x luke hemmings [5 seconds of summer]

x romantikus

x humor

x Egy bár, néhány tequila, egy telefonszámcsere, és Luke Hemmings mindig késő barátai.

----------

Luke Hemmings magányosan kortyolgatta az italát egy sidney-i bárban. Eldugott kis hely volt, viszonylag kevés emberrel, jó zenével, és remek sörrel. Pont ideális arra, hogy a barátaival – akik mellesleg zenésztársai is – beüljön valahova egy lazulós péntek estén. Csak a program sokkal kevésbé tűnt mókásnak úgy, hogy immár huszonhét perce várta, hogy az emlegetett barátok betoppanjanak. Huszonhét perc alatt már mindhárom jómadár nevét szörnyű átkokba foglalta.

Forgatta a pultra dobott telefonját, meg a szemét, ahogyan az órája ismét ugrott egy percet. A baseball sapka alól kilógó kócos szőke tincsekkel, a durcás, dühös tekintettel, és a pingvines pólójával egészen úgy nézett ki, mint egy az óvodából szabadult ötéves. Csak a sör zavart bele egy kicsit a képbe, ami helyett ideális esetben kakaónak lett volna a helye.

A pulttól néhány asztallal távolabb két lány ült, élénk beszélgetésbe bonyolódva a „pingvin-pólós cuki szösziről". A barnahajú egyre csak a fejét ingatta, míg vörös barátnője széles, kaján vigyorral az arcán győzködte. Vagy legalábbis próbálta meggyőzni az igazáról, a leghasznosabb módszerrel – megpróbálta túlkiabálni a megadás küszöbén álló lányt.

– Nem fogok odamenni hozzá – jelentette ki kategorikusan a barna, bár már maga sem volt biztos az állításában.

– Odamegyek veled. Játszok kerítőt – sóhajtott fel a vörös, mintha legalábbis egy csillagot készülne lehozni barátosnéjének az égből, és a feladat súlya nyomasztóan nehezedne a vállára. Holott a pillantása elárulta, hogy alig várja, hogy kerítőt játszhasson. Sőt, tulajdonképpen egész este erre várt. – Na, hajtsd le azt a két felest, és induljunk.

– Nem lenne elég csak az egyik? – pillantott reménykedve a barátnőjére, aki csak megingatta a fejét, és a poharakban aranyló tequila felé. – Utállak, Trix. – Egy őszintén fájdalmas, szívszaggató sóhaj után aztán óriási áldozatot hozva lehúzta az egyik tequilát, elszopogatta a narancsot, majd egy csipetnyi fahéj után a másodikat is utána küldte.

– Na, indulhatunk – vigyorodott el Trixie, felállva az asztaltól, megigazítva a farmer minijét, felrángatva a tequilák miatt fintorgó barátnőjét is. Egy lépést hátrébb lépve megszemlélte a lányra aggatott, általa kiválasztott ruhákat, elégedetten bólintott, majd annak reményében, hogy a barnahajú követi, megindult a pultnál üldögélő szöszi irányába.

Trixie hetek óta azon ügyködött már, hogy végre bepasiztassa a barátnőjét, miután kirángatta a hosszú hónapokon át tartó sebnyalogatásból, ez utóbbi, pedig a vörös hajú lánytól is óriási áldozatokat követelt. Szembemenve minden elvével, vanília fagyit zabálva hallgathatta végig, hogy Carter tulajdonképpen mekkora rohadék is – amivel egyébként nem tudott volna jobban egyetérteni, de azért mégis –, miközben a háttérben lágyan, halkan, épp úgy, hogy egy életre az agyába égődjön, szólt a Backstreet Boys. Ráadásul tucatnyi romantikus, tizenkettő-egy-tucat vígjátékot is végig kellett szenvednie, nem is beszélve arról a másfél évadnyi, vallatásra is alkalmas Szívek szállodájáról. Amit a leborzasztóbb dolognak élt meg, az az volt, hogy a végére maga is kezdte élvezni Rory és Lorelai kalandjait.

Az elmúlt hetekben már sikerült a lányt elrángatnia magával ide-oda, és bár árgus szemekkel fürkészték a pasikat, de barátnőjének mindig, mindegyikre akadt valami kifogása. A pultnál ülő pingvines szőke volt az első, akit nem utasított el élből, így Trix kapva kapott az alkalmon, hogy megismertesse egymással ezt a kettőt.

– Hello! Iiiismered Jessie-t? – rántotta maga mellé a barnahajú lányt, miközben megkocogtatta a szőke vállát. Egy fél lépés hátrébb lépett, és maga elé húzta barátnőjét, ő pedig óvatosan kihátrált a képből.

– Szia, Jessie. Evans. – nyújtotta zavartan a kezét a szőke srác felé, aki Trix bemutatását hallva, szélesen elvigyorodott.

– Luke. Hemmings – tette hozzá utólag, néhány másodperc csúszással a vezetéknevét. – Meghívhatlak valamire? Sör? Vagy valami tömény?

– Trix most küldetett le velem két tequilát, szóval egyelőre csak valami olyat szeretnék, amitől kicsit kitisztul a látásom, meg elmúlik a maró érzés a torkomban. – A szőke jóízűen felnevetett, és kikért egy nagy pohár vizet a lánynak.

