennyi elég volt belőle. Most meg ha megengeded elmennék a táskámért.
-Le van zárva a Torony. Nem tudsz kimenni.
-Akkor levetem innen magam.
-Nem!-kapta el a karom. A hideg fém ahogy a bőröm érintette, kirázott tőle a hideg.
-Bucky!-rontott ki Tony az ajtón. - Ohh bocsánat, csak az esti partyhoz szerettem volna átbeszélni veled pár dolgot, de ez később is ráér.
-Megkereslek majd, aztán megbeszéljük. -zárta Bucky rövidre a témát, majd ismét felém pillantott. Tony becsukta az ajtót és magunkra hagyott.
-Milyen party?
-Tony szereti a bulikat, a nagy felhajtást. -rántotta meg a vállát.- Mindenkinek ott kell lenni, a S.H.I.E.L.D-es csapatnak is, szóval remélem látlak téged is ott.
-Biztos, hogy nem megyek bulizni. Semmi értelme.
-De van, megismersz sok-sok embert. Barátokat szerzel.
-Nekem az ilyen nem megy. Nem akarok barátokat. -ráztam meg a fejem.
-Akkor legalább Steve miatt. -nézett fel rám könyörögve.
-Miatta meg pláne nem.
-Ha nem jön, akkor se jössz el?
-Ha nem lesz ott akkor még meglátom. -keltem fel a padról, majd az ajtó felé indultam.
-Hova mész?-jött utánam.
-A szobámba, hogy végre legyen egy kis nyugtom. Magam szeretnék lenni.
-Rendben, de szólj ha bármire szükséged lenne.-szorította meg finoman a vállam, majd beszálltam a liftbe és lementem a szobámhoz. Steve ajtaja előtt elhaladva megtorpantam egy másodpercre. Halk beszéd csapta meg a fülem ami az ajtó mögül jött. Közelebb sétálva az ajtóhoz hallgatóztam, majd olyat hallottam amit még soha.
Sír. Halkan de tisztán kivehető volt, hogy Steve sír. Natasha volt vele a másik személy a szobában aki halkan suttogott neki valamit, de azt nem értettem.
Ellépve az ajtótól besiettem a szobámba és az ablak előtt lévő kanapéra lerogyva bambultam ki a fejemből. A táskámat magamhoz húzva a kanapé sarkából kikerestem a jegyzetfüzetem és egy tollat, majd kinyitva egy üres oldalt kerestem. Unalmas óráimban szeretek csak úgy rajzolgatni. Jó pár skicc díszeleg már ennek a füzetnek a lapjain. Nem tudom mért, de most ahogy a várost kémlelem madártávlatból megfogott ez a látkép így nekikezdtem a rajzolásnak. Hosszas órákat görnyedtem a fűzet felett mikor feltűnt, hogy egy díszdoboz van közvetlen mellettem a kanapén.
Fel se tűnt, hogy valaki bejött a szobámba és ezt letette mellém.
-Jarvis, ki járt itt?
-Kisasszony , Stark hagyta ott önnek a dobozt.
-Miért?
-Azt én nem tudhatom, de szerintem nyissa ki.-kuncogott halkan a mesterséges intelligencia. Szemeimet megforgattam, mennyire kurva jó kedve van ennek is.
Letettem magam mellé a füzetem, majd felnyitottam a doboz tetejét. Egy piros bársonyruha volt benne, hozzá illő magas sarkúval és egy üzenettel.
-" Szeretném, ha ebben jelennél meg a partyn. Neked is jár a kikapcsolódás kisbogár! Viseld egészséggel! -Tony"
Hhhh Istenem. Miért?! Szorítottam össze a szemeim, majd vissza csuktam a dobozt. Felkelve a kanapéról arra az elhatározásra jutottam, hogy csinálok magamnak egy jó meleg fürdőt, hogy megnyugodjak de ezt egy halk kopogás zavarta meg.
-Bejöhetek?-kérdezte halkan egy női hang az ajtó túloldaláról. Odasétálva az ajtóhoz résnyire kinyitottam és kidugtam a fejem.
-Ha te is tutujgatni jössz ....
-Nem , dehogy csak kérdezni szeretnék. -pillantott fel rám Wanda.
-Gyere.-tártam ki előtte az ajtót és beengedtem. Elsétáltam az ágyamig és lerogytam a szélére. Csendben figyelt eleinte Wanda, majd leült mellém.
-Úgy sajnálom Nina. De félreértettétek egymást Stevvel.-simította meg a karom.
-Nagyon úgy tűnt, mint aki komolyan gondolja.-pillantottam fel rá keserűen.
-Ő érzi úgy, hogy gyűlölöd, ő nem így érez irántad.-szorította meg finoman a kezem.
-Persze.-keltem fel mellőle elszomorodva. Hitetlenül ingattam a fejem, teljesen össze voltam zavarodva már. Ezt az egészet nem értettem ami körülöttem zajlik.
-Amit Tony hozott nem próbálod fel? -törte meg a hosszas csendet.
-Még meglátom.-piszkáltam a doboz tetejét. Sose voltam partyn, bájcsevegni meg nincs kedvem, pláne, ha Steve is ott lesz. Wanda mindent tudó pillantást vetett rám, majd magamra hagyott.
Peggy kérlek mondj valamit, adj iránymutatást mit tegyek. Elkeseredve a fürdőbe sétáltam és meredtem magamra a tükörben. Egy összetört szívű lány aki magára maradt a nagyvilágban.