– Köszönöm, életet mentettél vele – szólt Jessie, miután három óriásit kortyolt a vizéből. – És, mi járatban erre?

– A barátaim várom, akik a pontosság mintapéldányai, és még csak – nyomta meg a telefonját, hogy lássa az időt – harminchat perce késnek.

– Aucs, az már szerintem is illetlenség. Pedig a késések koronázatlan királynője áll előtted – mosolyodott el a lány pajkosan, Luke vakítóan kék szemébe nézve.

– Kezet foghatnál Mikeyékkal, ha itt lennének. – A fiú csak megforgatta a szemét, de a szája sarkában ülő gödröcskék mosoly nyomait sejtették.

– A barátnőd sűrűn játszik kerítőt filmes, sorozatos dumákkal? – vetett fel egy új témát.

– Nem mondhatnám, mert az Így jártam anyátokkal az egyetlen sorozat amit végignézett, a filmes műveltsége pedig kimerül akciófilmekben. És amennyire én tudom, se a Die Hard, se a Blöff, se a Halálos iramban nem bővelkedik ismerkedős szövegekkel.

– Miért, a „Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kibaszott Mary Poppins... LONDON!" szerintem kifejezetten üdítő szöveg lehet megszólítani valakit.

– Ja, igen, vagy kicsit se lenne para azzal nyitni, hogy „Nekem nincsenek barátaim, nekem családom van!" Amúgy a nevem Jessie, iszunk valamit? – Luke hátravetett fejjel, hangosan és jóízűen felkacagott, ami a lányt is széles vigyorgásra sarkallta. Már a legkevésbé sem bánta, hogy Trixie iderángatta. Azt se, hogy a bárba eljött, azt pedig még kevésbé, hogy Luke-hoz idehozta.

– Engem lenyűgözne – vigyorgott a fiú, kicsit megdobogtatva Jessie vaníliafagyival telt szívét. Reagálnia azonban már nem volt lehetősége, mert a kocsma ajtaján betódult egy háromfős, hangos, feltűnő fiútársaság, akik rögvest a pult felé vették az irányt.

– Gratulálok srácok, sikerült egyéni csúcsot döntenetek, negyvenkilenc perccel – mosolygott Luke a srácokra.

– Ahogy látom nem unatkoztál, szóval egy rossz szavad nem lehet – vigyorodott el a fiú, aki piros hajkoronát viselt a fején. – Michael Clifford – nyújtott kezet a lánynak.

– Jessie, de a világért nem akarom zavarni a pasis kis összeröffenésetek, szóval én most visszasunnyogok a feltehetően őrültmód vigyorgó barátnőmhöz – csúszott le a barnahajú a bárszékről.

– Várj, megadod a számod? – kérdezte Luke, nagyot nyelve, magában azon imádkozva, hogy nehogy a haverjai valami olyat mondjanak, amivel lejáratják őt Jessie előtt, elvágva ezzel minden esélyét. – Tudod, arra az esetre, hogy ha újabb akciófilmes ismerkedős-szöveg jutna az eszembe, legyen kivel megosztani – vigyorgott a szöszi annyi foggal, hogy annál többet mutatni már anatómiai képtelenség lett volna.

– Csak a kérdésre nemet mondtam volna, de a kiegészítés miatt megérdemled. Mókás srác vagy, Luke Hemmings. – A srác csak megvonta a vállát, amolyan „mit tehetnék, isteni adottság" módon, és a lány felé nyújtotta a telefonját.

– Mi a garancia, hogy nem lépek le a telóddal? – kérdezte a lány, feloldva a kijelző zárat.

– Úgyis rég hagytam már el – vonta meg a vállát Luke ismét, lopva a csendben, vigyorogva figyelő barátaira pillantva. Továbbra is bízott, hogy semmi elszólásuk nem lesz.

– Ugyan, ha a fejed nem lenne a helyén, azt is elhagynád – vigyorgott a fiúra a társaságukban levő másik szőke, akinek olyan mosolya volt, mint egy ötévesnek. Illett Luke korábbi óvodás durcásságához, végtére is hasonló érettségű emberek könnyen kötnek barátságot.

Jessie szolidan felnevetve nyújtotta vissza a telefont, benne a számával. – Aztán el ne hagyd addig, amíg le nem beszélünk egy időpontot – kacsintott a srácra.

– Úgy lesz – bólintott vigyorogva a szőke. – Várj, ez komoly? Jessie „TedMosby" Evans?

– Hogy biztosan tudd, melyik Jessie Evanst kell felhívnod – mosolygott szélesen Luke-ra. – További jó szórakozást srácok! – búcsúzott, majd visszasétált a vigyorgó Trixie-hez.

– Na, ugye, hogy megérte odamenni? – kérdezte a vörös lány, mindent tudó mosollyal az arcán.

– Nem akarom hallani, hogy megmondtad. De igen, megérte. Ennek örömére pedig meghívhatsz valamire – vágódott le az asztal túloldalára Jessie.

– És mit innál?

– Tökmindegy, csak ne tequilát.